Utolsó Idők Evangéliuma

János 1:5

A világosság világít a sötétségben,
de a sötétség nem fogta fel

A szellemi-lelkeknek, Isten Világossága kétféle módon nyilvánulhat meg. Egyrészt úgy, hogy létben tartó módon van jelen bennük, amellyel Isten a szellemi teremtmények létezését és fennmaradását biztosítja, másrészt a szellemi teremtmények szellemi világosságaként. Isten Világossága kiterjed az egész Teremtésre, kinyilvánítja mindent átható, életet adó örök Igazságát, ugyanakkor biztosítja szellemi teremtményei számára a szabad döntés lehetőségét.

A szellemi-lelkeket az a felismerés, hogy Isten hasonlatosságára lettek teremtve, a bennük feltörő gőg elvakította, egyenlővé tették magukat Istennel, miáltal szembeszegültek Isten Akaratával. Ezzel a szellemi-lelkek tisztátalanná válva eltávolodtak Istentől, és tiszta szellemi fényük fokozatosan elhalványult. A szellemi-lelkek olyan sűrű létformába kerültek, amelyben a tiszta szellemi fény elvesztése miatt rájuk szakadt szellemi sötétségben már nem rendelkeztek azokkal az ismeretekkel, amelyek régi életükhöz kötötték őket, így vakságuk miatt nem voltak képesek közvetlenül felismerni Isten Világosságát sem.

Istenben öröktől fogva jelenlevő Teremtés Gondolata nem pusztán Isten teremtési szándékát, a Teremtés folyamatát és annak fenntartásának mikéntjét tartalmazza, nemcsak mintaképe annak, hanem isteni természetének megfelelően, Istennek, az anyagi világban való majdani megtestesülésének szükségszerűségét is megjeleníti.

Istennek isteni természete folytán szükségszerű, hogy Hozzá hasonlatos szellemi-lelkeket teremtsen, és ez magától értetődő módon feltételezi Isten majdani megteremtményesülését. Isten szándéka, hogy Önmagához méltót teremtsen. Istenhez azonban, csak Önmaga méltó, vagyis Isten megteremtményesülése, természetes megnyilvánulása az isteni természetnek. Mivel Istenben nincs, és nem is lehet semmiféle változás, ezért Isten döntése a Teremtésben való megtestesüléséről nem a szellemi teremtmények bukásának következménye, hanem isteni természetének része, ami egyben azt is jelenti, hogy Isten megteremtményesülési szándéka a Teremtésben, öröktől fogva jelen van Isten Teremtés Gondolatában.

Isten létrehozza a Teremtést, hogy isteni önvalója meglényesülhessen benne, és, hogy olyan szellemi-lelkeket teremthessen, akik Hozzá hasonlatosak. A szellemi-lelkeknek, Istenhez való hasonlatossá válásukhoz, rendelkezniük kell mindazzal a szabadsággal, amely Isten természetének lényegéhez tartozik, és maguk dönthessenek boldogságuk, boldogulásuk útjáról. Isten természete nem engedheti meg, és nem is engedi, hogy egy esetleges rossz döntés következtében egyetlen szellemi-lélek is örökre elvesszen Isten számára. Ezért Isten megtestesülési szándékának jelenléte a Teremtés Gondolatában, nemcsak Isten természetének lényegéhez tartozik, hanem a majdani bukott szellemek számára az egyedüli reményt, menedéket is jelenti az Istenhez való visszatéréshez.

A szellemi teremtmények Istentől való elfordulásából bekövetkezett bukása, olyan minőségi változást okozott a szellemi-lelkek életében, amelynek révén nemcsak azt a benső tiszta fényüket veszítették el, amely Istenhez, és bukásuk előtti tiszta szellemi létükhöz kötötte őket, hanem hozzáfűződő emlékeiket is. A lényegesen sűrűbb létforma ugyanis meggátolta őket abban, hogy a maguk erejéből kapcsolatba tudjanak lépni a magasabb szintű szellemvilággal, ami végül, fokozatosan szellemi vakságukhoz vezetett.

Isten szeretet-természetében nem csak a szellemi teremtmények szabad döntésének lehetősége van jelen, hanem Önmaga majdani megtestesülésének szándéka is, hogy ez által megdicsőítse Istent a Teremtésben, ugyanakkor a megfelelő időben utánanyúlva övéinek, Világosságot vigyen, és Úttá váljon a sötétségben tévelygők számára. Ám, abban a formában, ahogy legfenségesebben a Teremtés felett áll, nem jelenhetett meg az emberek előtt, mert sem testük, sem lelkük nem bírta volna elviselni isteni természetének fenségesen tiszta szeretet-erejét.

Istennek tehát, szellemi teremtményeihez hasonló módon kellett közöttük megjelennie úgy, hogy még a legnyomorultabb szellemi-lelket is képes legyen megszólítani, mert Isten még a legmélyebbre süllyedt szellemi teremtményét sem hagyhatja elveszni a Maga számára. A szellemi teremtmények, Istennek hozzájuk hasonló módon történő megtestesülésében, a külső test szerinti ítélésük korlátoltsága miatt nem ismerhették fel a közöttük megjelenő Világosságot, hanem úgy tekintettek rá, mint egy közülük.

A szellemi-lelkek elveszítve tiszta fényüket, amely tiszta szellemi létükhöz kötötte őket, és amely révén ismerték Istent, mint Teremtőjüket, a szellemi vakságban képtelenné váltak arra, hogy bármilyen küldöttet felismerjenek, aki a Világosságból jön közéjük. Ezért Istennek, Általa előre felkészített látói, prófétái útján meg kellett hirdetnie az embereknek az Ő, mint Messiás majdani eljövetelét, és minden olyan körülményt, amely révén a várva várt szabadító az emberek számára is felismerhetővé válik.

A szellemi teremtmények, szellemi vakságuk következtében, a gondos előkészítés ellenére sem ismerhették fel a Messiásban a világ Világosságát, mivel gondolkodásmódjuk túlzott földhöz kötöttsége miatt, szellemük el volt zárva attól, hogy a világi dolgokon túl lássanak. Ennek következtében lehetetlenné vált számukra, hogy a közöttük megjelenő és fellépő isteni Világosságot – a keresztény hitben Jézus Krisztus –, mint a szellem felszabadító Világosságát felismerjék és befogadják.

A szellemi teremtmények (emberek) szellemi vakságuk miatt csak azon a fizikai szinten tudták a messiást, mint szabadítót érzékelni és megérteni, amely az általuk közvetlenül érzékelhető fizikai világukat érintette, ami a fölött nyilvánult meg, számukra felfoghatatlan, és homályban maradt. Ezért nem tudták befogadni azt a Messiást, aki éppen azért jött közéjük, hogy a szellemi sötétség béklyóitól szabadítsa meg őket.

Bár, voltak, akik az előjelzések alapján felismerték a Világosság küldöttjét, ám magával ragadta őket a hamis káprázat ígérete, és a sötétség szolgálatában állva, eltaszították maguktól és az Igazságot a tekintélyelv alapján náluk keresők elől a szabadulás lehetőségét. A sötétség elvetette annak lehetőségét, hogy feloldódjék a világosságban, mert oly mértékben kapaszkodott saját hatalmának illúziójába, hogy képtelen volt felismerni a Világosság Szeretet-természetéből fakadó irgalmát.