1. Jézus az Atyához megy

Jézus a közelgő búcsú képét vetíti tanítványai elé, ugyanakkor bátorítja is őket. Elmegy, visszatér az Atyához, hogy helyet készítsen övéi számára. Először azt mondja, Atyám országában sok hely van. Aztán, hogy, helyet készít. Ez ellentmondásnak tűnik, de mégsem az. Valahogy úgy lehetne ezt elképzelni, hogy van egy hatalmas szabad terület, de még nincs sem benne, se rajta semmi, és ezt a helyet kell berendezni, otthonossá tenni. Tehát, megvan a hely Isten Országában, de mégis el kell készíteni. És amikor Jézus visszatér, hogy magával vigye tanítványait, már egy otthonosan berendezett, csodálatos világ várja őket Isten Országában.

Jézus azt mondja, hogy ismerjük az utat oda, ahová Ő is megy. Tamás ugyan nem érti Jézus beszédét, de nem ő az egyetlen tanítvány, mert egyikük sincs tisztában Jézus kijelentésének értelmével.

Jézus az Út az Igazság és az Élet. Vagyis, egyetlen megoldás létezik arra, hogy az ember Isten Országába jusson. Követni kell Jézust. Ez azonban, minden ember számára csak úgy lehetséges, ha Jézus tanítását befogadva, meg tanulja Isten oldaláról látni az életet, és a szerint élni. Átitatódva Jézus szellemiségével, a tanítványává válni. Ám, Jézus sem tud mindenkit megszólítani, csak azokat, akik már magukban hordoznak olyan benső tartalmakat, melyeken keresztül Jézus meg tudja érinteni őket. Ezeket az információkat azonban, nem földi megtapasztalások, tanulások útján gyűjtötték össze a meghívottak, választottak, hanem még földi létük ideje előtt. Ahogy a Hang 38/ 4129-es „Jézus válasza a Reinkarnációról” című levelében is olvashatjuk:

„A tapasztalat azt mutatja, hogy Jézus nem képes az emberi szíveket megnyitni, ha azok nincsenek ráhangolva annak a tartalomnak a befogadására, amit Jézus az Atyától átvett. Tehát Jézus földön elhangzott szavai az emberek által korábban befogadott, szíveik mélyén már meglévő tudást tudják csak életre kelteni. Ez a tudás csak annak a szívében van jelen, aki azt korábban, a saját döntése alapján oda - a gyümölcsérlelés szándékával - befogadta.

Aki nem az Atyánál tanult, az nem ismerheti az Atyát és így az Atya akaratát cselekvő Jézust sem ismerheti fel olyannak, akit az Atya küldött. Jézus értékét csak az lesz képes felismerni a maga számára, aki leszületése előtt az Atyát már értékelte.

A fentiek által nyerhet további új értelmet az Atya és Fiú egylényegűségét igazoló alábbi jézusi kijelentés: " aki látott engem, látta az Atyát, " (János 14, 9.)

Vagyis ezekre a Jézus általi hívásokra, tanításokra, nem az ész válaszol, hanem a szellem, mely az adott tartalommal át van itatódva, és ez az információ egy eldugott helyen várakozik az ember tudatalattijában, míg egy bizonyos kulcs, egy szó, egy érzés életre kelti, hogy elindítsa hordozóját abba az irányba, ahonnan eredendően származik. Az ezzel az információval betöltött szellem kezdi irányítani, vezetni az észt, hogy a tanítást, a gondolatot érthetővé, és élhetővé tegye az ember számára, amelyet természetesen nem kaphatott máshonnan, csak ahonnan Jézus is átvette a maga számára. Vagyis a megszólítottak és Jézus ismerete ugyanabból a forrásból ered.

