FőoldalRegisztrációBelépés Utolsó Idők Evangéliuma Csütörtök, 2017 Április 27, 21:42:46
  Keresztelő János és Jézus születése Üdvözöllek Vendég | RSS

 
 

Keresztelő János születésének ígérete

 

A zsidó nép hite a messiásvárásán alapul. Noha az ószövetség a zsidók véres történelméről szól, prófétái évszázadokon át tartó jövendölései útján Isten előkészíti őket a várva várt messiás eljövetelére. Ennek leglényegesebb és egyben utolsó mozzanata annak a prófétának a születésének a meghirdetése, aki immár a messiás eljövetelének előhírnöke. Ez a próféta mentes lesz minden világi hívságtól, sőt már az anyaméhben betölti majd a Szentlélek. A hírt az a Gábriel angyal viszi meg Zakariásnak, aki néhány hónap múlva Máriának viszi meg a benne majdan megfogandó Isten Fia születésének hírét.

Isten mindig olyan valakit választ valamilyen szerepre, aki már Ő előtte többször is bizonyított. Itt most nemcsak Keresztelő János majdani szerepéről van szó, hanem Zakariásról és Erzsébetről, akik test szerint János szülei lesznek. Isten az egyedüli tudója, hogy mi lakik az ember szívében. Egy leendő prófétának nemcsak a szerepét, feladatát kell jól, hitelesen betöltenie, de Isten segít abban is, hogy míg gyermek, és míg felnő a feladatához, ennek megfelelő körülmények között növekedhessék. Ehhez olyan szülőkre, körülményre van szükség, amely ezt segíti számára.

Nem ismerjük az evangéliumokból Zakariás és Erzsébet ezt megelőző életútját, de nem véletlen, hogy Isten éppen őket választotta a Messiás előfutárának szellemi befogadására, aki mint János, Erzsébet méhében megfogan.

Zakariás, Istennek odaadott pap volt, és bizonyára erős hitű is, ám ember is, aki felett eljárt az idő, így a Gábriel által hozott örömhírt, miszerint Erzsébet gyermeket fogan, éppen előrehaladott koruk miatt kétkedve fogadta. Emberként viszonyult a hírhez, és nem, mint olyan Istenben bízó gyermeke, aki tudja, hogy (a Szeretet körén belül) Istennél semmi sem lehetetlen. Éppen emberi gondolkodása miatt kellett elnémulnia. Ugyanakkor, bár a környezete nem értette, nem tudta némaságának okát, csak sejtették, hogy az oltárnál történt valami, Zakariás hűséggel, és alázattal fogadta és viselte el ezt az állapotot, ami nem kis idő, ha azt számítjuk, hogy az Örömhír bejelentésétől egészen Keresztelő János templomi bemutatásáig tartott, ahol maga Zakariás nyilvánította ki Isten akaratát a leendő próféta nevét illetően. De ez még a jövő zenéje.

Gábriel kijelenti Zakariásnak, hogy a leendő próféta Illés próféta szellemével rendelkezik majd. Jézus a későbbiek során a tanítványok előtt tesz tanúbizonyságot arról, hogy Keresztelő János, Illés próféta reinkarnációja, vagyis személyében, ha más néven is, de eljött Illés, akinek el kellett jönnie a Messiás megjelenése előtt. A reinkarnáció tényét az egyház igyekszik mindenáron elleplezni, noha éppen e reinkarnációt igazolja Keresztelő János majdani sorsa is. E sorsnak az előképei azonban az Örömhír bejelentésekor még nem látszanak, és mint ember nyilván nem is gondol erre senki.

Annál is inkább, hiszen Keresztelő János születésének bejelentésére nem mindennapi körülmények között kerül sor. Zakariás éppen illatáldozatot mutat be az Úrnak a Szentélyben. Egyedül van. Ezt az áldozatot egy pap csak egyetlen egyszer végezheti el az élete során, mert ez olyan nagy megtiszteltetés. Amúgy azonban a sok pap, sorsvetésen dönti el, hogy kire milyen szerep jut, mégsem juthat ez a szerep kétszer ugyanarra a személyre. Arról nem szól a fáma, hogy mi történik olyankor, ha a sorsvetés másodszor is kihoz valakit, de bizonyára erre is megvan a megoldás. Mondhatjuk, hogy az isteni gondviselés vezette Zakariást ebbe a megtisztelő állapotba, hogy az Úr megszentelt körülmények között adhassa tudtul akaratát számára, Gábriel angyal által.

