FőoldalRegisztrációBelépés Utolsó Idők Evangéliuma Hétfő, 2017 Augusztus 21, 05:34:07
  Keressétek Isten Országát Üdvözöllek Vendég | RSS

 
 

Keressétek Isten Országát

- A kenyérszaporítás -


Erre megparancsolta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép közt. Egy kevés haluk is volt. Ezeket is megáldotta, s meghagyta, hogy osszák ki. Ettek és jól is laktak, aztán fölszedték a maradékot: hét kosárral lett. Lehettek vagy négyezren. Ezután hazaküldte őket, (Márk 8, 6-9)

 

Kedves Barátom!

Ezt az Evangéliumi részt választottam ki számotokra. Nem elemezni, analizálni fogom, ez a ti dolgotok, hogy jobban megértsetek Engem. Bár, mégsem fogok eltérni ettől teljesen. Sokakat foglalkoztat, hogy miként fér össze a Hozzám tartozás és a szegénység. Itt valami tévedés van. Én soha nem kardoskodtam, álltam a szegénység oldalára. Nem vagyok szegénység párti. Hogy is lehetnék az, Én, a bőség Istene. De ti, emberek annyira meg vagytok kötözve külső, földi dolgokkal, hogy éppen benső lelki-szellemi életetek látja kárát. Nem véletlenül hangsúlyoztam:

Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!

Nálam jobban senki nem tudja, hogy mindezekre szükségetek van. A testnek és a szellemnek egyaránt  szüksége van táplálékra. A szellem, a lélek is éhezik. Ki van éhezve az igazságra. Hogyne lennétek kiéhezve; hiszen Önmagamra teremtettelek benneteket, az én Igazságomat, Szeretetemet hordozzátok. Vagyis Engem. Csak nem mindig tudjátok helyesen használni. Ezért Hozzám jöttök, hogy ezt megtanuljátok. Nem kényszerít senki benneteket, hanem az a felismerés, vágyakozás vonz benneteket, ami benső lényetekből fakad, és igazolja, hogy az Enyémek vagytok, és azok is akartok maradni.

Készek vagytok mindent feláldozni azért, hogy Bennem maradjatok, és Én bennetek éljek. De ez nem könnyű egy olyan világban, amely tele van kísértésekkel, megpróbáltatásokkal. A sok gond, munka, feladat és különféle konfliktus, darabokra szed benneteket, és nem marad sem erőtök, sem időtök arra, hogy a leglényegesebbel törődjetek. Ezért mondom: keressétek az Isten országát, és mindent, amire szükségetek van, Én megadom nektek. Gondoskodom rólatok. Nézzetek arra a több mint  négyezer emberre, aki hallgatott, és még akkor sem mozdult, amikor már nem volt mit ennie.

Miután szellemük jóllakott, testük táplálásáról kellett gondoskodnom. Erre volt szükségük. De hányan tapasztalták már meg közületek, hogy munkát, vagy más segítséget kapott Tőlem, melyekre a földi életéhez volt szüksége. A földi, anyagi világban is az Isten országa legyen a legfőbb gondotok, Én pedig megadok nektek minden eszközt ahhoz, hogy ne csak megélni, boldogulni tudjatok ebben a világban, hanem, hogy mindenkor tanúságot is tudjatok tenni mások előtt a Hozzám tartozásotokról.

Hirdessétek az Örömhírt, Isten szeretetét, és tápláljátok az éhezőket, támogassátok azokat, akik hozzátok fordulnak segítségért; hiszen, nektek, a Szeretet gyermekeinek is akként kell cselekednetek, miként Mennyei Atyátok cselekszik.

Az Én Erőm, az Én Lelkem lesz veletek és bennetek. Legeltessétek juhaimat!

Megáldalak Benneteket!

 
 
Keresés

Belépés

Barátaink:
  • Ingyenes honlap létrehozása
  • uCoz közösségi fórum
  • Ingyenes online játékok
  • Oktatóvideók
  • A legjobb uCoz-os weboldalak

  • Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0

     

    Copyright MyCorp © 2017
    Ingyenes honlapszerkesztő - uCoz