Jézus egylényegűsége az Atyával világossá teszi, hogy minden tudás, melyet hordoz, az Atyától származik, az Atyától vette át. Így mindazok az emberek, akiket Jézus képes megszólítani, szintén az Atyától kapott tudással kell, hogy rendelkezzenek. Jézus tehát, nem új információt adott át a tanítványoknak, hanem elkezdte kibontani a bennük rejlő tudást, érthetővé és élhetővé tenni számukra az anyagi világban, melynek segítségével felismerhetik a haza vezető utat. Honvágyat ébreszt mindenkiben, akiben felragyog a fény, hogy neki Jézusnál és az Atyánál, Isten Országában van az igazi otthona. És aki az Atyánál tanult, szavai és tettei által felismeri Jézusban az Atyát, mert ugyanazt mondja, amit az Atyánál tanult szellemi lelkek is magukban hordoznak. Vagyis ismerik az utat haza, csak arra volt szükségük, hogy Jézus megmutassa nekik, hogy mit kell tenniük ennek érdekében.

Jézus jelen van az Atyában, és az Atya is jelen van Jézusban. Ugyanazt teszi az egyik, amit a másik, mert egy az akaratuk. De Jézus az, aki, mint Fiú az Atya akaratában él. Azt teszi, amit az Atya, anélkül, hogy feladta volna a saját akaratát; hiszen az Atyával azonos lelke által, az akaratuk is közös. Egységük, egylényegűségük felbonthatatlan, és örök.

A Jézus által megszólított embereknek is meg kell tanulniuk ebben az egységben élni. Nem a saját emberi akaratukat kell megvalósítaniuk, hanem a bennük életre keltett belső tudás segítségével a Jézus által előélt utat járni. Ez pedig az ember számára is csak úgy lehetséges, ha a tanulása révén azonosul, eggyé válik az Atya akaratával, anélkül, hogy a saját akaratáról le kellene mondania. Ugyanis a Jézus által felelevenített tudás és útmutatás, mely az Atyánál szerzett ismeretet életre kelti benne, arra készteti őt, hogy a saját, gyarló emberi akarata helyett, az Atya akaratát teljesítse, mégpedig teljesen szabadon. Vagyis, ily módon már az Atya és az ember akarata is egy.

Az erre a lelkiségre, egységre hangolódott emberi szellem, nemcsak ugyanazokat képes megcselekedni, amit Jézus tett küldetése során, hanem ennél többet is, sőt immár a kérése is teljesül mindenféle káros következmény nélkül. Bármit kérhet, mert ezen a szinten már nem kér az ember akármit, csak olyat, ami az isteni szeretettel is összeegyeztethető.

Ezért e kéréseket Jézus örömmel teljesíti, mert ezek által az Atya dicsőül meg a Fiúban.

 

2. Jézus megígéri a Szentlelket

 

Az az ember, aki valóban hisz Jézusban, hite révén azt is vállalja, hogy olyanná válik, mint Jézus. Természetesen, Isten Fiává abban az értelemben, mint Jézus, senki nem válhat, de mindannyian Isten fiai és lányai vagyunk. Vagyis, mindazt, amit Jézus véghezvitt, azt mi is képesek vagyunk megcselekedni Isten erejével. Sőt, Jézus azt mondja, hogy még többet is. Lehet, hogy Jézus nem merítette ki a lehetőségeinek tárházát? Nem valószínű, hogy erről lenne szó. Ő igazán megtette, amit tehetett. Mennyiben lesz nekünk módunk többet cselekedni? Elképzelhető, hogy mi több olyan cselekedetet is végrehajthatunk majd, amilyeneket Jézus nem tett meg? De, hogy miért nem tette, arra majd az idő ad esetleg választ.

Talán, nekünk több időnk, és lehetőségünk van Isten akaratának teljesítésére? Több embert szólíthatunk meg Isten Igéjével? Ezt nem tudhatjuk előre, és mindaddig nyitott kérdés marad számunkra, míg be nem teljesedik rajtunk Isten akarata. De honnan tudhatjuk, hogy amit teszünk, valóban Istentől való-e, és nem a mi saját emberi akaratunk kiteljesedése Isten nevére hivatkozva?

