Honlap-menü
Statisztika
Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Ebben a témakörben szerepelnek az Evangéliumok tanításainak magyarázatai. Mint a honlap bevezetőjében olvasható, az "Evangélium" szó jelentése: Örömhír. Annak az Örömhírnek a leírása, hogy Isten boldogságára, örök életre vagyunk teremtve. Az Evangéliumok azonban, nem csupán közlik velünk ezt a hírt, hanem arra is példát mutatnak, hogyan érhetjük el ezt. Mégpedig nem is akármilyen példát láthatunk, olvashatunk erről. Jézus személyében, aki nem csak elmondta azt, hogy milyen egy igazi ember, hanem példát mutatva elénk is élte ezt, nem akármilyen szellemiség született meg a Földön. Ő azt a szeretetet hozta el nekünk, ahonnan ő maga is származik.
Mondhatnánk, hogy Jézus ugyanolyan ember volt, mint bárki más. Az igaz, hogy ő is hús-vér ember volt, mint bárki más közülünk; még sem volt rajta kívül egyetlen emberi lény sem, akiről még a halálos ítéletet kimondó ellensége is kénytelen volt elismerően kijelenteni, hogy: „Ecce Homo!” Azaz: „íme, az EMBER!”
Gondolkodásunkban tehát, mindenképpen célszerű továbblátni annál, mint amit az öt érzékszervünkkel képesek vagyunk felfogni. Vannak az anyagvilágnak olyan sajátosságai, melyeket ezekkel az érzékszervekkel felfogni nem tudunk, mégis tudjuk, hogy létezik. Sőt, mindennapi életünk részei.
Az anyagvilág számára nem érzékelhető a szellemvilág eme fizikai érzékszervekkel, csak azok számára, akik szellemükre hagyatkoznak, és nem eszüket tekintik a gondolkodás csúcstermékének. Tévedés ne essék: Jézus nem azt akarja, hogy ne gondolkodjunk, éppen ellenkezőleg, a gondolkodás átalakítására szólít fel mindnyájunkat a Márk 1:15-ben.
Miért van erre szükség? Azért, mert az emberben eredendően benne van a boldogság utáni vágy. Minden ember boldog akar lenni, mégis hány milliárd ember hal meg boldogtalanul. Az emberek többsége azt hiszi, hogy boldogsága attól függ, amit a világtól megkaphat. Nagy az öröme, amikor azt a valamit nagy küzdelem árán sikerül megszereznie, ám, amikor egy ››jó akarója‹‹ megfosztja tőle, vagy súlyos katasztrófában mindene odavész, eltűnik a boldogsága is.
Jézus azért jött közénk, hogy elmondja: ne földi, mulandó értékekben keressük a boldogságot, hanem olyan kincseket gyűjtsünk, amelyek nemcsak gazdagítják a lelkünket, de olyan értékek, amelyeket senki más nem vehet el tőlünk, csak mi mondhatunk le róluk, csak mi dobhatjuk el magunktól. Isten nagyon jól tudja, hogy mindezekre szükség van a földi léthez, mégis arra szólít fel, hogy keressük inkább az Isten Országát, és mindezeket megkapjuk hozzá.
Máté 6:25-34
Jézus azt akarja, hogy ne az anyagi javak felhalmozása jelentse a boldogságot az ember számára. Ő olyan boldogságot kínál fel az ember számára, amit az a lelkében hordozhat, és amihez való helyes hozzáállása olyan formában befolyásolja a látásmódját, hogy az anyagi javakra nem boldogságának forrásaként, hanem annak eszközeiként tekint. Boldogságára pedig abban a forrásban lel, ahol eredetileg is keresnie kellett volna azt.
Ez a boldogság azonban nem önző módon, mások megkárosítása révén érhető el, hanem annak a szolgálatnak az útján, ami természetes velejárója annak a szeretetnek, amire az emberi szellem eredendően teremtetett. Csak az lehet igazán boldog, aki szeret, aki úgy szeret, mint Isten. Az evangéliumokban Jézus ehhez a boldogsághoz vezető utat mondta el, és élte elénk.
Hogy ennek az útnak mi lett a vége, azt tudjuk. De ez nem Jézusnak róható fel, hanem annak a világnak, amely a hatalmát és befolyását féltve tőle, elvetette őt. Ám, Ő még ezt a világot sem ítélte el, amiért a halálba taszította Őt, hanem még Ő keresett mentséget számukra: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23:34)
Ilyen a szeretet. Az Isten szeretete olyan, hogy még az életét is kész odaadni másokért, ha kell. Megvolt hozzá a hatalma, kérhette volna az angyalokat, hogy mentsék meg őt, hogy pusztítsák el azokat, akik az életére törtek, csakhogy ez teljesen ellentétes volna azzal a szeretettel, amiről Ő tanúbizonyságot tett. Az Isten szeretete nem ítél el senkit, nem pusztít, nem tör mások életére, viszont kész életét adni, hogy másokat megmentsen. Jézus, mindazok ellenére, ami vele történt, boldog volt. Boldog, mert béke volt a lelkében.
Az embernek sem attól kell félnie, aki a testet megöli, hanem attól, aki a lelket. A testét megölhetik, de a lelkét csak önmaga képes pusztulásba taszítani. Jézus azért jött, hogy megértesse az emberrel, hogy örök életre született, de ez az öröklét nem a Földön, nem az anyagvilágban van, hanem abban a szellemvilágban, amit Isten Országának neveznek, és csak akkor tudja ezt a boldogságot megélni a lelkében, ha már itt a Földön törekszik a szerint a szeretet szerint élni, ami Istennek sajátja. Mert az ember is csak akképpen lehet boldog, amiképpen az Isten is boldog. Senki nem tud másképpen boldog lenni, csak amire teremtve lett.
Ennek a Boldogságnak az elérésének az útját mutatják be az Evangéliumok. Ez az út ma is magával hozza ugyanazt a végkifejletet minden Jézus-követő számára, amit Jézusnak is el kellett szenvednie, mert az emberek nem sokat változtak az elmúlt kétezer év alatt, féltik a befolyásukat, hatalmukat Tőle, és mindazoktól, akik Jézust követik. Hiába telt el több mint kétezer év Jézus eljövetele, halála és feltámadása óta, ha ma jönne el Jézus közénk ugyanezzel a tanítással, semmivel sem lenne más a sorsa, mint annak idején, csupán az eszköz változna meg. Ilyen az ember, amikor civilizáltságát hangoztatja.
Isten az emberre bízta a világot, hogy irányítsa, gondozza, hogy uralkodjon mindazon az ember alatti világon, ami az égben, a vízben és a szárazföldön él, de az ember az emberen is uralkodni akar, minden rosszért a másikat teszi felelőssé, önzővé vált. Ez boldogtalanságának oka.
Az embernek meg kell tanulnia végre másképpen gondolkodnia: embertársát embernek tekintenie, döntéseiért, tetteiért felelősséget vállalnia, helyesen szeretnie önmagát, mert az a csúcsérték. „Azt tedd másnak, amit szeretnél, hogy veled tegyenek!” Ennek hogyanjáról adnak választ az Evangéliumok és a HANG-könyvek.