Jézus már a Húsvétra készül, ám mielőtt bevonul Jeruzsálembe, útja az Olajfák-hegyének keleti oldalán fekvő kis faluba, Betfagéba vezet. Erről a három szinoptikus beszél. Jézus előre küldi két tanítványát, hogy hozzanak el számára egy szamárcsikót. A két tanítvány kiléte nem derül ki, még csak utalás sincs személyükre.

Mk és Lk külön ki is hangsúlyozza, hogy olyan szamárcsikót kell elhozniuk, amelyen még nem ült ember. Mt ezt nem említi, sőt, két állatról ír. Jézus a körülményeket előzőleg pontosan mondja el a tanítványoknak. Ez két dolgot jelenthet. Hogy ekkor Jézus isteni természete nyilvánult meg; hisz csak Isten képes az emberi körülmények közt ilyen precíz jövendölésre.

Bár, ez nem egy távolba mutató esemény leírása, hanem órákon belül történő eseményt ír le, mégis nevezhető jövendölésnek. A másik verzió, hogy Jézus mielőtt elindult volna tanítványaival Jeruzsálem felé, imádkozott, és az Atya mondta neki, hogy hol, mi várja. Isten vezetése mindenképpen benne van az események ilyetén folyásában.

Miért pont szamárcsikót választott Jézus? A teve a karavánok, kereskedők teherhordó állata volt. Jézus nem kereskedni akart, nem karavánútra készült. Lóháton főleg a katonák, tisztek, vezérek közlekedtek, így a ló elsősorban a hadvezér szimbóluma volt. Jézus azonban nem hadvezérként akart bevonulni Jeruzsálembe. Ő nem hadseregek egymás közti háborújára készült, és ennek még a látszatát is kerülni akarta.

De miért csikó? Mert egy olyan szamár kellett Jézusnak, amely még fiatal és még együtt van az anyjával, de már elég erős, hogy őt elbírja. Lényeges szempont volt, hogy még ne legyen rárakva az emberek terhe, legyen mindentől tiszta.

Ez jelképesen arra utal, hogy nem az emberekért, hanem önmagáért kell vállalnia az elkövetkezendőket. A messiásnak egyszerűnek és nagyon emberinek kell lennie, és nem hadvezérnek. A szamár egy nagyon lenézett, lebecsült állat, a jövendölések mégis úgy írják, hogy a messiás szamárháton érkezik. Ezt a jövendölést Jézus is ismerte, de nem csupán ezért tett így, hanem, mert jelen esetben a szamár szimbolizálta azt a hatalmat, amit Jézus, mint király képviselt. Egy király, aki maga szolgál, és egy állat, mely mentes volt minden bűnös emberi tehertől. Csak ilyen csikóra bízhatta Isten a maga terhét.

A két tanítvány mindent úgy talált, ahogy Jézus előzőleg mondta nekik, és aszerint cselekedtek. Mk leírásában többen ácsorogtak, és azok közül egyiküké volt a szamár, Lk csak a szamár gazdáját említi. Mt nem beszél emberekről, hanem leegyszerűsíti az eseményeket.

Eloldják a szamarat, ráterítik a ruhájukat, Jézus pedig felül rá. Jn nem beszél az előzményekről, sőt, olyat sem, hogy Jézus elküldte tanítványait. Hanem Jézus talált útközben egy csikót, és arra ült fel. Mt és Jn Izajás és Zakariás próféta messiási jövendölését idézik, amelyek most Jézussal teljesednek be.

Amikor Jeruzsálemhez közeledtek, Lk-nál a tanítványok, Mk, Mt és Jn írásában a nép kezdte hangosan dicsérni Istent. Királyként ünneplik Jézust, és hangosan tesznek tanúságot azokról a csodákról, melyeket tett. Bár úgy tekintenek rá, mint isteni királyra, ez a megnyilvánulás nagyon is emberi, és nem azt a gondolkodást tükrözi, amit Jézus a szamárral próbál szemléltetni.

A tanítványok és a tömeg is szentül meg van győződve, hogy elérkezett Isten Országa, a Messiás földi királysága, Jézus átveszi a hatalmat, és az ő vezetésével a zsidók elűzik a rómaiakat; hiszen Isten az ő oldalukon áll. Tele vannak várakozással, és ez továbberősíti az ünnepi lelkesedést. A királynak kijáró tiszteletet szemlélteti, ahogy az emberek a ruhájukat a földre terítik, vagy pálmafa ágakat szórnak előtte.

Jézus tisztában volt az emberek téves látásával, de a dicshimnuszok Istennek szóltak. Miért hallgattatta volna el Isten dicséretét? Ő maga pedig Isten Fia, Isten megtestesült lénye, aminek tetteivel számtalan jelét adta, és sokaknak megadatott, hogy felismerjék őt. Mégis, akiknek őt felismerve, segíteniük kellett volna, azok fordultak ellene, mert saját földi hatalmukat féltették. Lk és Jn írja le, hogy a farizeusok méltatlankodnak, és Jézustól követelik, hogy hallgattassa el az embereket, aminek Jézus természetesen, nem tesz eleget, sőt azt mondja, ha ezek elhallgatnak, Isten a kövekből támaszt fiakat, akik dicséretét zengik majd.