A gyilkos szőlőművesek

Jézusnak ez a példabeszéde igen kemény bírálat a zsidóságra, különösen a farizeusokra nézve. Az elbeszélést mindhárom szinoptikus részletesen írja le, bár Márk és Lukács leírása hasonlít leginkább egymáshoz. Valószínűleg ugyanabból a forrásból merítettek. Máté valamelyest tömörebb, ami abból következik, hogy ő, mint Jézus közvetlen tanítványa, elsősorban a zsidósághoz szól, Márk és Lukács viszont a görögökhöz, és más népekhez.
 
Jézus a szőlőműves példát átvette, mert az Ószövetség prófétái gyakran nevezték a zsidóságot Isten szőlejének. E példabeszéd valójában egy hosszú folyamat mérlege, melyben Isten a szőlő ura, aki kiválasztotta Ábrahámot, hogy belőle szülessen meg az a zsidó nép, mely dicsőséget hoz majd Teremtőjének.
 
Be kívánta gyűjteni a termést; hiszen a hosszú évszázadoknak meg kellett már teremniük ennek gyümölcsét. Ezért Isten elküldte szolgáit, vagyis a prófétákat, hogy gyűjtsék be a termést.
 
Az események azonban hűen tükrözik azt a szemléletet, hogy egyetlen próféta sem kedves a saját hazájában. A szőlőművesek ugyanis, az elsőt üres kézzel zavarják el, más szolgákat megvertek, meggyaláztak, szidalmaztak, megint másokat megöltek. Az Úr végül a fiát küldi el hozzájuk.
 
A fiú, jelen esetben, maga Jézus, akit az Atya küldött, hogy begyűjtse a termést. Ami nem valaminek az elvételét, hanem az egész anyagi világ megdicsőülését, magasba emelését, átlényegülését jelentette volna.
 
Nemcsak, hogy nem lett volna kevesebb, mint amijük volt, hanem megsokszorozta volna a termést, és a szőlőműveseknek, ha hűek maradtak volna urukhoz, annak, amivel gazdálkodtak, a százszorosa, ezerszerese jutott volna.
 
Ám ők nem úgy gondolkodtak, ahogy Isten, hanem, ahogy az emberek, ahol a gazda elveszi a jussát a bérestől. Fellázadtak a gazdájuk ellen, megölték szolgáit, és gazdájuk fiát, az örököst sem kímélték. Mondván, ha megszabadulnak az örököstől, övék marad minden. 
 
Jézus saját sorsára is utal ebben a példabeszédben. A fiút kivetik a szőlőből, megölik. Jézust néhány nap múlva, Jeruzsálemen kívül feszítették keresztre. 
 
Jézus ismét az írást, a Zsolt 118,22-t idézi a szegletkőről. A szegletkő az, ami az építményben a legnagyobb terhet tartja, amely, ha nem bírja megtartani a reá nehezedő súlyt, minden, ami ráborul, összetöri magát rajta.
 
Mégis e nélkül nem lehet stabilan építkezni. Itt Jézus a szegletkő, amelyet a zsidók elvetettek. Isten mégis megkerülhetetlennek, kihagyhatatlan zárókővé tette. Jézus ebben a példabeszédben valójában a vezetők fejére olvassa bűnüket, ezért azok azonnal el akarták fogatni, de nem merték a nép előtt megtenni, mert az, Jézust prófétának tartotta. A helyzetet tovább súlyosbítja, amint Jézus kijelenti, hogy:

„elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik,
mely megtermi annak gyümölcsét.”

Isten Ábrahámmal kötött szövetsége révén, a zsidóságot választotta arra, hogy közöttük szülessen meg a messiás Jézus személyében. Prófétái által számtalan jövendölést adott át nekik róla, de ők a prófétákat vagy elkergették, vagy megölték, és csak haláluk után magasztalták fel őket. 
 
Több ezer év telt el az Ábrahámmal kötött szövetség és Jézus születése között, tehát, bőven volt idejük felkészülniük a messiás érkezésére. A gyilkos szőlőművesekről szóló igerész mégis híven mutatja be, hogy micsoda különbség van az emberek által gondolt Istenkép, a messiásról alkotott kép és Jézus által megtestesített Istenkép és messiás között.
 
