Cikkek katalógusa

A világ az aberrációt ünnepli

Tóth Csaba:

A világ az aberrációt ünnepli

Aberráció: latin eredetű szó, jelentése: Erkölcsi és nemi eltévelyedés, beteges hajlam.

Az aberráció tehát, egy mindenképpen kóros erkölcsi, nemi elváltozás a normálistól. A világ valóban színes, sokszínű. De ennek a sokszínűségnek minden emberre egyaránt lelket gyógyító, boldogító módon kell hatnia, és senkire nem lehet romboló hatással. A boldogság egyik meghatározása így hangzik: „A különbözőségek dinamikus harmóniája.” Vagyis, a különbözőségeknek egymással összhangban kell lenniük, egymást kiegészítve kell működniük. Nem lehetnek összhangban olyan különbözőségek, amelyek homlok egyenest ellentétei egymásnak.

A világ valóban színes, sokszínű.

Az efféle különbözőségek nem a harmóniát, hanem a diszharmóniát, az összhang ellentétét erősítik. Ezek is különbözőségek, csakhogy egymást kioltó különbözőségek, és nem segítik elő a valódi sokszínűség egységteremtő erejének építő, boldogító megnyilvánulását, sokkal inkább hazug, szemfényvesztő bódultságot idéznek elő, becsapva ezzel emberek millióit, milliárdjait. A világ vezetőinek, képviselőinek alapvető szlogenje, hogy „Legyen meg az emberek akarata!” Erre épül ma minden liberális demokrácia. Valójában, ez a SÁTÁN ideológiája, aminek az a lényege, hogy ne az Isten akarata legyen meg, hanem az embereké. Ezzel lehet a legkönnyebben megvezetni az embereket, amihez olyan szépen csengő szavakat is hozzáfűznek, hogy: emberi méltóság, meg egyenjogúság. Tovább súlyosbítja a helyzetet, amikor egyesek ezt Istenre hivatkozva hirdetik, elferdítve ezzel a szeretet fogalmát, noha ők maguk nem hisznek Istenben, csak felhasználják nevét, mások megtévesztésére.

Azonban, az ember nem jogi, hanem erkölcsi lény, és ha minden ember betartaná az alapvető erkölcsi normát, akkor nemcsak feleslegessé válna mindenféle jogrendszer, de alapból boldog volna minden ember, mert nemcsak tudná, hogy mi helyes, és mi nem az erkölcsi rendben, de nem lehetne becsapni sem, semmiféle lelket romboló, hazug maszlaggal. De honnan tudhatja egy ember, hogy mi helyes, és mi nem az erkölcsi rendben, ha az emberekre nem lehet alapozni e téren; hiszen minden embernek más az értékrendje? Minden ember olyan erkölcsi értékrendet képvisel, amilyet az érdekei megkívánnak. Így aztán igen torz erkölcsi nézetek, képződmények is létrejöhetnek, melyeket egyesek úgy állítanak be, mintha az volna a normális.

Egy gondolkodó ember számára teljességgel elfogadhatatlan, hogy erkölcsi értékrendjét mindig az aktuális hatalmi trendekhez igazítsa, így erkölcsi morálja mindig a szerint változzon, hogy éppen merről merre fúj a szél.

A valódi erkölcsi norma gazdagítja, építi, boldogítja az embert, és nem kelt benne nyugtalanságot, feszültséget, békétlenséget. A minden tekintetben tökéletes erkölcsi értékrendnek felette kell állnia minden emberi akaratnak és befolyásnak. Ez pedig egyetlen módon lehetséges, ha elfogadjuk, hogy ennek az erkölcsi értékrendnek nem kívülről ránk erőszakolt módon kell megnyilvánulnia, hanem belülről, az ember lelkéből kell fakadnia, mint tiszta lelkiismeret. Ez a lelkiismeret, olyan igazságot hordoz magában, mely nem változik különféle emberi, világi ideológiák szerint, hanem örökérvényű, és alapból bele van kódolva az ember lelkébe. Ez az alapigazság azonban, nem az embertől származik, ugyanis, ha tőle való volna, akkor a maga természetéből adódóan a szerint élne, és képtelen volna arra, hogy önmaga ellen fordítsa. Márpedig ezt teszi.

