Csütörtök, 2017 December 14, 10:58:06Üdvözöllek Vendég
Regisztráció | Belépés
RSS
Utolsó Idők Evangéliuma
hóesés
Honlap-menü
Belépés
Keresés
Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Barátaink:
  • Ingyenes honlap létrehozása
  • uCoz közösségi fórum
  • Ingyenes online játékok
  • Oktatóvideók
  • A legjobb uCoz-os weboldalak
  • Keresztelő János születése

     

    Elérkezett Erzsébet szülésének ideje, és vele örült mindenki. Ennek az örömnek megvolt minden oka, hiszen az előzményekből tudhatjuk, hogy Erzsébet meddő és idős is volt már. Koruk miatt Zakariás is kissé hitetlenkedve fogadta az angyal bejelentését arról, hogy felesége gyermeket szül majd, mert méhében hamarosan megfogan a gyermek. E hitetlenség következménye lett, hogy Zakariás megnémult. A csoda mégis megtörtént, és elérkezett a szülés pillanata, ami nemcsak mindenkit megörvendeztetett, hanem Isten csodálatos tettének tulajdonították. Ezt erősítette meg, amikor Zakariás újra megszólalt a gyermek névadásakor. Erre a gyermek születését követő 8. napon kerül sor, a körülmetéléskor, amit az Úr rendelt el minden újszülött gyermek esetében.

    Valószínű, hogy hagyományról van szó, amikor a gyermeket az apa neve után akarták elnevezni Zakariásnak, szinte meg sem kérdezték a szülőket, csak amikor Erzsébet tiltakozott. Ő ráadásul olyan nevet mondott, amilyen az egész rokonságában nem szerepel. Meg is döbbentette az embereket ezzel. Azt gondolhatták, hogy a szülés elvette Erzsébet józan ítélő képességét, ezért Zakariást kérdezik, akiről tudták, hogy néma, de hallgatását egy csodának tulajdonították, ami 9 hónappal ezelőtt történt vele az szentek szentélyénél.

    Zakariás egy írótáblára írta fel, hogy: „János az ő neve!”. Ekkor oldódott csak meg a nyelve. Zakariás némaságában is az Istent szolgálta, elfogadta és alávetette magát az Úrnak. Akkor is az Úr akarata szerint járt el, amikor a János nevet adta a gyermekének, és eszerint járt el Erzsébet is. Tehát, nem az ő emberi akaratuk, összebeszélésük kapcsán történt a névválasztás. Csak ennek az alázatnak az elfogadása révén oldódhatott meg Zakariás nyelve. Mily különös, hogy a János név jelentése az, hogy: „Isten kegyelme”. Küldetésében pedig a bűnbánatra hív, mert csak, aki megbánja bűneit, részesülhet abban a kegyelemben, hogy Isten családjához tartozik. Vagyis küldetése nagyon is szinkronban van nevének jelentésével, ahogyan ez Jézusnál is történt.

    Az igerész második felében hangzik fel Zakariás „éneke”. Nagyon nagy hasonlóság, összefonódás fedezhető fel Mária Magnificat-je, és Zakariás Benedictus-a között. A Magnificat hálaének, magasztalás, a Benedictus jelentése pedig: Áldott, Isten dicsérete. Mindkét esetben az Úr küldöttjéről van szó. Az egyik az Isten Fia, a másik az ő prófétája. Zakariás próféciája ennek az ígéretnek a beteljesedéséről szól, felemlegeti Isten tetteit, melyek által megmentette népét, és lám, most eljött az idő, melyről a próféták is beszéltek már, a szövetség megújításáról, a szabadítóról.

    Már Zakariás próféciájából is kitűnik, hogy a leendő messiás nem egy ember lesz, akit az Isten felemel, kiemel az emberek közül, hanem a magasságbeli Isten száll alá, hogy Dávid házában megjelenjék az emberek között.

    A prófécia utolsó sorai Jánosnak szólnak, és az ő személyes feladatára hívják fel a figyelmét. Az ő dolga az lesz, hogy meghirdesse a messiás, a szabadító eljövetelét, és bűnbánatra szólítsa fel az embereket, mert csak a bűntől megtisztított szív képes az üdvösséget megismerni, felismerni. Az üdvösségről tanít majd, hogy az emberek felismerjék Jézusban a már régóta megígért Messiást.

