Tóth Csaba:

Pedofil utcabál

Jogállam vagyunk. Igen, semmi kétség, jogállam vagyunk. Mi más bizonyítaná ezt legjobban, mint az, hogy 2022. július 23-án együtt vonult, táncolt, bulizott, fotózkodott a sok leszbikus, homoszexuális, transznemű, queer meg ki tudja még milyen nemű emberszerű lény. Némelyek gyermekekkel.
 
Micsoda fejlődés! Charles Darwin sem hagyhatná szó nélkül ezt a nem mindennapi evolúciós ugrást. Az emberiség egyik oly fenséges csoportja egy új evolúciós utat kezdett el járni, mely elvezeti őt arra a fejlődési csúcsra, amely felülír minden eddigi fajelméletet. Darwin fajok eredetétől eljutottunk a fajtalanság, a homo aberrans, azaz az ünnepelt aberrált ember megszületéséhez.
 
Az emberi történelemben kezdetektől jelen van ez a jelenség, azonban az emberi faj mára eljutott arra a szintre, hogy az aberráció gyakorlatilag kötelezővé vált. A ma ismert liberális, más néven szabadelvű gondolkodás szerint, aki nem aberrált, az már nem is ember. Nem is kell messzire menni ahhoz, hogy e vezető világi szemléletbe bele ne botolnánk; hiszen a fajtalanság, fajtalankodás magasztos ünnepe éppen néhány nappal ezelőtt zajlott le kis hazánkban.
 
Szavakban ugyan törvény védi gyermekeinket az efféle becstelenségektől, de hát a július 23-ai Pride is fényesen megmutatta, hogy minden törvény csak annyit ér, amennyit megtartanak belőle. Máskülönben, hogy volna lehetséges az, hogy testben és lélekben még igencsak fejlődésben lévő kisgyermekek nemcsak szem- és fültanúi, hanem aktív részesei ezeknek a borzalmas eseményeknek szüleik, nevelőik, tanáraik jóvoltából, akiknek éppen az lenne a feladatuk, sőt erkölcsi kötelességük, hogy megóvják gyermekeinket ezektől az embertelenségektől. 
 
Szégyen, hogy óvódák, iskolák vezetői, oktatói aktív közreműködői ennek az embertelenségnek, a tiszta gyermeki lélek megrontásának. Pusztán ideológiai megfontolásból vagy megfélemlítésből kifolyólag olyasmire kényszerítenek 3-14 év közötti gyermekeket, amelynek megértésére, felfogására sem testileg, sem lelkileg nincsenek még felkészülve, így a látottakat, hallottakat, átélt eseményeket semmilyen formában nem képesek feldolgozni. 
 
Középiskolás diákokat akarnak arra kényszeríteni, hogy vallják magukat az LMBTQ valamelyik irányzatának tagjának, mert heteroszexuálisnak lenni bűn, aki hetero, az rasszista, a hetero méltatlan arra, hogy a társadalom tagja legyen! Ki kell rekeszteni maguk közül a heterokat, mert a hetero ember kirekesztő.
 
Így működik ma a liberálisnak nevezett felvilágosítás, amelyből természetesen ki kell hagyni a normálisan gondolkodó szülőket, a normálisan gondolkodó édesapát, aki férfi, és a normálisan gondolkodó édesanyát, aki nő, nehogy beleavatkozhassanak gyermekük szexuális- és nemi fejlődésébe, mert nem létezik annál nagyobb szabadság, hogyha úgy akarom, akkor férfi vagyok, ha úgy akarom, nő, sőt akár mindkettő is lehetek egyszerre, de még azon túl is akármi lehetek, mert a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen. 
 
Az, hogy ezeket az elfajzott, szexuálisan eltorzult embereket is anya szülte a világra, aki természetéből adódóan nő, és kellett hozzá az apa spermája is, aki természetéből adódóan férfi, meg sem fordul a fejükben.
 
Már a számát sem tudni, hogy hányféle mesterségesen teremtett biológiai és társadalmi nem létezik a liberál-aberrált világban. Hajdanán nevettünk, és pajzán viccnek tekintettük az olyan kérdéseket, hogy lehet-e nemi életet élni a kecskével, azonban ma már nem lennék meglepve, ha az efféle fajtalankodó, aberrált szexuális- és nemi életet érintő kérdések nemcsak megszaporodnának, de komoly egzisztenciális kérdéseket is felvetnének. Csak halkan súgom meg, hogy erkölcsi kérdésekről nem is beszélve.
 
