Üdvözöllek Vendég!
Kedd, 2024/Április/16, 22:37:51
Főoldal | Regisztráció | Belépés | RSS

Honlap-menü

A fejezet kategóriái

Cikkeim [35]
Keresztút [1]

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Belépés

Keresés

Barátaink:

Cikkek katalógusa


A házasság és család szentsége

A házasság és család szentsége



Ha már az Istennel nem akar szóba állni, legalább a természet rendezői munkáját venné figyelembe az ember olyankor, amikor párkapcsolatra kívánja adni a fejét, és elgondolkodna azon, miért is teremtetett a földből, sárból gyúrt emberi lény férfinak és nőnek, és minek e két forma között ily nagy különbség?

Földi világunk modern Homo Sapiens-e, büszke a butaságára, melyet okosságnak, netán bölcsességnek nevez, és kényelmes fotelében hátradőlve, ostobának, eretneknek, a világ rendjének felforgatóinak tartja azokat, akik nem elégednek meg azokkal az értékekkel, melyeket a világ nyújt számukra, és netán, még vitába is szállnak, vajon mennyiben nevezhető értéknek az, amit a világ értéknek, emberi értéknek nevez. Vagy, az ember nem több-e, mint a teste?

Az emberiség alapvetően két főcsoportba osztható:

  1. Akik kizárólag az Anyagvilág kézzelfogható, az öt érzékszervvel megtapasztalható létezésében hisznek.
  2. Akik hisznek benne, hogy az ember spirituális lény, és többre képes, többre van szüksége a fizikai világ nyújtotta lehetőségeknél ahhoz, hogy meglelje boldogságát.
Az egyik csoportba tartozó ember akkor sem hajlandó megrögzött nézetén változtatni, ha a valóság, mint cáfolat ott hever a lába előtt. A másik csoportba tartozó ember – legyünk pozitívak –, legalább, elgondolkodik rajta.

Az emberiség történelme tele van olyan példákkal, melyekben bizonyos emberek, embercsoportok olyan események tanúi, részesei voltak, melyek nem magyarázhatóak, nem mérhetőek a fizikai világ kézzelfogható, az öt érzékszerv által tapasztalható eszközeivel, mégsem tagadhatóak le, mert a kultúránk, életünk részévé váltak.

A mai ember eljutott már odáig, hogy felismerje: az ember nem a teste, hanem lelke és szelleme is van, és felelősséggel tartozik önmagának azért, hogy milyen életet él. Az, hogy az embernek lelke és szelleme is van, nem a XX.-XXI. század emberének találmánya; ezzel már több ezer éve tisztában van. Csak a mai modern ember hiszi azt, hogy tetteinek nincsenek a lelkére és szellemére ható következményei, és bármilyen erkölcsi életet élhet, mert a földi halál mindent eltöröl.

Csakhogy, ez nem így van. Attól, hogy valamiről nem veszünk tudomást, az még létezik. Lehet a földi-fizikai világon túli létezést tagadni, értelmileg elhomályosítani, de megszüntetni nem lehet. Bizonyos, a hit által szerzett megtapasztalásokról tanúságot kell tennie az embernek embertársai előtt. Ezt annak ellenére meg kell tennie, hogy sokan kinevetik, kigúnyolják, esetleg támadják tanúságtétele miatt. De ő nem arról beszél, amit mások mondtak neki, vagy amit könyvben vagy bárhol máshol olvasott, hanem arról, amit megélt, amit az életében megtapasztalt. Tükörként állva mások előtt.

Éppen lelki-szellemi fejlődésének köszönhetően, már nem a világ által állított érték lesz számára a mérce, hanem valami egészen más, ami túlmutat a fizikai világ értékrendjén, és egy lelkét-szellemét építő, buzdító, vigasztaló erő nyújtja számára azt az erkölcsi értéket, amihez örök életre igazítani akarja életét. A tanulás folyamata örök életre szól, mely a földi létben állapotszerű vértanú-létet jelent. A lelki-szellemi és fizikai életét érintő összefüggéseket mindjobban felismeri, és erkölcsi tisztánlátása révén képes kikövetkeztetni, hogy mi helyes, és mi nem helyes az örök érvényű erkölcsi rendben.