    Az igerész utolsó sora szerint Jánost Zakariás és Erzsébet a pusztába küldték, ott nőtt fel, és tanult, valószínűleg az esszénusok közösségében, míg el nem kezdett prófétálni. Bizonyos források szerint, Jézus is itt tanult, de erre az evangéliumokban nincs utalás, így ezek a források Jézus esetében nem tekinthetőek bizonyító erejűnek.

    Jézus születése

     

    Augustus római császár népszámlálást rendel el. Uralkodása a legújabb és legmodernebb számítások szerint Kr. e. 30-tól Kr. u. 14-ig tartott. E 44 év alatt 3-szor volt népszámlálás, Kr. e. 28-ban, Kr. e. 8-ban, és Kr. u. 14-ben, uralkodása utolsó évében. E számítások szerint kell Jézus születésének időpontját is figyelembe venni. Mivel Heródes volt a zsidók királya, és Jézus születésekor még élt, és Jézus születése az egyik népszámlálás idején történt, így már csak egyetlen adatot kell összeegyeztetni, mégpedig, hogy ki volt akkor a helytartó. Nagy Heródes idején Quirinius volt az, aki a népszámlálást végrehajtotta, melynek alapján Jézus születése csak a második népszámlálás idején, Kr. e. 8-7-ben lehetett. Valójában azonban Jézus születésének idejét a fenti adatok alapján is csak megbecsülni lehet, vagyis nagyon valószínű, hogy soha nem fog rendelkezésünkre állni olyan adat, amely Jézus születésének idejét minden kétséget kizáró módon meghatározhatná. Így a keresztény időszámítás kezdete is bizonytalan alapokon áll, amennyiben Jézus születésének idejét vesszük alapul.

    Visszatérve a Kr. e. 8-ban történt népszámláláshoz, az akkori törvények szerint minden zsidónak a maga városába kellett elmennie az összeírás idejére, vagyis, amelyik nemzetséghez tartozott. Így Józsefnek és Máriának a júdeai Betlehembe kellett mennie, mert mindketten Dávid leszármazottjai, aki a júdeai Betlehemben született. Figyelembe véve, hogy Józsefnek és Máriának a Galileai Názáretből kellett a júdeai Betlehembe mennie, és ekkor Mária már áldott állapotban volt, továbbá a nagy távolságot a két város között, bizony, akár egy hétig is eltarthatott az utazás málhákkal megrakottan az akkori körülmények között.

    Az evangélium Máriát József jegyesének említi, melynek értelmezése némileg zavart keltő. Ugyanis, a zsidók törvényei szerint a jegyesség teljes értékű házasság, ugyanazokkal a jogokkal és kötelességekkel, csupán annyi különbség van, hogy a jegyesség idején még nem történik meg az asszony bevezetése a férfi házába, és ez idő alatt nem élhetnek házaséletet sem, majd csak az esküvő után. Az egyház azonban azzal magyarázza, hogy Mária József jegyese – noha ekkor már megvolt az esküvő, így teljes jogú házasok –, hogy a születendő gyermeknek József nem vérszerinti apja, hiszen a Szentlélektől fogant, és hogy Mária szüzességi fogadalmat tett. Ami természetesen nem bizonyított, annál is inkább, hiszen gyermeket hoz a világra, még ha a Szentlélek erejéből is, de a szűz méh megnyílik. Az természetesen érthető, az Istentől való szűznemzés után Mária ezt oly szentséges eseménynek éli meg, hogy nem szeretné ezt az áldást megszentségteleníteni bűnös emberi nemzésből származó élettel. Azt hiszem, hogy ez ma is így volna, ha egy nőt az a kegyelem érne, hogy benne a Szentlélek által foganna meg egy gyermek, és csak akkor cselekedne másképpen, ha az Isten kérné fel erre, de magától semmiképpen, ha az Úr dicsősége számára ily jelentőséggel bír a szívében. Ezt a helyzetet Józsefnek is el kellett fogadnia, és valószínűleg így is történt, hiszen nemcsak szerette Máriát, hanem az Úr akaratának is hűen vetette alá magát.