A római elnyomás alól felszabadító, a zsidók számára gazdagságot és világuralmat hozó messiást vártak, egy isteni hadvezért. 
 
Mi táplálta a zsidókban ezt a hitet? Ez az önámításba torkolló hit abból a választottságból fakad, hogy ők Isten választott népe. Miért önámítás ez?
 
Azért, mert Isten nem a zsidó néppel kötött  szövetséget, hanem Ábrahámmal, akinek magvából megszülethetett ez a bizonyos zsidó nép. Jézussal való vitájukban a János 8, 37-59 igerészben éppen e származásukra hivatkoznak.
 
Ugyanis abban a hitben ringatják magukat, hogy Ábrahámtól való testi származásuk elegendő ahhoz, hogy ők minden nép felett valóságukat hirdessék, és ezért nekik a világuralom jár, így a rómaiakat el kell kergetni, el kell pusztítani, mert ők Isten ellenségei. Ugyanebből a hitből táplálkozik ama téves felfogásuk is, hogy, mint Ábrahám gyermekei, nekik az Isten Országában eleve jár az első hely, ők lesznek minden nép bírái. Mily különös, hogy az ítéletet már meg is hozták felettük.
 
Nemcsak prófétáikat küldték a halálba, hanem minden embernek, aki az ő érdekeiket sérti, meg kell halnia, mert csak így lehet minden kincs, és minden hatalom az övék. Jézustól azonban hiába várták ezt, ő az ellenségszeretetről, a megbocsátásról, irgalomról tanított. Teljesen más Istenképet és Messiást személyesített meg, mint amit a zsidók vártak tőle. Ezt sokszor a szemére is vetették.
 
Az tetszett nekik, hogy meggyógyította őket, kiűzte a gonoszt belőlük, meghallgatták a meséit, de hiába várták, hogy neki rontson a rómaiaknak, mert az teljes mértékben ellentétes lett volna isteni természetével. Sokan hittek benne, de a főtanács, mely látta, hogy mennyien fordulnak Jézus felé, a hatalmát, befolyását féltette tőle, és rágalmakkal, fenyegetésekkel igyekezett az embereket visszatéríteni saját befolyása alá.
 
Jézust és tevékenységét pedig egyre több mondvacsinált váddal támadta, hogy ellehetetlenítse. Végső esetben pedig halára ítélte. Mondja is a Lukács 13,34-ben:

„Jeruzsálem! Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat,
akik tehozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat,
miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá - és te nem akartad!”

Már eldöntött tény Jézus sorsa, és ő nagyon is tisztában van vele, ezt tükrözi a „Gyilkos szőlőművesek” példabeszédében, amikor a szőlő ura az örököst küldi el a termés beszedésére, és a szőlőművesek kidobják a szőlőből és megölik őt. Hiába volt Jézus minden igyekezete, az önmagát felmagasztaló, hamis illúziókban ringató zsidó nép és vezetőik elvetették az Atya küldöttét, kidobták a szőlőből. 
 
Elvétetik tőlük az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét. Hogy melyik ez a nép? Az, amelyik befogadja szívébe Jézust és az ő tanítását, és meg is valósítja azt. Hirdeti Isten Igéjét, a Szeretetet, hogy szeresd ellenségedet; szeresd felebarátodat, mint önmagadat; azt tedd másnak, amit szeretnél, hogy veled tegyenek; légy irgalmas; és úgy szeressétek egymást, amint Én szerettelek titeket! 
 
Ilyeneké az Isten Országa, és az odavezető út egyedül Jézussal járható, csak Jézusra építve élhető, mert ő az a szegletkő, mely megkerülhetetlen, ha valaki sziklára akar építkezni. Ábrahám révén a zsidó nép a választott nép, hogy Isten Fia, mint a megígért Messiás közöttük születhetett meg, de minden ember Isten népéhez tartozik, aki Isten akaratát Isten és ember iránti szeretetből meg is cselekszi, és örök élete lesz Isten Országában.