Üdvözöllek Vendég!
Szombat, 2024/November/23, 00:39:04
Főoldal | Regisztráció | Belépés | RSS

Honlap-menü

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Belépés

Keresés

Barátaink:

Az IGE (János 1:1-5)

Az IGE

 

„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél.” (János 1; 2)

Az Ige, más néven: LOGOSZ (görög) jelentése: Értelmes Szó, Gondolat. E Szó és Gondolat maga a Világosság. Ez a világosság nem csupán Istenben van, hanem Istennél is.

A Logosz, azaz a Szó és Gondolat Isten lényege. Benne megtalálható Isten tulajdonságának összessége. Ugyanakkor semmilyen más létezőről nem mondható el, csak egyedül Istenről, hogy minden tulajdonságával külön-külön is azonos és teljes, s azok külön-külön is tökéletes összhangban vannak egymással. Istenben nincs egyetlen olyan jelleg sem, amely ezekkel ellentétes pólusú lehetne, az ugyanis kizárná Isten tökéletességét, és mindenekfelettiségét. Istenben csakis kizárólag olyan jellegek találhatóak, melyek nemcsak isteni természetében, hanem külső megjelenési formájában is a tökéletességet, mindenekfelett álló teljességet tükrözik. Vagyis, mint belül, úgy kívül is. Ezek a jellegek, Isten egyetlen alaptermészetének meghatározói, és Isten tökéletessége révén, öröktől fogva teljesen kibontva, természetüknek megfelelően örök mozgásban vannak Istenben.

A jellegek örökös mozgása és egymásra kifejtett kölcsönhatása révén olyan sugárzási erő jön létre, mely nemcsak Isten teljességét, tökéletességét, hanem Isten saját, a teremtmények által fel nem fogható, ám természetének lényegére utaló minőségi állapotát is megjeleníti. Olyan az Isten, amilyen a természete.

A jellegek, melyek Isten természetét meghatározzák, örökös mozgásban vannak, ezért Isten természetét sem lehet statikus állapotúnak tekinteni. Azaz, Isten természete a mozgás. Isten örökös mozgásban van. A különböző jellegek mozgása és egymásra gyakorolt kölcsönhatása következtében létrejövő sugárzási erő által nyilvánul meg Isten jelenvalósága. Ezek a mozgások nem összevissza, véletlenszerűen történő változások, hanem rendezett, tudatosan felépített rendszer szerint történnek.

A jellegek mind önálló mozgásukkal, mind egymásba fonódásukkal, és egymásra gyakorolt kölcsönhatásukkal egy tudatosan elrendezett törvényszerűséget követnek. Bár sugárzási tényezőik különbözőek, hasonlóan tiszta minőségüknek köszönhetően, az azonos minőség vonzásának törvényébe természetszerűleg illeszkedve, képesek egy a jellegeihez méltán tiszta, tudatosan működő és élő komplex egységet létrehozni és fenntartani.

Egy működőképes komplex egységet csak megszabott feltételekkel, megfelelően előkészített eszközökkel lehet megteremteni. Így ennek megvalósításához már az alapoknak rendezettnek, szabályozottnak kell lennie. Ez azt jelenti, hogy a komplex egység megfelelő működéséhez, a benne jelenlevő jellegeknek is az azonos minőségek vonzásának törvényszerűségébe illeszkedve, azzal összhangban kell működniük.

Egy komplex egység nem csak az őt kitevő jellegeinek összessége, hanem azok önálló megnyilvánulásainak, és egymásra gyakorolt kölcsönhatásainak egységet formáló teljessége is. Valójában, ilyen tudatosan működő és élő komplex egység, maga az Isten is.

Isten mindenekfelettisége, mindentől független létezése azt jelenti, hogy a benne jelenlevő jellegek, azok önálló működése, és egymásra gyakorolt kölcsönhatása, teljes egészében a komplex egységet megjelenítő időtlen Isten irányítása alá van vonva. Mivel minden külső tényezőtől független, így nem csak uralja jellegei működésének szabályozottságát, törvényszerűségeit önmagán belül, hanem mint mindentől független Abszolút Létező, azonos is azokkal.

