Pál apostolnak,Timótheushoz írt első levelének második fejezete

Mindenekelőtt arra kérlek, végezzetek  imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért, a királyokért és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben.  

Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.

Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért és tanúságtételül a meghatározott időben.

Ezért kaptam a küldetést, hogy hírnök és apostol legyek - igazat mondok, nem hazudom -, a pogányok tanítója hitre és igazságra. Azt kívánom hát, hogy a férfiak mindenütt tiszta lélekkel emeljék imára kezüket, ne haragos és viszálykodó érzülettel.

Kívánom azt is, hogy az asszonyok tisztességes ruhát viseljenek, szemérmesen és szerényen ékesítsék magukat: ne bodorított hajjal, arannyal, gyöngyökkel és drága ruhával, hanem mint istenfélő asszonyokhoz illik, jótettekkel.

Az asszony csöndben, engedelmes lélekkel hallgassa a tanítást. Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben.

A teremtésben is Ádám volt az első, Éva utána következett; Ádámot nem vezették félre, de az asszony hagyta, hogy félrevezessék, s bűnbe esett. Azáltal üdvözül, hogy vállalja az anyaságot, kitart a hitben, a szeretetben, a szegénységben és a tisztességben. (1Tim 2.1-15

Pál levele híven tükrözi a kor hatalmi, politikai viszonyait, társadalmi berendezkedését. Imára, hálaadásra buzdít minden emberért, és külön kiemeli, a királyokért, és az elöljárókért való imát. A hatalmasságokra valamiért nem az a jellemző, hogy intézkedéseikkel békességet, megértést teremtenének, hanem éppen ellenkezőleg, lázadásokat, elégedetlenséget szítanak.

Amikor az ember másokért imádkozik, akkor lehetőség nyílik számára az Isten békéjének befogadására, és, hogy akiért imádkozik, annak lelkében is utat törhessen a fény, a megbékélés.

Így nemcsak belül a szívekben, hanem ennek következtében a külső körülményekben is megszülethet az Istentől való béke, ami már nem a világ szerinti, erőviszonyok által kikényszerített fegyverszünet, hanem olyan belső béke, mellyel belső és külső körülményeiben együtt tudnak élni az emberek kortól, nemtől, hatalmi hierarchiától függetlenül.

A Szűzanya 46. tanítása a másért mondott imával kapcsolatban a következőt mondja:

„A dicsőítő imára nektek van szükségetek, mert rányitja szemetek Atyánk jóságára, gondviselő SZERETETÉRE  életetekben, s hálát tudtok adni mindenért. A kérő imára pedig Mennyei Atyánknak van szüksége, mert így Ő kinyilváníthatja szerető gondoskodását, atyai SZERETETÉT felétek. S mivel ketten-hárman összejőve Jézus nevében az imáitokban összekapcsolódtok, megnő az imátok ereje.”

Vagyis az ima csodákra képes, és még nagyobb csodákra, ha többen imádkoznak ugyanazért. Ez kedves Isten előtt, hiszen ez által megnyílhat egy olyan kapu, melynek révén egyre többen elindulhatnak a Jézusi úton. Tehát, az imádkozók ilyenkor Istennek tesznek szolgálatot, Isten munkásai lesznek.

Sokszor csak az ima segíthet megnyitni valakinek a szívét ahhoz, hogy az illető elindulhasson a Jézus által előélt, üdvözülésre vezető úton; hiszen Isten akarata is az, hogy minden ember üdvözüljön, és senki ne vesszen el az örök élet számára.

Pál felemlegeti Jézusnak az áldozatát, és úgy írja le, mint váltságot, mintha Jézus üzletet kötött volna a Sátánnal, hogy megölesse magát, beteljesítve ezzel Isten akaratát. Sajnos, éppen itt a probléma a keresztény-szemléletben, ezért kell megújulnia a kereszténységnek, mert ez a páli teológia vitte az egész kereszténységet zsákutcába.

Szó sincs semmiféle váltságról, engesztelésről Jézus áldozatvállalásában. Nem lehet Isten akarata, hogy bárki meghaljon egy cél érdekében. Isten csak megengedte ennek lehetőségét, mert ez az embertelen földi világ nem adott Jézus számára más lehetőséget.

A golgota vállalása, a szenvedés, kínzás és keresztre feszítés elviselése, megélése Jézus részéről a lehető legnagyobb, legtisztább szeretet példamutatása egy embertelen világban. „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15.13) mondja Jézus.

Ő szeretetből adta oda az életét. Odaadta, és nem elvették tőle, de ez ettől függetlenül embertelen tett volt azok részéről, akik mindezt elkövették ellene. A Hangkönyvekben bőséggel akad olyan levél, melyben Jézus kifejti véleményét ebben a témában. Íme, egy a HANG 09/695[687] „Sok tömör válasz” című leveléből:

„11.  K: Jézus kereszthalála elrendelt volt?
H: Nincs gonosz eleve elrendelés. A keresztre feszítés  gonosztett volt.”

