Az igazi szőlőtő (1)

 

Újra előkerül a Jézussal való egyesülés, csak most egy más megközelítésből. A Vele való eggyé levés gyümölcséről beszél. Jézus önmagát annak a szőlőtőnek nevezi, amely nélkül egyetlen vessző sem képes nemcsak gyümölcsöt teremni, de megmaradni sem. A szőlőtő a föld feletti fássá vastagodott rész, melyhez egyenként kapcsolódnak hozzá a szőlővesszők. Jézus ilyen szőlőtőnek nevezi magát, azzal a különbséggel, hogy az ő gyökere nem a földbe mélyed bele. Ő az Atyával van szoros kapcsolatban, egységben. Jézus már előzőekben is kifejtette, hogy aki őt szereti, megtartja tanítását. Aztán azt is mondta, hogy a tanítás az Atyáé. Az Atya azonban mindent átadott a Fiúnak, aki viszont a közös lelkük által egylényegű az Atyával, így az Atya tanítása a Fiúé is.
 
Ő az IGE, minden általa lett, és minden csak általa képes megmaradni. Ezért, aki az Isten szőlejében bő termést akar hozni, annak meg kell maradnia abban a szeretetben, mellyel Jézus azonosította magát, és be kell fogadnia Jézust, hogy az IGE élni, működni tudjon benne és általa. Csak az a tanítvány képes szellemi értelemben bő termést hozni, aki gondolataiban, szavaiban és tetteiben az Isten igaz természetéről tesz tanúbizonyságot, és egész önvalójával Jézushoz kapcsolódik. Tőle meríti ismereteit, és ennek megfelelően él. Aki pedig, nem eszerint él, azt kivetik, lemetszik a tőről, hiszen nincs haszna, olyan, mint a száraz ág.

A jézusi utat nem lehet Jézus nélkül járni. Aki Jézus nevében cselekszik, még egyáltalán nem biztos, hogy Jézus akarata szerint is cselekszik. Ehhez mindenképpen jól kell ismerni Őt, ismerni kell a gondolkodását, ismerni kell az igaz szeretet természetét. Aki meg akar maradni Jézusban, az hozzá hasonlatossá akar válni, eggyé akar válni vele. Ennek egyetlen módja, hogy az ember befogadja, szívébe zárja Jézus tanítását, és annak megfelelően törekszik élni. Barátság vagy azonosak közt jön létre, vagy azonossá tesz.  Vagyis, aki megmarad a Jézus által előélt úton, valójában egész lényével Jézus testének részévé válik. Nem kerül ugyan létegységbe Jézussal, de gondolataiban, szavaiban és tetteiben maga Jézus működik és él, megőrizve az egyén szeretetben megnyilvánuló szabadságát.

Aki engedi, hogy benne az Isten lelke szabadon működjön, abban a szeretet akképpen nyilvánul meg, amiképpen az Atya szeretete a Fiúban él. Ez a legtisztább, legszabadabb szeretet. Nem emberi vágyak vezérlik, hanem úgy szereti embertársát, ahogyan Jézus is szerette tanítványait, és amint az Atya szereti a Fiút.

Ez a szeretet abban mutatkozik meg, hogy az az ember, aki példaképének, az EMBER-nek tekinti Jézust, gondolkodásában, szavaiban és tetteiben hasonlatossá akar válni Hozzá, ezért utánozni kezdi Őt. Azokat a tetteket hajtja végre, amiket Jézus is, és ez tudatos döntésének következménye. Csak az képes teljes mértékben megmaradni Jézusban, aki megtartja az Ő „parancsait”, az igazi életre vezető Útmutatásait; hiszen, semmi nem kerülhet Vele ellentétbe, ami az Életre visz.

Ezért, aki mindezeket megtartja, bármit kérhet, örömmel teljesíti Jézus, mert az ember vágyai, kérései immár szinkronban vannak az Ő szeretetével. Minden e szellemiségben megszülető kérés már az Atya szőlőskertjét gazdagítja, megdicsőítve ez által az Atyát. Így, mindazok, akik e szeretetparancs szerint cselekszenek, megmaradnak Jézus szeretetében, amint Ő is megtartva az Atya parancsait, megmarad az Atya szeretetében.

 

Az igazi szőlőtő (2)

 

Jézus a szeretetről beszél, de nem az emberi érzelmeken alapuló szeretetről, hanem az Isten természete szerintiről, ami más. A tiszta szeretet ugyanis tudatos. Bár, az anyagvilágban a szeretet érzelmekkel is kifejezhető tulajdonság, mégsem szabad, hogy az ember egymás iránti szeretete érzelmeken alapuljon. Akit az érzelmei irányítanak, nem tud pártatlanul szeretni másokat, és nem tud pártatlanul dönteni. Jézus pedig éppen arra tanít, hogy szeretetünk ne legyen személyválogató. Minden embert szeretnünk kell, ez azonban nem megy másképpen, csak jót akarás szintjén. Jót akarni viszont csak tudatosan lehet.