Isten nem önmagától függetlenül alkotta meg saját jellegeit és azok működési elvét, hiszen akkor ezt megelőzően már egy másfajta elv szerint, léteznie kellene, ami képtelenség. Vagyis nem lehetséges az, hogy előbb volt Isten, aztán Ő, az Abszolút Létező létrehozott bizonyos jellegeket, melyeket Önmagára formált. Az ily módon tulajdonságokra kibontott jellegekkel Isten soha nem azonosulhat. Minden jelleg olyan, mint egy kibontásra váró csomag. Csak amikor manifesztálódik, elkezd működni, akkor válik tulajdonsággá. Minden tulajdonság akkor nyilvánul meg helyesen, ha jellegének megfelelően funkcionál. Istenben nincs olyan jelleg, ami csak magjában lenne jelen. Istenben minden jelleg kibontva, tulajdonságként működik.

Istenben minden, az Ő tökéletességét és természetét kifejező jelleg öröktől fogva jelen van, és öröktől fogva, mint kibontott tulajdonság, az Általa akart rendszer szerint működik, így ennek megfelelően határozzák meg a tökéletes Isten külső és belső paramétereit, valamint természetének kifejeződésének módját. Tehát, Isten nemcsak tulajdonságainak összességével, hanem azok működési rendszerével, elvével is azonos, hiszen ezek együttese határozza meg Isten jelenvalóságát, és tevékenységét. Mivel Isten az egyedüli Abszolút Létező, és felette semmilyen más létforma nincs, így Istennek minden tulajdonságával, és az azokat működtető elvvel és törvényszerűséggel is egynek kell lennie, mert csak ily módon képes létezni, és kifejezésre juttatni saját isteni természetét.

A különböző, ám tiszta jellegek, mint kibontakozott tulajdonságok, és az azokat létrehozó, működtető törvényszerűségek összességét nevezzük annak a Gondolatnak, Elvnek vagy Eszmének, mely, mint Ige valóságosan van jelen. A különböző jellegek, és az azokat működtető törvényszerűség által egymásra gyakorolt kölcsönhatásának köszönhetően egy olyan rezgéstartomány jön létre, mely létrehozza a tökéletes komplex egységet, fenntartja, élteti és működteti azt. Ezt a rezgéstartományt tehát, a különböző frekvenciájú jellegek tökéletes rezgése hozza létre, ezzel segítve a jellegek kibontakozását, egymásra hatásának tökéletes összhangban tartását, mely lehetővé teszi a komplex egység, jelen esetben az Isten tökéletes rezgését!

Az Abszolút Létező a benne összhangban működő tulajdonságoknak és törvényszerűségnek köszönhetően, mind az időtlenségben, mind a tér-idő síkján megjeleníthető, mert a jellegek és a törvényszerűség által tökéletes összhangban létrejövő rezgés láthatóvá, hallhatóvá, illetve mindenféle módon megtapasztalhatóvá teszi azt. Egyetlen ilyen jelenvalóság van, a Fény, a Világosság.

Isten maga a Fény, a Világosság. Egy ilyen komplex egység létrejötte, fenntartása, működése, csak rendezett, minden mindennel összefüggő törvényszerűséget, és mindennel összhangot teremtő és szilárdan fenntartó, tudatossággal rendelkező teremtő erő révén lehetséges. Isten tehát, egy valóságosan ÉLŐ Abszolút Létező.

Mivel nincs az Isten felett semmilyen más, magasabb rendű kezdettelen erő, ezért Isten léte csak úgy lehetséges, hogy minden Benne jelenlevő tulajdonságával, és az azokat kifejezésre juttató, valamint saját létezését biztosító törvényszerűséggel egy. Isten, mint minden más kezdettelen erőtől független Abszolút Létező, tulajdonságainak sajátosságait, és az azokat irányító, saját létezését biztosító törvényszerűséget önnön jelenvalóságának létminősége által határozza meg. Ezzel mutatkozik meg Istenben, jelenvalóságának Lényege.

Minden tulajdonságában, és az azokat összhangban, minden mindennel összefüggésben tartó törvényszerűségben mutatkozik meg Isten jelenvalósága, létminősége és természete. Ilyen tökéletes Valóságot csak egy tudatos Abszolút Létező képes létrehozni. Ezt az Értelmes Jelenvalóságot nevezhetjük más szóval, Igének.

