Jézus a főtanács előtt

A Jézus elfogatását követő, a főtanács és a templom udvarán zajló eseményekről csak a négy evangélista leírásának egymásba fűzésével kaphatunk teljes képet. Jézust a főpap elé viszik, személyét csak Mt nevezi meg, Mk valószínűleg nem tartja ezt olyan fontosnak. Ebben az időben, Kaifás volt a főpap. Kihallgatják Jézust, melyen jelen vannak az írástudók és a nép vénei. Ez a tanács hivatott a zsidóság vitatott ügyeit elrendezni, és ha kell ítéletet hozni. Mondhatnánk, hogy élet-halál urai.

Az ügy súlyossága szerint megkövezés is lehet az ítélet, de az egész nép sorsát meghatározó ügyekben a római hatóságok ítélkeztek, és hajtották végre az ítéletet. Egy messiás feltűnése mindig felkavarja egy nemzet érzéseit, és nem lehet megszabadulni tőle úgy, hogy annak ne lenne határon át nyúló hatása. Ezért óvatosan kellett ilyen ügyekben eljárni, ha egy olyan próféta, mint Jézus, tanításával, magatartásával már az egész országot felforgatta.

A főtanács hamis tanúkkal igyekezett elérni, hogy a halálos ítéletet kicsikarja. Ám, ahogy Mk és Mt leírása nem egyezik, ugyanígy nem egyezett a hamis tanúk válasza sem, így ennek alapján nem marad más lehetőség a főpap számára, minthogy esküvel kényszerítse ki Jézusból a halálos választ.

Előbb azonban, szinte utasítóan kérdezi meg Jézust, hogy semmit nem mond az őt ért vádakra? Mk-nál kétszer is felteszi ezt a kérdést. Mivel a főpap nem kap választ, ezután teszi fel a kérdést Jézusnak, hogy ő e a megígért Messiás? Lk-nál azt mondja, hogy ha megmondom, akkor sem hiszitek el. Mt leírásában, esküvel kényszeríti ki a választ. Erre muszáj válaszolni, ugyanis ez nem egyszerűen kierőszakolt válasz egy erőszakos kérdésre, hanem egy kierőszakolt tanúságtétel. Vagyis Jézus erre a kérdésére, hogy ő e a Messiás, tanúságot tesz az Atyáról.

Az esküvel kikényszerített választ senki nem tagadhatja meg még akkor sem, ha ez a halálos ítélete is egyben. Mk-nál Jézus egyértelműen kijelentette, hogy az Isten Fia. Mt-nál Kajafás főpapra mutatva jelenti ki. Ezzel valójában a főpap és a főtanács felelősségére utal. Számtalanszor próbálta velük megértetni, megláttatni, hogy ki, és milyen az igazi Messiás, de önző  hatalomféltésükben vakok maradtak, és elvetették.

Ezt megtoldja még azzal is, hogy mostantól látni fogják az Ember Fiát, ahogy a Hatalom (Atya) jobbján ül. Lk kihagyta ezt, és a jelenlevőkre  mutatva válaszol, hogy ti mondtátok, hogy Én vagyok. Ez is azt bizonyítja, hogy nem megérteni, nem felismerni, nem befogadni akarták az Isten Fiát, a Messiást, hanem megszabadulni tőle, mert kényelmetlen volt számukra az ő jelenléte.

Jézusnak nagyon jól jött, hogy Dániel próféta őt rendre Ember Fiának nevezte, Bár Jézus soha nem beszélt magáról így, mindig egyes szám harmadik személyként beszélt, ha az Ember Fiáról volt szó. De így nem botránkoztatta meg azokat, akik őt nem fogadták el, mint Isten Fiát. Mégis, ez elég volt ahhoz, hogy Jézust halálra ítéljék. Méltó a halálra.

Mk és Mt evangéliumában ez után kezdődött el, hogy Jézust leköpdösték, kigúnyolták, megütötték, de nem a főpap, vagy a papok, hanem a szolgáik. Lk igerészében azonban, ez megelőzi Jézus  kihallgatását. Felcserélődött a sorrend. A végeredményt tekintve azonban, mindez, mit sem számít; hiszen az Ítélet már Jézus elfogása előtt megszületett.

