A naimi ifjú feltámasztása

A naimi ifjú feltámasztása, Jézus újabb csodája. Bár, nem tartozik a kiemelt messiási csodái közé, mégis nyugodtan be lehetne sorolni közéjük. A kánon 3 messiási csodát tart számon:

  1. A leprás meggyógyítása
  2. A néma ördöngös megszabadítása
  3. Lázár feltámasztása

Az evangéliumok 3 halott feltámasztását említik meg Jézusnak:

  1. A naimi ifjú feltámasztását
  2. Jarius lányának feltámasztását (Ekkor mondta: „Talita kumi! Kislány, kelj fel!
  3. Lázár feltámasztását.

Bizonyos feltételek között a farizeusok is képesek voltak megcselekedni, de a hit szerint, 4 napos halott életre keltésére már csak a messiás képes. A zsidók a halál beállta után igyekeztek minél hamarabb eltemetni halottaikat, ezért nem tudjuk, hogy az ifjú hány napja volt halott, amikor Jézus feltámasztotta. Jelentőségét azonban megnöveli az, hogy a jelenlevők, kik szemtanúi voltak a csodának, Isten erejének tekintették a történteket, és önkéntelenül is Istent dicsőítették.

Az evangéliumok nem sokat beszélnek Jézus érzelmeiről, most mégis nagy hangsúlyt kapott, hogy Jézus megrendült az özvegyasszony fájdalmán. Az asszonyt ugyanis kettős fájdalom is érte nem sok időkülönbséggel. Először elvesztette a férjét, aki társa, és a család fenntartója is volt. Vagyis a férj halálával a biztos megélhetés is nehezebbé vált, hiszen az ifjú még alig lépett ki a gyermekkorból.

Abból, hogy Jézus ifjúnak nevezi az özvegyasszony fiát, arra lehet következtetni, hogy 12-13 éves korú lehetett; hiszen a zsidók 13 éves korukban avatják férfivá fiaikat, ekkor válnak jogosulttá a Tóra magyarázására, és ekkor válnak felnőtté, családfenntartóvá. Ezért, az özvegy számára, hogy rövid időn belül a férjét és a fiát is elvesztette, különösen súlyosan érintette, azon felül, hogy minden anya nagy lelki fájdalommal éli meg, ha a gyermekét látja meghalni.

Jézus cselekedete tehát, nemcsak isteni mivoltáról tanúskodik, hanem irgalmáról is, amikor visszaadja anyjának a fiát, és eltartóját, hiszen apja halála után a fiú kötelessége, hogy anyjáról gondoskodjon. Fia elvesztése esetén a rokonok támaszára, segítségére szorulna.

Nem tudjuk, hogy mi okozta az ifjú halálát, de ez az igerész újra rámutat, hogy Jézus nem automatikusan teljesíti küldetését, hanem igenis figyel az emberek szükségleteire, és ha kell, halottat is feltámaszt, pedig nagyon jól tudja, hogy az ifjú lelkének sokkal jobb dolga lenne a Mennyben, mint itt a földön, ahol hátralévő élete folyamán sok szenvedés vár rá. Mivel egy 12-13 év körüli ifjúról van szó, még sok tapasztalatot gyűjthet életében, hogy lelkét Isten szeretetében gazdagítsa, és özvegy édesanyja sem marad magára.

Ezért a naimi ifjú és Lázár feltámasztása között komoly indokbeli különbség van, bár, mindkettő Isten dicsőségét hirdeti. Lázár feltámasztásánál mondja is a körülötte állóknak, hogy: „Aki Bennem hisz, az halált nem lát sohasem!”, a naimi ifjú feltámasztása ugyan Jézus isteni erejével történt, mégis, elsősorban, Jézus emberszeretetéről szól.

Felhívja a figyelmet arra, hogy az ember Istentől kapott karizmái eszközök csupán, segítségül szolgálnak Isten szolgálatában, de minden karizmánál, csodákra képes erőnél fontosabb az a szeretet, amire Jézus így hívja fel a figyelmet Evangéliuma végén: „Úgy szeressétek egymást, amiképpen Én szerettelek benneteket!” Tehát, a szeretet, az együttérzés, az irgalom fontosabb, minden, csodákra képes karizmánál. De ha már, Isten Lelke által megadta nekünk ezeket a képességeket, akkor azokat mindig Jézusra, az Ő vezetésére figyelve, szeretetben használjuk, és ne hagyjuk elveszni, mint egy földbe ásott talentumot.

Jézus nem szívesen tett csodákat, nem szívesen gyógyított, vagy támasztott fel halottakat, de igazolnia kellett az emberek előtt, hogy Benne az Isten testesült meg, és ezt csupán olyan csodák által tehette meg, amelyekről az emberek tudták, hogy csak a Messiás, Isten képes megcselekedni. De ahol csak gyógyító, szabadító képessége miatt vártak rá, vagy keresték meg Őt, onnan mihamarabb eltávozott, mert nem tudta továbbadni az Atya tanítását.

Az ilyen esetek elkerülése érdekében, ahol mégis csodát kellett tennie, sokszor felszólította az érintetteket, hogy ne hirdessék. De az emberek nem bírták megállni, hogy hírét ne vigyék; hiszen az ilyen csodák nem számítottak mindennapos eseménynek az életükben. Ezzel pedig jelentősen megnehezítették Jézus dolgát.

A naimi ifjú feltámasztása azért számít rendkívüli esetnek, mert Jézust nem kérte meg senki erre, hanem csakis az özvegyasszony iránti irgalom vezérelte erre a cselekedetre, majd tovább is ment. Vagyis képességeit az irgalom gyakorlására használta fel.

Tehát, az Istentől kapott karizmáinkat ne csupán természetfeletti technikai eszközöknek tekintsük, hanem olyan erőforrásoknak, amelyeknek segítségével lehetőségünk nyílik az irgalmas szeretet kifejezésére embertársaink felé, és hatékonysága attól függ, hogy mennyire engedjük Istent szabadon működni magunkban. Ne mi akarjunk csodákat tenni, hanem hagyjuk, hogy ezt Jézus tehesse meg általunk akkor, amikor Ő akarja!