Honlap-menü
Statisztika
Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Isten szeretete már a teremtés előtt tökéletesen megnyilvánul, hiszen önvalója teljes odaadásával megszülte a Fiút, akit csak szeretete által volt képes kiterjeszteni önmagán belül. Ez a szeretet nyilvánul meg akkor is, amikor az Atya a Szentlelkét adja a Fiúnak, és ugyanezzel a Szentlélekkel átjárja és körülöleli az Atyát a Fiú. Ezért a szeretet sohasem lehet passzív. Olyan nincs, hogy a szeretet ne nyilvánuljon meg, és ne fejtsen ki valamilyen hatást. A szeretet mindig cselekvésre készteti azt, aki szeret. Isten, hogy kimutassa a Fiú iránti szeretetét, odaadta neki teljes önvalóját, azaz saját Szentlelkét.
„A szeretet csak akkor létezik, ha cselekvő. Kimerevített szeretet nem létezik. A cselekvő szeretet szükségszerűen a szerető lény oldaláról nézve teremtő szeretés. Így a teremtés Istennek szükségszerű szabad tette. Ez nem ellentmondás, mert másra vonatkozik a szükségszerűség, és másra a szabadság. Az is szükségszerű, hogy Isten önmagához méltót teremtsen. Ezért szükségszerű az Ő megteremtményesülése is.” (Hang 4/284)
Egyedül szeretni nem lehet. Aki szeret, az mindig magából akar adni valakinek, ezért a szeretet szükségszerűen ADÁS-t jelent, hiszen, (1) aki szeret, az ad (2) valakinek (3) valamit (valakit). Ezért a szeretet mindig közösséget teremt. Isten Szeretetközössége ezért szükségképpen Szentháromság.
„Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.” (1Jn 4, 16)
A szeretet olyan közösség, amely eggyé tesz, és általa képes az Atya a Fiúban, a Fiú az Atyában lenni. „De ha azokat viszem végbe, akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.” (Jn 10, 38)
Jézus egyértelműen utal arra, hogy ő nem a saját akaratát hajtja végre, hanem az Atyáét, amivel még nyomatékosabban tudtára adja a körülötte lévőknek az Atya iránti szeretetét. Jézus az Atya akaratával teljes mértékben azonosul, de nem csak akkor, amikor emberként élt a zsidók között, hanem akkor is, amikor, mint Teremtés Gondolata, Fiúként teljesedett ki Istenben, mint Isten második személye.
Isten szeretete a Szentháromságban örök lüktetés, oda-visszaáradás a három isteni személy között, amelynek a középpontjában az Atya van. E hierarchikus rend Istenen belül nem az Erőn alapuló hatalomra épül, hanem az egymásra figyelő és egymást szolgáló szeretetre. A Szenthármasságban oda-visszaáramló szeretet az Atyából indul el, és oda is tér vissza, hiszen az Atya az, akitől a Fiú Lényszerűen megszületik, és a Szentlélek pedig származik.
Mindketten alapvetően jelen vannak az Atyában. A Fiú az Atya Lényszerű kiterjedése Istenben, aki Istenből, az Isten által, az Istenbe való befelé irányuló kilépése pillanatában lesz az Atya szemlélhető megnyilvánulása. Ezért mondhatjuk rá, hogy megszületik. A Szentlélek azonban, aki által az Atya és a Fiú isteni természetében egylényegű, ilyen változáson nem megy keresztül, tehát ugyanabban a formában van jelen a Fiúban, mint az Atyában. A Fiú csak olyan Lélek által lehet egylényegű az Atyával, aki az Atya Lelkével minden vonatkozásban azonos, vagyis semmiféle változáson nem megy keresztül. A Fiú ugyanazzal a változatlan lélekkel él, mint az Atya. Ha az Atya és a Fiú lelke között a legkisebb eltérés lenne, nem lennének egylényegűek, hiszen lelkük különbözősége lehetetlenné tenné ezt. Ezért a Fiú Lelke, amely azonos a Szentlélekkel, változatlansága folytán, az Atyától eredendően nem születik, hanem származik.
Istenben a Szenthármasság örök szeretet-közösség. E közösség semmilyen más hármasságban nem jöhet létre. Ha Isten maga a Szeretet, akkor ez csak olyan közösségben lehetséges, amelyben az Ajándékozó, az Ajándék és az Ajándékozott nem csak egyforma mértékben és egyszerre van jelen, hanem az ajándékozás örökös körforgásban, oda-visszaáradásban van.
Úgy szeretni, amellyel Isten teljes mértékben azonos, csak Szentháromságban lehetséges. Nem hiányozhat belőle egyik rész sem, mert bármelyiket is vesszük el, a hiány megszünteti a szeretetet, mint cselekvésre késztető Életerőt.
A szeretet életet adó teremtő erővel bír, ezért a szeretet kiáradásának hiányának következtében nem születhet Élet. Az a szeretet, amely nem tud kiáradni, és teremtő erővel megnyilvánulni, nem létezik. Isten teremtő erejét, olyan lüktetés és oda-visszaáramlás ösztönzi, amelyben Ő, mint Teremtő, életet adó módon terjesztheti ki Önmagát, vagyis teremtő erejét olyan önközlési vágy táplálja, amelyben az Ő isteni természetében részesülő lény megdicsőül. E mindent felülmúló teremtő erő, amelyhez fogható nincs; maga a Szeretet, mert csak a Szeretet képes bármiféle életet hordozni magában. Ezért Isten nem más, mint a Legmagasztosabb Teremtetlen Teremtő Szeretet. Isten maga az ÉLET.
„Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.”
Minden, ami a Teremtésben létezik, a Fiú által jött és jön létre. Ő a Teremtés Gondolata, aki Istenben és Istennél van. Az Ő jelenléte és meglényesülése Istenben alapfeltétele annak, hogy a Teremtés, mint Isten Akarata, Istenből kiáradt Létezésként kifejezésre jusson.
A Teremtés Gondolata nélkül Isten léte értelmetlen. A Fiú nélkül Isten nem válhatna Atyává, nem lenne képes kifejezni létének lényegét, és képtelen lenne Teremtőként kiterjeszteni önmagát. A Teremtés Gondolata nélkül Isten nem is létezne.
Ahhoz, hogy a Teremtés valamikor valósággá válhasson, annak gondolatát, változatlansága folytán, Istennek öröktől fogva magában kell hordoznia. A Teremtésnek egy mindenkor biztos, változatlan és változhatatlan alapra kell épülnie, hiszen annak stabilitása hatással van a Teremtés létére és működésére. Egy önmagát folytonosan fejlesztő, önismeretre törekvő Isten nem lehet biztos alapja a Teremtésnek, állandóan megújuló és változó törvényei miatt, amelyekhez a Teremtésnek, eredeténél fogva szüntelenül igazodnia kell.
Isten változatlansága és változhatatlansága eleve feltételezi azt, hogy a Teremtés Gondolata öröktől fogva jelen van Istenben, amely egyben Isten természetét is meghatározza, hiszen a Fiú Lényszerű megjelenése Istenben, Isten természetének természetes megnyilvánulása, amely csak akkor mutatkozhat meg élő módon, ha a Fiú, mint a Teremtés Gondolata, öröktől fogva jelen van Istenben.
A Teremtés Gondolatának jelenléte Istenben előrevetíti Isten teremtési szándékát, és majdani megtestesülését a Teremtésben.
A Teremtés Gondolata, mint Isteni Második Személy jelenik meg. Minden tekintetben azonos vele, és Lelke által, az Atyával egylényegű isteni természete folytán, Istenből kiáramolva, Teremtőként kiterjeszti önmagát.
A Fiú az Atya akaratát viszi végbe akkor, amikor Teremtőként önmagából létre hozza a Teremtést. Ezért a Fiú és az Atya egyaránt Teremtő, azonban egymás nélkül nem tehetnek semmit. Az Atyának szüksége van a Fiú tevékenységére, és a Fiúnak pedig szüksége van az Atya Akaratára. Szerepüket tekintve ugyan különbözőek, de természetük egy, ezért egymás nélkül nemcsak nem tehetnek, de nem is tesznek semmit. Így a Fiú teremtői tevékenységében az Atya teremtő akarata nyilvánul meg.
A Fiú tevékenysége az Akarat, mely azonos az Atya Akaratával. Isten teremtői tevékenysége mindössze saját akaratától függ, hiszen, amit az Isten akar, az van, amit nem akar, az nincs. Ez azt is jelenti, hogy az emberrel ellentétben, Isten akarata nem csupán a szándékot, hanem már a cselekedetet is tökéletesen kifejezi.
A Fiúnak, mint a Teremtés Gondolatának az Atya számára szemlélhetővé válása alapvető feltétele a Teremtésnek, hiszen ily módon nemcsak meglátja magát Benne az Atya a maga valójában, hanem a Fiú, mint Isten meglényesülő része, Isten Arcaként értelmet ad a Teremtésnek, és ez által meghatározza a Teremtés mibenlétét. Ő a teremtett világ mintaképe, és az Ő hasonlatosságára teremti meg Isten az embert.
Amikor Isten önmagán belül befelé irányulóan kiterjeszti önmagát, akkor nem csupán saját Lényegének ad értelmet a Szentháromságban, hanem egyben a teremtés szándékát, annak módját, irányát és mibenlétét is kifejezésre juttatja.
A Fiú az Atya önnön isteni természetének szemlélhető megjelenése Istenben, ezért nem csak a Teremtés alapja, hanem annak törvényi, formai és tartalmi mintaképe, aki isteni természeténél fogva az Atyával egyezően kiterjeszti Világosságának valóságát, létrehozva ezzel a Teremtést.
A Teremtésnek a Fiú által kell létrejönnie, mert Ő Isten magasztos Arca, a szemlélhető, igaz ÉLET-FORRÁS, minden szellemi és fizikai létezés alapja, mintaképe. Ezért a Teremtésnek, amely Isten Akaratának hordozója, formailag és tartalmilag is a Fiút kell tükröznie. A Fiú magában hordozza azt a majdan valóságosan is megjelenő Teremtés-képet, ami az Atyában a Teremtésről, mint létformáról Akaratként jelen van. Ezért az Atya a Fiúban nem csak teljes önvalóját látja, hanem azt is, hogy milyen a Teremtés Valósága.
Az Atya kifejezi teremtési szándékát, mint tulajdon Akaratát, és a Teremtés minden jellemző ismérvét, önnön Szentlelke erejével kiterjeszti a Fiúra, a Fiú pedig az Atyával teljesen azonos isteni természetének megfelelően, az Atyával közös lelkét önmagából kiárasztva, létrehozza a Teremtést úgy, ahogyan azt Ő magában hordozza. Noha a teremtés az Atyából indul ki, a Fiú az, aki által történik, azaz, „minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett”, mert az Atya isteni természete nem nyilvánulhat meg önmagában, csak a vele egy közösségben lévő Fiúval és Szentlélekkel együtt.