Nem ritka manapság az olyan hír, amikor valaki állattal vagy valamilyen használati tárggyal él szexuális életet, és ezt még közhírré is teszi a médiában, interneten a közösségi médiák oldalain. Ha pedig a nem az efféle őrült szemlélet képviselője szóvá teszi embertelen magatartásukat, akkor magukból kikelve háborodnak fel, mert megsértették az emberi méltóságukat, és máris bírósághoz fordulva akarják érvényesíteni a jogaikat.
 
Azt az emberi méltóságukat féltik, melyet valójában ők maguk tipornak sárba, amelyről ők maguk mondtak le magatartásukkal, és nem átallanak erőszakosan terjeszteni saját embertelenségüket, mint az emberi élet természetes, velejáró folyamatát, melynek elsődleges célpontjai és lehetséges áldozatai a magukat megvédeni nem tudó gyermekek.
 
A Pride könyörtelenül rámutat ezeknek a magukból kivetkőzött, női ruhába öltözött vagy félmeztelen, rémisztően ízléstelenül kimázolt férfiak és nők gátlástalanságára. Rámutat, hogy számukra a gyermeki lélek tisztaságának megóvása az égvilágon semmit nem jelent. Csak egy dolog fontos a számukra, hogy saját embertelenségüket a világgal elfogadtassák és természetesnek tekinttessék. Tettük aljas és gonosz.
 
Még normális családban sem természetes, hogy a szülő a gyerek előtt vetkőzik és öltözik. Nem meztelenkedik, nem tárja ki nemi szerveit, nemi életét a gyereke előtt, mert az az anya és apa, a feleség és férj intim életéhez tartozik, nem pedig a gyerekre. Ehhez képest a szülőnek, nevelőnek, tanárnak kiszolgáltatott gyerek ott találja magát egy mindenképpen megbotránkoztató eseményen, rendezvényen, előadáson, amelyen minimum sokkot kap, összeroppan, de semmiképpen nem az a benyomás éri, hogy jaj, de szép volt. 
 
Megundorodik, és lehet, hogy önmagától is, mert amit megtapasztal, az maga a borzalom, és mivel nincsenek e téren megfelelő ismeretei, azt gondolja, hogy minden ember ilyen, s még önmagának is csak reszketve, félve meri feltenni a kérdést: tényleg ez a normális?
   
Bizony, volt olyan gyermek, aki öngyilkos lett, mert képtelen volt feldolgozni azt a traumát, amit az ilyen elembertelenedett, elfajzott rendezvények, előadások okoztak a lelkében. A legrosszabb az, amikor az ember gyereke sem a szüleitől, sem a tanáraitól nem számíthat segítségre. Nincs rosszabb egy magára hagyott gyermeknél. De van. Egy elembertelenedett, erkölcstelen felnőtt ember mindennél rosszabb, mert milyen példát mutat az ilyen ember a másiknak, legfőképp egy gyermeknek, aki ki van szolgáltatva a nála nagyobb és erősebb felnőttnek, s tőle próbálja megtanulni, hogyan tudja helyesen navigálni saját életének hajóját a földi élet tengerén, igyekszik különbséget tenni erkölcsi jó és rossz között?
 
Ha egy önmagából kivetkőzött, ízléstelenül kikent-kifent se nem férfi, se nem nő netán meztelenül vagy félmeztelenül nyilvánosan kelleti magát gyerekek előtt, netán óvodai, iskolai oktatás keretében be akarja nekik mesélni, hogy ez normális, bizony a kiskorú veszélyeztetésének, megrontásának bűnét, pedofíliát követ el. Ha pedig ez még tömegesen is megtörténik egy nyilvános rendezvényen, akkor minden szempontból alávaló és gonosz!
 
Ennélfogva nemcsak azok követnek el bűnt, akik saját elrontott szexuális és nemi identitásuk következtében ennek az embertelenségnek a rabjai, de cinkosok és bűnrészesek azok is, akik támogatólag részt vesznek ezeken a rendezvényeken, és azok is, akik a jog mögé bújva törvényi keretet biztosítanak neki.
 