Jézus eljött, emberi testet és természetet véve magára, elhozta az Atya Ígéretét. Elmondta, és elénk élte, hogyan válhatunk az Isten által megálmodott emberré. Nem csak megvilágította bennünk az utat, hanem azt is megmutatta, hogyan lehet, kell a fénnyel övezett úton járni úgy, hogy a bennünk, Jézus által fellobbantott tűz ne aludjon ki. Ehhez pedig, teljesen új alapra kell építeni az életünket. Meg kell tanulnunk Isten szemszögéből látni az életünket, a körülöttünk nyüzsgő világot. Hiszen, Jézus sem azért imádkozott övéi miatt az Atyához, hogy: „Vedd ki őket a világból, hanem, hogy mentsd meg őket a gonosztól.”

Ebben a világban kell az embernek emberré válnia, és megőriznie emberségét. De miként lehetséges ez?

Jézus elvetette a magot, és ezt a magot kell az embernek kibontania önmagában, s jó gyümölcsöt termő fává növesztenie. Ehhez kaptuk meg Jézus által az Atya Ígéretét, a Szentlelket. Ő az Igazság Lelke, Ő az az erő, mely képes vezetni bennünket, ha hagyjuk magunkban működni. Hiszen eredendően magunkban hordozzuk. Ő az éltető erő, a bölcsesség lelke, az igazság tükre, mely rámutat arra, mi emberi, és mi nem emberi bennünk. Jézus tehát, annak a Szentléleknek az eljövetelét ígérte meg, amely választ ad majd az emberek azon kérdéseire, hogy honnan jöttünk, és hová tartunk.

Jézus tehát nem azt a szikrát ígérte meg, mely eleve bennünk van, hanem azt az örök tüzet, mely folytonos áradásával meg-megújítja az egész Teremtést, noha a kettő egy és ugyanaz. A Szentlélek örök idők óta átjárja a Teremtést, és a szellemi lényeket, a földön élő embereket. Mégis olybá tűnik, mintha az ember, mit sem venne észre ebből. Valóban úgy látszik, mintha az ember csak élné a világát az anyagi létben, de arról, hogy az Isten miként küldi újra és újra a Szentlelket a Teremtésbe, az Anyagiságba is, az emberek nem vesznek tudomást. El van zárva bennük az a csatorna, mely fogékonnyá tehetné őket erre.

El kellett jönnie az Isten Fiának, és fel kellett törnie az emberben ezt a zárat. Ehhez pedig maga az Ige, Isten Szava volt az eszköz. 3 és fél éven át tanította tanítványait, hirdette az Örömhírt. Ez volt a kulcs ahhoz, hogy az emberek megnyíljanak az Egy Igaz Isten felé. Csak ezután ígérhette meg Jézus a tanítványainak a Szentlelket.

A tanítványoknak képessé kellett válniuk a Szentlélek, Isten Ajándékának a befogadására. A Szentlélek Jézus eljövetele előtt is áradt, vagyis, eljött volna ezután is. De Jézusnak tudatosítania kellett a tanítványokban, fel kellett ébresztenie bennük a vágyat a Szentlélek után. Fel kellett készítenie őket rá. Jézus így, egy olyan világ felé nyitotta meg az utat, ami túlmutat az Anyagiságon, felnyitotta az emberek szívét, hogy a világi dolgokon túl is lássanak. Aki ezt nem fogadja el, és foggal–körömmel ragaszkodik földies dolgaihoz, pozícióihoz, az nem tudja a Szentlelket befogadni, mert a Szentlélek nem az anyagvilág sajátossága. Nem tapintható, nem látható, nem szagolható, nem mérhető. Nem lehet az idő-tér korlátai közé szorítani.

Csak az tudja a Szentlelket a lelkébe fogadni, aki már ismeri Őt, ismeri az Atya tanítását, és megnyitotta önvalóját az Isten felé. Ennek az emberi önvalónak a megnyitására, megelevenítésére kellett az Igének ebben az időben testet öltenie Jézusban. Csak miután újra életre keltette a tanítványokban Isten Szavát, ígérhette meg nekik a Szentlelket, a mindent betöltő Igazság Tüzét, a Vigasztalót.