Az ítélet
Mások hibáját, bűnét mindig könnyebb észrevenni, mint a magunkét. Sőt, azzal, hogy mások vétkét felhánytorgatjuk, legtöbbször éppen saját vétkünk rejtegetése a cél. Képmutató magatartás, hogy miközben embertársunkat a legkisebb vétkéért is megbélyegezzük, a magunk bűnéről viszont nem veszünk tudomást, és úgy teszünk, mintha mi lennénk a legnagyobb szentek.
Pedig könnyen ránk olvashatják vétkünket, mert bizony tévesen hisszük azt, hogyha mi nem veszünk tudomást róla, akkor azt más sem veszi észre. Egyszer csak szembesít bennünket valaki azzal, hogy valójában képmutatók vagyunk.
Ezért előbb a magunk szeméből távolítsuk el a gerendát, mert jobb, ha mi magunk ismerjük be bűnünket, mintsem mások szembesítsenek bennünket azzal, hogy még sem vagyunk annyira szentek, mint ahogy magunkról gondoljuk, és szelektív látásunk nem óvott meg bennünket mások ítéletétől.
Fáj, mindig fáj a tükörbenézés, ha vétkeinkről van szó, de ha meglátjuk és felismerjük, akkor a hozzávaló gyógymódot is egykettőre megtaláljuk. Csak ez után fordulhatunk testvérünk felé, hogy a szálkát kivegyük a szeméből. Aki ráébred önmaga tökéletlenségére, és azzal van elfoglalva, hogy saját fájdalmas lelki ficamait hozza helyre, annak valójában, nem lesz ideje mások hibáinak javítgatására.
A jó fa és a rossz fa
Márpedig Jézus egész biztosan nem mezőgazdasági útmutatást kívánt átadni e hasonlatával, hanem az emberi magatartásra, viselkedésre akart utalni, ahogy ez Lukács evangéliumából ki is derül.
Egy növény nem tudja meghazudtolni magát. Olyan gyümölcsöt terem, amilyenre teremtve lett. Hogy ehető vagy nem a gyümölcse, az a fa jellegétől és a gondozója munkájának minőségétől függ. De egy valamilyen fajta gyümölcsöt termő fa nem tud másfajta gyümölcsöt teremni.
Ezzel szemben az ember képes önmagát szebb színben feltüntetni mások előtt, hogy a bizalmukba férkőzhessen. Ez a színjáték azonban csak ideig-óráig tarthat, mert előbb-utóbb csak előbújik az emberből az igazi énje, és magatartásával, cselekedeteivel mégiscsak leleplezi önmagát.
Aki szívében irigységet, álnokságot hordoz, csak hízelgéssel képes ideig-óráig világosságot színlelni, végül mégis megmutatkozik lelkének természete, amikor szavaiban és cselekedeteiben embertársaival szemben álnokul nyilvánul meg, mert szavai és tettei szívének bőségéből táplálkoznak. Így a rossz fa, melyet gonoszság, rosszindulat táplál, csak rossz gyümölcsöt teremhet.
Ugyanígy, kinek a szívében szeretet van, jóindulat; a szavai és cselekedetei által is a jót hozza elő szívéből, mert a jó ember szavai és cselekedetei is szívének bőségéből fakadnak. Így a jó fa jó gyümölcsöt, a rossz fa rossz gyümölcsöt terem.
Az embernek azonban, aki Isten szeretetére lett teremtve, erkölcsileg meg kell tudnia különböztetnie a jót a rossztól, és törekednie kell arra, hogy elválassza őket egymástól, így a jót megtartsa, hasznosítsa a maga és mások javára, a rosszat pedig, mint káros haszontalant az azt megillető helyre vesse ki.
Mert kivágattatik minden fa, mely nem hoz jó gyümölcsöt. Hogy léphetne be Isten Országába az, akiben gonoszság, rosszindulat él. Hasonló hasonlót vonz, így mindenki odajut el, ahova a maga minősége bevonzza, mert nem képes annál magasabb szintre kerülni, mint amelyen önmaga lelkiségében áll.
Gyümölcséről ismerszik meg a fa, így az ember is megtermi a maga lelki gyümölcseit. De azt, hogy melyik gyümölcs a jó, és melyik a rossz, az ember csak a benne megnyilvánuló Isten Igazságának fényében képes helyesen megismerni és szétválasztani.