Jézus öröme, hálaadó imádsága

 
Lk 10.21-24 alapján
Ezt az igerészt, Jézus dicsőítő imája vezeti be. Hálát ad az Atyának, hogy mindazt a tanítást, melyet Isten országáról átadott, elrejtette a világ okosai és bölcsei elől. Ők azok, akik a világ dolgaiban oly tisztán látnak, és talán még pozíciókat is betöltenek, rangjuk van, de képtelenek rá, hogy az anyagi világon túli dolgokba belelássanak.

De Jézus fenti szavai vonatkoztathatóak azokra az emberekre is, akik például megpróbálják megmagyarázni, hogy: Jézus szavait elferdítették az Evangéliumokban, és, hogy mi mindent kihagytak belőlük, vagy alig van benne olyan gondolat, amit Jézus mondott. Ők nem Isten dolgaiban fáradoznak, nem is láthatnak bele, mert csak saját világi befolyásuk növelése a céljuk.

Nem lehet két úrnak szolgálni. Nem lehet Istennek is, és a Mammonnak is a kedvében járni. Az egyikről le kell mondani. Aki az Isten dolgában akar tevékenykedni, az a világ számára kicsi és megvetett lesz. Aki pedig a világ dolgában akar kitűnni, az elzárja önmaga elől Isten országát, képtelen belelátni azokba a dimenziókba, melyek az Istenkeresők, a kicsinyek, a gyermeki lelkületűek számára nyílnak csak meg.

Jézus maga mondja:
"Inkább az Isten országát keressétek,
és ezeket megkapjátok hozzá." (Lk 12. 31)

Mert tudja az Úr, hogy ezekre a földi léthez szükség van. De fontosabb a lélek és a szellem fejlődése a boldogsághoz, amit a világ nem tud megadni, mert az csak mulandó, kézzel fogható értékeket tud nyújtani. Mi lesz ezekkel, ha az ember meghal, hova tűnik a világból nyert holmi, mit ér a világ minden bölcsessége, ha az ember Istent nem ismeri, és az örök értékek gyűjtésére szánt kosara üresen marad?

Isten azokat a lelkeket, embereket tudja megszólítani, akiket a világ lenéz, lebecsül, megaláz. A világ belőlük él, de nem sokra tartja őket. Ezek a kicsinyek azok, akik fogékonyak az Isten dolgaira. Nekik adja Jézus Isten országának titkait. Ő pedig, akit az Atya azért küldött, hogy elhozza az embereknek Isten országát, nem végezhet félmunkát. Nem mondhatja az embereknek, hogy testvérek most csak ennyire futotta, a többi majd egy más alkalommal. Addig éljetek úgy, ahogy tudtok, ebből, ami van.

Olyan ez, mint aki autót akar gyártani, és ehhez el is készíti a karosszériát, az üléseket, minden egyebet, csak a motort és az üzemanyagtartályt hagyja ki, mert az most nem jutott. Mit lehet kezdeni egy ilyen járművel? Isten országa sem tud megnyilvánulni az emberben, ha nincs meg benne minden tartalom, ami ehhez szükséges. Jézus a maga természetéből adódóan mindent átadott, amivel rendelkezett. Mondhatta-e volna magáról, hogy ő az Út, az Igazság és az Élet, ha csak egy fikarcnyi is hiányzik abból a teljességből, amely őt, mint Út, Igazság és Élet meghatározza? Semmiképpen. Csak akkor mondhatja el magáról, ha valóban a teljességet hordozza magában. De honnan van meg benne ez a teljesség?

Jézus mondja: „Atyám, mindent átadott nekem.” Mi az a minden, és ki az az Atya? Istenről tudjuk, hogy kifelé egy, befelé három. Bár, az Atyának és a Fiúnak van saját akarata, mégis egy akaraton vannak mindig. Ugyanis a Fiú nem más, mint Istennek a befelé irányuló szemlélhető módon megjelenő kiterjesztése. A Fiú által lesz Isten Atyává, és az Atya a Fiúban nemcsak teljes önvalóját látja, hanem, hogy milyen a Teremtés valósága. A Fiú, Isten Arca. Mindez azonban csak akkor valósulhat meg, ha a Fiú ugyanazt a teljességet hordozza magában, ami az Atyának is teljessége.

A Fiú által jön létre a Szentháromság, és a Fiú által történik a teremtés is. Ő a Teremtés mintaképe, őreá épül a Teremtés, mint létminőség. Ezért a Fiú az, aki emberi természetet véve magára, belép a Teremtésbe, hogy megszentelje azt, és megdicsőülve, megdicsőítse az Atyát. Mivel a Fiú ugyanazt a teljességet hordozza magában, mint az Atya, ezért a Fiú olyan, mint az Atya, és az Atya olyan, mint a Fiú. Így, aki a Fiút látja, látja az Atyát is. De senki nem ismerheti a Fiút, csak az Atya, és senki nem ismerheti az Atyát, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. A szellemi Világosságot befogadott emberek, tettei alapján felismerik Jézusban az Isten Fiát, azaz az isteni Fiút, Isten második személyét a Szentháromságban. De mert a Fiút is csak az ismerheti fel, aki az Atyánál tanult, így aki a Fiút felismeri, az meglátja Benne az Atyát is.

Jézusban tehát, oly módon jelent meg az Isten a Földön, ahogyan sem ezelőtt soha, sem ezután nem fog soha. Így, joggal mondhatta Jézus a tanítványoknak, hogy sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, és hallani, amit ti hallotok. Hányszor jövendöltek a próféták a különböző korokban az eljövendő messiásról? Milyen sokan szerettek volna akkor élni, amikor az Isten Fia eljön, hogy találkozzanak vele, hallják és lássák őt, de nem adatott meg nekik.

De vajon, a ma emberében hányszor merül fel a gondolat, hogy milyen jó lenne akkor élni, vagy csak visszautazni az időben, hogy Jézussal személyesen találkozhasson, hallja és lássa őt, részese legyen az életének, még ha csak egy kis időre is? És ha, bennünk életre kel ez az érzés, hogyne lett volna meg ugyanez a Jézus előtt, vagy nem sokkal utána élt emberekben.

Hús-vér emberként valóban nem lehetünk jelen a 2000 évvel ezelőtt Földön járt, emberré lett Isten életében, nem találkozhatunk az akkor élt ember Jézussal, de az Evangéliumok ismeretében, szellemi-lelkünk erejével ma is megélhetjük az Ő szellemi jelenlétét, valóságát, újraélhetjük az evangéliumok világát, mint Jézusnak az utolsó időkre felkeltett tanítványai, és apostolai.