Vigasztaló Szentlélek

Még mindig Jézus búcsúbeszéde hangzik a tanítványokhoz. Felkészíti őket, hogy szenvedése, halála, majd feltámadása utáni mennybe menetele ne érje váratlanul a tanítványokat. Nem kérdezik tőle, hogy hová mégy, hiszen erről nemrég beszélt nekik. Szomorúak, mert elmegy, itt hagyja őket Jézus.

Emberi módon viszonyulnak hozzá, szomorúságuk is emberi gondolkodásukból fakad. Jézus hívta őket össze, tanította őket. Feltétel nélkül követték szavait, utasításait. Éppen ezért mondja Jézus, hogy: „Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm.”

Amíg Jézus velük van, a tanítványokat nem tudja betölteni a Lélek, mert nem képesek az őket betöltő vezetésre hagyatkozni, hanem továbbra is Jézustól várják, hogy mikor mit tegyenek. Jézus nagyon jól tudja, hogy a tanítványok nem értik, hogy miről beszél, mit jelent számukra a Szentlélek eljövetele. De ha majd eljön, akkor megértik. Megértik, mert nem kívülről fogják mindezt megértetni velük, hanem a lelkükből, belülről fognak rálátni mindarra, amit Jézus tanított nekik. A Szentlélek sem fog mást mondani és tenni általuk, mint amit Jézus mondott és tett, ezáltal meglátják, hogy mindaz, amit Jézus mondott és tett, az az Igazság, és hogy Jézust az Atya küldte, az Atyától jött, és így az Atyához is tér vissza.

Meggyőzi, pontosabban szembesíti a világot a bűnnel, mert elvetette a Fiút. Ez a szembesítés valójában nem más, minthogy a Szentlélek a maga természete szerint viselkedik, vagyis Isten szeretet-természetéről tesz tanúbizonyságot, és mindaz, ami ezzel ellentétes a bűn, a sötétség. Valójában, a világ kénytelen lesz meglátni akkor is, ha tiltakozik ellene, hogy bűnben él, és saját magát vonja Ítélet alá. Mert nem az Isten ítéli el a világot a bűne miatt, amiért elvetette az Isten Fiát, hanem a világ ítéli meg önmagát a Szentlélek világosságában.

Az embernek megadatott, hogy személyesen lássa, hallja az emberi természetet felvett Istent, mégis elvetette. Amikor Jézus meghalt, csak övéi sírtak, a többiek mit sem törődtek vele, mégis, a Szentlélek eljövetele után több lelket tudott magával ragadni, mint földi életében. Nem láthatja senki. Sem az, aki hisz Benne, sem az, aki nem hisz, mégsem vonhatja ki magát senki a hatása alól. Jobb nektek, ha elmegyek, mert majd elküldöm a Szentlelket, és ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Ugyan miféle igazságra? Jézus még sem mondott el mindent? Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek.

Ha Jézus nem adott volna át mindent ahhoz, ami az ember üdvözüléséhez szükséges, akkor nem végzett volna jó munkát, nem teljesítette volna az Atya akaratát maradéktalanul, és akkor nem nevezhetnénk az ő tanítását Evangéliumnak, azaz Örömhírnek, mert hiányoznának belőle olyan momentumok, melyek elengedhetetlen feltételei a lelki-szellemi fejlődésnek, és a mennyek országába jutásnak. Vagyis afféle féligazságról lehetne csak beszélni, ami csupán hasznavehetetlen konc volna az ember számára, és nem pedig az üdvözülés feltétele.

Ahhoz azonban, hogy az evangélium az ember üdvözülésének feltétele lehessen, Jézusnak mindent át kellett adnia, amit az Atyától kapott, vagyis az Atyának is mindent át kellett adnia Jézusnak. Tehát, az, hogy még sok mondanivalóm lenne, nem jelenthet mást, csak azt, hogy Jézus nem bontott ki mindent, de alapjaiban mindent átadott. Nyilvánvaló, hogy azokat a tanításokat nem bírta elhordozni még az ember, amiket Jézus nem bontott ki, okkal. Erre meg kellett érnie az emberiségnek lelkileg-szellemileg, de magjában megkapta, Jézus átadta. Tehát, a Szentlélek nem vezet olyan igazságra, nem ad át olyan igazságokat, amilyenekkel az emberi szellem magjában ne rendelkezne.

A Szentlélek tehát, kibontja a csomagot, de az embernek kell annak tartalmát úgy a maga javára fordítani, hogy megteremje annak gyümölcsét, és jó gyümölcsöt teremjen benne.

Jézus ismét megemlíti, amiről az Evangélium 14. fejezetében már szólt, hogy az ő tanítása, nem az övé, hanem az Atyáé, csak most a Szentlélek küldetésére vonatkoztatva. A 14. fejezetben először azt mondja: ”aki szeret Engem, megtartja tanításomat.” Aztán, hogy: „A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött.” És mindkettő igaz. Jézus, mint Isten Fia, egylényegű az Atyával, vagyis a tanítás, amit átad, egyben az Övé is. De, mint Fiú mindenben aláveti magát az Atyának, és a tanítás eredendően nem a Fiútól, hanem az Atyától származik, amit a Fiú átvesz. Tehát, a tanítás az Atyáé és nem a Fiúé. Az Atya azonban mindent átadott a Fiúnak, és a Fiú, mint Isten, az Atya Szentlelke által egylényegű az Atyával, így az Atya tanítása egyben a Fiú tanítása is. Tehát, amit a Szentlélek kap, és az embereknek hirdetni fog, az az Atyának és a Fiúnak is sajátja. Róluk tesz tanúbizonyságot, ezért szavaival és tetteivel nemcsak az Atyát, hanem a Fiút is, azaz Jézust is megdicsőíti.