Jézus követése

Jézusnak, az idők folyamán híre ment, és tanítása, csodái sok embert megérintettek. Sokan gondolták azt, hogy Jézusban végre a messiás jött el közéjük, és általa valami új és jobb kezdődhet el életükben. Voltak, akik elhatározták, hogy bárhová is megy, követik őt. Talán, nem is a tanítványi lét lehetősége motiválta az illetőt eme kijelentésre, hanem imponált számára az a földöntúli hatalom, amivel Jézus rendelkezett, és úgy vélte, hogy hasznára válhat, ha egy ilyen ember árnyékában lehet. Fel sem mérte, hogy valójában, mivel is jár Jézus követése az életére vonatkozóan.

Jézus azonban azt felelte neki: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Vagyis, ha Jézus követése nem is jelent feltétlenül hajléktalanságot, mindenképpen fel kell adnia addigi kényelmes életét az embernek. Készen áll erre? Tehát, Jézus követése, mindenképpen radikális döntés következménye kell, hogy legyen az ember részéről. Egy ilyen döntés visszavonhatatlanul gyökeres változást jelent az ember életében, és nem táncolhat ide-oda a régi és új élete között.

Az út felvállalása azzal is járhat, hogy le kell mondani egy olyan otthonról, mely sokkal inkább egy világi kényelmet szolgált, mintsem a jézusi út vállalását. Ugyanakkor nem feltétlenül jelent rosszabb körülményeket, hanem sokkal inkább a testi-lelki szükségletek átértékelését. Ugyanis, ha Jézus értékrendjéhez igazodik az ember, akkor körülményeiben is egészen másra teszi a hangsúlyt, mint eddig. De az is megtörténhet, hogy éppen, mert Jézust követi, hátra kell hagynia addigi életét nem csak lelki, hanem külső körülményei szempontjából is, és még a tekintetben is meg kell tanulnia Istenre bíznia magát, hogy éppen hol fogja álomra hajtani a fejét aznap este.

Jézusnak is volt háza Názáretben, ahol anyjával élt, és ahol Mária, Jézus vándorlása idején egyedül élt. De Jézus még a pihenését is az Atyára bízta. Volt, hogy Péter házában töltötte az éjszakát, hol valamelyik barátja, vagy híve fogadta be éjszakára, ha pedig senki nem akadt, akkor a szabad ég alatt. Ezért mondhatta Jézus az őt követni szándékozó lelkes embernek a fenti mondatot:

„A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” (Lukács 9; 58)

Azonban az is megesett, hogy ő hívott másokat, hogy kövessék őt. Nem először cselekedett így Jézus, hiszen több tanítványa is ekként csatlakozott hozzá. Van, hogy elég egyetlen szó, és az ember otthagy csapot-papot, hogy engedjen a hívásnak, de olyan is előfordul, hogy bár vonzó a hívó szó, és hajlana is az ember, hogy kövesse, mégis visszahúzza a régi élete, családi kötelékei. Bizony, az effajta megkötözöttségek alkalmasak arra, hogy az ember elszalassza élete egyetlen lehetőségét, amin akár ténylegesen is múlhat az élete.

Már pedig az az ember, aki Jézus hívására azt kéri, hogy hadd búcsúzhasson el az édesapjától; sokat mulaszthat. Halottaink eltemetése nem csupán a temetés szertartását jelenti, hanem az azzal járó adminisztratív feladatok, az örökösödési eljárások lebonyolítását, egyéb jogi hercehurcákat is. Így van ez máskor is, családtagjainktól és más hozzátartozónktól való elbúcsúzás esetén. Mindezek hosszú időt vesznek igénybe, és ezenközben elhalványulnak az emberben azok a vágyak, a kezdeti lelkesedés, amelyek révén változtatni szeretett volna addigi életén.

Visszazökken a régi kerékvágásba, és ott folytatja életét, ahol abbahagyta, mielőtt Jézus megszólította. Talán, már nem is olyan fontos az egész, meg egyébként is, Jézus régen messze jár, és észre sem veszi, hogy nem vagyok ott; hiszen úgyis mindig annyian vannak körülötte, hogy egyetlen ember hiánya, fel sem tűnik.

Jézus azonban, számon tart minden lelket, és senkiről sem feledkezik meg. Felhívja az ember figyelmét arra, hogy életét Isten Országának keresésére és hirdetésére használja; hiszen erre és ezért született a földre, viszont lélekben halott minden ember, aki nem fogadja be az Örömhírt. Hadd temessék halottaikat a halottak, akik a múlttal, az elmúlással vannak elfoglalva, és mulandó értékek szerzésében keresik boldogságukat.

Isten országa teljes életodaadást követel meg az embertől. Istenben hinni azt jelenti, hogy teljes mértékben rábízom magam az ő gondviselésére, vezetésére, és nem csupán elhiszem, hogy van Isten. Teljes látásmód-változást, gondolkodás-változást jelent, amikor az ember törekszik megtanulni, megérteni, hogy Isten szemszögéből, az Örökkévalóság szemüvegén keresztül nézze önmagát és a körülötte lévő világot. A jelen olyatén megszentelését szolgálja, hogy az már a lehetséges dicsőséges jövőt is magába foglalja, ugyanakkor maga mögött hagyja a múltat, amihez immár semmi köze.

Az embernek el kell fogadnia, hogy kénytelen ebben a világban élni, és ez a világ olyan, amilyen. Azonban, mindenkinek rá kell ébrednie, hogy ez a világ nem alkalmas arra, hogy végleges békét és boldogságot nyújtson az embernek. Senki nem találhatja meg szívének békéjét és boldogságát, amíg azt önmagán kívül keresi, azt csak is önmagán belül lelheti meg minden ember, és ehhez ad útmutatást, példát Jézus az Evangéliumokban. Csak Istenben van Szabadság, Boldogság, Béke és Élet, semmi és senki másban.