Erkölcsben nincs helye a megalkuvásnak, mert csak egyetlen igazság létezik. Csak az erkölcsi igazságról mondható el, hogy szabaddá tesz. Amikor Jézus önmagáról úgy beszélt, mint Igazságról, akkor kizárólag ezzel az igazsággal azonosította magát. Az erkölcsi igazság öröktől fogva és örökké él, és megváltoztathatatlan. Ezért, ami az erkölcs terén a szeretetben kezdettől fogva természetellenes és bűn, az természetellenes és bűn marad örökre ezután is, és nincs az a jog, ami ezt a törvényt valaha is felülírhatná. Az emberi történelem folyamán nem az erkölcsi törvény változott és változik, hanem az egyes emberek e törvényhez való viszonyulása, látásmódja.
 
Az erkölcs, amely az emberi minőség meghatározója, nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés, mert az erkölcs terén csak egyetlen igazság létezik. Így az az igazság, ami az ember erkölcsi életét érinti, akkor is igazság marad, ha csak egyetlen ember képviseli az egész univerzumban, mert az erkölcs körébe tartozik az a szeretet, mely így szól, hogy a szeretetnek igazságban, az igazságnak szeretetben kell megnyilvánulnia. E téren tehát nincs helye kompromisszumnak. 
 
Ez az igazság ugyanis Istentől van bennünk, és nem mi alkottuk, nem mi teremtettük. Az ember csak hordozója az erkölcsi törvénynek, ezért azon változtatni sem tud. Ezért a jog mögé bújva próbál kibújni a felelősség alól. A jog akkor került előtérbe az ember életében, amikor az emberalatti világon túl az emberen is uralkodni akart, így szerezve magának előnyöket, hatalmat, befolyást mások kárára.
 
Ahhoz, hogy az ember Isten által gondolt, boldog, teljes életet élhessen, nincs szükség jogra, csak arra az erkölcsi tartalomra, mely magába foglalja Jézus azon kijelentését, hogy Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. (Jn 13; 34), tehát ahogy Isten szeret minden embert. Ha ezt minden ember betartaná, semmiféle jogrendszerre nem volna szükség a különféle kibúvók keresésére, mert e nélkül is nemcsak teljes értékű emberi életet élne minden ember, hanem boldog is lenne.
 
A keresztény értékrenddel összeegyeztethetetlen az a gondolkodás, hogy az egyenjogúság jegyében kikiáltunk valakit vagy egy társadalmi réteget valamilyen kisebbségnek, és az alapvető erkölcsi normát teljesen figyelmen kívül hagyva biztosítunk számára bizonyos előjogokat a többiek kárára. Az erkölcs terén csak egyféle többség-kisebbség létezik: erkölcsös-erkölcstelen. Ám ebben az esetben csak arról lehet szó, hogy vannak szeretetben élő és vannak nem szeretetben élő emberek. Az élet számtalan teret biztosít az ember számára a lelki-szellemi fejlődésre. Az erkölcs terén megélt élet nem statikus állapot, ezért lehet benne előre és visszafelé fejlődni egyaránt. A mérce mindenkor Jézus evangéliumi tanítása, melynél tökéletesebb tanítás nem létezik az ember számára a valódi, belső, felelősségteljes, boldog, szerető emberré váláshoz. 
 
A szexuális kisebbség fogalma, vagyis a heteroszexualitástól eltérő szexuális beállítottság csak bizonyos körülmények és feltételek között fogadható el. Ilyen eset például, ha matematikailag azt állítjuk, hogy a heteroszexuális emberekhez képest a nem-heteroszexuálisok kevesebben, vagyis kisebbségben vannak. Ebben az értelemben a szexuális kisebbség fogalmának nincs erkölcsi vonzata, mert nem magatartást határoz meg. 
 
Bár határeset, szintén nem erkölcsi kategória, amikor a szexuális beállítottságról, mint természetes és természetellenes állapotról beszélünk. Ha valaki tisztában van a szexualitás mibenlétével, szerepével az emberi életet illetően, akkor magától értetődő, hogy különbséget tud tenni aközött, hogy a szexualitásban, a szexuális beállítottságban mi mondható természetesnek, és mi az, ami természetellenesnek.
 
Az az ember, aki tisztában van szexuális-, nemi identitásának természetellenességével, s ezért nem él szexuális életet, önmagát ez okból testben betegnek tudhatja, erkölcsi élete azonban e téren teljes értékű, tiszta. Ez az ember ebből a szempontból nem hivalkodó, hanem visszafogott, sorsát Istenre bízza, boldog. Isten előtt nem él bűnben.
 