Péter megtagadja Jézust

Jézust elfogták, és a főpap elé vitték. Csak János említi, hogy ez Annás, aki ugyan már nem volt hatalmon, mert a főpapi pozíciót már Kaifás töltötte be, aki Annás főpap veje volt, azonban a főpapok a címüket életük végéig megtartották. A katolikus jegyzetek szerint valószínűleg Annás volt a szellemi vezére a Jézus elleni pernek, ezért vitték először hozzá Jézust.

Jézust két tanítványa követte titokban. Az egyik egyértelműen Péter volt. A másik tanítvány, mivel erről csak János ír részletesen, valószínűsíthető, hogy maga János volt. A másik három evangélista nem említi, ennek oka az lehet, hogy ezeknek az eseményeknek a részleteit nem ismerték, csak, amit a későbbiek során elmondtak nekik az események tanúi.

Péter az udvaron a tűznél melegedett, mert hideg volt. János leírásában a kapunál őrködő szolgáló szólítja meg Pétert, és teszi fel neki a kérdést, hogy Jézushoz tartozik-e, Mt, Mk és Lk evangéliumában azonban a főpap egyik szolgája megy oda Péterhez, amikor észreveszi. Mk-nál ugyanaz a szolga kétszer is bizonygatja, hogy Péter Jézushoz tartozik, de másodszor már a  körülötte lévőknek. Mt és Lk esetében minden alkalommal más ember teszi ezt.

Pétert elragadja a pánik, és már esküdözve próbál menekülni a kínos helyzetből, és hogy nyomatékot adjon szavainak, szitkozódni kezd. Ám, beszéde így is elárulja őt. Márk igerészében az első és a harmadik tagadásnál szólal meg a kakas, tehát, kétszer. Mt-nál, Lk-nál és Jn-nál csak egyszer, amikor a harmadszori tagadás is megtörténik. Péternek ekkor eszébe jutott Jézus jövendölése és sírva fakadt. Csak Lk említi úgy a történetet, hogy ekkor Jézus rátekintett Péterre, és így jutott eszébe, mit mondott neki Jézus az utolsó vacsorán.

Péter magatartását, hogy megtagadta Jézust, az a páni félelem motiválta, amit a Getsemáne-kertben történt esemény váltott ki belőle. Mint, ahogy a többi tanítvány, ő sem értette meg Jézust, és felfogni is képtelen volt, hogy mi történik vele. Pétert, és a többi tanítványt is kétségbeesés, félelem, bizonytalanság ragadta magával. Péter sem tudta, mit tegyen, ösztönösen menteni igyekezett az életét, pedig nem sokkal előtte, az utolsó vacsorán azt mondta Jézusnak, hogy a halálba is kész követni őt. Jézus, tudta, hogy Péter számára is eljön ez az idő majd, de addig még sok tennivalója lesz.

Mondhatnánk, hogy Péter gyávaságból megfutamodott, de talán, ha a mellét kitárva vakmerőn bevallja, vállalja, hogy ő igenis Jézus tanítványa, akkor lehet, hogy őt is megölik. Rá, még szüksége volt az Úrnak itt a földön. Ezért, Péter tagadását, akár isteni gondviselésnek is nevezhetnénk, tudva, hogy Péter később képes lesz majd felülkerekedni ezen a megpróbáltatáson, és vezetni tudja majd a kisded nyájat, melyet Isten rábíz.

Sokszor tűnünk gyávának, és olykor megfutamodni látszunk, de Isten tudja, hogy mit bírunk el, mire vagyunk képesek Érte, így lehetett  ez Péterrel is. Igaz, e megtagadás, megpróbáltatás, mind Jézusnak, mind Péternek igen fájdalmas esemény az életében, de elképzelhető, hogy Isten csak így menthette meg Pétert, hogy küldetését bevégezhesse.

Isten csak akkora terhet rak mindenkinek a vállára, amekkorát a hordozója képes elviselni. Bizony, lehet ez lélekben is nagyon fájdalmas. Isten országában nem az az erős, aki kigyúrt izomzatával kősziklákat dobál, sokkal többet ér a lélek szeretetéből áradó erő. Erre épített Jézus is Péter esetében. Ezért mondhatta Jézus Péternek még az utolsó vacsorán, hogy:
”De  imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” (Lk 22, 32)