    Betlehembe érkezésükkor már nem találtak szállást maguknak a városban, így egy barlangban találtak helyet, ahol aztán Mária világra hozta elsőszülött fiát. Jézus valóban elsőszülött, de ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy Mária több gyermeket hozott volna a világra. Ez esetben az elsőszülöttség az Istennek szenteltséget jelöli, amiképpen minden elsőszülött fiúgyermeket az Isten szolgálatára kellett ajánlani a törvények szerint.

    Jézus egyszerű körülmények, egyszerű emberek között született, így egyszerű emberek voltak azok is, akik elsőként köszöntötték. Jézusban azonban, nem akárki testesült meg, hanem az Isten, így földre jöttét angyal hirdette meg a pásztoroknak. A katolikus jegyzet szerint a pásztorok faluja Bet-Szahur 1 km-re van Betlehemtől, és a falutól 500 m-re van az a mező, ahol a pásztorok nyájaikat legeltették, és ahol az angyalt látták. Vagyis 1 km-t kellett gyalogolniuk, hogy Józsefre és Máriára a kisdeddel ráleljenek, és mindent úgy találtak, ahogy az angyal a tudtukra adta: jászolban fekvő, bepólyált gyermek. A jászol, állatok etetésére szolgáló vályú. Egy ilyenbe fektették Jézust is, amit ezt megelőzően József szalmával bélelt ki. Mily különös, ha arra gondolunk, amit egyszer Jézus önmagáról mondott:

    Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.” (Jn 6, 53-56)

    Tehát, már a gyermek Jézus jászolba fektetése is képes szimbolizálni azt, hogy ő eledel és ital azok számára, akik befogadják őt.

    Nem tudjuk, hogy mit mondtak Máriának a pásztorok, de egészen biztosan elmondták neki az angyallal való találkozásukat, és amit hallottak tőle. Mária pedig nemcsak meghallgatta őket, hanem szívébe véste szavaikat. E nyitottsággal és alázattal a későbbiekben is találkozhatunk Mária részéről, amikor Jézus már tanít, és az evangélista megjegyzi, hogy Mária el-elgondolkodott rajta, és szívébe véste Jézus szavait.

    A pásztorok pedig visszatértek otthonaikba és dicsőítették az Urat. Azt gondolom, hogy egy ilyen csodálatos esemény után az a természetes, hogy az ember Istennek hálát ad, amiért ily nagy kegyelemben részesítette őt, és dicsőíti az Urat. Isten dicsőítése az ember számára fontos, mert ez által képes meglátni, megélni magában az Isten irgalmát, szeretetét.

    Jézus bemutatása a templomban

     

    Miután Mária világra hozta gyermekét, a gyermeket a törvénynek megfelelően a 8. napon körülmetélték, és ekkor kapta meg hivatalosan a Jézus nevet. Ugyancsak a születéstől számított 40 nap múlva kellett őt bemutatni a templomban. Ez az időszak az úgy nevezett tisztulás, ugyanis, minden nő a szülést követően 40 napig tisztátalannak számít. Ezen időszak alatt sem a nő nem érintkezhet semmilyen szentséggel, sem pedig a férj nem érintkezhet a feleségével. A tisztulási idő után áldozatot kell bemutatnia a szülőknek, és ekkor mutatták be a templomban Jézust is. A galamb, melyet ilyenkor áldoztak fel az Úrnak, a tisztaságot, az ártatlanságot jelképezi.

    Minden elsőszülött fiút az Istennek ajánlanak. Ebben az esetben az elsőszülöttség nem sorrendet jelent, mert akkor is elsőszülöttnek nevezték a gyermeket, ha nem született később testvére. Az elsőszülöttség itt azt a fiúgyermeket jelenti, aki megnyitja az anyaméhet. Tehát, Jézus elsőszülött fia Máriának és Józsefnek.

