Tóth Csaba:

Stephen Fry ateista angol
színész-komikus kérdései Istenhez

Stephen Fry angol színész-komikus, 2015-ben az ír RTÉ csatorna Meaning of Life ('Az élet értelme') című műsorában a riporter kérdésére, hogy:”Mit mondana istennek, ha találkozna vele a Mennyország kapujában?”, meglehetősen tiszteletlen módon beszélt istenről.

Fry megrögzött ateista, és a következőképpen válaszolt: „csontrák a gyerekeknél? Az hogy lehet?”; „hogy mersz egy olyan világot teremteni, amiben annyi szenvedés van, amiért senki sem tehető felelőssé?”; „miért kellene tiszteletben tartanom egy szeszélyes, kegyetlen és hülye istent, aki olyan világot teremt, ami ennyi igazságtalansággal és fájdalommal van tele?”

Stephen Fry

A botrányos nyilatkozat érzékenyen érintette az írek vallásos lelkületét, és bírósági eljárást kezdeményeztek Stephen Fry ellen.

Nem az írországi törvénykezésről, vagy a „bűnös” megbüntetésének jogosságáról kívánok szólni, hanem inkább arról, hogy mennyire nem ismerik az emberek Istent, és mi az, ami ilyen és ehhez hasonló kijelentésekre ragadtathat embereket?

Sajnos, nemcsak azok az emberek nem ismerik Istent, akik megrögzött ateistának tartják magukat, de joggal mondható el ez, azokról az emberekről is, akik vallásosnak, valamely vallás elkötelezett híveinek vallják magukat.

Így aztán érthető az a zavarodottság, ami az emberek fejében van. Isten ugyanis egészen másmilyen, mint amilyen kép él róla az emberek képzeletében. Ezért, hiába teszik fel kérdéseiket annak az istennek, aki a képzeletükben él, értelmet megnyugtató választ nem kapnak tőle.

Ahhoz, hogy értelmes választ kapjunk, azt az Istent kell megtalálnunk, aki tőlünk függetlenül az, aki, és nem az emberi képzelet torz szüleménye. Hol találhatjuk meg Őt? Ott, ahol valójában van. Szüntelenül jelen van mindenhol, és mindent megtesz azért, hogy felhívja magára a figyelmet, csak éppen az ember az, aki képtelenné teszi magát arra, hogy felismerje Őt.

A hiba tehát, nem Istennél van, hanem az ember vevőkészülékében, amelyet alaposan beszennyezett. Isten mindig tisztán, világosan és érthetően szól, nyilatkoztatja ki magát az embernek, csak az ember készülékében lépnek fel zavaróállomások, sistergések, torzítva el a tiszta beszédet.

Így, persze, hogy nem lehet tisztán érteni, jól venni az adást, és csak valamilyen, fura, kusza hangfoszlányok jutnak el hozzá, melyeket az ember megpróbál a maga logikai rendszerén keresztül kiegészíteni. De ennek köszönhetően, szinte mindig téves következtetésekre jut.

Ahhoz, hogy a jel jól fogható legyen, ki kell szűrni a zavaró körülményeket. Isten adott ilyen támpontot, amelynek a segítségével az ember ezen a benső vevőn véghez tudja vinni ezt a tisztítást. Sőt, még ennél is továbbment. Nem csak a használati útmutatót nyomta az ember kezébe, hanem azt is felajánlotta, hogy segít a tisztítófolyamat végig vitelében is.

Ha az ember eléggé elszánt, és hajlandó együttműködni Istennel, akkor ennek az alapos benső, lelki takarításnak a folyamán rácsodálkozik mindarra, amit Isten közölni akar vele, mert egyszer csak kezdi egyre tisztábban hallani Isten Hangját, kezdi egyre tisztábban látni Isten Világosságát, érezni, tapintani, ízlelni Isten Valóságát. Világossá válik számára, hogy ez a tisztítószer nem csak kitakarítja belőle az oda nem illő dolgokat, hanem betölti helyüket igazi lelki kincsekkel, gazdagsággal.

