Az igazi szőlőtő (2)

Jézus a szeretetről beszél, de nem az emberi érzelmeken alapuló szeretetről, hanem az Isten természete szerintiről, ami más. A tiszta szeretet ugyanis tudatos. Bár, az anyagvilágban a szeretet érzelmekkel is kifejezhető tulajdonság, mégsem szabad, hogy az ember egymás iránti szeretete érzelmeken alapuljon. Akit az érzelmei irányítanak, nem tud pártatlanul szeretni másokat, és nem tud pártatlanul dönteni. Jézus pedig éppen arra tanít, hogy szeretetünk ne legyen személyválogató. Minden embert szeretnünk kell, ez azonban nem megy másképpen, csak jót akarás szintjén. Jót akarni viszont csak tudatosan lehet.

Ezért ismerni kell a szeretet igazi természetét. Az a szeretet pedig, amit Jézus bemutatott, elénk élt, minden áldozatra kész, akár az életét is képes odaadni. Abból indul ki, hogy mi az, amit magának is szeretne, és aszerint cselekszik. Ezért képes a legnagyobb áldozatra, önfeláldozásra is mások érdekében. Nincs annál nagyobb szeretet, mint hogy valaki életét adja barátaiért.

Jézus a tanítványaitól, apostolaitól is ezt a fajta szeretetet várja, mert csak ez van összhangban Isten természetével. Olybá tűnik, mintha ezt Jézus olyan parancsként adná tanítványai tudtára, mely nem tűr ellentmondást, mi több Jézus és a tanítványok közti „Barátság” feltételéül szabná, valójában arról van szó, hogy Jézus nem kíván mást, hogy a tanítványok is a maguk szintjén legyenek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes az Atya a maga szintjén. Isten sem tudja másképpen megélni a szeretetet, mint ahogy Jézus a tanítványoknak „parancsba” adta. Senki nem lehet boldog másképpen, csak ahogy Isten is boldog, ez pedig minden szellemi teremtményt arra ösztönöz, hogy Isten természete szerint cselekedjék. Tehát, nincs szó e parancs kifejezésben semmiféle engedelmeskedtetés, hanem inkább, egy bizonyos megerősítés van benne. Aki pedig tudatosan e „parancs” szerint cselekszik, nemcsak a maga boldogságának kovácsa, hanem Jézus barátjává válik.

Aki csak egy parancsnak engedelmeskedik, olyan, mint a bábu, nem tudja, hogy mit miért tesz, csak azért teszi, mert megparancsolták neki. Aki csak vakon engedelmeskedik, nem látja sem cselekedeteinek igazi indítékát, sem a célját. Vagyis, nem tudja, hogy mit tesz az Ura. Aki azonban, azonosul az isteni természettel, és ebből fakadó erő motiválja cselekedeteit, nemcsak saját tetteinek indítékát és célját képes megérteni, hanem azt is, ami Istent erre a szeretet-megnyilvánulásra késztette. Tudni, és érteni fogja, hogy mit miért tesz az Ura.

Akár szolgáról, akár munkásról van szó, mindig a gazda dönti el, hogy kivel dolgoztat. Ő dönti el, hogy kire mit bíz. Nyilvánvaló, hogy a gazda, egy teljes értékű, önálló döntésre képes, és a gazda érdekeit szolgáló, ám tudatosan cselekvő emberre többet bíz, mint egy olyan szolgára, aki csak azt képes megcselekedni, amit a gazdája parancsol neki. De ahhoz, hogy a munkás valóban értékes munkát tudjon végezni, ismernie kell annak a természetét, gondolkodásmódját, akinek dolgozik. Így van ez Istennél is. Isten az, aki életre hívja a szellemi teremtményeket, Ő osztja ki a feladatokat személyre szabottan. Isten az, aki kiválaszt. Jézus választotta a leendő apostolokat tanítványainak, nem az apostolok választották Jézust.

De amint a gazda, Jézus is olyan és annyi feladatot ad munkásainak, amilyenre és amennyire képesek. Mindenkitől az adottságainak megfelelően követel. A munkás dolga tehát, hogy mindabból, amit reá bíznak, a maximumot hozza ki, hogy gyümölcsöt teremjen. Azonban, nem mindegy, hogy valaki jó vagy rossz gyümölcsöt terem. Ez bizony, attól függ, hogy a mag, amit a gazda (Isten) elvetett, milyen földbe hullott. Vagyis a munkás hogyan gazdálkodik azokkal az eszközökkel, melyeket az Úrtól, Istentől kapott.

Minél inkább azonosulni képes Isten akaratával, annál tökéletesebben képes azt megvalósítani. Így gyümölcsöt hozó termése is jobban megfelel nemcsak a gazda elvárásainak, hanem önmagának is. Ezáltal egyre közelebb kerül Istenhez, sőt, természetében, gondolkodásában is egyre inkább eggyé válik Vele.

Ezért, annak, aki munkássága által idáig képes fejlődni, az Atya örömmel teljesíti minden kérését; hiszen, magától értetődik, hogy kérése nemcsak nem öncélú, de összhangban van Isten szeretetével. Igazából, Jézus nem is kér mást, csak annyit, hogy: szeressétek egymást! „Ahogy Én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” Nem is kell mást tennünk.