Ez pedig azt jelenti, hogy az ember, a benne levő igazságnak nem forrása, hanem hordozója, melyet egy teremtetlen, örök teremtő erő, azaz Isten helyezett bele, amikor az embert, mint szellemi lényt megteremtette. Az ember Isten nélkül képtelen létezni. Az ember Isten akaratából létezik, és nincs beleszólása abba, hogy akar-e létezni vagy sem. Beleszólása csak a boldogságát érintő kérdésben van. Vagyis, hogy elfogadja-e Isten által neki felkínált boldogságot, vagy a saját módján akar boldog lenni? Az ember sajnos az utóbbit választotta, és a saját kárán kénytelen megtanulni, hogy egyetlen ember sem képes más módon boldog lenni, csak ahogyan az Isten is boldog, mert minden szellemi-lélek, mint az ember is, Isten boldogságára van teremtve.

Azt, hogy Isten van, számomra nem csupán a hit határozza meg, hanem az a megtapasztalás, amely által Isten valóságosan van jelen az életemben. Látom, hallom, érzem, és szüntelenül megnyilvánul körülményeimben. Így tanúságtételem, nem pusztán mások által, Istenről elmondott lexikális ismeretre épül, hanem személyes Istenélményre, megtapasztalásra, megismerésre.

Az ember számára ma már nem számít újdonságnak, sőt évezredek óta tudatában van annak, hogy az ember nem csupán hús-vér test, hanem lelki-szellemi lény, és erkölcsi felelősséggel tartozik döntéseiért. Ez a lelki-szellemi lény, amely élteti a földön az emberi testet, örökéletű és elpusztíthatatlan, és azután is tudatosan létezik, miután a fizikai test már régen elenyészett.

Lelki-szellemi lényünk hordozza azt az erkölcsi tartalmat, amelytől az ember emberré, vagy embertelen emberré válik attól függően, hogy milyen erkölcsi döntéseket hoz saját, vagy mások életére vonatkozóan. A földi világ nagyon alkalmas arra, hogy különféle jogi köntösök mögé rejtőzve elnyomja, eltorzítsa, elhomályosítsa az ember lelkiismeretét. Így jönnek létre a különböző torzulások, betegségek.

Minden betegség, torzulás, a lélek betegségének a következménye. Erről van szó akkor is, ha valaki szexuálisan a saját neméhez vonzódik. Ezt nem lehet úgy helyreállítani, hogy egy természetellenes állapotot legalizáltatunk. Ezzel nemcsak, hogy nem segítjük a dolgok helyére kerülését, de továbbrontjuk az amúgy is természetellenes állapotot. Nagyon komoly erkölcsi felelősség terheli azt az embert, aki ezt előidézi, mert nemcsak önmagát csapja be, vezeti félre, hanem azokat is, akik a szavára hallgatnak. Ezért az ő bűne sokkal nagyobb, mint azoké, akik őt tudatlanságból követik.

Ugyanis itt a földön a házasságnak és a családi kapcsolatoknak nem csak földi, fizikai, hanem lelki-szellemi vonzata is van. A házasság és család csak is kizárólag férfi-nő kapcsolatában töltheti be természetes szerepét. Csak férfi-nő szexuális kapcsolatból születhet természetes úton utód. Erre sem két férfi, sem két nő együttléte nem képes. Éppen ezért, természeténél fogva, szentségtörést, bűnt követ el az az ember, aki egy természetellenes kapcsolat fennmaradása érdekében bármilyen eszközhöz folyamodik. Bűnrészessé válik, mert magatartásával egy embertelen, természetellenes körülmény létrejöttét, fennmaradását segíti elő.

A házasság és család csak is kizárólag férfi-nő
kapcsolatában töltheti be természetes szerepét.

Házasságban a szexuális kapcsolat nem egyszerűen a testi gyönyörök kiszolgálását, megélését jelenti, és nem is csupán a fajfenntartást szolgálja, hanem hogy elősegítse azoknak a szellemi lelkeknek a leszületését a Földön, akik azzal a szándékkal szeretnének megszületni, hogy megtérjenek, és jobb emberré váljanak. Az azonos neműek között létrejövő párkapcsolat, már pusztán ennek a kritériumnak sem képes megfelelni.

A másik igen fontos szempont, hogy csak az a házasság képes szellemi értelemben betölteni a maga szerepét, ahol a házasfelek mindent megtesznek annak érdekében, hogy példamutató életükkel segítik egymást Istenhez közelebb kerülni. Valóban társai egymásnak, mégpedig úgy, ahogyan azt Isten gondolja, és nem úgy, ahogyan az emberek.

Hogyan tudna bármelyik kritériumnak megfelelni az, aki sem önmagát, sem embertársát nem tudja helyesen szeretni? Hogy tudná helyesen szeretni, amikor egy férfi önmagát vagy egy másik férfit nőnek él meg, vagy egy nő önmagát vagy egy másik nőt férfinak él meg? A földi világban a férfi létnek, és a női létnek is megvan a maga speciális nemi szerepe, és ha ezek összekeverednek, mind a külső körülményekben, mind a lelki életben zavart, torzulást okoznak.

