FőoldalRegisztrációBelépés Utolsó Idők Evangéliuma Hétfő, 2017 Augusztus 21, 05:25:16
  Az ítélet; Kérő ima; A hamis próféták Üdvözöllek Vendég | RSS

 
 

Az ítélet

 

Az ítélkezés, mások bűnösségét hangsúlyozandó, ellene mond a szeretetnek. Annyira beleivódott már az emberek lelkébe, hogy valóságos vajúdást, lelki szülési fájdalmat kell átélniük ahhoz, hogy ítéletkor képesek legyenek megkülönböztetni a bűnt a bűnöstől. Elítélni a bűnt, és szeretni az embert. Ez a ma emberének is, minden jó szándéka ellenére borzasztóan nehéz. Az anyagvilág sajátosan eltorzult törvényszerűségének megtévesztő hálójában vergődő emberi szellem egyre mélyebbre süllyed az igazság rendjében, mely nem tesz különbséget a bűn és bűnös között, ezért lehetetlenné teszi az irgalom gyakorlását, ami elengedhetetlen forrása a szeretetnek.

Minden törvényszerűségnek megvan a maga igazsága, igazságossága. Az igazság rendjében az egyik ember ítéli meg, ~ el, és bünteti a másik embert anélkül, hogy valóságos lehetőséget kínálna számára a jobbá váláshoz. Az igazság rendje, mások elítélésére épülő rend. Másokat elítélni mindig könnyebb, és elvonja a figyelmet saját bűneinkről, ezáltal sérti az igazságosság elvét. Mivel önmagával szemben elfogult, részrehajló, kevésbé szigorúan ítéli meg ugyanazt, mint másokét; nem lehet igazságos. Másban a  szálkát is gerendának látja, de a saját szemében a gerendát sem veszi észre. A maga nemében egyik sem lát helyesen, sőt, önmagával szembeni ítéletében vak, ezért mondhatnánk azt is, hogy: vak vezet világtalant.

Az igazságosság elve azonban az: amilyen mértékkel mérsz, olyannal mérnek neked is. Ha mások bűnét súlyosabban ítéled meg, a tiedet sem ítélhetik meg enyhébben. De igaz ez a szeretetben is. Minél inkább irgalmazol másnak, annál több irgalomban lesz részed neked is. A szeretetnek is megvan a maga igazsága és igazságossága, mely azonban, soha nem ítéli el az embert, csupán megítéli. Ám, ebben mindenki csak önmagát ítélheti meg, szembesítheti saját szeretetlenségével, és sohasem a másikat. Mindenki csak tükre lehet másoknak, és nem a bírája. A szeretet Igazsága és igazságossága nem csupán szembesíti az embert hiányosságaival, hanem megmutatja számára azt is, hogy mivé, milyenné kell válnia, és hogyan kell olyanná válnia, hogy a Szeretetben tudjon élni.

Tehát, a megítélés nem elítéli, bünteti az embert, hanem támaszt, segítséget nyújt számára a lelki-szellemi fejlődésben, miközben folyamatos kontrollt biztosítva láttatja változásainak menetét. Így a szeretet fényében félelem nélkül, mégis elfogulatlanul, tisztán láthatja önmagát, miközben átélheti lelkében a szeretet tisztító, megújító erejét, ami további fejlődésre sarkallja őt; hiszen minél inkább képes a szeretetben élni, annál többet képes befogadni belőle, miáltal megtapasztalhatja a saját lelki életét érintő benső békét.
 