Így azt is könnyen belátja, hogy a házasság nem csupán két ember pillanatnyi szerelmi lángolásának gyümölcse, hanem olyan felelős döntés megpecsételése, mely nemcsak két ember együttélésére van hatással, hanem e sorsdöntő elhatározásnak lelki-szellemi következményei is vannak. Aki csupán saját, önző testi vágyainak kiéléséhez akar törvényi keretet adni azzal, hogy házasságra lép választott partnerével, az valójában nem csak a házasság szentségét gyalázza meg, de tanúbizonyságot tesz róla, hogy sem partnerét, sem önmagát nem becsüli sokra, nem veszi emberszámba.

Örök igazság, hogy a földi létben nincs pusztán férfi vagy nő abban az értelemben, hogy valaki csak férfi vagy csak női tulajdonságokat hordoz magában. A férfi is hordoz magában női energiákat, és a nő is hordoz magában férfiúi energiákat. Ez természetes, hiszen mind a férfi energiáknak, mind a női energiáknak megvan a maguk szerepe az ember nemi hovatartozásától függetlenül. Akkor lenne baj, ha ez nem így lenne.

A földi létben, akár férfiről beszélünk, akár nőről, a női lágyabb energia az, mely az embert képes spirituálisan felemelni. A női energia képes megnyitni az ember lelkét a szellem, Isten felé. Nézzünk csak be a templomokba, és látni fogjuk, hogy mennyivel több nő ül a padsorokban, mint férfi.

A férfi energia a nehezebb, durvább, lefelé húzó erő, a racionalitás. Ugyanakkor, helyesen működve, a női energiák segítő erejévé válhat. Ugyanis egymás nélkül mindegyik letér a helyes útról, és képtelenné válik a feladata betöltésére. A női jelleg a férfiúi erő nélkül elszáll a magaslatokban, és nem tudja szerepét betölteni. Ugyanez a helyzet a férfiúi jelleggel a női erő nélkül, csak ellenkező irányban, állandóan egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed, mert hiányzik a női felfelé vivő erő.

Az ember a női lágyabb, könnyedebb jellegnek köszönhetően képes megnyílni a hit, vallás, spiritualitás, Isten felé, és felvállalni az isteni szeretet által ösztönző feladatok elvégzését. A férfiúi jelleg pedig, mint egy horgony, támaszt biztosít a női jelleg számára, hogy az ember a számára kijelölt közegben mozogva betöltse szerepét.

A földi létben e kettősség megtalálható mind a nőben, mind a férfiban. Ha ez az arány helyes mértékben van jelen az emberben, akkor a kislánynak született gyermek később nőként, a kisfiúnak született gyermek férfiként fog teljes értékű életet élni, és a nő nem akar férfi lenni, a férfi pedig nem akar nő lenni. Ugyanakkor a nőnek szüksége van a benne rejlő férfiúi energiákra ahhoz, hogy megkapaszkodhasson abban a közegben, amelyben feladatát el kell végeznie, a férfinak pedig szüksége van a benne rejlő női energiákra ahhoz, hogy lelki-szellemi értelemben emelkedni, növekedni tudjon.

Mert mind a nőnek, mind a férfinak egyetlen célja van: visszatérni, hazatérni abba a szellemi hazába, amely mindig is az otthona volt. Ennek pedig egyetlen módja van: az embernek magáévá kell tennie azt a szeretet-igazságot, mely minden létezésnek az alapja, és amely nem változik a szerint, hogy a világban éppen milyen világnézet uralkodik. A lelki-szellemi szeretet igazsága világkorszakoktól független és örök. Ezt ember meg nem másíthatja, legfeljebb ideológiákat gyárthat róla, hogy miért nem akarja elfogadni, meg hozhat törvényt a maga szűk kis világában, hogy kényelmét szolgálja vele, de a nagy egész törvényszerűséget megváltoztatni nem tudja, s ha tetszik, ha nem, ezzel előbb vagy utóbb, kénytelen lesz szembesülni.

