Csütörtök, 2017 December 14, 11:12:34Üdvözöllek Vendég
Regisztráció | Belépés
RSS
Utolsó Idők Evangéliuma
hóesés
Honlap-menü
Belépés
Keresés
Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Barátaink:
  • Ingyenes honlap létrehozása
  • uCoz közösségi fórum
  • Ingyenes online játékok
  • Oktatóvideók
  • A legjobb uCoz-os weboldalak
  • A házasságtörésről

     

    A Tízparancsolatban két olyan parancs is van, melyek szorosan egymásba kapcsolódnak. Az egyik a Hatodik parancs, amelyik így szól. Ne törj házasságot! A másik, amely ehhez kapcsolható, a Kilencedik parancs: Felebarátod házastársát, feleségét ne kívánd!

    Első olvasatban azt gondolná az ember, hogy ugyanarról van szó, pedig nem. A Hatodik parancsot szegi meg az, aki valamilyen módon felborít, megzavar egy harmonikus kapcsolatot. Házasságtörést nem csak az az ember követ el, aki azzal a céllal akar elválasztani egymástól két embert, akik már jogi módon is szövetséget kötöttek egymással, hogy a házastárs egyikét saját vágyainak beteljesítése érdekében magának megszerezze, noha csaknem minden emberben ezek a gondolatok merülnek fel.

    Ugyanilyen súlyos bűn az is, amikor a szülők járulnak hozzá gyermekük házasságának felbomlásához viselkedésükkel, mert ők nem ilyen partit szántak neki, és így kívánják kifejezni tiltakozásukat gyermekük választása ellen. De a gyermek, aki saját életére vonatkozóan már erkölcsi felelősséggel bír, ugyanúgy elköveti ezt a bűnt, ha magatartása következtében szülei házassága megromlik és felbomlik. E két eset is a házasságtörés bűnének kategóriájába tartozik.

    Tehát, e tekintetben nem feltétlenül csak a testi vágyak állatias kibontakozásáról van szó, hanem a lélek önzéséből fakadó lelki megnyilvánulásokról is. Gondoljunk, pl.: az anyós-meny egymás közti évszázados viszályaira. Ezeknek nincs semmi köze a szexuális vágyakhoz, sokkal inkább más, egymással szemben álló érdekekről szólnak. Ahogy a szülőnek nincs jogalapja, hogy gyermeke házaséletébe beleszóljon, ugyanígy nem teheti meg a gyermek sem ezt szülei házasságával kapcsolatban.

    Egy kisgyermeknek a szülei döntését el kell fogadnia, hiszen nincs abban a helyzetben, hogy bárkivel szemben erkölcsi döntést hozzon, sőt még saját életére vonatkozóan sem hozhat, mert nem rendelkezik az erkölcsi döntéshez megfelelő lelki-szellemi érettséggel. Az a fiatal viszont, aki már rendelkezik ezzel az érettséggel, saját életére vonatkozó döntést hozhat, de semmiképpen nem szólhat bele szülei ilyetén döntésébe, és házasságtörés bűnét követi el, ha szülei házasságának felbomlásának okozója lesz.

    Házasságtörést követ el az az idegen is, aki bármelyik felet arra buzdítja, hogy hagyja el házastársát, sőt e cél érdekében még viszályt is szít közöttük.

    A házasság célja, hogy a felek szövetségre lépnek egymással annak érdekében, hogy egymást Isten megismerésében, Istenhez közelebb segítsék, és ennek alárendelik nemi erejüket, nemi ösztöneiket is. E harmonikus kapcsolat révén a házastársak egyénileg közelebb jutnak Istenhez, és megélhetik önmagukban Isten boldogságát, miáltal házasságuk is boldog lesz, szentté válik.

    Mivel a házasélet lelki-szellemi teljességéhez, tisztaságához tartozik az egymást tiszteletben tartó, megbecsülő, valódi szeretetben megnyilvánuló szexuális élet, ezért az, aki csak saját önző testi vágyait kívánja kielégíteni általa, még ha házastársával szemben teszi is, paráznaság bűnét követi el. Ugyanis lemondott arról, hogy nemi ösztönét értelmének és szabad akaratának uralma alá vonja, vagyis nem vállal felelősséget tettének következményeiért.