A kérő ima

 

Kérjetek és megadatik néktek! Milyen egyszerűen hangzik, és az ember valóban képes azt hinni, hogy nem is kell mást tennie. Csak kér, és kinyújtja kezét, hogy elvegye azt, ami kell. Olyan ez, mint a kisgyerek, aki ha meglát valami neki tetszőt, rögtön el akarja venni, mint az övét. Az ember gyakran ront be oda, mint elefánt a porcelánboltba, ahol ily egyszerűen megszerezhető az, ami pillanatnyi vágyait kielégítheti. Eleinte még kér, aztán természetes módon veszi el azt, ami neki kell. Mily kicsinyessé és erőszakossá tud válni az ember, ha természetessé válik számára, hogy megkap mindent, amit csak akar. Hamuvá válik a kezében minden, amihez csak ér, hiszen mindennek csak addig van értéke számára, míg meg nem szerzi, aztán, mint értéktelen kacatot, valamelyik félreeső zugba veti.

Valóban ezt akarná Jézus, amikor azt mondja: kérjetek és megadatik? Isten sokkal jobb szülő, mint az ember. Nem véletlenül kezdi nyilvános szereplését Jézus ezzel, hogy: Alakítsátok át gondolkodásotokat! Isten nem zsarolható, mint oly sok szülő, akik ajándékokkal próbálják megvásárolni gyermekük szeretetét, és már kérés nélkül elhalmozzák mindenfélével. Ugyan, mi ösztönözné a gyereket arra, hogy értékelje, amit kap, amikor semmi ellenszolgáltatást nem kell nyújtania cserébe? És nincs ez másképp a magát felnőttnek tartó emberrel sem, Isten esetében. Az ember ugyanúgy viszonyul Istenhez, mint a gyermek a szüleihez. Természetes számára, hogy Isten a gondviselője, aki gondoskodik mindenről, amire gyermekének szüksége van. Neki csak kérnie kell.

Az egészen kisgyermekeket, mint az állatokat, csak idomítással lehet megtanítani a szabályokra, törvényszerűségekre, melyek sikeres elsajátítása érdekében a szülő jutalomban részesíti gyermekét. Ugyanígy kénytelen bánni Isten is az emberrel, hogy megértesse vele a maga szabályait, törvényeit. Csak az arra érett emberi szellem előtt tárhatja fel Isten teljesen, kimeríthetetlen kamráját, hogy az ember, felelősségének tudatában gazdálkodhasson annak tartalmával.

Jézus csak azután ajánlja fel hallgatói előtt, hogy: kérjetek és megadatik, miután már tanítása lényegét elmondta, és megtanította, mi az igazi kincs, mi az igazi érték, és hogyan kell viszonyulni ezekhez. Az embernek is meg kell tanulnia, hogy semmi sem nő magától a fán, és nem repül a szájába a sült galamb. Véres verítékkel kell megdolgoznia azért, hogy mindent, amit Isten neki ad, valóban értékelni tudjon, és így alázattal és hálával közelítsen hozzá! De gondolkodni és gazdálkodni az Isten sem tud az ember helyett, és ha már Önmagára, Önmagához hasonlatossá válni képesnek teremtette Isten az embert, akkor annak meg kell tanulnia a Teremtésben reá bízott kincsekkel is felelősséggel bánni. Ehhez minden eszköz a rendelkezésére áll. Csak rajta áll, hogy fejlődését vagy bukását szolgálják ezek az eszközök.

Isten úgy szereti teremtményeit, hogy mindent, amije csak van, nekik akarja adni. De van ennek egy feltétele. Vállalniuk kell, és végig kell járniuk azt az utat, amely Hozzá vezet, és amellyel Önmagát azonosította. Állhatatosnak kell lenniük hitükben, minden nehézség ellenére. Az Út: a Benne való hit, bizalom, az alázat, a hűség, a hála, a dicséret, a szeretet. Minden eszköz, mely egyre közelebb viszi Teremtőjéhez; formálja, csiszolja az embert, míg olyan nem lesz, mint egy gyémánt, mely méltó éke Isten kincsestárának. Eközben pedig, megtanul helyesen kérni, mert már más értékek számítanak neki, és nem kicsinyes vágyak irányítják gondolkodását, hanem a benne élő Isten szeretete. Kérése is az ebben való tökéletesedéshez igazodik, a többit pedig Isten, kérés nélkül megadja hozzá. Végül pedig már kérnie sem kell, mert Isten szándéka szerinti imádsággá válik élete, és mindaz, amit gondol, mond és cselekszik, Istennel szinkronban van. Eggyé válik az ember és Isten akarata, és úgy nyúlhat hozzá mindenhez, hogy az mindenkor egybeesik Isten akaratával. Ez az a teljesség, amit az ember elérhet, mert itt már nincs szüksége kérésre, hogy vágyai teljesüljenek; hisz azok valóra válnak, még mielőtt vágyként megjelenhetnének.

