A gazdag ifjú
Egy gazdag ifjú keresi fel Jézust, hogy tanácsot kérjen tőle. Nem a messiást, a megváltót látja benne, talán fel sem ismerte Jézusban az Isten Fiát, hanem a bölcs embert, tanítót. Ő egy nagy tudású embernek látja Jézust, és teljesen földies felfogással közeledik hozzá. Jó mesternek nevezi, amiben valószínűleg nem alantas hízelgés van, ám, mégis ott van a szándék, hogy elnyerje Jézus kegyeit. Az emberben benne van mindenkor az a vágy, hogy változzon és változtasson önmagán és életén, amihez sokszor kell mások segítségét kérnie.
Amikor ilyen döntésre szánja el magát, az az önmaga előtt nem titkolt óhaj is benne van, hogy ez a változtatás, változás a lehető legkisebb erőfeszítésbe kerüljön. Ehhez, pedig meg kell nyerni a másik ember bizalmát. Azzal, hogy az ifjú Jó mesternek nevezte Jézust, kedvébe akart járni, annak reményében, hogy olyan tanácsot kap, amit könnyen teljesíthet, miáltal elnyeri az örökéletet.
Jézus azonban visszautasítja a jó jelzőt, mondván, hogy egy a jó, az Isten. Nem fedi fel kilétét, hogy Ő az Isten Fia, hisz az ifjú, mint oly sokan, megbotránkozna ezen, mert Jézust teljes egészében, mint embert látja, és nem többnek. Jézusnak pedig, emberként kell előélnie az utat a Mennyek Országába, hogy azon emberek számára is járható legyen az odavezető út, akik nem rendelkeznek azokkal a képességekkel, melyekkel ő. Ezért, nagyon is emberi módon kellett viselkednie, és a földön mindenki számára tiszta, és teljesíthető feltételeket kellett meghatároznia.
Ehhez meg kell őriznie saját tisztaságát, így magától értetődően vissza kellett utasítania minden olyan törekvést, amely alkalmas rá, hogy megkísértse őt. A mester kifejezés általános megszólítás volt minden tanítóra, így az, ebben az értelemben nem kapott hangsúlyt, csupán a jó, ami az ember hiúságára tud hatni, zavart okozva a tisztánlátásában és gondolkodásában. Egyedül Isten jó. Ilyen a természete, tökéletes, és bármiféle jelzővel illetjük, az Istenben semmiféle változást nem fejt ki, csupán az emberben, aki bármily módon közelít Hozzá.
Jézus először csak annyit kér az ifjútól, hogy tartsa meg a törvényeket, és felsorolja őket. Ezzel is bizonyítva, hogy nem eltörölni jött a törvényt, hiszen, ha ez lenne a célja, nem hivatkozna rá. Sőt, magára nézve is érvényesnek tartja, de megtisztítja őket azoktól a szennyektől, amelyeket az emberek raktak rá. Ezért tisztán csak a Tízparancsolatra utal.
Az ifjú azonban azt válaszolja, hogy ezeket megtartja kora ifjúsága óta. Ez azt tükrözi, hogy erre nevelték, így nőtt fel. Beléje ivódott, hogy ezt kell tennie, így kell élnie. Nem jelentett számára nagy erőfeszítést, hogy ezeket megtartsa. Azt helyesen érezte meg, hogy ennél több kell, ha be akar jutni Isten Országába, de amikor Jézust felkereste, abban bízott, hogy olyan tanácsot kap, amit a Tízparancsolathoz hasonlóan, könnyen teljesíthet.
Az Evangéliumok Jézus érzelmeiről keveset írnak, és most is csak Márk említi, hogy Jézus megkedvelte az ifjút, tanítványai sorába hívta, de arra kérte, hogy előbb adja el mindenét, amije van. Az ember azt gondolná, hogy Jézus szegénység párti. Pedig erről szó sincs.
Sok gazdag embert ismert, akiknek nem mondott ilyet. De látta az ifjún, hogy mennyire meg van kötözve a vagyonával, ami a lelkét tartja fogva. Számára a gazdagság cél, mert fél a szegénységtől, és hogy elveszíti befolyását. Jézus olyan lemondást kért tőle, ami olyan helyzetbe juttatná őt, amit minden erejével el akart kerülni. A vagyon csak akkor jó eszköz a lélek épülésére, ha nem öncélú, hanem mások életének jobbá tételét szolgálja.
Az ifjú szomorúan távozott, mert ez azt jelentette számára, hogy teljesen át kell értékelnie egész életét, és komolyan változtatnia kell, ha be akar jutni Isten Országába. A vagyonról való lemondás a gazdag ember részéről olyan 180 fokos fordulatot jelent, ami egy szegény ember számára nem okoz nehézséget, hisz nem köti magát a vagyonhoz. Ezért nyitottabb az Isten Országára, ha az odavezető utat számára hihető módon tárják fel, más különben a szegény ember is megkötözött a vagyonosság, a jobb élet, a szebb jövő vágyával.