Kell-e adót fizetni?

A három szinoptikus szinte szóról-szóra ugyanúgy írja le a történetet. Csupán egy-egy szó eltérés van közöttük. A farizeusok és írástudók – miután Jézus szemükre vetette bűnüket, és kijelentette, hogy elvétetik a zsidóktól az Isten országa – már nem mernek személyesen mutatkozni előtte, ezért Mk szerint a farizeusok és Heródes-pártiak közül küldenek hozzá embereket, Mt szerint a farizeusok a tanítványaikat küldik oda a Heródes-pártiakkal, Lk egyszerűen cselvetőknek nevezi őket. A küldetés célja, hogy tőrbe csalják Jézust, és végre elfoghassák. Ezért valódi érdeklődést, jó szándékot színlelve teszik fel kérdésüket, amelyre akár igennel, akár nemmel felel Jézus, hiteltelenné, bűnössé válik, és már a nép előtt letartóztathatják.

Bevezetőjük, bár igaz, amit mondanak, mégiscsak hízelgés, és az a célja, Jézus bizalmát megnyerjék. „Mester, tudjuk, hogy igazat mondasz, és nem veszed tekintetbe az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját." Ezt Mt és Lk éppen csak más szórendben írja le. A „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem szabad?” kérdés mindhárom evangélistánál egységes, de Mk beiktat még egy pluszkérdést is: „Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Bár a kérdés teljesen egyértelmű, ezért a pluszkérdés teljesen feleslegesnek tűnik, olyan, mintha Mk csak túlbuzgóságból fűzte volna utána. Mivel egyedül az ő leírásában szerepel, ezért valószínűleg Mk saját betoldása, amivel minden bizonnyal, az alapkérdés erőszakos, provokatív jellegét akarta hangsúlyozni.

Jézus azonban felismeri álnokságukat, és szóvá is teszi: Miért kísértetek engem? Mt-nál képmutatóknak is nevezi őket, vagyis leleplezi szándékukat. Hirtelen nem várt fordulat következik be, ugyanis Jézus a kérdezőket kéri, hogy vigyenek oda neki egy dénárt, és mutassák meg neki, hogy lássa. Ez rendkívül fontos momentum, ugyanis a kérdezők olyan pénzt mutatnak Jézusnak, amilyet nap, mint nap maguknál hordanak. Nem Jézus veszi elő a pénzt a saját közösségi kasszájából, hogy felmutassa nekik. Így azt sem mondhatják, hogy Jézus egy hamis dénárt mutatott nekik, mert éppen a kérdezők vették elő a pénzt a saját erszényükből. Jézus valószínűleg, hozzá sem nyúlt a pénzhez, és így kérdezte a farizeusokat és Heródes-pártiakat, hogy: „Kinek a képe és felirata van rajta?”
„A császáré.” – felelték.
Jézus pedig így válaszolt az általuk feltett kérdésre: „Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!”

Noha állandóan lázadnak a római fennhatóság ellen, azzal, hogy használják a római pénzt, elfogadják a római uralmat, vagyis el kell fogadniuk, és meg kell fizetniük az adót, amit a császár kivet rájuk. És Istennek is meg kell adni, ami Istené.

Ezzel újabb megsemmisítő vereséget szenvednek el a  farizeusok, és annyira meglepődnek Jézus válaszán, hogy kénytelenek szó nélkül eloldalogni, és otthagyni őt.