Az embernek meg kell tanulnia helyesen szeretnie önmagát, és embertársait. Jézus ezt így fogalmazza meg:

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”

(János evangéliuma 13. fejezet 34-35. verse)

Tehát, nem mindegy, hogyan szeretjük magunkat és embertársunkat, és mit jelent az, hogy szeretni. A szeretet másik neve: Jót akarás. Jót akarni csak tudatosan lehet. A szeretetben az érzelem, csak másodlagos. Azért van ez így, mert egyrészt, nem tudunk mindenkit érzelmileg szeretni, másrészt, az érzelmek elhomályosítják az értelmet, befolyásolják döntési képességünket. Viszont, mindenkinek jót kell akarnunk. De a jót is tudni kell jól akarni. Nem azt a jót kell akarni, amit én látok jónak, vagy a másik ember lát jónak, hanem, amit Isten lát jónak.

Ehhez kell feltétlenül befogadni és megismerni Istent. Csak helyes Istenismeret révén juthat el az ember a helyes önismeretre. Minden olyan tulajdonság, ami az emberben, összhangban van Isten természetével és szeretetével, az az emberben emberi, ami pedig nincs összhangban Isten természetével és szeretetével, az az emberben embertelen, az az emberben levő szeretetlenség. Ez egyedül az Istenismerettel, a jézusi tanítványság vállalásával korrigálható.

Jézus nem vallásoskodást, vallási cselekedetet vár övéitől, hanem valódi Istenhitet, tanítványi létet, tanúbizonyságot. Isten képes arra, amire az orvostudomány, vagy egyszerűen az ember nem. Képes minden lelki és testi torzulást gyógyítani, de ezek soha nem öncélúak. Isten nem növeszti meg az ember lábát csak azért, hogy ne sántítson, miközben ez nem okoz az emberben lelki változást, nem válik javára. Lehet, hogy ha sánta marad, inkább kifejlődik benne az együttérzés, az empátia a hasonló sorsú társaival szemben, míg ha testben egészséges is lesz, ez az empátia nem tud kialakulni, és gőgössé válik.

De, van ennek egy másik vonzata is. Ha valaki vak, de nem hajlandó tudomást venni a betegségéről, hanem minduntalan azt hangoztatja, hogy lát, akkor a számonkérésnél a látó ember felelősségét kell magára vállalnia akkor is, ha vak, és nem hivatkozhat a betegségére.

Ha valaki szexuálisan a saját neméhez vonzódik, és lelkiismerete vizsgálatakor felismeri, hogy állapota természetellenes, de nem akar olyan jogokat magának, amelyek természeténél fogva nem illetik meg, hanem Isten elé viszi életét, bűnbánatot gyakorol, akkor állapota bár, természetellenes, nem bűn, hanem betegség, és Isten, az ő lelkének orvosa lesz. Lehet, hogy nem gyógyítja meg azonnal ebből a betegségből, de fel tudja használni arra, hogy hasonló sorsú embertársain segítsen, és miközben ezt teszi, gyógyul a lelke, és természetellenes vonzalma is teljesen megszűnhet.

Az az ember azonban, aki saját neméhez vonzódva, nem hajlandó tudomást venni állapotáról, hanem természetesnek beállítva azt, olyan jogokat követel, ami természeténél fogva csak a szexuálisan egészségeseket illeti meg, akkor, ha számon kérik tőle, hogy miért nem teljesítette kötelességét; nem hivatkozhat arra, hogy az azonos neműek közötti kapcsolatban ez nem lehetséges. Nemcsak, hogy bűnt követ el, de az egészséges ember felelősségével kell felelnie tettéért.

Az emberek nem nagyon szeretnek tükörbe nézni, különösen akkor nem, ha az a tükör nem dicsér, hanem szembesít. Legszívesebben a tükröt törik össze, és így vagy úgy igyekeznek megszabadulni embertársuktól, ha az nem olyan színben tünteti fel őket, amilyenben szeretnék. Ez azonban csak itt a földön lehetséges.