Mert az Úr mindig megszenteli azt a helyet, ahol Ő szabadon megnyilvánulhat. Zakariás szolgálatának letelte után pedig, Erzsébet méhében megfogant a gyermek, megszabadítva őt a meddőség szégyenétől, és dicsőséget szerezve általa Istennek.

Jézus születésének hírüladása

 

Lukács evangéliumában, Jézus születésének hírüladása közvetlenül az után történik, hogy Gábriel arkangyal Zakariásnak bejelentette János fogantatását. Felesége, Erzsébet 5 hónapon át titkolta állapotát, és már a 6. hónapban jár, amikor Gábriel közli Máriával, hogy az ő méhében fogan meg a Messiás. Ekkor közli vele a hírt Erzsébetről is.

Az egész esemény egy nagyon szokatlan, különös köszöntéssel kezdődik, melyben az angyal kegyelemmel teljesnek nevezi Máriát. Mária mivel kisgyermekkora óta a templomban nevelkedett, ismerte a különböző szokásokat, köszöntéseket. Ezért számára nagyon meglepő volt, ahogy az angyal őt köszöntötte, nem is értette, mire vélje, honnan is kellene ismernie azt. De ez nem is egyszerű köszöntés volt, hanem nagyon mély tisztelet volt az angyal részéről Mária felé. Ez a tisztelet azonban kettős. Egyrészt szól Máriának, aki méltóvá vált Isten előtt arra, hogy a Messiást fogadja be a méhébe, másrészt szólt a Messiásnak, Isten Fiának.

Máriával egy időben több fiatal lány nevelkedett a templomban, tehát pusztán ez a tény nem lehet oka az ő kiválasztottságának, ennek már Mária születése előtt el kellett dőlnie. Bár az egyház nem fogadja el a reinkarnáció tényét, mégis hitrendszerében azt tanítja, hogy Mária már a fogantatása pillanatában mentes volt minden bűntől. Éppen emiatt nem tud az egyház Mária szeplőtelenségére logikus, értelmet megnyugtató magyarázatot adni, mert ha az élet egyszeri és megismételhetetlen, akkor Mária esetében Isten személyválogató módon járt el, hiszen már azelőtt bűntelenné tette, mielőtt megszületett volna. Ez így diszkriminatív a többi földön sínylődő emberrel szemben. Tehát, ha Isten csak úgy bűntelenné tehet egy embert, akkor gond nélkül megteheti ezt a többivel is, és meg is kellene tennie.

De Isten minden teremtményét egyetleneként szereti, és senkivel nem kivételezik, így nem tehette ezt meg Máriával sem. Mária sem a szép mosolya miatt lehetett a messiás földi anyja, hanem mert olyan áldozatról tett tanúbizonyságot Isten előtt, amely méltóvá tette őt erre az újabb, nem mindennapi áldozatot követelő küldetésre. Ez pedig csak a reinkarnáció létével magyarázható hitelesen. Máriának tehát, valamely előző életében nagyon komoly próbatételen kellett bizonyítania Istenhez való hűségét. Ez az egyik szempont mindenképpen szükséges ahhoz, hogy Mária kiválasztott lehessen. A másik nélkülözhetetlen szempont, hogy a Messiásnak Dávid házából kell származnia.

Mária ennek a kritériumnak is megfelel, ugyanis Dávid női leszármazottja. Így is nevezik őt, Dávid leánya. Itt is érvényes az a szemlélet, hogy zsidó az, akinek az anyja zsidó, ezért Dávid házából való az, akinek az anyja Dávid házából való. Mivel Mária Dávid házából való, így a leendő gyermek is Dávid házából való lesz. Uralkodási jogot azonban csak férfiágon lehet örökölni. Jákob háza azért kap itt hangsúlyt, mert ő a 12 törzs atyja, melynek egyik ágából lehetnek csak királyok, és ez Júda. Ha megnézzük Jézus nemzetségfáját, akkor láthatjuk, hogy Ábrahámtól kezdve Jákobon és Júdán keresztül jutunk el először Dávidig, majd 14 nemzetségen át Józsefhez. Tény, hogy Jézusnak eszébe sem volt uralkodni a Földön, de mert Istent bizonyos értelemben Királynak tekintették, aki teremtményei felett uralkodik, így a Messiásnak is királyi családból kellett származnia, aki bár fizikai értelemben nem uralkodik, mégis királyi tekintéllyel kormányozza övéi életét. Így a messiás Jákob házából is és Dávid házából is származik. Mivel Isten Fia, ezért uralkodása soha nem érhet véget, és örökké uralkodni fog Jákob házán, de nem, mint ember, hanem, mint Isten.