Isten maga az Ige. Jelenvalósága, azaz létezése a természete által tapasztalható meg. Létminőségét a mindentől független, kezdettelen erő jelenvalóságának a tulajdonságaiból és törvényszerűségéből eredő önnön természetének megnyilvánulása határozza meg. Természete nem más, mint a tulajdonságainak összességének és az azonos minőségek vonzástörvényének tökéletes összhangban való működése. Az Ige az, akinek természete szerint Isten megnyilvánul, és mert, mint belül, úgy kívül is, ezért az Ige Istenben és Istennél van.

Isten tökéletes isteni természete csak változatlan, örök törvényszerűségben mutatkozhat meg tökéletesen. Ezért szükségszerűen mindig ki kell teljesedve lennie, mindig teljes önvalójának kell megnyilvánulnia. Az Isten Igéjének természete, hogy jelenvalóságát kifejezésre juttassa. Ez azonban csak olyan jelenlét formában képzelhető el, amely az Isten önközlési vágyát kielégíti, vagyis lehetőséget ad számára a folytonos kiterjedésre. Egyetlen ilyen létminőség létezik, mely tovább képes terjedni a saját kiindulási pontjánál, ez pedig a fény, a világosság. Isten maga a Világosság.

Isten maga az Ige, ezért az Ige maga a Világosság. E Világosság önmagában, csak egy zárt körön belül nem mozoghat, és nem tud tovább terjedni. Ezért Istennek ki kell terjesztenie Önmagából egy isteni önrészt, aki ennek a Világosságnak nem csupán hordozója, hanem azonos is vele, ami csak úgy lehetséges, hogy az Isten teljességéből kilépő isteni rész ugyanolyan teljesség, mint amelyből született. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Istenből kilépő isteni rész ugyanúgy, ugyanaz az Ige, mint az Isten teljessége.

Az Istenből kilépett isteni rész ugyanaz az Ige, mint amelyikből kilépett, ezért természete is ugyanaz. Jelenvalósága ugyanúgy nyilvánul meg, mint az Isten teljessége, aki azáltal, hogy isteni önrészét kiterjesztette, nem vesztette el teljességét. Az isteni önrész kilépése, magának az isteni természetnek a megnyilvánulása. E tette nélkül Isten nem volna az, aki.

Az Istenből kilépő Isteni önrész, vagy Ige önálló akarattal bír, mégsem egy különálló Isten, mert nem egy Istenen kívüli második isteni jelenvalóság, hanem azon belül maradó kiterjesztése. Ezért, bár ő maga is teljesség, mindenkor aláveti magát annak az akaratnak, amely őt önnön természete által kiterjesztette. Az Istenből kilépő Ige az Istenségen belül Istenben és Istennél is van, és egyazon természete által átjárja és körülöleli Istent, hiszen az Ige, mint Világosság az Isten teljessége irányában ugyanúgy nyilvánul meg, mint bármely más irányban.

Ahhoz, hogy az Ige átjárhassa és körülölelhesse Istent, úgy kellett kilépnie Istenből, hogy Isten, mintegy minden torzítás nélküli tükörben szemlélhesse Önmagát a maga valójában. Ez az Istenből kilépett isteni rész maga a Világosság, a Fiú, aki bár kilépett Istenből, mégis Benne maradt. Ennélfogva, Isten úgy szemlélheti a Fiút, hogy Önmagát a maga valójában és tökéletességében látja Benne, és a Fiú is úgy szemlélheti Istent, hogy Önmagát a maga valójában és tökéletességében látja Benne.

Az isteni rész Istenből való kilépése, egyazon Isten kétféle, egyidejű megjelenési formája. Az Istenből kilépett isteni résznek meg kellett tennie ezt ahhoz, hogy átjárhassa és körülölelhesse Istent. Ez az isteni rész ezzel a cselekedetével egy szemlélhető, Lényszerű formát öltött, és ezt a Lényszerű formát szemléli Isten.

Az Ige kilépése Istenből nem külsőleg történt, tehát nem egy létező isten mellé jött létre egy másik, idegen isten, hanem az Istenségen belül, befelé irányulóan, Isten akarata szerinti cselekedet volt. Ugyanakkor, ebben a szemlélhetővé válásban benne rejlik a Fiú majdani Emberré válásának akarata, amely egyben az Atya akarata.

