Krisztus 2. eljövetele
A gyötrelmek végén, mintegy teljessé téve az eseményeket, kozmikus katasztrófák következnek be. A Nap elsötétül, a csillagok lehullanak az égről. Lehet ez egy kozmikus vihar, bolygóegyüttállás, mely teljes napfogyatkozást idéz elő, vagy elhomályosítja a csillagok fényét, de nem úgy, mint mikor felhő takarja el egy időre. Teljes sötétség lesz, és olyan természeti katasztrófák sorát indítja el, ami rettegéssel fogja majd az embereket eltölteni. Felbomlik a világ erőit fenntartó egyensúly. Égen-földön felbolydul minden, ami földrengéseket, vulkánkitöréseket, szökőárakat, meteoritok becsapódását, nukleáris katasztrófákat, járványokat, iszonyatos pusztulást okozhatnak. Senki és semmi nem térhet ki ezek elől.
Amikor ezek bekövetkeznek, megjelenik az égen az Emberfia jele. Az egyház szerint ez a Kereszt. Ez azonban nem a szenvedés és fájdalom krisztusi keresztje, hanem Isten dicsőséges hatalmának szimbóluma. Egyértelművé, világossá teszi mindenki számára, hogy Krisztus közel van, és már ott áll az ajtó előtt, hogy belépjen, de már nem kopogtat engedélyért, hanem azért jön, hogy learassa a termést, begyűjtse övéit, választottjait.
Ennek az időnek a jelét a fügefa kizöldüléséhez hasonlítja Jézus, amikor is a fügefa levelet hajt, és kizöldül, tudni lehet, hogy közeleg a nyár. Ugyanígy felismerhető az égi és földi jelekből, hogy Krisztus közeleg, hogy angyalait szétküldje a világ minden tája felé a választottakért.
Nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek be nem következnek – mondja Jézus, és ezt akár úgy is lehetne érteni, hogy mindezek a baljós események még az akkori emberek életében megtörténnek, mint ahogy általában így is gondolták azok, akik e jövendöléseket hallották. Ugyanakkor, ha a jelenlegi végidőkre gondolunk, hogyan értelmezhető Jézus kijelentése: nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek be nem teljesednek. Lehet, hogy ez olyasmit jelent, hogy azok a lelkek, akik Jézus idejében éltek, most a mai világ végidejében újra, vagy még mindig testet öltenek, inkarnálódnak, hogy beteljesítsék Isten akaratát, vagy, hogy beteljesedjék rajtuk Isten akarata! Vagyis azok, akik Jézus idejében éltek, és akik ma a Földön élnek, ugyanazok a lelkek. Ugyanaz a léleknemzedék. Így talán jobban közelít ahhoz a szemlélethez, hogy nem múlik el – nem távozik a földről – ez a nemzedék, míg a Jézus által jövendölt világvégi események be nem következnek, és Krisztus újra el nem jön.
Jézus közvetlenül ez után mondja, hogy: „Ég és Föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el.”
Telik az idő, minden változik, de egyedül Isten Igéje örök. Azon nem fog az idő vasfoga, Isten törvényei kérlelhetetlenek, mert minden ezen a mércén mérettetik meg. Jézus azt mondja. Az Én Igéim. Vagyis Jézus újra tanúságot tesz Isten voltáról, hiszen az IGE a LOGOSZ, maga Isten. Ez az, ami Istenben a teljesség, és ami annyi, mint Isten a Teljesség. Isten nem különíthető el a tulajdonságaitól, ami Benne megnyilvánul, azzal Ő teljes mértékben azonos. Ez azt is jelenti, hogy ha Jézusban az Isten testesült meg a Földön, és Ő kijelenti, hogy az Ő Igéje örök, akkor Jézus maga az Ige, maga az Isten.