Ezért ismerni kell a szeretet igazi természetét. Az a szeretet pedig, amit Jézus bemutatott, elénk élt, minden áldozatra kész, akár az életét is képes odaadni. Abból indul ki, hogy mi az, amit magának is szeretne, és aszerint cselekszik. Ezért képes a legnagyobb áldozatra, önfeláldozásra is mások érdekében. Nincs annál nagyobb szeretet, mint hogy valaki életét adja barátaiért.

Jézus a tanítványaitól, apostolaitól is ezt a fajta szeretetet várja, mert csak ez van összhangban Isten természetével. Olybá tűnik, mintha ezt Jézus olyan parancsként adná tanítványai tudtára, mely nem tűr ellentmondást, mi több Jézus és a tanítványok közti „Barátság” feltételéül szabná, valójában arról van szó, hogy Jézus nem kíván mást, hogy a tanítványok is a maguk szintjén legyenek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes az Atya a maga szintjén. Isten sem tudja másképpen megélni a szeretetet, mint ahogy Jézus a tanítványoknak „parancsba” adta. Senki nem lehet boldog másképpen, csak ahogy Isten is boldog, ez pedig minden szellemi teremtményt arra ösztönöz, hogy Isten természete szerint cselekedjék. Tehát, nincs szó e parancs kifejezésben semmiféle engedelmeskedtetés, hanem inkább, egy bizonyos megerősítés van benne. Aki pedig tudatosan e „parancs” szerint cselekszik, nemcsak a maga boldogságának kovácsa, hanem Jézus barátjává válik.

Aki csak egy parancsnak engedelmeskedik, olyan, mint a bábu, nem tudja, hogy mit miért tesz, csak azért teszi, mert megparancsolták neki. Aki csak vakon engedelmeskedik, nem látja sem cselekedeteinek igazi indítékát, sem a célját. Vagyis, nem tudja, hogy mit tesz az Ura. Aki azonban, azonosul az isteni természettel, és ebből fakadó erő motiválja cselekedeteit, nemcsak saját tetteinek indítékát és célját képes megérteni, hanem azt is, ami Istent erre a szeretet-megnyilvánulásra késztette. Tudni, és érteni fogja, hogy mit miért tesz az Ura.

Akár szolgáról, akár munkásról van szó, mindig a gazda dönti el, hogy kivel dolgoztat. Ő dönti el, hogy kire mit bíz. Nyilvánvaló, hogy a gazda, egy teljes értékű, önálló döntésre képes, és a gazda érdekeit szolgáló, ám tudatosan cselekvő emberre többet bíz, mint egy olyan szolgára, aki csak azt képes megcselekedni, amit a gazdája parancsol neki. De ahhoz, hogy a munkás valóban értékes munkát tudjon végezni, ismernie kell annak a természetét, gondolkodásmódját, akinek dolgozik. Így van ez Istennél is. Isten az, aki életre hívja a szellemi teremtményeket, Ő osztja ki a feladatokat személyre szabottan. Isten az, aki kiválaszt. Jézus választotta a leendő apostolokat tanítványainak, nem az apostolok választották Jézust.

De amint a gazda, Jézus is olyan és annyi feladatot ad munkásainak, amilyenre és amennyire képesek. Mindenkitől az adottságainak megfelelően követel. A munkás dolga tehát, hogy mindabból, amit reá bíznak, a maximumot hozza ki, hogy gyümölcsöt teremjen. Azonban, nem mindegy, hogy valaki jó vagy rossz gyümölcsöt terem. Ez bizony, attól függ, hogy a mag, amit a gazda (Isten) elvetett, milyen földbe hullott. Vagyis a munkás hogyan gazdálkodik azokkal az eszközökkel, melyeket az Úrtól, Istentől kapott.

Minél inkább azonosulni képes Isten akaratával, annál tökéletesebben képes azt megvalósítani. Így gyümölcsöt hozó termése is jobban megfelel nemcsak a gazda elvárásainak, hanem önmagának is. Ezáltal egyre közelebb kerül Istenhez, sőt, természetében, gondolkodásában is egyre inkább eggyé válik Vele.

Ezért, annak, aki munkássága által idáig képes fejlődni, az Atya örömmel teljesíti minden kérését; hiszen, magától értetődik, hogy kérése nemcsak nem öncélú, de összhangban van Isten szeretetével. Igazából, Jézus nem is kér mást, csak annyit, hogy: szeressétek egymást! „Ahogy Én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” Nem is kell mást tennünk.