Az Istenben, az Isten által az Istenből szemlélhető formát öltő Ige, Világosság, az a Lényszerű Eszme (Gondolat), amely ősi alapja minden létnek, azaz legfőbb oka, hogy a Teremtés, mint az Isten természetének ereje által örökkön-örökké megújuló valóság létrejöhessen. Mivel az Ige, avagy Világosság az alapja minden lényszerű létnek, ezért az Ige nem Isten létének következménye, hanem Vele együtt örökkévaló, mert Istenben, Isten által és Istenből, lehetetlen, hogy más jelenjen meg, mint maga Isten, aki pedig nem más, mint az Ige, akiből minden lét származik.

Az Istenben, az Isten által az Istenből kilépett, és Lényszerű formát öltő isteni rész, az Ige, a Világosság, aki a Fiú. Az az isteni rész, akit az Ige átjár és körülölel, az Atya. Az Atya és a Fiú egymás mellett áll, ugyanakkor egymásban fedésben is vannak. Mivel az Istenből kilépő isteni önrészt jelenvalóságának megnyilvánulása folytán Fiúnak nevezzük, az a teljesség, amelyből lényszerű formát öltött, azonos jellegük és természetük révén csakis kizárólag Atya lehet. Ezért az Isten: Atya is és Fiú is, vagyis egyazon Isten két személye. Ezért kifelé egy, befelé viszont kettő.

Az Istenben befelé irányulóan az Istenből kilépő, és Lényszerűen megjelenő Ige, avagy Világosság, az Istenen belül, az Istennek, az Isten számára szemlélhető megnyilvánulása, ezért az Ige, mint Fiú az Atyával Egy.

Az Ige maga a Világosság, a Fény. Rajta kívül nincsen semmi. Istenen kívül nincs Világosság, nincs Fény, amelyből élet születhetne. Minden ebből az egy Fényből, Világosságból születik, és mindent ez az egyetlen Világosság tart fenn. Ezért az Isten Világosságának öröktől fogva meglévő, és mindörökké megmaradó Igéje maga az Élet.

Mivel az Ige, vagy más néven: Logosz jelentése: Szó, Gondolat, ezért a Világosság nem csupán a létezés alapja, hanem jelenti azt az Igazságot is, amely maga Isten, és amelyet Isten megoszt minden olyan teremtményével, aki Istentől kapott szellemmel rendelkezik. Mivel az Ige, mint Igazság, Istenben és Istennél van, ezért azonos Vele, azaz Istennel. Ezt az Igazságot adja Isten, mint Atya a Fiúnak, aki Benne és Nála van, átjárva és körülölelve Őt. Az Atya és a Fiú, bár két személy, ugyanaz az Isten. Tehát, az Atya azonos az Igével, és a Fiú is azonos az Igével. Így az Ige Istenben és Istennél van, hiszen az Ige maga Isten.

Az Ige azonos Istennel, ezért, amikor az Atya az Igét, mint Igazságot adja a Fiúnak, Önmagát adja Neki. A Fiú, aki az Istenen belül az Istennek, az Isten számára szemlélhető kiterjesztése, mint Ige az Atyával Egy. Ezért az Atya, mint Ige maga az Igazság, és a Fiú is, az Atyával egylényegűsége folytán, mint Ige, maga az Igazság.

Az Atya az Igazságot nem, mint bölcsességet adja a Fiúnak, hanem a maga teljességében, aki Ő maga. Ezért az Atya teljes önvalóját, saját Szellemi Lelkét adja a Fiúnak, amikor Igéjét átadja Neki, és ezt a Szellemi Lelket fogadja be a Fiú.

Amikor az Atya az Igében a maga Szellemi Lelkét adja a Fiúnak, saját isteni természetében részesíti Őt. A Fiú egylényegű az Atyával, ezért, amit az Atyától kap, az az övé is. Így, bár az Atya a sajátjából ad, az a Fiúnak is sajátja. A Fiú élővé teszi maga számára az Igét, amit az Atyától kap, és visszaárasztja az Atyának. Nem tud mást tenni, hiszen isteni természete azonos az Atya isteni természetével, ezért Ő is csak azt teheti, amit az Atya. Így a Fiú, amit az Atyától sajátjaként kap, azt visszaadja az Atyának, mint az Atya sajátja, de nem abban a formában, ahogy az Atyától kapja, hanem, ahogy Önmagán belül megőrizte. Ez az Ige, amit, vagy akit a Fiú az Atyától kap, majd visszaad az Atyának, az Isten Szentlelke, vagyis az Isteni Harmadik Személy.

