E történetet a négy evangélista közül MK, Mt és Jn elég részletesen írja le, bár Jn leírása némiképpen eltér a többitől, és olyan részleteket is ismertet, melyek a többiben nem szerepelnek. Jézus halálos ítélete már elfogása előtt készen volt. Kihallgatása csak színjáték volt, hogy a törvényesség látszatát fenntartsák. Valójában semmilyen szabályt nem tartottak  be.

Jézust Pilátus elé viszik, és hamis vádakkal illetik, pontosan ellenkezőjét állítják vele kapcsolatban, mint amiről tanított. Előbb politikai vádak alapján próbálják elítéltetni, de miután ez megdől, mert Jézus kijelenti, hogy az ő királysága nem e világból való, ezért utána vádolják Istenkáromlással, mert Isten Fiává tette magát. Jézus azonban egyetlen egyszer sem nevezi magát a zsidók királyának, Pilátus kérdésére, de azt igen, hogy az ő királysága nem e világból való.

Pilátus megpróbálja megmenteni Jézust, mert átlát a papság szándékán, és felismeri Jézus ártatlanságát. Ezért azt akarja, hogy a zsidók a maguk törvénye szerint ítélkezzenek felette, ha bűnösnek tartják. Jn-nál azt felelik erre, hogy nekik senkit nem szabad megölniük. Ez álszent, hiszen közismert, hogy bizonyos esetekben akár halálra is kövezték azt, akit bűnösnek találtak.  Mint, ahogy Jézust is meg akarták kövezni tanítói működése idején. Tehát, igenis öltek. Jézus azonban mégis más.

Ha nem is tudta mindenki, hogy ő az Isten Fia, a megígért Messiás, a nép akkor is legalább prófétának tartotta őt. Ezért őt nem lehetett csak úgy megölni. A nép a papság, vezetőik ellen fordulna. De, ha a rómaiak végzik ki, feszítik  keresztre, akkor két legyet üthetnek egyszerre. A nép naiv, azt adnak be neki, amit akarnak. Megszabadulnak Jézustól, egy kényelmetlen és kellemetlen messiástól, és ennek felelősségét még rá is kenhetik a rómaiakra.

Pilátus, feleleveníti a szokást, hogy húsvétkor szabadon engednek egy rabot. Mk leírásában a nép követeli ki ezt a kegyet, Jn Evangéliumában azonban, maga Pilátus kínálja fel ennek lehetőségét. Ez a verzió a valószínűbb. Ugyanis a rómaiak tiszteletben tartották az uralmuk alá tartozó nép vallását, vallási törvényeit. Azt is tudták, hogy ez a szokás az Egyiptomból való szabadulás emlékére vezették be. Volt két rab. Jézus és Barabás.

Pilátus abban bízott, hogy a nép egy rabló és gyilkos helyett a messiás, vagy próféta mellé áll. Egy bűnöző egy ártatlan ellenében, ez a választás. De a papság annyira meg akart szabadulni Jézustól, hogy zsarolással, fenyegetéssel, megtévesztéssel már előre feltüzelte az embereket, hogy Barabás szabadon engedését követelje, Jézust pedig feszítsék keresztre. Vagyis, Pilátus minden igyekezete kudarcot vallott.

Utolsó lehetőségként megostoroztatta Jézust. Ez általában a keresztre feszítés előtt volt szokás, most azonban arra számított, hogy az ütlegek, véres sebek okozta szenvedés megenyhíti az emberek szívét, hiszen sok esetben már a korbácsolásba belehaltak az elítéltek, még mielőtt keresztre szögezték volna őket. A látvány azonban még inkább megkeményítette a szívüket.

A vérszomjtól szinte elvakultan követelték Jézus keresztre feszítését, Pilátus megpróbálja elhárítani magától a felelősséget, megpróbálja elengedni Jézust, de a papság megfenyegeti Pilátust, hogy beárulják őt a császárnál. Pilátus tudja, hogy ez mivel jár, és noha teljesen bizonyos Jézus ártatlanságában, és valami földön járó félistennek gondolja, mégis kezükre adja, hogy feszítsék keresztre.

A kihallgatás utáni eseményt az evangélisták meglehetősen egységesen írják le. Jézust a katonák a helytartóságra vitték, és egybehívták az egész helyőrséget. Már ekkor az volt a szándékuk, hogy csúfot űznek Jézusból. Mivel a vád tárgya az volt, hogy ő a zsidók királya, ezért előbb megfosztották ruháitól, majd használt, bíbor katonai köpenybe öltöztették, jogarként nádat adtak a kezébe, és tövisből koronát, amit jó erősen a fejére húztak, nehogy leessen róla.

Természetesen a tövisek mélyen, véresre sebezték a fejét. Leköpdösték, náddal verték, megalázták, megvetették, semmibe vették. Igyekeztek őt minden emberi méltóságától megfosztani őt. Mégis, amikor az ostoroztatás és megcsúfolások után újra Pilátus elé vezették, még összetörten is áradt belőle az emberi tisztaság, fenségesség. Pilátus önkéntelenül is kijelentette, rámutatva: Ecce Homo! Íme, az ember!

A tömeg mégis csak azt zúgta: Keresztre vele! Csak ez után indultak el vele, hogy keresztre feszítsék.