    Ebben az igerészben kiderül, hogy nemcsak Máriának és Józsefnek nyilatkoztatta ki Isten a Messiás érkezését – bár számukra másképpen – hanem másoknak is. Volt a templomnál két igen idős ember, akik teljes odaadó hittel várták. Nekik is kijelentette Isten, hogy még életükben meglátják a zsidóknak megígért szabadítót. Nem a maga akaratából, hanem az Isten Lelke érintette meg Simeont, amikor Mária és József a gyermekkel belépett a templomba, majd karjába véve a gyermeket, megszólalt. Honnan is tudhatta volna másképpen, hogy éppen ő az, akit egész életében várt, ha nem a Szentlélek vezeti. Szavai az Istent dicsőítették, és szíve hálával telt, ugyanakkor az emberek felé figyelmeztetésként hangzottak. Bár a messiás a zsidókhoz érkezett, ahogy az meg volt ígérve, tanításai majd valójában mindenkinek szólnak. A választott nép dicsőségére, mert közöttük testesült meg, de tanítása nemcsak a zsidókhoz szólnak, hanem a pogányokhoz is, Isten világossága a pogányok világossága lesz.

    József és Mária elámulnak szavain, mert nagy valószínűséggel ők nem gondolkodtak ezen ily mélységekben, csak a gyermek nevelése, óvása volt előttük az elsődleges, és nem gondolkodtak azon, hogy milyen sors is vár majd Jézusra, hiszen az még olyan távolinak tűnt számukra.

    Simeon azonban a Szentlélek erejével máris jövendölt. Sokak romlására lesz ő, mert sokan elvetik majd, nem fogadják be az Igét. Nem mindenki várja a messiást, vagy legalábbis nem azt a messiást, akit Jézus majd megtestesít. Ezért sokan elvetik majd, de hiába minden acsarkodás, Jézus mindenki számára megkerülhetetlen szegletkővé fog válni. Senki nem juthat nélküle üdvösségre. Akik pedig befogadják, azok feltámadnak majd benne. Simeon utal Jézus eljövendő szenvedésére is, amely igen fájdalmasan fogja Máriát érinteni.

    Természetes, hogy egy anya együtt szenved gyermekével, olyan ez számára, mintha vele történne mindaz, amit gyermekével tesznek. Így van ezzel minden édesanya. Mária mégis más. Őt nemcsak fia szenvedése, halála fogja mélységesen érinteni, hanem az a tudat is szinte elviselhetetlen fájdalommal fogja eltölteni, hogy miként fognak az emberek bánni Jézussal, aki nem csak az ő egyszülött gyermeke, hanem minden ember testvére is. Az Ég küldötte, és azért jött, hogy minden ember, aki csak a földön él, részesedhessen Isten örök Szeretet boldogságában. Mária most még nem érti Simeon szavait, de amikor elérkezik az idő, bizony olyan lesz mindez számára, mintha fájdalmas tőrdöfés járná át szerető anyai szívét.

    Volt egy Anna nevű prófétanő is a templomban, aki 7 évi házasság után megözvegyült. Már nagyon öreg volt, és a templomban élt. Ő is részesült abban az ígéretben, hogy még életében megláthatja az eljövendő messiást. Sokat böjtölt és imádkozott, hogy szellemét tisztán tartsa. Ő is megjelent Jézus bemutatásán, és Szentlélektől telve dicsőítette az Urat, beszélt Jézusról, mint Jeruzsálem megváltójáról. Mivel Jeruzsálem volt a zsidó hit központja, sorsa nagyban befolyásolja a zsidók sorsát is.

    Miután nyilvánvalóvá válik Jézus elutasítása a zsidók részéről, sorsa előrevetíti Jeruzsálem közelgő pusztulását, és a zsidóság szétszóratását is a világban. De, ha elfogadták volna, akkor Jézus által Jeruzsálemnek valóságos dicsőségben lehetett volna része. Tehát, Izrael népének megvolt minden esélye arra, hogy a megígért és várva várt messiás befogadásával kivételes kegyelemben legyen része, de a történelem folyása már előre vetítette Jézus sorsát, amelynek prófétai megjövendölése nemcsak Máriának és Józsefnek szóltak, hanem mindazoknak, akik akkor jelen voltak. Ezek a szavak azonban csak Mária és József lelkét gazdagították, és a körülöttük lévők szívéből, mint a füst hamar szertefoszlottak, amint erről a későbbi események tanúságot is tesznek. Pedig mennyivel jobb lehetett volna Izrael, és minden ember sorsa, ha hallgattak volna rájuk.


    1  2