FőoldalRegisztrációBelépés Utolsó Idők Evangéliuma Csütörtök, 2017 Április 27, 21:36:43
  A kafarnaumi százados Üdvözöllek Vendég | RSS

 
 

A kafarnaumi százados

Kafarnaumi százados

A kafarnaumi százados, pogány római katona volt, aki Heródes Antipas szolgálatában állt. Jelentős különbség van Lukács és Máté leírása között. Lukácsnál a zsidók véneit kéri meg, hogy menjenek el Jézushoz, és kérjék meg, hogy gyógyítsa meg beteg szolgáját, Máté evangéliumában személyesen kéri Jézust erre.

Abban azonban mindkét evangélista egyetért, hogy a pogány százados, noha maga is alárendelt volt, mint feljebbvaló, szigorúan, ám mégis emberségesen bánt a maga alárendeltjeivel, és a zsidókat sem tekintette leigázandó népnek, sokkal inkább jó kapcsolatot igyekezett fenntartani velük, oly annyira, hogy nemcsak felépített számukra egy zsinagógát, de el is járt oda.

Pogány emberként és római katonaként nem csak a római sok-istenhitet ismerte, de elfogadta és tiszteletben tartotta a legyőzöttek, így a zsidók hitét is. Alázatossága tanúbizonyság arra, hogy nyitott lélekkel közeledett minden új felfogás, vallás felé, amellyel szolgálata, illetve élete során találkozott, és elfogadott mindent, amit a lelkiismeretével össze tudott egyeztetni.

Kereső lélek, aki kész volt lecserélni addigi pogány hitét egy jobbra. Hallott Jézusról, hallott tanításáról, gyógyításairól, csodáiról. Katona lévén nem követhette őt mindenfelé, mint az emberek többsége, csak amerre szolgálata szólította, de Jézusnak egész Palesztinában híre ment. A százados nagyon erős hitről és alázatosságról tesz tanúbizonyságot, amikor Jézushoz fordul segítségért. Még ha nem is a zsidó szemlélet szerint gondolkodik, hanem a pogány sok-istenhit alapján, Jézust akkor is valamilyen isteni személynek gondolja, aki emberi alakot öltött. Azonban, mindaz, amit tapasztal, bizalmat kelt benne Jézus iránt, nem pedig félelmet, vagy ürességet. Ezért, e bizalom révén, nagyon megerősödik benne a hit az iránt az eszme iránt, amit Jézus képvisel. Jézus személyében, az Isten valós jelenlétét látja, ezért a maga hitét is olyannak éli meg, ami értelmet ad, nem pedig üres bálványimádás.

Hitének ereje példamutató még a zsidók számára is. Katonáival szemben megkövetelt kötelesség teljesítésénél sem kell jelen lennie; mert tudja, hogy alárendeltjei nem csapják be, hanem hűen teljesítik parancsait. Ugyanezen bizalommal fordul Jézushoz is, amikor szolgája gyógyulását kéri tőle. Bár, méltatlannak érzi magát arra, hogy Jézus belépjen a házába, ez nem csak alázatosságáról árulkodik, hanem arról a nagy hitről is, hogy neki elég egyetlen szó Jézus ajkáról, és ő biztosan tudja, hogy amit Jézus mond, az úgy is lesz. A kételkedésnek még csak a csírája sincs a szívében Jézussal szemben, hogy hiszem, ha látom, mint oly sokan vélekednek így. Jézus pedig, még ha csak jelképesen is, de meghajol a százados hite előtt, és példaként állítja követői elé.

Ugyanis, amikor az emberek Jézus segítségét kérték, ő mindig személyesen volt jelen minden gyógyításnál, szabadításnál, pedig, amint a százados példája is mutatja, Jézusnak már akkor sem jelentett akadályt a távolság, hogy segíteni tudjon. Az embereknek volt szükségük Jézus személyes jelenlétére azért, hogy lássák; ki is ő valójában.

Jézus a százados hite révén arra is rámutatott, hogy az embereknek akkor is tudniuk kell hinni benne, ha nincs jelen közöttük hús-vér emberként. A hit Istenben éppen azáltal mutatkozik meg igazán, hogy az ember akkor is bízik Isten gondviselésében, amikor Jézus nem látható módon, szellemi, segítő, gondviselő, szolgálatban támogató erőként van jelen, mint ahogy tanítványainak is ígérte: És Én veletek vagyok a világ végezetéig. Ezt el kellene hinnie minden embernek.

Jézus a százados hitét megdicséri, míg a zsidók hitetlenségét súlyos kritikával illeti, mi több, kijelenti, hogy majd jönnek emberek a világ minden tájáról, és helyet foglalnak a Mennyek Országában Ábrahám, Izsák és Jákob mellett, az ország fiai pedig, akik szem és fül tanúi lehetnek a megígért Messiás eljövetelének, mégis elutasították őt; ki lesznek zárva az Isten országából. Lám a választott nép nem fogadta be a Messiást, a pogányok viszont befogadták.

Míg Mózes és a próféták által meghirdettetett a zsidóknak a Messiás, addig a pogányok nem részesültek ezekben a tanításokban. A zsidók felelőssége Jézus elutasításában, azért nagyon súlyos, mert éppen nekik kellett volna példát mutatva tanúbizonyságot tenniük hitükről a világ előtt. Ezzel szemben, Jézus egy pogány embert állít példaként a választott nép elé.

A százados szavai, melyek szerint nem méltó rá, hogy Jézus belépjen a házába, nemcsak arról tanúskodnak, hogy bűnös embernek tartja magát – bár ez, az alázatossága mellett szól –, de arról is szó van, hogy ismeri a törvényt, mely szerint, ha egy zsidó belép egy pogány ember házába, akkor tisztátalanná válik. Azzal, hogy Jézus elé megy, egyúttal megelőzi a zsidók megbotránkoztatását, ugyanakkor tanúságot tesz hitéről is. Alázata pedig azért is példaértékű, mert egy olyan hatalom katonájaként, mely elnyomja a zsidó népet, és rendszerint, erőszakos eszközökkel kénytelen rendet tartani; képes alávetni magát egy olyan ember akaratának, aki a leigázott népből való, és akit a zsidók közül is csak az egyszerű nép az, aki Őt a várva várt Messiásnak tartja. Ugyanakkor, Jézus többször megbotránkoztatta a körülötte lévőket, legfőképpen a farizeusokat és írástudókat, amikor azzal vádolták, hogy bűnös ember házába tér be.

Gyógyítani, segíteni csak ott lehet, ahol az ember megalázza magát, ahol kérik a segítséget. Aki magát igaznak, bűntelennek tartja, azzal az Isten sem tud mit kezdeni. Talán, pogánynak, istentelennek és elveszettnek kell éreznie magát az embernek ahhoz, hogy végre meg tudjon kapaszkodni Istenben, ahogyan ezt a pogány százados is tette.

 
 
Keresés

Belépés

Barátaink:
  • Ingyenes honlap létrehozása
  • uCoz közösségi fórum
  • Ingyenes online játékok
  • Oktatóvideók
  • A legjobb uCoz-os weboldalak

  • Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0

     

    Copyright MyCorp © 2017
    Ingyenes honlapszerkesztő - uCoz