Rádöbben, hogy ez az Isten, nem az az isten, akit eddig ismert. Ez az Isten, VAN, és alig várja, hogy vele örvendezzen, megoszthassa vele minden kincsét, titkát. Ez az Isten szólni akar hozzá, boldoggá akarja tenni, válaszolni akar a kérdéseire, hogy minden kételyt eloszlasson az ember szívében. Csak ennek az Istennek érdemes kérdéseket feltenni, és aki ezt felismeri, azt már egészen más fajta kérdések foglalkoztatják. Még Stephen Fry angol komikust is, aki téves istenismerete miatt tette fel a fenti kérdéseket, és amelyekre attól az istentől nem is kaphatott választ.

Az az Isten azonban, aki VAN, válaszol, de nem csak úgy általánosságban, hanem a kérdésre, neki, nekünk, mindannyiunknak. Először is azt mondja, hogy: ha meg akartok érteni, akkor meg kell ismernetek Engem. Ismerjétek meg, hogy milyen vagyok valójában, hogyan gondolkodom, milyen az a szeretet, amely természetem lényege, és amelyre teremtettelek benneteket, és milyen az az örök boldogság, amely Isten Országában vár reátok.

Hogy hogyan ismerhetjük meg Őt? Isten, kétezer évvel ezelőtt elküldte tanítását Jézusban az embereknek. Ezt a tanítást ma úgy nevezik, hogy Evangélium, azaz „Örömhír”. Ez az örömhír bemutatja Jézus életét a fogantatástól a halálán át a feltámadásáig, és tanításán és példamutatásán át az EMBER-t, és számunkra az emberré válás útját. Aki befogadja Jézust, magáévá teszi mindazt a tanítást, amit az embereknek elhozott a Mennyei Atyától, az megérti, és megkapja a választ minden kérdésére.

„Csontrák a gyerekeknél? Az, hogy lehet?”

Magam a riportot nem láttam, de bensőmben érzem Stephen Fry felháborodását. Nem igen tud az ember elfogulatlanul reagálni a gyermekek szenvedését látva, és többszörösen is igazságtalannak gondolja azt, ami velük történik. Az ártatlan gyermekek, akik még csak rosszat tenni sem tudnak szándékosan, és mégis ilyen kegyetlen betegséggel bünteti őket Isten. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan. Gondolja, vallja a legtöbb ember.

Amikor már elég jól ismerjük Istent az evangéliumok tanítása révén, olyan információk birtokába is juthatunk, melyek rávilágítanak arra, hogy bizonyos események, történések, egy valamikori döntésünk, tettünk következményei. Nyilvánvaló, hogy az ember nem rögtön felnőttként kezdi a földi életet, hanem apró magként fogan meg az anyaméhben, és kicsiny gyermekként látja meg a napvilágot.

Az, hogy egy gyermek ártatlan, csak részben igaz. Olyan értelemben ártatlannak nevezhető egy gyermek, hogy kb. 12-13 éves koráig nem rendelkezik kellő lelki-szellemi érettséggel ahhoz, hogy egész életére vonatkozóan erkölcsi felelősséget tudjon vállalni. Felelősségtudata eddig a korig erősen korlátozott, nem tudja tettének súlyát oly mértékben áttekinteni, ahogy egy testi-lelki szellemi értelemben érett felnőtt képes. Ezért bárminemű tettéért csak annyiban vonható felelősségre, amennyit értelmével átfogni képes.

Ugyan, ez érvényes minden emberre, de egy gyermek felelősségtudata fokozottan korlátozott e téren. Bár, a gyermeknek is meg kell tanulnia, hogy tetteiért vállalnia és viselnie kell a következményeket, korlátozott belátási képessége miatt nem vonható felelősségre olyan mértékben, mint egy felnőtt.

