A viszontlátás vigasztaló reménye (1)
Csak annyit fogtak fel a beszédből, hogy Jézus el akarja hagyni őket. Oly mértékben hittek abban, hogy Jézus az Isten Fia, hogy képtelenek voltak szóba állni azzal a gondolattal, hogy Jézus meghalhat, hogy megölik őt. Mert hát, ilyen az Isten Fiával nem történhet, ahogy annak idején Péter ki is fakadt Jézus e szavainál. De arra is emlékeztek, hogy Jézus ezért lesátánozta Pétert. Ezért most különösen nagy zűrzavar volt bennük, nem értették, hogy Jézus mit is akart ezzel kifejezni?
Először is Jézus utal a reá váró szenvedésre, halálára, ami elszakítja őt tanítványaitól. Tehát, nem sokáig lehet már közöttük. De rövid idő múlva újra láthatják őt, ez utalhat a feltámadásra. Ahogy ez aztán meg is történt, és akkor valóban öröm töltötte el a tanítványokat.
De előbb szomorúság fogja betölteni őket, sírni fognak, a világ pedig örvendezni, mert meghalt, aki sok ember életét keserítette meg. Igen, mert a világ hatalmasai, akik a világból nyerik érdemeiket, jutalmaikat, nem szívesen mondanak le ezekről egy jött-ment prédikátor kedvéért. Ráadásul állandóan kellemetlen helyzetbe hozza őket azok előtt, akiknek az lenne a dolguk, hogy az ő hatalmi érdekeiket kiszolgálják. Egyetlen megoldás létezik erre, meg kell szabadulni ettől a kéretlen, kellemetlen prédikátortól, még mielőtt teljesen ellenük fordítja az embereket.
Jézus látta, milyen sors vár rá, és folyamatosan készítette fel erre a tanítványait. Emberi mércével bizony, szomorú, ha egy ember meghal, és nem láthatjuk többé. Ilyen érzés fogja eltölteni a tanítványokat is. Sírnak, szomorkodnak, megrendülnek a hitükben, amikor majd kénytelenek lesznek szembesülni Jézus szenvedésével és halálával. A világ pedig éppen ez okból fog vigadni, ünnepelni. De, ahogy a tanítványok szomorúsága és fájdalma rövid lesz, ugyanígy rövid lesz a világ öröme is, amikor Jézus feltámad a halálból.
Jézus azonban, elsődlegesen nem arra a rövid időre gondolt, ami a halála és a feltámadása között van, ő Isten szemszögéből értette ezt a rövid időt. Az örökkévalósághoz képest lényegtelen, hogy valaki öt évig, vagy száz évig él a földön. Földi léptékkel nyilván hosszabb a száz, mint az öt, de az örökkévalóságban ennek nincs jelentősége. Egy ember életének értékét nem az határozza meg, hogy mennyi ideig élt, hanem, milyen tartalommal töltötte azt meg. Ilyen szempontból lehet egy öt éves élet tartalmasabb, és értékesebb az örökkévalóságban, mint száz elfecsérelt esztendő. Persze, ugyanez lehetséges fordítva is, de mindkét esetben az örökkévalóság szemüvegén keresztül kell nézni az életet. Onnan nézve pedig mind az öt év, mind a száz év csupán egy szempillantásnak tűnik. „Mi ez az Örökkévalósághoz képest?”
Így hát, amikor a tanítványok, és minden Istenszerető ember az Örökkévalóságban újra találkozik Jézussal, csupán egy rövidke időnek fogja gondolni a földi életet az örökkévalósághoz képest, és ha Istenre hallgatva élte le földi életét, akkor ez az új találkozás mindenki számára örömteli lesz. Nem lesznek kérdések bennünk, hiszen minden világos lesz, mindent érteni fogunk, kéréseink pedig teljesülni fognak.
Ennek az örömteli együttlétnek piciny morzsáját már itt a földön megtapasztalhatjuk. Ha mindazt a tanítást, amit Jézus az Atyától elhozott és átadott nekünk, lelkünk, életünk részévé, értelmévé építjük magunkba, akkor, bár nem látjuk Jézust itt a Földön, mégis mindig köztünk, velünk, bennünk van, és megélhetjük az ő lelket építő, éltető, életünket gazdagító jelenlétét. Egyre jobban megértjük őt, növekedünk abban a szeretetben, amely az Ő lényege. Kérdéseink nem korlátozódnak többé arra, hogy mit eszünk, vagy mit iszunk, hanem, hogy miképpen tudunk Istenünk kedvében járni, tökéletesedni a szeretetben, amelyre teremtve lettünk.
Megtapasztalhatjuk, hogy mit jelent, ha az Isten bennünk örül, bennünk mosolyog, mert akkor mi magunk fogunk ragyogni attól a fénytől, amely maga Jézus, s valóságosan fogjuk érezni az ő jelenlétét önmagunkban. A többit pedig megadja nékünk Jézus nevében az Atya.
