Tóth Csaba:

Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!

Vissza-visszatérő vita forrása Jézus Máté 28; 19-ben elhangzott felszólítása, melyet a különféle fordítások különbözőképpen értelmeznek. Egyes fordítások szerint a „tanítvánnyá” kifejezést, mások szerint pedig a „tanítványommá” kifejezést használta. Az, hogy melyik verzió tekinthető hitelesnek, nemcsak nyelvészeti, hanem tartalmi szempontból sem mindegy.

Az mindenki számára egyértelmű, hogy Jézus semmiképpen nem kérhette tanítványait arra, hogy „tegyetek tanítványotokká minden népet!”, ha az volt a szándéka, hogy tanítványai tanítsák meg az embereket mindannak megtartására, amit parancsolt nekik. E hivatkozó igerész a Máté 28; 20-ban olvasható.

Tehát, nem arról van szó, hogy a tanítványok, akik három éven át tanultak Jézustól, most a maguk tanítványaivá tegyék a népeket, és hirtelen mesterekké, tanítókká váljanak az emberek előtt. Ha valaki Jézust akarja megismerni, ill. megismertetni, akkor Jézust kell tanítójának, mesterének tekintenie ahhoz, hogy hitelesen tudja képviselni őt az emberek előtt. Ez egyben állapotszerű tanítványságot, tanulást jelent, ami azt feltételezi, hogy az illető nyitva hagyja maga számára a lelki fejlődés lehetőségét akkor is, amikor a tanultakat továbbadja, tanúbizonyságot tesz.

Akik viszont mesternek vagy tanítónak neveztetik magukat, máris letérnek a fejlődést jelentő tanítványi útról, torz tükörré válva mások számára, nem beszélve arról, hogy tanaikat befolyásszerzésre, tekintély, hatalom birtoklására használják fel. Ez semmiképpen nem lehetett, nem lehet Jézus célja.

Tegyetek tanítvánnyá minden népet! Olvasható némely fordításban. Ez túl általános, iránytalan és cél nélküli. Azok után, hogy Jézus példát mutatva átadta tanítását a tanítványainak, arra bíztatta volna őket, hogy tanítsák az embereket: mindegy, hogy mire, csak tanuljanak? Tanítvánnyá? Milyen tanítvánnyá? Cukrásznak, informatikusnak, pszichológusnak, cipésznek vagy halásznak, netán asztalosnak? A végtelenségig lehetne folytatni sort. Aki tanítvány akar lenni, annak el kell tudni döntenie, hogy mit és kitől akar tanulni. A tanítványság eleve feltételez valamiféle irányultságot, célt.  Az illető azért vállalkozik tanulásra, mert célja van vele, el akar jutni vele valahova. Konkrét dolgot akar megismerni.

Próbáljunk eljátszani egy képzeletbeli beszélgetést!
Valakitől megkérdezik, hogy mivel foglalkozik, és az illető a következő választ adja:
– Tanítvány vagyok.
Ebből a kérdező számára csak annyi derül ki, hogy a megkérdezett tanul, és ez az általános válasz egy újabb kérdést vet fel az érdeklődőben:
– Jó, jó, de mit tanul?
– Asztalosnak tanulok.
– Asztalosnak? Az szép szakma. És ki a mestere?
– XY.
– XY? Az igen! Ismeri a szakma minden csínját-bínját – hangzik elismerően.

Igen, mert tanulni csak a legjobbtól érdemes. Aki tanul, az nemcsak magát a szakmát tanulja meg, hanem magáévá teszi azokat a technikákat, fortélyokat is, amelyeket senki mástól nem tanulhat meg, csakis attól a mestertől, akinél tanul. Ugyanakkor, a tanulás ideje alatt önkéntelenül elsajátít a tanítvány olyan magatartásformákat is, amelyek a mesterét jellemzik. Ezért, amikor a tanítvány kiviszi a portékáját a piacra, és hirdetni kezdi, akkor a potenciális vevő a termék stílusáról, formájáról, díszítéséről és a tanítvány magatartásáról, szavajárásáról tudni fogja, hogy érdemes ettől az embertől megvennie a terméket vagy sem, mert a tanítványról felismerhető a mestere, így tudni lehet, hogy a termék, amit kínál, mennyire megbízható.

A Máté 26; 69-74-ben olvasható, hogy amikor Jézust elfogták és a főpap elé hurcolták, titokban Péter is utána osont, hogy lássa, mi történik Jézussal. Azonban valaki felismerte őt. Péter tiltakozott: „Nem ismerem ezt az embert!” „hiszen, beszéded is elárul.” – mondták neki.

