Jézus a názáreti zsinagógában
hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,
s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást,
hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat,
és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje. (Lk 4:18-19)
Jézus visszatér Galileába, és a különböző városok, települések zsinagógáiban tanít, ahol szívesen hallgatják az emberek, és dicsőítik Istent, hallva tanítását. Végül Názáretbe megy, ahol felnevelkedett, és az ottani zsinagógában Ézsaiás próféta könyvéből olvas fel. Erre a zsinagóga elöljárója bárkinek engedélyt adhatott, így Jézus is olvashatta és értelmezhette a prófétákat.
Jézus Ézsaiás próféta könyvének éppen azt a részét olvassa fel, amelyik szorosan kapcsolódik személyes küldetéséhez, így érthetővé válik Jézus mondata, mellyel e sorokat magyarázza:
„Ma a fületek hallatára beteljesedett az írás.”
Az emberek először rábólintanak szavaira, aztán zúgolódás támad, mert felismerik Jézusban József és Mária fiát. Teljes mértékben emberként tekintettek Jézusra, és nem, mint a lehetséges eljövendő Messiásra, márpedig e szavakat csak a Messiás, az Isten Fia mondhatja ki. Még szinte el sem kezdte küldetését, máris Istenkáromlással vádolják meg Jézust.
Az ellenséges hangulat miatt mondja Jézus:
„Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, magadat gyógyítsd! A nagy tetteket, amelyeket - mint hallottuk - Kafarnaumban végbevittél, vidd végbe itt, a hazádban is!”
Jézus tehát, nem Názáretben kezdte működését, hanem már Kafarnaumban is tett csodát, és tanított, mielőtt hazatért. Működésének mindenképpen híre kellett kelnie. Orvos gyógyítsd magad, vagyis, tégy csodát a saját házadban, otthonodban, gyógyítsd meg a sebeket, melyeket az élet okozott az emberek lelkében, a saját közvetlen környezetedben is.
Ez természetes igény; hiszen mindenki, aki valamely célból indíttatva küldetést érez magában, elsősorban övéi életét kívánja megkönnyíteni, és csak az után halad távolabbi célok felé. Belülről kifelé haladva az úton.
Ám, Jézus következő szavai éppen arra a zúgolódásra válaszok, mely Ézsaiás próféta könyvének magyarázata miatt robbant ki.
„Bizony mondom nektek, hogy egy prófétát
sem látnak szívesen a saját hazájában.”
Ha csak hétköznapi életünkre gondolunk, amikor közvetlen hozzátartozóink, barátaink látnak el tanácsokkal bennünket, mi pedig kelletlenül utasítjuk el őket, de ha ugyanazon tanácsokat egy idegen szájából halljuk, akkor úgy csapunk le rá, mint egy megváltó megoldásra. Képmutatás? Nem, hanem hiúsági kérdés.
Ha, hozzátartozóink teszik, akkor úgy érezzük, hogy beleszólnak az életünkbe, korlátozzák az akaratunkat, döntési szabadságunkat. „Hagyj békén, tudom, hogy mit csinálok! Ne szólj bele az életembe!” Szoktuk mondani. Ha pedig idegen teszi: „Tényleg, igazad van!” Érdekes módon, ilyenkor nem érezzük azt, hogy belépnének a szabadságkörünkbe, noha tartalmát tekintve nem volt különbség, a két jóakaró mondanivalója között.
Ez a reakció azért lehetséges, mert nem arra figyelünk, hogy mit mond, hanem, hogy ki mondja. Ha az volna a fontos, hogy mit mond, akkor családtagjaink tanácsa sem váltana ki belőlünk dührohamot, hanem szívesen fogadnánk azokat. Ha pedig szűkebb környezetben így működnek a dolgok, mennyivel inkább van így, nagyobb volumenű eseményeknél, mint például a Messiás eljövetelekor.
A zsidóknak volt egy elképzelésük a Messiásról. Bár évszázadokon át kapták az információkat Istentől a prófétáik által, mégis úgy vélték, a messiás származása, vagy, hogy honnan érkezik, nem tudható. Ellenben Jézusról tudták, hogy József és Mária fia. Mit képzel magáról egy jött-ment ács fia? Tán, ő akar a Messiás képében tetszelegni?
Azt, hogy Jézus annak idején milyen célból, milyen körülmények között született csak kevesen tudták, és többen közülük Jézus működésének kezdetén már nem éltek. Vagy tán, el is felejtették már. Egy biztos, a zsidók nem egy ács fia személyében várták a messiást. Ennek fényében érthető az a reakció az emberek részéről, amit Jézus szavai kiváltottak.
Haragjukat tovább fokozza Jézus két példamagyarázata, amelyben arra utal, hogy Isten embereket üdvözítő tanítása nem csupán a zsidóknak szól. A Messiás küldetése elsősorban a zsidókhoz szól ugyan, de tanítása minden néphez tartozó embernek egyaránt üdvösséget, megváltást fog hozni.
Illés egy pogány származású özvegyasszonynak tesz olyan csodát, hogy míg a szárazság tart, nem fogy el a lisztje és az olaja. (1Kir 17; 7-16) Elizeus a leprás Naamánt gyógyította meg, aki szintén pogány volt. (2Kir 5; 1-27)
Ezek a példák mélységesen felháborítják a zsidókat, mert annak tudatában, hogy ők Isten választott népe, számukra elfogadhatatlan az, hogy Isten üdvterve rajtuk kívül más népnek is szólhat. Ezért haragjukban, Jézust kiűzik a zsinagógából és meg akarják kövezni, de ő elvegyülve közöttük, eltávozik Názáretből.