Jézus feltámadását, és az azt követő negyven nap eseményeit úgy tekinthetjük át a legjobban, ha e időszakot egy egységes folyamatként vizsgáljuk meg. Már az elején szembeötlő, hogy az evangélisták leírásai több helyen nem egységesek.

Az asszonyok jelenlétét Jézus sírjánál és Jézus megjelenését övéi előtt a négy evangélista érdekes módon nagyon eltérően írja le, mintha nem is egy eseményről lenne szó.

Már abban sincs közöttük egység, hogy hány asszony ment ki Jézus sírjához a hét első napján. Márk 3 asszonyt nevez meg, Máté kettőt, Lukács meg sem nevezi őket, csak a 23. igerészben lehet megtudni, hogy többen voltak. János pedig egyedül Mária Magdolnát említi.

Ennek oka lehet az, hogy a tanítványok Jézus szenvedése és halála óta rejtőznek, félnek az emberektől, és csak az asszonyok mertek szabadon mozogni, és az ő elmondásuk alapján írják le a történteket a szerint, hogy ki mely részletek kiemelését tartja fontosnak. ez attól is függ, hogy melyik apostol melyik népnek írja le az eseményeket.

Így azt is eltérően jegyzik, ahogy az asszonyok a sírt találták. Mk-nál, Lk-nál és Jn-nál már el volt hengerítve a kő a sír elől, mire odaértek. Csak Mt írja, hogy egy angyal gördítette el a követ, majd ráült. Angyalról ír Mk és Lk is, de míg Mk és Mt egy angyalról beszél, Lk kettőt. Azonban, Mk és Lk esetében az angyal(ok) a sírban volt(ak).

Az angyalok mindegyik esetben felszólítják az asszonyokat, hogy vigyék hírül a tanítványoknak Jézus feltámadását. Mk-nál az angyal külön megemlíti Pétert is, mint olyan személyt, akinek feltétlenül mondják meg a hírt, de a tanítványok nem hisznek a  feltámadás hírének, sőt, Lk írásában üres fecsegésnek, asszonyi képzelgésnek tartották.

Maga Jézus Mk és Jn evangéliumában Mária Magdolnának jelent meg először. Érdekes az az ellentmondás, hogy amikor Mária Magdolna találkozik a feltámadt Jézussal, Jézus azt mondja, hogy ne érintse meg, mert még nem ment fel az Atyához, Mt-nál az asszonyokkal találkozik Jézus, és nemcsak köszönti őket, de az asszonyok átölelik a lábát.

Hogy miként lehetséges ez az ellentmondás, csak feltételezésekre hagyatkozhatunk, valóságtartalmát nem tudjuk igazolni, akármelyik történt is. amikor valaki érzelmileg nagyon erősen kötődik az általa szeretett személyhez, vágyait is képes megtörtént valóságként is megélni. Ez a történtek valóságából szemernyit sem von le, inkább az asszonyok Jézus iránti szeretetéről szól.

Az emmauszi úton történt találkozásról csak Márk és Lukács ír, Lukács viszont igen részletességgel írja le a két tanítvány találkozását Jézussal, mintha maga is személyes részese lett volna az eseménynek. Máté viszont nem ír Jézusnak a tanítványokkal való találkozásáról.

Az emmauszi úton történt találkozáskor a tanítványok nem ismerik fel Jézust, noha jól láthatják alakját. Ennek több oka is lehet. Az egyik, hogy Jézus megdicsőült testben támadt fel, ami némiképp eltér a fizikai test tulajdonságaitól, a másik, a tanítványok tudatalattija, mely a tanítványok gyásza miatt blokkolta bennük azt a képességet, hogy a velük levő emberben felismerjék a feltámadott Krisztust.

A gyász, egy szeretett hozzátartozó elvesztésének tudata, képes az elmét, oly módon elhomályosítani az emberben, hogyha a halálból feltámadott hús-vér emberként jelenik meg az illető előtt, az nem képes őt felismerni, csak egy reá jellemző erős gesztus, jel alapján. Így történt az emmauszi tanítványok esetében is.

Ezt a gátat csak az utolsó vacsorán történt eucharisztikus cselekedet emlékezete volt képes feloldani bennük, amit jelen esetben Jézus a két tanítvány előtt tett meg. Erről ismerték fel, és tudták valóban elhinni a feltámadás tényét, értették meg azokat a gondolatokat, melyeket az emmauszi úton bontott ki nekik.

Jézus megjelenik a 11-nek is, amiről Mk és Lk igen röviden szól, épp csak megemlíti. Mk azonban így sem hagyja ki azt a tényt, hogy a tanítványok előtt megjelenő Jézus komolyan megfeddi őket hitetlenségük miatt.

Lk érdekes módon nem úgy írja, hogy a tanítványok előtt jelent volna meg Jézus, hanem csak Simonnak, de nyilván ez is megtörtént, csak nem kapott akkora hangsúlyt, mint a többi megjelenése Jézusnak, pedig az angyal direkt felhívja az asszonyok figyelmét rá, hogy Péternek szóljanak Jézus feltámadásáról.

Péternek már tekintélye volt a tanítványok között, és általa elhitték azt, hogy Jézus feltámadt, mert akik tőle hallották, úgy számoltak be az eseményről a visszatérő tanítványoknak, mintha ők maguk is szem- és fültanúi lettek volna ennek.

Jézus tanítványok előtti megjelenéséről János apostol számol be a legrészletesebben, és egyáltalán nem említi, hogy Jézus megfeddte volna tanítványait a hitetlenségük miatt, hanem egy örömteli, felhőtlenül boldog viszontlátást ír le.

Pedig Jézus nagyon jól tudja, hogy micsoda kétségek gyötrik övéit. Ezért is hagyta meg megdicsőült testén a sebeket, hogy megerősítse tanítványait hitükben.

Ugyancsak Jn írja egyedül, hogy Jézus ekkor árasztotta rájuk Szentlelkét, amely által hatalmuk lesz megbocsátani úgy a bűnöket, hogy akinek megbocsátják, annak a mennyben is meg lesz bocsátva, és akinek megtartják, a mennyben is megmarad.

Ez már felkenetés egy feladatra, de még nem az a teljes kiáradás, melyhez fogható csak Pünkösdkor fog megtörténni velük.

A tanítványok hitetlenségének tipikus példája Tamás, aki nem volt jelen, amikor Jézus először jelent meg a többieknek, és hiába állították mindnyájan, nem hitte el.

Neki is, mind a többieknek, és a legtöbb embernek, kézzel fogható bizonyítékra volt szüksége. Jézus másodszor éppen miatta jelent meg, hogy ő is láthassa a kezén és oldalán a sebeket. Tamás is csak ezután hitt.

Őt Jn szkeptikusabbnak mutatja be a többieknél, ugyanakkor Jézus egyik legodaadottabb tanítványa. Szintén Tamás volt az, aki elsőként kész volt meghalni Jézusért, amikor Jézus Júdeába készült visszamenni, hogy Lázárt feltámassza. Ezt megelőzően akarták Jézust megkövezni.

Ezért mondta Tamás a társainak, hogy „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” (Jn 11; 16) Most azonban Jézus megrója azért, mert csak a szemének hisz. Tamásnak és a többi tanítványnak is meg kell tanulnia hinni, hogy ne a csodák által higgyenek, hanem a hitük által szülessenek meg bennük a csodák, hisz a hitük által él bennük az Isten.

Ezért boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.