Amikor valakinek a tanítványai leszünk, nemcsak a maga igazságát, bölcsességét, tudását osztja meg velünk, hanem önkéntelenül átvesszük bizonyos szokásait, beszédstílusát, viselkedését is. Ha Pétert nem is ismerték személyesen az emberek, de ismerték Jézust, beszédstílusát, szokásait, akkor is Péter beszéde alapján mindenképpen ráismerhettek Jézusra, és joggal mondhatták Péternek, hogy: „De bizony, közéjük tartozol te is, hiszen beszéded is elárul.” Péter pedig, hogy bizonyítsa, mennyire nem tartozik Jézushoz, rettenetes félelmében káromkodni kezdett. Pedig, lehet, hogy a három év alatt, amióta Jézus tanítványa volt, egyszer sem hagyta el trágár szó a száját, de azért, hogy most önmagát védje, azt a beszédstílust vette elő újra, ami a halászok beszédét, szokását általánosságban jellemezte. Később persze, nagyon fájlalta azt, amit tett és mondott, és miután visszanyerte hitét, hiteles tanúbizonyságot tett róla, hogy ő igenis Jézus tanítványa.

Aki tanítványnak gondolja magát, az a tanítványságában nem csupán azt éli meg, hogy iskolába jár és tanul, hanem azt is, hogy kinek a tanítványa. Ugyanis a tanítvány nemcsak a tananyagot szívja magába tanulmányi ideje során, hanem mestere technikáját, szokásait is, mert tetteiben is utánozni akarja őt. Jézus éppen azért lehet hiteles mindenki számára, mert nem csupán elmondta azt, amit az Atyától hozott, hanem példaként előélte, bizonyítva, hogy amit mond, az tettekben is megvalósítható. Ahogy a gyermek is a szüleit utánozva tanulja meg az élet dolgait, a tanítványok is utánozták Jézust, majd alakították ki a maguk stílusát, nem térve el a lényegtől, ami Jézushoz kötötte őket. A tanítvány éppen azért tanítványa annak, akinek, mert olyanná akar válni, mint mestere. Gondolkodásában, szavaiban és tetteiben egyaránt követni akarja őt, sőt!, hozzá hasonlatossá akar válni.

Természetes, hogy aki Jézustól tanul, nem válik Jézussá; bármennyire is szeretne, csupán arra törekedhet, hogy mindjobban jézusivá váljék. Jézus csak egy volt, és Jézusnál jézusibb ember sem lesz soha senki más. Az embernél a jézusiság mindig törekvés-szinten tud csak megnyilvánulni, ezért állandó fejlődésben van a jézusivá válás útján. Bármennyire is nevezhető valaki jézusi embernek, jézusisága semmiképpen nem statikus állapot. Nem zárható be egy vitrinbe, hogy el ne vesszen. A jézusiság egy olyan állapot, amely állandó próbának van kitéve, így folytonos belső harcot jelent annak megőrzése.

Ezért az ember, aki Jézus tanítványaként, Jézust kívánja másokkal megismertetni, életével tanúbizonyságot téve, Jézusra mutatva cselekszi meg Isten akaratát. Csak felkínálhatja másoknak a megtérést, de arra senkit nem kényszeríthet. Csak oda tudja vezetni a lelket Jézushoz, de hogy az illető Jézus tanítványa legyen, az már az illető szuverén döntésén múlik. Egy hiteles életpélda sokkal meggyőzőbb érv, és motiváló erő ahhoz, hogy valakit arra késztessen, hogy változtatni akarjon eddigi életén, mint az, ha valaki olyasmiről beszél, amiről csak hallott, de meg nem tapasztalt.

Van tehát, jelentősége annak, hogy Jézus kihangsúlyozza a Máté 28; 19-ben: „Tegyetek tanítványommá minden népet!” Az Ő célja nem az, hogy az emberek egyszerűen tanítványok legyenek, hanem, hogy az Ő tanítványai legyenek. Ő teremtette az embert, és a saját boldogságára teremtette. Ezért nála jobban senki nem képes megtanítani az embernek, hogy hogyan lehet úgy boldog, ahogyan az Isten is boldog.

Életbevágóan döntő szempont az, hogy nem egyszerűen tanítvánnyá, hanem Jézus tanítványává váljon minden ember. E küldetést Jézus a tanítványai számára nem mennyiségi parancsnak szánta; hiszen ilyen módon teljesíthetetlen, amit kért, hanem cél-parancsnak. Isten Igéje minden embernek szól, de még Jézus is csak a reá nyitott szíveket tudta megszólítani, és ami Jézusnak nem sikerült, az az embernek sem fog sikerülni. Jézus parancsa, hogy tegyetek tanítványommá minden népet, tanítványait illetően minden ember irányában szól; gyakorlatilag azonban csak azokat képes megérinteni, akik e forrásra nyitottá válnak.

Tehát: „Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!”