Adhat-e ily hatalmas kincset az ember a gyermekének? Jézus gonosznak nevezi az embert, mert annyi rosszat képes tenni embertársának, és mégis, jónak is nevezi, mert képes az Isten szerinti jó cselekedetre a maga szintjén. És melyik szülő akar rosszat a maga gyerekének? Ha pedig az ember, aki annyi rosszra képes, tud jót cselekedni, mennyivel inkább képes a jóra az Isten, akiben a rossznak még az árnyéka sincs. Minden ember a maga kincséből merít, s miként szolgál vele másokat, a szerint fizetik. Azt tedd, amit szeretnél, hogy veled tegyenek! Ki akar magának rosszat? Mégis sok embernek a maga kárán kell megtanulnia, hogy nem mindegy, melyik kincsből vesz. Rosszból csak rosszat, jóból csak jót lehet meríteni.

Van választási lehetőség, van jobb annál, mint ami az embert a felszínen elkápráztatja. Isten kincsestára kimeríthetetlen, Jézus pedig megmutatta az irányt és az utat hozzá.

A Szűk kapu és a Hamis próféták

 

A szűk kapu vezet az életre, kevesen találják meg azt, és széles az út és a kapu, mely a romlásba visz, sokan mennek be rajta. Ennél jobban nem is lehetett volna szemléltetni azt a két választási lehetőséget, mely az ember elé tárul. Mint, mikor az Isten gyermeke gondol egyet, és elindul szerencsét próbálni, de már indulás előtt két út között kell döntenie. Az egyik széles, sokan elférnek rajta, és eleinte simának, káprázatosnak tűnik a sok csábító csillogástól. Szabadságot, kötetlenséget, gazdagságot ígér, mintha az út is azért kampányolna, hogy: Válassz engem. És ki ne akarna könnyen, kényelmesen, szenvedés nélkül élni?

Bizony, sokan bedőlnek a csalóka fények hívogatásának. Mire észbe kapnak már késő. Ahogy haladnak az úton tovább, úgy tűnik el mellőlük és belőlük a ragyogás. Szürkeség, homály, majd a legsötétebb pokol veszi őket körül, de nincs visszaút, bármennyire is szeretnék, hiszen, oly sokan jönnek, hogy lehetetlen elmenni mellettük. Talán, egy elágazás, még ha oly keskeny is, hogy úgy kell átpréselnie magát az embernek, adhat menedéket, reményt arra, hogy visszataláljon a helyes útra, a fényre.

A széles utat, mely lazaságot, minden kötöttségtől mentes szabad életet ígér, könnyű választani, hiszen éppen ez a cél. A könnyű, szabad, boldog élet. Csak, amikor mélyebben merül bele az ember, akkor döbben rá, hogy az eleinte csábítóan csillogó fény, mennyire hamis és álnok, mert az csupán a felszín, ám alatta tele van az ember húsába és lelkébe erőszakosan beleakaszkodó indával, melyek egyre mélyebbre húzzák le, ejtik rabul, hogy elveszítse életét a külső-belső sötétségben, melyből a maga erejéből szabadulni képtelen.