Kérjetek, és megadatik! - mondja Jézus. De azt is mondja, hogy: „Keressétek inkább az Isten Országát, és ezeket mind megkapjátok hozzá!” Tudja az Atya, hogy mire van szüksége az embernek, hogy létezni, élni tudjon. De az örökértékek gyűjtése legyen számunkra az első, mert ha az Örökkévalóságban felmutatjuk kosarunkat, a mi örömünk is nagyobb lesz, ha az égben az angyalok is velünk örvendezhetnek. Hogy mit kérjünk, és mit ne? Erre az IGE megtanít. És minél inkább eggyé tudunk válni Isten szeretetével, kéréseink is egyre boldogítóbbak lesznek számunkra, mert nemcsak kéréseink szereznek örömöt számunkra és Istennek, hanem annak teljesíthetősége, teljesítése is. Kérjetek, hogy örömötök nagyobb legyen!
A viszontlátás vigasztaló reménye (2)
Ezzel a résszel fejeződik be Jézus búcsúbeszéde a tanítványokhoz. Most már nyíltan beszél, és nem képekben, nem példabeszédekben. Jézus eddig a tanítványokat is példabeszédekben oktatta, mintegy szemléltetve számukra Isten országának titkait. A példabeszédben maga előtt látja az ember azt, amiről Jézus beszél, mégis sokszor értetlenkedtek a tanítványok is. Meg is jegyzik most, hogy most mindent értenek, mert nyíltan beszél hozzájuk Jézus. Nyíltan kimondja előttük, hogy Ő az atyától jött, és mivel most visszatér hozzá, így nincs már szükség, hogy ő közvetítse az Atyának a tanítványok kéréseit, mert bármit kérnek Jézus nevében, azt az Atya örömmel teljesíti, mert befogadták és szerették a Fiút.
Jézus nyílt beszéde nyomán a tanítványok tanúbizonyságot akarnak tenni arról, hogy számukra világos és egyértelmű, hogy Jézus az Atyától jött, hogy Isten Fia. Jézus meg is jegyzi: Most hiszitek? E kérdés igencsak kettős értelmet hordoz. Most hiszitek? Hát eddig nem hittétek? Kérdezhetné joggal tőlük. Hát, ha eddig nem hitték, akkor miért követték őt? Három és fél éves működése nem szólt semmi másról, csak arról, hogyan kell Istennek tetsző életet élni, és ezt csak olyan valaki mutathatta be hitelesen, aki maga is Istentől jött, az Isten Fia. Másrészt ez a kérdés, ha a hangsúlyra figyelünk, hasonlatos ahhoz a helyzethez, amikor Péter az Utolsó Vacsorán váltig bizonygatja Jézusnak a hűségét, és Jézus azzal hűti le Péter lázongását, hogy mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg.
Most hiszitek? Kérdi Jézus a tanítványokat, de nem is vár választ, hanem máris kijelenti, hogy rövidesen eljön az óra, sőt már itt is van, és magára hagyják őt, szétszélednek. Mint, ahogy ez Jézus elfogatása után meg is történt. Azonban Jézus rögtön megnyugtatja a tanítványokat, hogy ettől ő nincs egyedül, mert vele van az Atya. Jézus küldetésének pillanatától kezdve szoros egységben van az Atyával. Valahányszor félrevonult, mindig hozzá imádkozott, vele beszélte meg teendőit. Soha egyetlen pillanatra nem fordult el tőle. A vele való egység mindenkor megerősítette Jézust, így volt ez akkor is, amikor szenvedésére, halálára készült.
A tanítványokra szintén üldöztetés és szenvedés vár Jézus nevéért, de ő megerősíti övéit, hogy békességet leljenek benne, mert aki hű marad Jézushoz, azt az Atya ugyanúgy megerősíti, vele van, ahogyan Jézus mellett is ott áll nemcsak küldetése során, hanem szenvedése nehéz pillanataiban is.
Jézus legyőzte a világot. A világ, mely az elmúlás, a halál szolgája, nem lehet nyertes soha, ha az Isten kezében olyan ütőkártya van, mint az örök élet jutalma. Mert az, aki Jézusban hisz, ha meghal is, élni fog, és nem lát halált soha. Még ha teste meg is hal, lelke élni fog, Isten örök Országában. Erről tesz tanúbizonyságot majdani feltámadásával is, mert ha nincs örök élet, nincs feltámadás sem. Jézus nem támadhatott volna fel, ha nem őrizte volna meg lelkében az Atyával való egységét. De mert hű maradt, dicsőséget szerezve az Atyának, békéje és ereje a tanítványokkal marad, ha hűek maradnak mindahhoz, amire Jézus tanította őket, és vállalják azt a sorsazonosságot Vele, ami e küldetéssel együtt jár.