Mária kérdése, hogy miként fog mindez megvalósulni, nem hitetlenségéről tanúskodik, hanem sokkal inkább az alázatosságáról, és arról a tiszta vágyáról, amellyel szeretné megismerni Isten szándékát. Ebben nyilvánul meg Zakariás és Mária hozzáállásában a különbség, ahogy leendő gyermekeik születéséhez viszonyulnak.

Amikor Gábriel elmagyarázza Máriának, hogy mindez miként fog lezajlani, úgy tűnik, hogy szemernyi kétség sincs benne, hogy mindez igaz. Imája is ezt látszik igazolni. Gábriel biztatja Máriát, hogy mielőbb látogassa meg Erzsébetet. Ennek több oka is lehet. Egyrészt, Erzsébetnek elkél a segítség a születendő gyermek körül, másrészt bizonyosságot nyer a hír igazsága felől, erősítve ezzel a hitét, harmadszor pedig, Máriát szeretné az Úr megkímélni azoktól a megpróbáltatásoktól, melyek azután várnak rá, miután a változások láthatóvá válnak a testén. Erzsébet házában, Mária védelem alatt van, amíg ott tartózkodik, és Erzsébettől megkaphatja mindazt az erőt és útmutatást, amire majd, mint leendő kismamának a hazatérése után szüksége lesz.

Miután Mária megértette, és alázattal telt lélekkel elfogadta Isten akaratát, az angyal eltávozott.

Mária meglátogatja Erzsébetet

 

Mária, Gábriel angyal szavára meglátogatja Erzsébetet, aki idős kora ellenére gyermeket vár, és immár a 6. hónapban van. A katolikus jegyzet szerint Erzsébet Ain Karimban élt, ami 7 km-re fekszik Jeruzsálemtől nyugatra Júdeában. Máriának ez az út mintegy 4 napig tartott, hiszen a galileai Názáretből indult el, és Szamárián is át kellett kelnie.

Amikor Mária Erzsébetet köszöntötte, örömében megmozdult a gyermek Erzsébet méhében, ő pedig betelt Szentlélekkel. Már Zakariásnak is bejelentette Gábriel arkangyal, hogy gyermekét már az anyaméhben betölti a lélek. Valószínűleg e találkozás volt az a pillanat, amikor ez megtörtént. Nyilván, ha az anyaméhben lévő magzatot ily csodás esemény érinti, ennek hatása alól az anya sem vonhatja ki magát, nem lehet különválasztani a kettőt. Ezért Erzsébet ugyanúgy betelt Szentlélekkel, mint a méhében fejlődő gyermek.

Ezért, amikor viszonozta Mária köszöntését, a Szentlélek erejével fogadta azt, és szavaival megerősítette Máriát annak az ígéretnek a beteljesedésében, amit Gábriel közölt vele ezt megelőzően. Bizonyosságot szerezve ez által a neki tett ígéret igazságáról, noha Mária ekkor már áldott állapotban volt.

Mária alázattal fogadta Gábriel bejelentését, és most erről az alázatról tesz tanúbizonyságot Istent dicsőítő énekével. A Magnificat latin eredetű szó, és jelentése: magasztalni, magasztalás. Egyes magyarázatok szerint ekkor közli Erzsébettel, hogy áldott állapotban van, de ennek az értelmezésnek mond ellent az, ahogy Erzsébet Máriát fogadja, hogy: „Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám?” (Lk 1, 42-43)

Vagyis e köszöntés után a hír közlésének már semmi értelme. Sokkal nagyobb hangsúlyt kap az ének, ha azt Isten dicsőítésének, hálaéneknek tekintjük. A Magnificat nem egy összefüggő ének, hanem az Ószövetség különböző helyeiről idézte Mária a szöveget. Nagy része Dávid zsoltárából való, de van Sámuel első könyvéből, Ézsaiás könyvéből, és végül Mózes első könyvéből is, ami azt bizonyítja, hogy Mária jól ismerte az Írásokat.