A keskeny út ígérete ennél sokkal szerényebb, és nem ígér könnyű életet, ám boldogságot igen. Az embert éppen azzal lehet leginkább lépre csalni, hogy megetethető vele a könnyen szerezhető boldogság ígérete. A keskeny út, bár kezdettől sem nevezhető simának, nem árul  zsákbamacskát. Az Isten útja sem problémamentes, de azok megoldásában biztos támaszt tudhat maga mellett az ember Isten személyében, aki soha nem hagyja őt magára. De az embernek is vállalnia kell azokat a feltételeket, melyek az úton maradáshoz, a haladáshoz szükségesek.  Így hát, keskeny az Isten útja, mert nem ugyanazt nevezi szabadságnak és boldogságnak, mint a széles út. Nem járható ugyanúgy a két út, hiszen már irányuk is különböző. Így, mindegyik útnak megvan a maga prófétája is, noha mindegyik, Isten nevében beszél. De a keskeny útra hívó, még ha nem is rejti el a nehézségeket, mégis mindig Isten akaratából szól és cselekszik, és olyan, mint egy útjelző tábla, kit Isten arra használ, hogy a Hozzá, és az Általa felkínált örök boldogsághoz vezető utat megmutassa, megvilágítsa az embereknek.

A széles út prófétája is szívesen használja Isten nevét, hogy az emberek hitét megnyerje, de mindezt csupán azért, hogy szolgájává tegye őket, és saját hatalmát, befolyását erősítse felettük. Igazi báránybőrbe bújt farkas, aki Isten nevét csak arra használja, hogy magának dicsőséget szerezzen az emberek között. Prófétál, és még gyógyít is. De csak a testet, hisz arra még a Sátán is képes, mert ő is csak azt az erőt tudja a maga önző céljaira használni, amit Istentől kapott. De, lelket csak Isten képes gyógyítani. Ezért azok, akik képességeiket hírnév- és hatalomszerzésre használják, hiába hivatkoznak Isten előtt, hogy: „Nem a te nevedben prófétáltunk, nem a te nevedben gyógyítottunk?” Isten elveti őket maga elől. „Nem ismerlek titeket”. Szavaikban Istent dicsérik, de tetteik a Gonosz erejét szolgálják. Nem véletlenül mondta Jézus az Őt hallgatóinak, hogy: „Tegyétek, amit mondanak, de tetteikben ne kövessétek őket!”mert nem az jut be Isten országába, aki azt mondja: „Uram, Uram, hanem aki teljesíti Atyám akaratát”.

Senki nem élvez védettséget azáltal, hogy Jézus a környezetében tanított, gyógyított, és tett csodákat, ám nem tette meg azt, amit kellett volna; hiszen, Jézus éppen arra buzdított, hogy: éljetek úgy, amint Isten gyermekeihez való, és életetek lesz a Mennyben. Tenni, cselekedni kell. Az embernek kell törekednie arra, hogy gondolatai, szavai és cselekedetei szinkronban legyenek Istennel. Ez a módja az ember Isten országába jutásának. Milyen gyümölcsöt érlelhet az, aki mást tesz, mint amit mond? Kívülről szépnek látszik, de belül tele van undorító férgekkel. A gonosz nem mindig hazudik, még Jézusnak sem hazudott, amikor megkísértette. Ha az ember Isten országába akar jutni, meg kell tanulnia a felszín alá is látni, és fel kell ismernie a dolgok mögöttes tartalmát, különben újra- és újra becsapható marad. Vagy, ha ő maga a megtévesztő, saját kárán kell megtanulnia, hogy nem nyerhet Istenben örök boldogságot mások megrontásával, csupán, ha szívvel-lélekkel törekszik Isten szeretetében élni az emberek között.

 
 
Keresés

Belépés

Barátaink:
  • Ingyenes honlap létrehozása
  • uCoz közösségi fórum
  • Ingyenes online játékok
  • Oktatóvideók
  • A legjobb uCoz-os weboldalak

  • Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0

     

    Copyright MyCorp © 2017
    Ingyenes honlapszerkesztő - uCoz