Jézus meglepő kijelentést tesz, amikor közli az eseményekkel kapcsolatban, hogy annak idejét sem az angyalok nem ismerik, de még a Fiú sem. A magyarázat a Fiú emberi minőségére utal, hogy az események idejét a Fiú, mint ember nem ismeri. Vagyis e tekintetben a Fiú, Isten Fia is ugyanolyan, mint bármely más ember. Megteremtményesült,emberré lett, ezért bizonyos, az emberekre vonatkozó korlátokat neki is el kell fogadnia.
De mi van a Fiúval Istenben? A Fiú az Isteni Szentháromságban ugyan egylényegű az Atyával, a Vele közös Szentlelke által, mindenkor aláveti magát az Atya akaratának. Minden az Atyából indul ki, és oda is tér vissza, vagyis az Atya az, aki megosztja akaratát, szeretetét, jelenvalóságát a Fiúval a Szentlélek által. Ezért a Fiú a Szentháromságban is csak akkor tud mindent, ha az Atya azt a Szentlélek erejével megosztja Vele. Az isteni Szentháromság, mint időtlenségben lévő jelenvalóság, azt is jelenti, hogy, amit az Atya akar, az van, amit nem akar az nincs. Így, amit az Atya tud, azt tudja a Fiú is, hiszen, ami az időtlenségben az Atya Akarataként megnyilvánul, az rögtön Valóságként, cselekedetként is kifejezésre jut, és megjelenik a Fiúban is az Atyával közös Szentlelke által.
De, ha a Szentháromságban lévő Atya - Fiú kapcsolatot rávetítjük az idő síkjára, akkor a Fiúra, bár egy az Atyával, mégis ugyanazok a törvényszerűségek vonatkoznak, mint a Teremtésben létező szellemi teremtményekre, hiszen az idő síkján az Akarattól a cselekedetig történő megvalósulás egy egymásután bekövetkező megnyilvánulási folyamat.
Ezért ennek tükrében, a Szentháromságban létező Fiú is csak azután tudhat, ismerhet meg bármit is, miután azt az Atya a Szentlélek által átadja Neki, vagyis végighalad az akarat megnyilvánulásától a cselekedetig tartó egymás után történő megvalósulási folyamaton.
De mindez az Atya akaratán múlik. Ezért a Fiú a végső események idejét, beleértve Krisztus 2. eljövetelét is, csak az Atya kinyilatkoztatása alapján ismerheti meg.
Virrasszatok!
Jézus az éberségre figyelmeztet, mert nem tudhatjuk, hogy mikor jön el az idő, amikor az Emberfia eljön. Mindenkor, amikor a házigazda elmegy otthonról, elosztja a teendőket a ház népe között, a legnagyobbtól a legkisebbig.
A virrasztás nem minden tekintetben jelenti a fizikai ébrenlétet, de jelenti az éberséget, hogy amit a ház ura rábízott, arra a ház népe vigyáz, megóvja, rendben tartja, és amikor a gazda, a ház ura hazatér, illően fogadja. Ezért, aki hű ahhoz, aki kéréssel, utasítással fordult feléje, annak távollétében is mindent ugyanúgy csinál, végzi a munkáját, mintha az most is otthon lenne. Így senkit nem ér váratlanul a hazatérése.
Jézus tehát, egyrészt arról beszél, hogy hamarosan elhagyja tanítványait, beteljesíti sorsát, másrészt már az újra eljöveteléről is beszél, aminek az idejét nem tudhatja senki, még a Fiú sem, csak az Atya. Így azok sem tudhatják előre az ő visszatértét, akikre a tanítását, az Igét rábízza. Már csak ezért sem mindegy, hogy a szolga miként gazdálkodik a reá bízott javakkal.