Isten tehát, kifelé: Egy, befelé viszont: Három: Atya, Fiú, Szentlélek.

Tehát, az IGE maga az ISTEN, az Isteni SZENTHÁROMSÁG, mely Istenben és Istennél van örökkön-örökké.

 

 

Isten természete

 

Minden létformának, amely létezik, vannak csak reá jellemző tulajdonságai, legyen az bárhol, bármiből, bármilyen. Ezek az egyedi sajátosságok különböztetnek meg mindent és mindenkit a többi létezőtől.

Istennek is vannak csak rá jellemző tulajdonságai, amelyek megkülönböztetik Őt az összes többi létezőtől. Egyik ilyen tulajdonsága az, hogy: időtlen. Nincs se kezdete, se vége. Nem lehet megállapítani, hogy mikor született, mikor keletkezett, hol kezdődik és meddig tart.

Felette áll térnek és időnek, ezért nem fenyegeti az elmúlás veszélye sem. Egyszerűen: VAN.

Azt, hogy az Isten időtlen, csak az Isten felől lehet tekinteni, és Felőle nézve nem lehet azt mondani rá, hogy ekkor még nem volt, de akkor már volt, vagy ekkor és akkor lesz. Az időtlenségben nincs sem múlt, sem jövő, csak örök jelen, ahol minden egyidejűleg történik. Ez a térben és időben gondolkodó ember számára felfoghatatlan.
 

Isten tökéletessége kizárja azt, hogy változást tételezzetek fel benne. Ez azt jelenti, hogy a teremtő jelző mindenkor, állapotszerűen megilleti őt. Így Istennél nem mondható el az, hogy egyszer 'betelik' számára is az idő. Az időtlenségben ez képtelenség. A 'mikor', a 'valamikor', csak a teremtények világában értelmezhető. (Hang: 38/4128)

Az ember a tér és az idő általi korlátoltsága miatt nem tudja az időtlenség felől szemlélni az Istent, ezért csak az örökkévaló fogalmával képes értelemszerűen jellemezni. Valójában, ez ugyanolyan felfoghatatlan a számára, mert míg az időtlen az Isten felől értendő, mint örök jelen, az ember számára az örökkévaló az időben olyan óriási értéket jelent, amit emberi mértékkel már ki sem lehet fejezni.

Az örökkévalóság fogalma csak az anyagvilágban élő ember oldaláról értelmezhető, mert a tér és idő az anyag sajátossága. Ezért az ebben élő ember számára az e felett levő létezési forma az Örökkévalóságnak felel meg.

Ugyanez okból nem lehet meghatározni Isten kiterjedésének mértékét sem, hiszen az, szintén az anyag sajátosságaihoz tartozik. Isten pedig felette áll térnek és időnek, a Teremtésben is, abban, akaratában van jelen. A Teremtést Istennel egy elszakíthatatlan, örök köldökzsinór köti össze, ez pedig nem más, mint Isten Akarata. Ez ugyanaz az Akarat, mint amely a Szentháromságban összeköti egymással a három isteni személyt. Ha ez az akarati köldökzsinór Isten és a Teremtés között elszakadna, akkor a Teremtés teljesen megszűnne létezni, nem maradna fenn sem az anyagi, sem a szellemi Teremtés.

Isten akarata nem pusztán Istennek a sajátja, hanem azonos vele. Ezért Isten Akarata = Isten. Ezt semmilyen más, akarattal rendelkező létezőre nem lehet ráilleszteni, még az emberre sem, csakis kizárólag Istenre. Amit Isten akar, azt pusztán akaratának kinyilvánításával megteremti.

Az embernek nem elég akarnia. Neki ahhoz, hogy az akaratát megvalósíthassa, meg kell dolgoznia érte, és eszközként fel kell használnia mindazt, amit az anyagvilág biztosít a számára. „Arcod verítékével eszed kenyeredet…

Az Isten akarata az Isten természetét tükrözi, mert Isten azonos minden benne megtalálható tulajdonságával. Nem képes mást akarni, mint amit a természete diktál. Ez azt jelenti, hogy Isten nem Mindenható, illetve csak abban Mindenható, ami isteni természetében eleve benne van.

