A néma ördöngös meggyógyítása

Jézus visszatér a Táborhegyéről a többi tanítványához, és meglátja, hogy nagy tömeg veszi őket körül. Egy apa kéri Jézus segítségét fia érdekében. Kicsit olyan a történet, mintha nem is ugyanarról lenne szó a három evangéliumban. Mk-nál egy néma lélek szállta meg a fiút, Mt holdkórosságról, míg Lk gonosz lélekről beszél. A tünetek (fogcsikorgatás, habzó száj és fetrengés vagy rángatózás) az epilepsziás rohamra emlékeztetnek.
 
Bár Mt holdkóros leírása is lehet gonosz lélek befolyása, mégsem utal olyan mértékű erőszakosságra, mint MK vagy Lk esetében. Jézus idejében, gyakrabban gondoltak az emberek gonosz befolyásra, amikor nem tudtak más logikus magyarázatot a problémára. Bár, megszállottságra utal az, hogy amikor a gonosz lélek meglátja Jézust, még intenzívebben támadja a gyereket.

Amikor kiderül, hogy a tanítványok nem tudtak segíteni, Jézus méltatlankodik a tanítványok és az emberek hitetlenségén és romlottságán, aztán maga elé hozatja a fiút. Egyedül Mk írja le, hogy mit mond Jézus a gonosz léleknek:

„Néma és süket lélek menj ki belőle…” ez így egy fogalmi zavar lehet a fordításban, mert a siketeket gyakran nevezik tévesen ma is siketnémáknak. Vagy azért mert siket és ezért nem beszél úgy, mint egy átlagos ember, vagy az illető valamiért képtelen a beszédre, és azt gondolják róla azért, mert siket. Bár előfordul, hogy valaki néma is meg siket is, de annak ugyan, kiabálhat az ember, amit akar, nem hallja meg.
 
Tehát, az, hogy Jézus fennhangon kiáltson oda valakinek, aki süket, nem valószínű. Inkább egy olyan beteg lélek szállhatta meg a gyereket, aki beszélni nem tudott, de ki tudott adni artikulátlan hangokat. Erre utal az is, hogy felordított, amikor Jézust meglátta. Ugyanakkor nem volt süket, mert Jézus felszólítására elhagyta a fiút.

Jézust megdöbbentette az emberek hitetlensége. Már régóta élt közöttük, tanította, gyógyította őket, olyan csodákat tett, aminek következményeként sokkal nagyobb hit kellene, hogy éljen bennük. Erre példa, amikor az apa így fordul hozzá, hogy: „Ha valamit tehetsz…” Jézus visszakérdezve megismétli az apa mondatát: „Ha valamit tehetsz?” Hát, nem volt elég bizonyság, amit eddig tettem? Lehetett a mondat értelme.

Amikor a tanítványok megkérdezik Jézust, hogy nekik miért nem sikerült kiűzni a fiúból a gonosz lelket, a gyenge hitüket rója fel. Ha nagyobb hitük lett volna, nekik is sikerült volna, mert aki hisz annak minden lehetséges. Csak ez után árulta el nekik, hogy ezt a fajta lelket nem lehet a hagyományos módon kiűzni, csak imádsággal és böjttel.

Kérdés az, hogy kinek kellett volna imádkozni és böjtölni? A fiú, aki kicsi kora óta, talán születése óta kerül önkívületi állapotba, nem lett volna képes önmaga szabadulásáért imádkozni és böjtölni. Szülei, hozzátartozói viszont, ha elég erős hittel rendelkeznek, képesek imáikkal és böjttel Isten segítségét kérni, és szabadulást elérni. Mint, ahogy Kapharnaumban is történt, hogy a többiek hite segített a magatehetetlen betegen.

Sokszor van úgy, hogy a beteg, a rászoruló nem képes önmagán segíteni, ezért ezt a körülötte lévőknek kell megtennie. Imáik és a böjt a betegért, nemcsak annak gyógyulását eredményezheti, hanem azok lelki fejlődését is nagymértékben segítheti, akik ilyen módon szolgálatukkal a beteg mellett vannak.

Tehát, ez a kiszolgáltatottság, amikor egy ember részben vagy teljesen egy másik ember segítségére szorul, lehet egy lelki adósság törlesztése, amellyel egyik előző életében terhelte meg a lelkét az illető, de lehet olyan eszköz is, melynek „csupán” az a célja, hogy a körülötte lévők váljanak jobbá, Isten- és emberszerető emberré.
 
Ahogy, egy másik igerészben olvasható a vakon született emberről is, aki csak azért vállalta azt, hogy 38 éven át vakon éljen, hogy az Isten akarata teljesedhessék be rajta a körülötte lévők javára, és Istenhitük erősödjön általa.

Ebben az igerészben azonban másról van szó. Ezt a fiút, akinek a gonosz lélektől való szabadulását kérte az apa a tanítványoktól, majd aztán Jézustól, szinte születése pillanatától fogva gyötri ez a betegség. E megszálló lélek mindenáron el akarta pusztítani a gyermeket.
 
Ez, akárhogy is nézzük, nem egy átlagos megszállottság, ugyanis a megszálló léleknek nem áldozatának elpusztítása az érdeke, hanem, hogy minél több szenvedést okozzon neki.

Ez a lélek azonban mindenképpen meg akart szabadulni áldozatától, és csak az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy ez nem sikerült neki. Ez pedig arra utal, hogy nem egy démonról, ördögi lényről van szó, hanem egy bosszúálló lélekről, aki így akart elégtételt venni az ellene egykoron elkövetett sérelmekért.
 
Elképzelhető, hogy éppen a megszállott fiú volt az, aki valamikori közös életükben, cselekedetével olyan sérülést okozott, ami miatt eme embertársa többé nem tudott beszélni. Hogy ezt az esetet megelőzte-e közöttük valamiféle ellenségeskedés, vagy egy szerencsétlen baleset okozta, amit a sértett nem tudott megbocsátani, nem tudjuk, de ebben az új találkozásban, nagyon elszánt volt, és mindent elkövetett, hogy elpusztítsa a riválisát.

Ebben az esetben mégsem beszélhetünk megátalkodott lélekről, aki velejéig romlott, aki csak azért is ellent mond Istennek, hogy ártson másoknak. Ez a lélek egy régebbi sérelmét akarta megtorolni. Sebzett, fájdalomtól és gyűlölettől eltorzult lélek, aki azt hitte, hogyha elégtételt vesz, megtalálja a lelki békéjét.
 
A szemet szemért, fogat fogért harcias és bosszúéhes szemlélettel senki nem találhatja meg a lelki békéjét. Erre hamar rá kellett ébrednie ennek a megszálló léleknek, miután Jézussal találkozott.

Imával és böjttel azonban nemcsak a megszállottból lehet kiűzni az ilyen lelket, hanem az effajta megszálló lelket is meg lehet segíteni, hogy Isten tiszta fényében átértékelve látásmódját, meg tudjon bocsátani embertársának, önmagának és Istennek.
 
Tehát, ekképpen mindkét ember lelki gyógyulását, tisztulását, szeretetben való fejlődését, növekedését lehet segíteni, nem beszélve arról az emberről, aki imádkozik és böjtöl ezen emberek érekében, hiszen e szolgálatával őbenne is erősebben nyilvánulhat meg, és teremhet üdvözítő gyümölcsöt az Isten világossága.