Bár, az ószövetség általános istenképe egy véreskezű, bosszúálló Hadúr, aki kíméletlenül megbünteti az ellene szegülőket, Mária mindezek ellenére egy dicsőséges, irgalmas, megbocsátó és övéiről gondoskodó Istent mutat be énekével. Ez az Isten a szegényekkel van, az éhezőket eteti, az alázatosakat felemeli. A világ hatalmasait, a gőgösöket és gazdagokat Isten elutasítja, hiszen ők már megkapták a maguk bérét a világtól.

Isten a világ szemében kicsinyeket pártfogolja, támogatja, mert őket a világ lenézi, megveti, kihasználja. Isten azonban a világ urainak is megmutatja a hatalmát, mert egyetlen leheletével képes eltörölni uralkodókat, királyokat, semmivé tenni földi hatalmukat. Isten ezeket az embereket sem akarja megölni, megsemmisíteni, de hatalmával felhívja a világ figyelmét arra, hogy mit ér az ember, ha a világot megnyeri, de lelke kárát vallja neki. Hiszen, a földi kincseket nem viheti magával senki a túlvilágra, annak ott már nem veszi hasznát.

Odaát csak az örök értékeknek van hasznuk, amit az ember a lelkében hordoz, mint például az irgalom. Az irgalom, eredendően Istentől van az emberben, de csak akkor képes megnyilvánulni, ha az ember befogadva Istent, magától értetődően eggyé válik Teremtője természetével. Eme befogadáshoz alázatra van szüksége az embernek. Erről az alázatról szól Mária énekében a zsoltárt idézve, amikor az Úrról kijelenti, hogy: „Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad.” (Lk 1, 50)

Az Istenfélő megfogalmazás kicsit megtévesztő, és sajnos a kereszténységben eléggé elterjedt. Első hallásra azt sugallja, mintha félni kellene Istentől. Olyan alázatot vár el az embertől, mintha egy elérhetetlen tekintély előtt állna, akire még ránézni sem szabad. Isten azonban nem ilyen alázatot vár az embertől, nem meghunyászkodást, hanem Isten szeretetének, gondoskodásának, szellemének befogadó készségét. Isten alázata a nyitottság a jó irányába, mely képes meglátni és befogadni a jónál is jobbat. Istent félteni kell. Na, nem attól, hogy bármi baja eshetne, hanem, hogy el ne veszítsük! Mert elveszíthetjük, ha elfordulunk Tőle, ha nem vigyázunk rá, hogy otthonra leljen bennünk. Akkor lel otthonra bennünk, ha rá merünk hagyatkozni, rá merjük bízni életünket, ha hagyjuk, hogy szabadon éljen, működjön bennünk.

Mária énekével az Urat dicsőíti, és rábízza magát az Ő vezetésére. Hűségéről és alázatosságáról tesz tanúbizonyságot. Még három hónapig marad Erzsébetnél, aztán hazatér. Az evangélium nem szól róla, hogy jelen volt-e János születésénél, de nagyon valószínű, hogy igen, és segítségére volt Erzsébetnek. Mária e látogatás végére áldott állapotának már a harmadik hónapjában volt, és ezalatt nyilván sok tapasztalatot szerzett nemcsak a reá váró szülés lehetséges nehézségeivel kapcsolatban, hanem családjával és Józseffel kapcsolatos leendő konfliktus kezelésében is. Így lélekben és testben megerősödve tért haza Názáretbe.


 


 

 

 

 
 
Keresés

Belépés

Barátaink:
  • Ingyenes honlap létrehozása
  • uCoz közösségi fórum
  • Ingyenes online játékok
  • Oktatóvideók
  • A legjobb uCoz-os weboldalak

  • Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0

     

    Copyright MyCorp © 2017
    Ingyenes honlapszerkesztő - uCoz