Isten természete az, amivel azonosul. Isten csak azzal tud azonosulni, ami a természetével összeegyeztethető. Figyelembe véve a Teremtés előtti állapotot, Istennek olyan tulajdonsággal kell rendelkeznie, amiben már eleve benne van a Teremtés Gondolata. Ha az Istenben nem lenne jelen a Teremtés Gondolata, akkor Isten nem lenne képes teremteni, tehát emiatt nem tudná kiterjeszteni Önmagát, sőt, e nélkül nem jöhet létre a Szentháromság sem, mert a Teremtés Gondolata, azaz a Fiú nem jelenhetett volna meg Istenben az Atya számára szemlélhető, Lényszerű formában, mint isteni második személy, akinek az Isten Önmagát, mint Lélek odaadhatja. Ez értelmetlenné tenné Isten létezését.

Az, hogy Istenben jelen van a Szentháromság, Isten természetéből adódik. Mivel Isten mindenekfelett való, és létezését tekintve nem függ semmilyen más erőtől, ez azt jelenti, hogy Istennek eleve rendelkeznie kell minden, csak reá jellemző tulajdonsággal, amihez nem adhat hozzá még egyet, mert azt valahonnan, egy rajta kívül levő forrásból kellene merítenie. Ennélfogva nem lehetséges az Isten felett álló Erő. A Teremtés, amelyet Isten hoz létre, szintén nem hordozhat más, idegen tulajdonságokat, csak ami megalkotójában is eleve benne van. Ezért Isten a Teremtésből megint csak nem vehet el olyasmit, ami Neki nincs, hiszen, ami a Teremtésben benne van, azt Ő, a Teremtő helyezte bele.

Isten természetében azért nincs semmilyen változás, mert a változatlanság olyan tulajdonsága Istennek, amely törvényszerűen fenntartja azt az Igazságot, amellyel Isten azonos, és amelyre a Teremtés épül. Isten bármifajta változása folytonosan új Igazságot eredményezne, amely a Teremtésre olyan hatással lenne, hogy minden szándéka ellenére sem tudná egyetlen teremtmény sem betölteni a maga szerepét, hiszen hiányozna számára az az állandó, szilárd alap, amelyre tevékenységét építhetné. Éppen Isten természetének változatlansága okozza azt, hogy amit Isten belehelyez a Teremtésbe, azt Ő nem veszi, nem veheti vissza. Ezért Isten természetében nincs jelen a vevés.

Isten természete csak olyan tulajdonság lehet, amely állandóságot jelent, és szilárd alapot biztosít Istennek és a Teremtés minden létezőjének. Isten alapja önmaga, amely az egy Igazság és egy Természet állandósága. A Teremtés alapja az Isten egy Igazsága és egy Természete, amelyre épül minden, ami a Teremtésben létezik.

Istennek a természete teszi lehetővé, hogy Önnön kiterjesztése által Atya és Fiú legyen, és a Teremtés Gondolata a Szentlélek erejével, mint Élet kiáramoljon Istenből, Teremtőjeként és Pásztoraként a Teremtésnek.

Ahhoz, hogy Isten, befelé irányulóan kiterjeszthesse önmagát, teljes önvalóját oda kell adnia. Azaz, ennek megvalósításának képessége nemcsak benne kell, hogy legyen Isten természetében, hanem azzal Istennek teljes mértékben azonosulnia is kell. Ezért, ha Istenben semmiféle változás nem lehetséges, akkor Isten természetének ugyanúgy kell megnyilvánulnia a Teremtésben is, mint a Szentháromságban.

Ha ezt az emberre vetítjük le, akkor egyetlen olyan dolog van, amikor az ember nemcsak mindenét, de önmagát is képes odaadni másért, és ez nem más, mint a szeretet. Mivel az ember ilyetén teljes odaadottsága eredendően Istentől van, ezért Isten teljes odaadottsága sem lehet más, csak a szeretet.

Isten természete nem más, mint a szeretet, tehát, Isten = szeretet.

 

János 1:3     János 1:4     János 1:5