Keresztelő János a Jordánnál prédikál, keresztel, és tanúbizonyságot tesz



Keresztelő János a Jordán vizében prédikál és keresztel. Nap, mint nap nagy tömeg veszi őt körül. Szavai nagy súlyt nyomnak a latba; hiszen nem egyszerűen csak egy új eseményre hívja fel az emberek figyelmét, hanem szavai által olyan erő sugárzik belőle, amelyhez nem voltak hozzá szokva a zsinagógákban. Ez az erő vonzza az embereket, ugyanakkor olyasmit hallanak Jánostól, amire már nagyon régóta ki voltak éhezve. János nem csupán bűnbánatra szólítja fel a népet, hanem felszítja bennük a messiás várásának tüzét is, és mivel a nép nagy prófétának tekinti őt, ezért hallgatnak rá.

János azonban, felhasználva az alkalmat, hogy ilyen sokan zarándokoltak el hozzá, keményen bírálja magatartásukat, leleplezve képmutatásukat, amelyben Ábrahámra hivatkoznak. Ez egy alapállás a zsidók részéről, amelyben, mint az Ábrahámtól származó választott népet, előjogok illetik meg őket más népekkel szemben Isten országában.  Ez a probléma még egy alkalommal vetődik fel ennyire hangsúlyosan, mégpedig Jézus és a farizeusok vitájában, és ahogy későbbiekben Jézus sem, úgy most Keresztelő János sem hallgatja el, hogy mindez nem elég az üdvösséghez. János felszólítja az embereket, akik kiváltságosoknak hiszik magukat, hogy teremjék a bűnbánat méltó gyümölcsét.

Senki nem léphet be Isten Országába tisztátalan lélekkel, márpedig az önmagát felsőbbrendűnek gondoló, másokat lenéző alázathiány éppen a lélek megtisztulásának akadályozója. Isten olyan nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a messiás felismerhető legyen választott népe számára, hogy a zsidóknak tudniuk kellett volna, hogy nem akárki lesz az, akit Isten az emberek mentésére küld, és lelküket komolyan fel kellett volna készíteniük a fogadására.

E fogadóképesség megteremtésére kapott felhatalmazást Keresztelő János Istentől, hogy a bűnbánat keresztségében részesítse azokat az embereket, akik a próféta előtt megvallják bűnüket Istennek, és készek arra, hogy Isten Ígéretét befogadják. Ezt ugyanis csak a bűntől megtisztított, Isten ígérete irányában nyitott lélek képes megtenni. Ezért János keményen kijelenti, hogy amelyik fa nem hoz jó gyümölcsöt, a tűzre vetik.

A zsidókban mélyen benne élt Isten messiási ígérete, és mivel Keresztelő János prédikációi által megvalósulni látták ezt az ígéretet, tömegével keresték meg, hogy feloldozást nyerjenek általa. Mivel a zsidók még ebben az időben is a szemet szemért, fogat fogért elve szerint gondolkodtak, számukra János figyelmeztető szavai attól a személyes pusztulástól való félelmet jelentették, amely kirekeszti őket a választott nép köréből, és nem lehetnek részesei Isten messiási ígéretének. Ezért nemcsak megvallották bűneiket Jánosnak, nemcsak a bűnbánat keresztségében akartak részesülni, hanem arra kérték Jánost, adjon számukra útmutatást.

János pedig mi mást mondhatott volna, minthogy oszd meg a szegényekkel, a rászorulókkal azt, amid van. Ha két ruhád van, az egyiket add oda annak, akinek nincs, és akinek bőven van mit ennie, adjon annak, aki éhezik. Vagyis Keresztelő János a szolgáló, a másokra figyelő szeretetre hívja fel a figyelmet. Mindenki akkor szolgálja jól Istent, ha akként cselekszik, amiképpen Isten is cselekszik.

Sokan mentek el Jánoshoz, hogy megkérdezzék őt, mit tegyenek. A katonáknak azt mondta, hogy elégedjenek meg a zsoldjukkal, és ne zsarolják az embereket, ne fosztogassanak, ne bántsanak senkit, hanem legyenek emberségesek.

A vámosok meg, ne szedjenek be több adót annál, mint ami jogos, mert sokan közülük saját zsebre is dolgoztak, és saját vagyonukat is gyarapították abból az adóból, amit beszedtek. Keresztelő János még sem ítélt el senkit a munkája miatt, így az adószedőket sem. Bár, tudjuk, hogy a zsidók bűnös embereknek tartották a vámszedőket, mert a rómaiakat szolgálták, ezért úgy tekintettek rájuk, mint a zsidók elárulóira, és mivel érintkeztek a rómaiakkal, ezért tisztátalanoknak is tartották őket.