Mi a ma emberei folyton Krisztus újra eljövetelét várjuk. De vajon miért? Mert sok a szenvedés a Földön, az igazságtalanság. Sok keresztény abban bízik, hogy amikor Krisztus újra eljön, majd megszabadítja a világot a gonoszoktól, és megbünteti őket, a jókat pedig megjutalmazza, a mennybe viszi. Érdekes módon, önmagával szemben a legtöbb ember elfogult, és jobbnak tartja magát a valóságnál. Mint, ahogy minden felekezet is csak önmagát tartja igaznak és szentnek. Csakhogy ez mind emberi mérce, azaz, mindenki a szerint cselekszik, ahogyan a maga számára értelmezi Isten Igéjét. De Isten nem emberi mércével mér, hanem saját isteni törvénye szerint, amelyre teremttettünk. Hiszen, Isten is csak annak alapján bízhatja ránk az ő javait, juhait, házát, amelyre tanított bennünket, ami az Ő lényege. Ennek az Isten által Önmagára megállapított, létrehozott isteni mérce szerint kerül mérlegre minden lélek, és derül ki, hogy ki az igaz, a hű, és ki a hamis. Ezért emberi mércével hiába állít magáról bárki bármit, csak is kizárólag Isten reánk vetülő tiszta fénye mond rólunk helyes ítéletet. E tiszta isteni világosságban leszünk kénytelenek szembesülni életünkkel.
Ha tehát, Istennek tetsző módon szeretnénk élni, nem a magunk akaratát kell Isten nevében megvalósítanunk, hanem Isten megismerése révén, belesimulni az Ő akaratába, és azt megvalósítani. Ezért a hű szolga, hű tanítvány, mindig arra törekszik, hogy ura parancsa, mestere utasításai szerint járjon el, akkor is, ha az, távol van otthonától. Így, amikor az Úr, a Mester visszatér, elégedett lesz, és mindent rendben talál, mert hallgattak szavára.
Nem kell nagy dolgokra, világot megváltó feladatokra gondolni, pusztán egyszerű, a hétköznapok sorába tartozó feladatokról van szó. Hiszen; az Isten dolgában való, és a hétköznapok sorába tartozó tevékenységek között nincs semmi különbség, mert egy és ugyanaz. Csupán a hozzáálláson múlik, hogy milyen lélekkel töltjük meg azt, amit éppen tennünk kell, teszünk, vagy tenni kívánunk. Nem tud az ember mindent örömmel tenni, de ha szereti azt, akiért a teendőket vállalta, már azzal, hogy Ura iránti hűségből, szeretetből teszi meg, nagy terhet vehet le nem csak a saját, de a szeretett lény válláról is.
Minden szolga és tanítvány igazi természete akkor nyilvánul meg, amikor nincs a közelben az, aki tettét számon kérhetné. Aki ezután is hű marad, azt nem éri váratlanul, készületlenül az ura hazatérte, de a hitvány, úrhatnám szolga, aki rögvest parancsolni, uralkodni kezd távol a szigorú tekintetektől, és elhanyagolja teendőit, bármikor is tér haza a gazda, az mindig túl hamar van neki, és akkor kezd kapkodni, amikor már késő. Tettét még azzal is súlyosbítja, hogy nem önmagát, hanem valamely szolgatársát teszi felelőssé saját bűnéért.
Péter kérdése indítja Jézust a példabeszédre. Csak nekik, a tanítványainak, vagy mindenkinek szólnak-e Jézus e szavai? Jézus egyértelművé teszi válaszában, hogy szavai mindenkihez szólnak.
Péter kérdése valószínűleg abból fakad, hogy azt még el tudták képzelni, hogy Jézus egy időre elhagyja őket valamilyen teendő miatt, de azt nem, hogy Jézus meghal, és emiatt hagyja el őket. Tehát, ehhez mérten gondolhatták a tanítványok is az éberséget, hogy ha Jézus visszatér közéjük valahonnan, akkor ők készen álljanak a fogadására. Azt azonban, hogy e szavak mindenkihez szólnak, lehet úgy is értelmezni, hogy Jézus mindenkit a tanítványai sorába hív, hiszen mindenkit, aki hallgat szavára, és megcselekszi azt, Övének vallja, és megjutalmazza, de a hitványt a hűtlenek sorsára juttatja.