Más a helyzet aszokkal az emberekkel, akik szintén tisztában vannak természetellenes állapotukkal, mégsem hajlandók ezt úgy tekinteni, mint lelkük és testük betegségét, hanem mindent megtesznek annak érdekében, hogy elfajzott hajlamaik kielégítésének érvényt szerezzenek, akár jogra hivatkozva, törvényi kereteken belül. Ők nem gyógyulni akarnak, ők saját önző, aberrált testi vágyaik rabjai, amit mindenáron fenn akarnak tartani, és ki akarnak elégíteni.
 
Ez az állapot vezérli az egész életüket, minden más csak másodlagos számukra. Ha a legkisebb sérelem éri őket, azonnal azt vetik a másik ember szemére, hogy azért történt ez vagy az velük, mert ők a sértett LMBTQ szexuális kisebbség valamelyikéhez tartoznak. Könnyebb homofóbiával, antiszemitizmussal és rasszizmussal vádolni azt, aki nem azonosul az ő aberrált nézeteikkel.
 
A Szentlélek elleni bűn állapotában van az az ember, aki felismerve természetellenes állapotát, nem gyógyulni, nem megszabadulni akar lelki eredetű betegségéből, hanem megideologizálva azt, tudatosan fenn akarja tartani, mi több, úgy akarja beállítani, mintha az lenne a normális. Erre nincs bocsánat sem égen, sem földön, mert nélkülöz mindenfajta megbánást az illető részéről.
 
Sokan közülük éppen a keresztények hitére hivatkozva jelentik ki nyilvánosan, hogy Isten úgyis mindent megbocsát, ezt is megbocsátja majd nekik. Csakhogy ez nem így működik. Isten valóban állapotszerű Szeretet és Megbocsátás. De az, hogy ki élheti ezt át, ki tisztulhat meg, és ki részesülhet Isten megbocsátásában, nem Istenen múlik, hanem azon a szellemi emberen, aki szembesülni kénytelen Isten minden lelket meg- és átvilágító Világosságával. Az az ember, akiben még a megbánás szikrája sincs meg a bűnei miatt, önmagát teszi képtelenné arra, hogy Isten mindent megbocsátó szeretetében részesüljön. Hogy adhatná oda Isten az ajándékát, ha nincs, aki át tudná venni tőle? Nem Istennek kell megváltoznia, hanem az embernek.
 
Keresztény értékeken alapuló képviselet által létrejövő hatalomban nem lehet szó kompromisszumról az erkölcsi Igazságot megtestesítő és hordozó szeretet körén belül. Ha valaki elkötelezte magát az Igaz értékek, az evangéliumok Jézusának tanítása mellett, akkor nem hivatkozhat a demokráciára, mint a néphatalom letéteményese, mert valaki vagy keresztény vagy demokrata, a kettő nem megy együtt. Lehetetlen! Erkölcsi téren, a helyes szeretet körén belül nem lehet egy fenékkel két lovat megülni, különösen, ha mindkettő ellentétes irányba fut.
 
Az egyik azt mondja: Legyen meg az Isten akarata, a másik azt, hogy: Legyen meg az emberek akarata. A probléma az, hogy az emberek akarata többnyire nem találkozik Isten akaratával. Ebből adódnak a bajok, a betegségek, testi-lelki torzulások, az emberi természet sérülései, a békétlenség, háború. Mindez nem Isten műve, büntetése, hanem az emberi természet elembertelenedésének következménye. E bajokat maga az ember idézi elő a magatartásával, mert tetteivel felerősíti azokat az energiákat, melyek sajátos minőségük révén romboló hatást fejtenek ki a világban és benne.
 
Éppen ezért a kereszténydemokrácia és kereszténydemokrata fogalma fából vaskarika, lehetetlenség. Bizonyos szempontból érthető ugyan az elgondolás; hiszen az emberi szabadság, az egyenlőség szimbóluma akart lenni egy elnyomó hatalmi hierarchiával szemben. A kereszténydemokrácia egy keresztény értékeken nyugvó új világrendet akart megteremteni. Egy keresztény értékeken alapuló népuralmat. De ezzel az elgondolással már az első gomb félre lett gombolva, mert a kereszténydemokrácia és a kereszténydemokrata fogalma minden szempontból önellentmondásban van. Ugyanis célját tekintve vagy a demokratikus értékek egy részéről kell lemondania a keresztény értékek megvalósulása, védelme érdekében, vagy a keresztény értékek egy részéről a demokratikus értékek védelmében. Így aztán valójában se nem keresztény, se nem demokratikus, noha mindkettőből hordoz magában valamennyit. Hasonlattal élve, öt szilvából és öt barackból, soha nem lesz tíz ringló, pedig a maga nemében mindegyik értékes gyümölcs.
 