Azt a tükröt, amelyikbe egyszer minden ember kénytelen belenézni, akár hisz Istenben, akár nem, nem lehet összetörni. Ott már nem lehet mellébeszélni. Lehet ugyan magyarázkodni, hogy de hát a földi törvények ezt nem tartották bűnnek, minden parlament megszavazta, és az egyház is megengedte. Mit mond erre Jézus? Bizonyára ezt:

Ó, ti balgák, mindent elrontotok, amihez kezetek ér. Az Én országomban, nem az emberi törvények érvényesek. Az Én boldogságomra, az Én szeretetemre teremtettelek benneteket. Nem vagytok képesek másképpen boldogok lenni, csak, ahogyan Én boldog vagyok, csak akkor szerettek jól, ha úgy szeretitek egymást, amint Én szerettelek benneteket. Az Én törvényem szerint kell vizsgálnod most lelkedet, és eszerint hozol ítéletet is a magad sorsa felett.

Mindenki olyan ítéletet, döntést hoz önmaga sorsa felett, amilyen Istenkép él benne, amikor ebbe a tükörbe belenéz. Ami Isten előtt kezdettől fogva erény, az erény marad örökre, ami pedig Isten előtt kezdettől fogva bűn, az bűn marad örökre akkor is, ha az egész világ ennek ellenkezőjéről hoz törvényt.

Itt a földön a jog köntösébe burkolózva el lehet ugyan torzítani, homályosítani Isten lelkünkbe ültetett törvényeit, de amikor ott állunk majd Isten színe előtt, az ember által alkotott törvények úgy fognak lehullani rólunk, mintha soha nem is lettek volna, és ott fogunk állni csupaszon az Isten törvényéből álló tiszta tükör előtt, és csak tőlünk függ, hogy sírunk, vagy nevetünk, amikor belenézünk. Nincs más mérce, ha valóban boldog akar lenni az ember.

Isten előtt senki nem lesz semmivel sem értékesebb, vagy kevésbé értékes attól, hogy házasságban él-e valaki, vagy sem. De Isten párkapcsolatnak kizárólag az Anyakönyvvezető előtt és Isten előtt férfi-nő között megkötött házasságot ismeri el. Kapcsolatainkban is vállalnunk kell a felelősséget önmagunkért.

A nemi identitás önmagában nem érték, nem rendelkezik erkölcsi tartalommal. Erkölcsi tartalmat akkor kap, amikor az ember a döntésével felruházza, hogy mit, hogyan, mire akar felhasználni. Ez nagy felelősség, mert leleplezi az embert, hogy identitását eszköznek vagy célnak tekinti, ill., mint eszközt milyen cél megvalósítására akarja használni, és mit tekint végső célnak az életében.

A faj- és önfenntartás ösztön: ESZKÖZÖK! Minden eszköz amiatt eszköz, mert feladata célba segíteni használóját. Minden földi ember CÉLJA: békét, boldogságot biztosítani saját szívében! Ezt azáltal éri el, hogy igyekszik örök értékeket begyűjteni a mulandó élete folyamán. A faj- és önfenntartás ösztönének területén ez az értékbegyűjtés önmegtagadások által történik.

Egy a saját neméhez vonzódó ember is képes teljes értékű, erkölcsileg korrekt életet élni, ha nem a másságával akar érvényesülni. A nemi identitás, a nemiség, a faj- és önfenntartás ösztöne olyan sarkalatos pontja az emberi létnek itt a földön, amely a legnagyobb önuralmat, önfegyelmet követeli meg az embertől.

Azok az emberek, akik mindezeket felismerték, és minden vágyuk, hogy az egyensúly, a benső béke, a boldogság helyre álljon szívükben, semmilyen formában nem vesznek részt ezeken a szervezett rendezvényeken, Pride-okon, fesztiválokon, felvonulásokon. Ők segíteni próbálnak hasonló sorsú, ám nyitott lelkületű embertársaikon, a lelkük gyógyulásában. Isten minden eszközt megad, ami a szeretet körén belül felhasználható, hogy az ember példamutató életével tanúságot tegyen a benne élő isteni szeretetről, amely által önmaga megszentelődjön, és másokat is megszenteljen. Mert az ember nem azért vállalja sorsvonalát a földi létben, hogy elkárhozzon, hanem, hogy megszentelődjön benne.

Azt, hogy ki melyik Utat választja, mindenkinek magának kell eldöntenie. Ezt a felelősséget senki nem háríthatja másokra. Sem elkárhozni, sem üdvözülni nem lehet mások miatt, vagy mások helyett. Ez minden ember szuverén döntése. Megtéríteni másokat nem lehet, és ez nem is lehet célja az embernek, de akiben él a jézusi hit, szeretet, annak a dolog természetéből adódik, hogy hirdeti és felkínálja másoknak az Örök Boldogság, Béke, az Örök Élet Útját, melyre minden ember eredendően teremtetett.