A szomorú az, hogy a mai utolsó időkben sem lenne ez másképpen, és nem kell ehhez üzletet kötni senkivel, mert mindig akad önként jelentkező, aki szívest-örömest elvégzi a hóhérmunkát, ha az érdekei úgy kívánják.

A kereszténységgel az a baj, hogy arra a páli teológiára épül, amely kizárólag Jézus kínszenvedésén alapul, és szinte teljesen figyelmen kívül hagyja Jézusnak az Evangéliumokban elhangzott tanításait.

Bár a templomokban felolvassák az aktuális igerészt, valójában, másodlagos szerepet kap a magyarázatban, és sokszor nem úgy kerül kibontásra, ahogyan azt valójában érteni kellene.

Az utolsó idők apostolainak az Evangéliumok és a Hang tanításai alapján a Szentlélek erejével helyre kell állítania ezt a szellemi ficamot, hogy az Evangéliumok visszakapják méltó helyüket, és azt az értelmezést, amit Jézus akar általuk kifejezni, tanítani.

Pál is megfogalmazott olyan tartalmakat, melyek helytállóak, ezért nem lehet a páli teológiát sem kidobni egy az egyben, mert akkor a vízzel együtt a gyereket is kiöntjük. Meg kell vizsgálni, és ami jó, azt el kell fogadni, ami pedig ellentétes az Evangéliumok Jézusának tanításával, azt el kell vetni.

Nem véletlenül hangsúlyozza Jézus több hanglevélben is: a mérce számunkra a négy Evangélium, és az Apostolok Cselekedetei azon része, mely Jézus szavait tartalmazza a mennybemeneteléig. Az Apostolok Cselekedetei további része, és az Újszövetség többi írása csak annyiban fogadható el, amennyiben szinkronban vannak Jézus szavaival. Ekképpen kell tekinteni Pál tanításait, leveleit is.

Így van ez az utolsó idők apostolainak személyét illetően is. Pál a tanítás privilégiumát kizárólag a férfiak számára tartja fenn, a nőket kizárja ebből. Sajnos a katolikus egyház szintén ezt az utat járja. Bár, a nők is taníthatnak az iskolákban hittant, de nem lehetnek papok, nem prédikálhatnak.

Csak a reformáció során elszakadt, és született új egyházakban történt ezzel kapcsolatban változás, amelyekben hallhatunk női lelkészekről, püspökökről is. A lényeg azonban az, hogy Isten nem tesz különbséget tanítványai körében e tekintetben, férfi és nő között.

Az új idők apostolai között ugyanúgy lesznek nők is, mint férfiak, akik prédikálni fognak, az Igét, Isten szeretetét fogják hirdetni. Ezek a nők, Jézus új tanítványai, akik már nem személyben, hanem Istenhez hasonlóan eszmében, feladatokban fognak gondolkodni.

Elmúlik az a szemlélet, mely a nőt másodrendű lényként a férfi alá sorolja, és arra kárhoztatja, hogy csupán némán hallgassa a tanítást, de nem lehet saját gondolata, véleménye róla. Nézzük csak meg azokat a társadalmakat, amelyek elnyomják a nőket, hogy milyen szellemi szinten vannak.

Lehet, hogy a nő elkövette a nagy bűnt, engedett a csábításnak, de a férfi is engedett a nőnek, bűn terheli a férfi lelkét is. Mindezek ellenére, a nő az, aki képes a szellemével felemelni a férfit, a férfinek pedig az a dolga, hogy támasza legyen a nőnek, megkönnyítse a dolgát.

A férfi és a női szellemiség valóban különbözik egymástól, csakhogy lágysága, finomsága, könnyedsége miatt éppen a női szellemiség áll magasabb szinten, és jellegénél fogva, könnyebben rá tud hangolódni Istenre, mint a férfi szellemiség.

A férfi szellemiség durvább, nehezebb. Ezért vett téves irányt például a nők emancipációs törekvése, ugyanis ezzel nem felemelkedtek a férfiakhoz, hanem lealacsonyították magukat hozzájuk.

Mindkét nemben megtalálható a nőiség és férfiság, mint jelleg. Nem létezik ember, akinél ne így lenne. Ha valakiben csak a férfi jelleg lenne jelen, folytonosan süllyedne, nem tudna felfelé törekedni. Ha valakiben csak a női jelleg volna jelen, ellebegne a magaslatokban.

A női jelleg segíti az embert a felfelé haladásban, a férfi jelleg pedig, hogy meg tudjon támaszkodni abban a környezetben, melyben mozog, és teljesítenie kell a feladatát.

A férfinak tehát, nem elnyomnia, ellehetetlenítenie kellene a nőt, hanem a partnerévé szegődnie, segítenie abban, hogy Isten által reá ruházott küldetését teljesíteni tudja. A nőnek pedig a férfit kell ugyanebben segítenie.

Így válnak egyenrangú társává, partnerévé egymásnak, romba döntve azt a több évezredes tabut, amely mindmáig akadálya volt annak, hogy az ember megszentelődve, dicsőséget szerezzen Istennek, és megszentelje a Teremtést, amelyben él.