S, ha már a nőben élő, támaszt nyújtó erőként jelen van a férfiúi energia, ugyanúgy jelen van a férfiban a spirituálisan, a hitben, a lelkiségben-szellemiségben felemelő, felfelé vivő női energia, akkor, amint belül, úgy kívül is meg kell nyilvánulnia e kettősségnek az ember életében. Ezért, egy férfi számára csak egy nő lehet partner ahhoz, hogy a szerepét beteljesítse, és ugyanígy a nő számára is csak egy férfi lehet egyenértékű partner, hogy a maga szerepét betöltse. S mivel egyedül a női jelleg képes a spiritualitás, a vallás, hit, Isten felé emelni lelki értelemben az embert, ezért a maga természetéből adódóan kapta a nő azt a szerepet, hogy a teste által lehetőséget adhasson a lelkek számára a megtérés céljából való megszületésre a földi körülmények között.

Tehát, a házasság két ember között csak férfi-nő kapcsolatban töltheti be nemcsak földi, hanem lelki-szellemi értelemben is a szerepét, küldetését, mint ahogy a nő csak férfi-nő kapcsolatban töltheti be természetes feleség/anyai, a férfi pedig férj/apai szerepét.

Tehát, az, hogy egy gyermek kisfiúnak vagy kislánynak születik, nem a leendő szülők kívánságán múlik, mert a születendő gyermek neme már a leszületés előtt, még a szellemi létben eldől a leszületendő lélek részéről. Mint ahogy, nem lehet kívánságműsor, a jog részévé tenni azt, amit a természet a maga tökéletességében elrendez. Nem lehet természetesnek elfogadni azt, ami természetellenes. Márpedig természetellenes az, ami ellentétes a természetes folyamatokkal, illetve az ember természetes erkölcsi értékrendjével, vagyis a szellemi törvényekkel.

Ezért nem lehet a jog tárgyává tenni azt, hogy egy gyermek felnőttként nőként vagy férfiként akar-e továbbélni, és hogy két férfi vagy két nő akar-e együtt házasságban élni. Semmilyen természetellenes állapot nem teremhet természetes gyümölcsöt, mi több bűnt követ el az, aki természetellenes állapotot természetesnek állít be. Minden döntésnek, minden tettnek nemcsak földi, de lelki-szellemi következménye is van.

Valójában, minden, szexuálisan saját neméhez vonzódó embernek – amikor olyan törvényeket hoznak, hogy ők is házasodhatnak, gyermeket nevelhetnek –, nem örvendezniük kellene, hanem sírniuk, és irgalomért könyörögni Istenhez.

A házasság egy férfi és egy nő között nem attól lesz szent, hogy templomban köttetik, hanem hogy Isten előtt, mégpedig azáltal, hogy mindketten arra törekednek, hogy szeretetben segítik egymást Istenhez lelki-szellemi értelemben. Tisztelik egymásban azt, hogy a férfi férj és apa, a nő feleség és anya, és egymásnak egyenrangú partnerei, és nem alá- fölérendeltjei, nem tulajdonai. Csak az számít igazán szentnek, amit Isten tart szentnek, és nem az, amit az emberek tartanak annak.

A nőnek az anyaságra is úgy kellene tekintenie, mint egy szentségre, mert Istentől kapta ezt a nehéz feladatot, és ugyanígy kellene a férfinak is tekintenie a nemzés nemes feladatára, nem pedig, mint fékezhetetlen állati ösztöneinek kiélésének eszközére. A házasság csak férfi és nő kettősének kapcsolata által hordozhat áldást, válik szentté, hogy a férfi és nő egymás iránti szeretetét és a lelkek közösségükben történő leszületését a szellemi törvények, Isten szeretet-igazsága által élik meg.

Az azonos neműek közötti élettársi és házassági kapcsolat, éppen természetellenessége miatt soha nem hordozhatja Isten áldását. Hiába hoznak a különféle parlamentek erre vonatkozóan „kedvező” törvényeket, hiába engedi az egyház az azonos neműek közötti kapcsolatot, ezzel csak ártanak maguknak azok, akik e lehetőséggel élni akarnak, mert nincs és soha nem lesz olyan emberi törvény, mely az Isten szeretetének törvényét képes volna felülírni.

Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket, mondja Jézus az Evangéliumban. Az embernek meg kell tanulnia, hogy ugyanazt értse szereteten, amit az Isten is ért rajta, mert csak így tudja helyesen megszentelni az életét. Csak, aki képes önmagát úgy szeretni, amint őt az Isten szereti; tudja felmérni azt, hogy mi helyes, és mi nem helyes abban az erkölcsi rendben, amire az ember teremtetett.

Elindulni újra azon az úton, mely a lélek gyógyulásához, benső békéjéhez, az igaz boldogsághoz vezet, soha nem késő. De minél később indul el rajta az ember, annál több nehézséggel kell szembenéznie, mert egyre többen lesznek azok, akik mindent elkövetnek azért, hogy célba érkezését megakadályozzák.

Azoknak is, akik saját önző testi vágyaik kiélését fontosabbnak tartják, és ennek érdekében még természetellenes párkapcsolatba is belemennek, ugyanúgy szembesülniük kell az örök igazsággal, mint bárki másnak, aki elrontotta erkölcsi életét. Bűnben éltek, tudatosan tették tönkre saját lelki életüket, mert nem voltak hajlandóak hallgatni a figyelmeztető hangokra. Milyen lelki fejlődést biztosíthatnak ők gyermekeiknek, amikor még saját lelküket is a poklok poklába taszítják torz erkölcsi hozzáállásukkal?

A jog csak a földi létben képes felülírni az erkölcsöt, a valóságban nem. Az Igazság, mely túlmutat az anyagvilág igazságain, kíméletlenül ott áll tükörként minden ember előtt, és jaj lesz annak, aki semmibe vette, mert szenvedést fog magára venni, hogy lerója adósságát, melybe meggondolatlanul verte magát. Viszont, boldog öröm lesz annak jutalma, aki sok szenvedés árán is törekedett hű maradni az Egyetlen Szeretethez, ahhoz az erkölcsi Igazsághoz, melyre minden ember teremtetett.

Minden ember célja, hogy boldog legyen! De boldog csak úgy lehet, ahogy az Isten is boldog, mert az ember, mint az Isten szellemi gyermeke, az Isten boldogságára teremtetett. Erről kell tanúbizonyságot tennie az emberek előtt házasságban, családban, munkahelyen, baráti és egyéb közösségben, mert szeretni csak közösségben lehet. Ennek legkisebb formája az a házasság és család, mely csak az Isten által megáldott, és lelki-szellemi értelemben jó és természetes gyümölcsöt termő közösség.

Az ember boldogságra, szabadságra teremtett lény. De boldogság és szabadság csak ott van, ahol Isten van. Csak az emberen múlik, hogy ezt felismerje és elfogadja. Ismerd meg a Valóságos és Igaz Istent, és ez által megismered önmagadat! Jézus nem azt kéri, hogy vallásos légy, hanem a saját életéért erkölcsi felelősséget vállaló, Istenszerető ember. Az Evangéliumok és a HANG-könyvek az élet minden kérdésére választ adnak. Csak az emberen múlik, hogy az isteni boldogság, vagy a földi világ hamis, kábítószerként ható bódultságát választja. Ha az ember megtanul, úgy gondolkodni, ahogy Isten gondolkodik, akkor a világ törvényeit, jogi és erkölcsi normáit is Isten szemével látja. Így természetes módon különbséget tud tenni erkölcsi rendben jó és rossz között, és a fogalmak meghatározását is, mint például a házasság és család, akképpen fogja értelmezni, ahogyan azt Isten is szükségszerűen értelmezi a földi világra vonatkozóan. A döntés az ember kezében van.

Kategória: Cikkeim | Hozzáadta:: Csabi (2015/Február/15)
Megtekintések száma: 871 | Címkék (kulcsszavak): szentség, szeretet, férfi-nő, család, erkölcs, isten, azonos neműek kapcsolata, házasság, A házasság és család szentsége, igazság | Helyezés: 5.0/3
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]