Így természetes volt, hogy a zsidók kerülték a velük való érintkezést, nem keveredtek velük, mint ahogy a farizeus és a vámszedő imájában is látható ez a megkülönböztetés. Bűnösségükkel a vámszedők is tisztában voltak, így későbbiekben Jézus példabeszédében is hallható, ahogy a vámszedő is mindenkitől távol, önmagát megalázva imádkozik irgalomért Istenhez. (Lk 18: 9-14)

Hogy Isten mennyire nem személyválogató, mennyire irgalmat gyakorló, az abból is kitűnik, hogy Jézus egyik tanítványa, a négy evangélista egyike Lévi néven, eredeti szakmáját tekintve adószedő volt, és még a nevét is megváltoztatta Mátéra miután Jézus követője, tanítványa és apostola lett.

Az emberek prófétának, a Nagy Prófétának tartották Jánost, sőt, sokan közülük úgy gondolták, hogy ő a megígért Messiás is, de erről csak egymás között mertek beszélni. Nyilvánvaló, hogy Keresztelő János ténykedése és a vele kapcsolatos szóbeszéd a papság fülébe is eljutott, és mindezek valóság-tartalmának kiderítése az ő hatáskörükbe tartozott. Ezért küldöttséget küldtek Jánoshoz, hogy megkérdezzék tőle, ki is ő valójában, ő-e a megígért Messiás?

A zsidók úgy vélték, hogy mielőtt a messiás eljön, újra el kell jönnie a nagy prófétának, Illésnek. A kérdések, melyeket a küldöttség Jánoshoz intézett, bizonyítják, hogy milyen nagy zavarban volt a zsidó papság ezen a téren. Vajon, János az, aki Illés szellemével visszatért, vagy a Messiás?

János, azonban határozottan kijelenti, hogy nem ő a Messiás. Hát, akkor Illés? János erre is nemmel válaszol, azt mondja, ő nem Illés. Az evangéliumokból tudjuk, hogy János halála után, Jézus tanúságot tesz Keresztelő Jánosról a tanítványai előtt, és kijelenti, hogy ő volt Illés, akinek el kellett jönnie, csak az emberek nem ismerték fel. (Mt 17: 10-13)

Tehát, éppen Jézus szavai igazolják, hogy János volt Illés, akinek a Messiás, azaz Jézus előtt el kellett jönnie, de János nem volt tudatában ennek. Létezik, hogy János nem tudta, hogy ő volt Illés? Létezik. Nem volt szüksége rá, hogy tudja, neki nem azzal kellett foglalkoznia, hogy ki volt valamikor, hanem teljes lényével a jelenlegi feladatára kellett koncentrálnia. Lehetséges reinkarnációs ismeretei nem érintették küldetésének lényegét, és csak megzavarták volna. Arra pedig, hogy miért úgy alakult a sorsa, ahogy; egyértelmű választ kapott a szellemvilágban, a halála után, hiszen nem csak Istent látta meg színről-színre, de sorsának alakulásának összefüggésére is tisztán ráláthatott.

A lényeg tehát, nem ebben van, hanem abban a válaszban, amit az elégedetlenkedő küldötteknek adott, mivel eddig nem kaptak kielégítő választ kérdéseikre, és ezért tovább faggatták Jánost. Akkor hát, kinek a nevében prédikálsz és keresztelsz? János pedig megadta rá nekik a feleletet.

Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani. (Jn 1: 26-27)

Azt mondja: köztetek áll. Vagyis a Messiás már itt van, megérkezett, és készen áll, hogy küldetését beteljesítse. János egyértelművé teszi, hogy ő csupán a Messiás előhírnöke, és tanúbizonyságot tesz Jézusról az emberek előtt, és ugyanígy tesz később Jézus is tanúbizonyságot Jánosról.

Jézus és Keresztelő János között sok hasonlóság fedezhető fel annak ellenére, hogy János nem mindenben gondolkodott úgy, mint Jézus, de még sem véletlen, hogy ő lett a Messiás előhírnöke. Keresztelő János Jézushoz hasonlóan, prédikációjában senkit nem ítélt el, csak a bűnös magatartás ellen fakadt ki ellentmondást nem tűrő módon. Így tett Heródes Antipas esetében is, aki testvére, Fülöp feleségével, Heródiással élt bűnös kapcsolatban. Ez a bírálat nemcsak Heródes Antipasnak nem tetszett, de a vele törvénytelen kapcsolatban élő Heródiásnak sem, és az ő ármánykodása révén vetette végül tömlöcbe Heródes Antipas Keresztelő Jánost.

Sorsát nem kerülhette el, de felbecsülhetetlen értékű munkát végzett, segítette, előkészítette a Messiás, az Isten Fiának útját. Hogy siker koronázta-e vagy kudarccal végződött munkája, csak Isten szemszögéből lehet helyesen értékelni. Keresztelő János küldetése szükségszerű volt, és minden erejével azon volt, hogy annak akaratát teljesítse, aki őt küldte. Ez a mi dolgunk is.