    Mivel az emberi kapcsolatokban az ön- és fajfenntartás ösztöne a földi élet felelős vállalásának része, ezért Isten nem ismer elválást csak elhagyást. Ezzel szemben az a házastárs, aki Istenhez fűződő kapcsolatában nem segíti, hanem gátolja a másikat, ugyanakkor megköveteli az ösztöne önmaga által felgerjesztett vágyának kielégítését, nem csak elhagyta házastársát, hanem a házasságtörés bűnét is elköveti. Ezért nem az a döntő, hogy kiadja be a válókeresetet, hanem, ki az elhagyott, márpedig mindig az az elhagyott, aki akadályoztatva van abban, hogy Istennel való kapcsolatát elmélyítse.

    Ha egy házasság akadálya lehet az Isten szeretetében való növekedésnek, akkor nem hordozza Isten áldását akkor sem, ha templomban köttetett. Ezért, Isten nem tart fenn olyan közösséget, mely nem képes betölteni azt a szerepet, amire azt Ő szánta, vagyis az ilyen közösség felbomlik, ha annak fenntartása nem szolgálja a benne lévők lelki-szellemi fejlődését, Istenben való növekedését, sőt, akadálya annak. Ilyen közösség lehet egy házasság is.

    De, ha a házastárs csak azért bont fel egy házasságot, mert a másik férfi vagy nő jobban tetszik, mint akivel együtt él, akkor házasságtörést követ el, paráznaság bűnében él. Ahhoz, hogy ezt a bűnt elkövethesse, előbb a gondolataiban ébred fel a csábítás képe, mellyel aztán saját nemi ösztönét is felkorbácsolja. Súlyosbítja a bűnt, ha ez felebarátja felesége vagy férje irányában történik, és ezzel egy másik házasság széthullását okozza.

    Jézus példáját a szem kivájásról, kéz vagy láb levágásáról, ha az vétkezik, természetesen nem szó szerint kell érteni. De gondoljunk csak a hétköznapi életre, amikor pl.: gyümölcsből, zöldségből kivágjuk a rosszat, és csak a jó részét esszük meg, főzzük meg. Ha benne hagynánk a rosszat, megrontaná az egész ételt, és kénytelenek lennénk kidobni, noha a rossz kivágásával a többi még megmenthető lett volna. Áttételesen tehát, jobb fél szemmel, fél lábbal és egy kézzel a mennybe jutni, mint egészben a kárhozatra jutni.

    Jézus nem azt kívánja tőlünk, hogy magunkat megcsonkítsuk az örök élet elérése érdekében, sokkal inkább arról van szó, hogy Jézust csak egyértelműen lehet követni, és nem lehet ímmel-ámmal, hogy ma nem követem, majd holnap, ahogy a kedvem tartja. Nem lehet ide-oda csapongani. Ugyanis, aki ide-oda kap, hogy ebből is markolhasson, meg abból is, valójában még mindig nem azon az oldalon áll, amelyik az igazi megoldás lenne az életére.

    Ha valaki Jézus és a világ kincseiből váltakozva markol, noha a két létezés között mozog, bár ingadozásai miatt lelkileg közelebb áll a világhoz, nem tartozik egyikhez sem, mert egyiket sem szolgálja. Ezért, mivel csak hasznot akar húzni belőle, a világ kiveti magából, nem tartja hozzá tartozónak, a másik a jézusi lét pedig nem tudja befogadni, mert éppen önmagát teszi alkalmatlanná a jézusi életre. Olyan, mintha valaki kinyit egy ajtót, és megáll a küszöbön, de nem lép be.

    Ezért, annak, aki komolyan gondolja, hogy Jézust akarja szolgálni, igen radikális, mindent felülmúló határozott döntést kell hoznia! Aki nagyon határozott elvi döntést hozott arról, hogy Jézust követi, és hű marad hozzá, az, ha hibázik is, már gyakorlatilag nem képes elhagyni Őt. Vagyis döntésével eldobta, elvetette magából a rosszat, a bűnt.