Az Advent a latin adventus (aduentus) szóból ered, jelentése: megérkezés, eljövetel. Ez az egyházi év kezdete, és ebben az időszakban készül a keresztény világ Jézus születésére. A karácsonyi ünnepkör, mely a következő naptári év Vízkereszt napjáig tart, a Karácsonyt megelőző négy hetes Adventtel kezdődik. Ennek időpontját Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső első vasárnapjától számítják.

A Messiás várása, érkezésének közelsége, minden szerető embert izgalommal tölt el. A keresztény ember igénye, hogy ne csak külsőségeiben, hanem lelkiekben is megújuljon, megtisztuljon. Hiszen, nem csupán az emberek öröme kell, hogy legyen a Messiás eljövetele, hanem, hogy Ő is örvendjen azoknak, akikhez érkezik.

Ezért nagyon lényeges, hogy az Advent időszaka ne passzív várakozással teljék el az emberek számára.

Az adventi koszorú csak a XIX. század második felében vált a várakozás, felkészülés áhítatos szimbólumává. Zöld fenyőágból készül, és kör alakja az örökkévalóságot szimbolizálja, zöld színe pedig a reményt. A gyertyák száma az advent négy hetét jelképezi, színeik pedig az első, a második és a negyedik héten, hagyományosan a lila, a harmadik héten pedig piros vagy rózsaszín.

Ha az ember komolyan veszi, és komolyan készül e bensőséges találkozásra Jézussal, akkor ebben a néhány hétben, önkéntelenül számot vet életével. Hasonlóan a Húsvét előtti Nagyböjti hetekhez, ez a bűnbánat, a megtisztulás, a megtérés ideje. Nem véletlen tehát, hogy az Advent színe a lila. Azonban a két ünnep jellegének megkülönböztetése érdekében, sokszor előfordul, hogy az adventi koszorún a lila gyertyák helyett, kéket használnak.

A harmadik hét vasárnapjának gyertyája piros vagy rózsaszín. Ez az öröm napja. Ekkor érkezünk el az Adventi időszak félidejéhez. Az ember lelkében már érzi a karácsony örömének közelségét, és olyanná lesz, mint a gyermek, aki a napokat számolja, hogy mennyit kell még aludnia a nagy napig. A harmadik hét vasárnapjának hangulata idézi fel bennünk, hogy milyen csodálatos és örömteli esemény várományosai vagyunk.

A negyedik hét gyertyája ismét lila, mely utolsó lehetőségként hívja fel mindenki figyelmét a bűnbánatra, megtérésre, lelki-szellemi megtisztulásra a hamarosan bekövetkező szentségi találkozás előtt.

Jézus születését a keresztényvilág Karácsonykor ünnepli. Az év leghosszabb éjszakáján a pásztorok tüzeket gyújtottak, az égen ragyogtak a csillagok. Mintha a földre szállt volna az ég. A Karácsony a nagy találkozás, a várakozás beteljesedése Isten és ember között. A Szeretet megtestesülése, Isten emberi természetének nyilvánvalóvá válása, kiszolgáltatottságának vállalása jellemzi e pillanatot. Az első és talán egyetlen megnyilvánulása az isteni dicsfénynek Jézus életében ebben a földi világban a pásztorok tüze és a csillagok fényének ragyogása. De mi ez ahhoz képest, ahonnan Ő eljött közénk?

Ám, életének további periódusában sem jutott több ennél Jézusnak. Már születésének körülménye is arról tanúskodott, hogy e királyi gyermek, nem a világ királyainak köntösében fogja meghódítani a világot. Barlangban született, jászolban nyugodott, pásztorok, egyszerű emberek köszöntötték őt. A még nagyon fiatal Mária, és a nála jóval idősebb József féltő szeretettel veszik őt körül. Az isteni szózat, és angyali üdvözlet előre tudtukra adta ugyan, ki is az, aki Mária méhében megfogant, ki is az, aki teljes szeretetével rájuk bízta önmagát, mégis más valamit tudni, és más azt megélni. Szívükben az öröm és megilletődöttség egyként keveredett össze az egymás iránti, a gyermek iránti és Isten iránti szeretettel. Talán, ekkor még ők maguk sem értették, hogy az Istengyermek, miért ily szegényes körülmények között jött el közéjük, és miért nem királyi díszben, dicsfénytől övezve.

De hát, nem is történhetett ez másképpen; ha Isten mindenkihez el akart jönni, mindenkit meg akart szólítani, mindenkit meg akart hívni a lakomára. Ezért nem is választhatott más körülményt, mint amilyenbe éppen beleszületett ahhoz, hogy megélje ebben az embertelen világban a legnagyobb kiszolgáltatottságot, és életével megszólíthassa, megérinthesse a legnyomorultabbakat is. Ez bizony, nagy áldozatvállalás Isten részéről. Megtehette volna, hogy az idők végezetéig kívülről figyeli az emberek ténykedését, kívülről irányítgatja az életüket, anélkül, hogy aktívan beleszólna; ehelyett az életük részévé akart válni, el akarta hozni számukra a szeretetet, a világosságot, a reményt, a szabadulást.

Az a szeretet jött el közénk, amely teljesen odaadta magát nekünk, ránk bízta önmagát, aki megláttatja velünk a másikban a rászorulót, megtanít felelősséget vállalni tetteinkért, hogy szeretnünk kell egymást. Megérteti velünk, hogy akkor járunk jól, ha másnak is azt a jót akarjuk, amit magunknak is szeretnénk. Megszületett közöttünk a Szeretet, hogy megszülessen bennünk a Szeretet.

Ezt hozta el nekünk a Karácsony, ami korántsem a célba érést jelenti számunkra. Az Advent az út Jézus felé, a Karácsony pedig az Út kezdete, az elindulás Jézussal. Messze még a cél, de Jézus nélkül soha el nem juthatunk oda. Mi lehet a cél? Az Atya, az Atya Országa. Isten Országa. Mit mondott erről Jézus? „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - …. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (Jn 14, 6) Vagyis Jézus nélkül nem juthatunk el oda. Képtelenek vagyunk rá. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15, 5) Érte, Vele, Általa, de nem Nélküle. Az Atyához, az Atya Országába nem lehet Jézus nélkül eljutni. A jézusi utat nem lehet Jézus nélkül járni.

Az Advent és a Karácsony felülmúlhatatlan ajándékát meg kell becsülni, és tudni kell élni vele, hogy az angyalok kórusához csatlakozva, mi is velük együtt énekelhessük:

„Dicsőség a Magasságban Istennek,
és a Földön békesség a jóakaratú embereknek.”

Tóth Csaba