Erkölcsi téren, ami nem tartozik össze, azt nem lehet egységként kezelni. Márpedig az erkölcs és a jog nem azonos szintű kategória. Az erkölcs mindenkor magasabb szinten áll a jognál. A jogot az ember általánosságban arra használja, hogy önmagát meg nem illető előnyökhöz juttassa mások rovására, és az erkölcsöt, amely örökérvényű és megmásíthatatlan, háttérbe szorítsa. Megpróbálja a jogot kibúvóként használni a személyes felelősségvállalás alól, azonban tetszik vagy nem tetszik, a felelősség megkerülhetetlen.
 
Egy olyan világban, melyben az evangéliumok révén immár kétezer éve megismerhető az ember helyes erkölcsi életét, boldogságát érintő Igazság, nem lehet mentség a felelősségvállalás alól annak nem ismerése. 
 
Ha valaki önmagát kereszténynek vallja, ugyanakkor törvényi keretet biztosít egy embertelen és istentelen magatartás propagálására, éppen az ellen a szeretet ellen vét, amelynek a zászlaját a magasba kívánja emelni. Tehát nem a természetellenességben lévő beteg gyógyulását, hanem a benne megnyilvánuló természetellenes állapot megideológizálását, elembertelenedését és elistentelenedését erősíti.
 
Az embertelen ember egyúttal istentelen ember is, és az istentelen ember egyúttal embertelen ember is. Ezt az állapotot a legteljesebb módon tükrözi a júliusban rendezett Pride, ahol istentelen emberek ünnepelték saját elembertelenedett szexuális- és nemi identitásukat, amelybe kegyetlenül belesodorták a védekezésre képtelen, kiszolgáltatott gyermekeket is.
 
Az ember bármiben képes elembertelenedni, de a szexualitás és nemiség kérdése az a terület, amelyben az emberi magatartás emberi és embertelen mivolta a legteljesebben képes megmutatkozni benne, amelyben még az állatnál is mélyebbre képes süllyedni, hogy csupán ösztönlénnyé válva, alantas szexuális vágyait kielégítse.
 
Azok a szülők, barátok, tanárok, nevelők, képviselők, politikusok, akik részt vettek ezen a gyalázatos és becstelen rendezvényen, és gyermekeket kényszerítettek arra, hogy mindezt átéljék, elkövették a legnagyobb bűnt, amit egy gyermek ellen el lehet követni, mert még a test megölésénél is nagyobb bűn a kiszolgáltatott lélek meggyilkolása. Kegyetlen! A megátalkodottságra nincs bocsánat!
 
Keresztény, az EGYETLEN IGAZSÁGOT valló ember ilyenkor nem hallgathat, szólnia kell! Bűnösök közt cinkos, aki néma! Ez nagy igazság! Az Isten békéje nem azonos a közömbösséggel. Igenis, szólni kell, szóvá kell tenni! Erkölcsben nincs demokrácia. Isten nem demokratikus, Isten teokratikus, azaz Istenközpontú.
 
Szomorú, hogy az istentelen és embertelen emberek bátrabban merik hangoztatni hazug nézeteiket, mint a magukat kereszténynek vallók, akik hetente elmennek szentmisére vagy istentiszteletre, meg időnként tartanak közös Istendicsőítő rendezvényeket, de a hétköznapokban, amikor szükség lenne rá, hogy felemeljék szavukat és kiálljanak a hitükért, a keresztény értékek védelmében, többnyire csendben maradnak.
 
Ezért tudja megtenni manapság a sátán azt, amit akar, mert a mai kereszténység sokkal inkább mutatja egy kiüresedett vallásosság képét, mint egy valódi Istenhit megtestesülését. A keresztényeknek végre el kell dönteniük, hogy megelégszenek egy-egy időszakos hallelujázással, és arra várnak, hogy Isten az Utolsó Ítélet napján helyreállít mindent helyettük, vagy végre a sarkukra állnak és Jézus segítségével vállalva az utat, olyan tanúságot tesznek, amivel megtérésre ösztönzik az embereket. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, (Mt 28; 19). Ez az, amit Jézus oly nagyon szeretne megvalósítani tanítványai, apostolai által. Legyen meg az Úr akarata!