Amíg a gyermek nem éri el azt a lelki-szellemi érettséget, hogy életére vonatkozóan felelős erkölcsi döntést tudjon hozni, addig a gyermek cselekedeteiért, elsődleges felelősség a gyermek nevelésével megbízott felnőttet terheli. Ami nem azt jelenti, hogy a gyermeknek ne kellene a korának és értelmi szintjének megfelelően viselnie a következményeket azért, amit tett, de semmiképpen nem lehet még olyan súlyos következménye, mint például egy orvosilag gyógyíthatatlan betegség. Egyszerűen fogalmazva: a rossz cselekedetért járó büntetésnek, arányosnak kell lennie a tett súlyosságával és az elkövető belátási képességével.

Amikor egy gyermek gyógyíthatatlan csontrákban szenved, akkor ez nem a gyermek ún. „büntetése” valamilyen tettéért, vagy olyasmiért, amit el sem követett; hiszen e betegségben szenvedő gyermekek, gyakran már betegen születnek, tehát, még lehetőségük sem volt rá, hogy bármi rosszat tegyenek.

Ennél sokkal többről van szó, ezért mondtam: az, hogy a gyermekek ártatlanok, csak részben igaz. Egyrészt igaz, másrészt nem igaz. Nem igaz abban az értelemben, hogy ne volna oka egy gyermek rendellenességgel történő születésének. Minden emberi lélek örökéletű, de minden olyan lélek, aki a földre születik, hordoz magában olyan terheltségeket, melyek szükségszerűvé teszik számára az újraszületést a Földre mindaddig, míg egyik életében újjá nem születik.

Tehát, az, hogy egy gyermek orvosilag gyógyíthatatlan betegségben szenved, nem a gyermek valamilyen tettének a következménye, hanem annak a léleknek a döntése a szellemi létben, aki egy általa formált emberi testben, általa választott sorsvonalat vállalva, kíván megszületni.

Annak, hogy egy leszülető lelket valami ilyen döntésre késztessen, több oka is lehet. Lehet egy előző életbeli rossz döntés vagy cselekedet következménye, de lehet az is, hogy ennek az áldozatnak a vállalásával szeretné leendő hozzátartozóit Istenhez közelebb segíteni azáltal, hogy őt ápolják, gondozzák betegségében.

Egy védekezésre képtelen, törékeny gyermek látványa, sok kemény szívet meglágyított már, és segített Istenhez közelebb jutni. Lehet, hogy a gyermek orvosilag gyógyíthatatlan beteg volt, de az a felnőtt, aki őt emiatt odaadóan ápolta, és megtért, e gyermek születése előtt talán, még a kárhozat útját járta, és így még halálosabb betegségben szenvedett, mint gyermeke. Ezért, ha jobban megismerjük Isten természetét, és megértjük az összefüggéseket, mindjárt rájövünk, hogy nem minden az, aminek először látszik. A felszín könnyen félrevezethet bennünket.

„hogy mersz egy olyan világot teremteni, amiben annyi szenvedés van, amiért senki sem tehető felelőssé?”; „miért kellene tiszteletben tartanom egy szeszélyes, kegyetlen és hülye istent, aki olyan világot teremt, ami ennyi igazságtalansággal és fájdalommal van tele?”

A világ valóban tele van fájdalommal és szenvedéssel. Tele van jó szándékú, szeretettel teli emberrel, akik igazságtalanul szenvednek. De sokszor halljuk, hogy: „Ha Isten létezne, nem engedné meg ezeket.”

Bizony, az embereknek egészen sajátos, személyes elképzelése van Istenről. Ahány ember, annyi istenkép. A földön több mint 7 milliárd ember él, és ennek a 7 milliárd embernek mind egyéni, személyre szabott istenképe van. Van, amelyik egészen közel van a valósághoz, de olyan is akad, amely szöges ellentéte annak. Egy dologban azonban, biztosak lehetünk, hogy mi csak törekedhetünk arra, hogy Istent megismerjük. Mint Isten teremtményei mindig csak úton lehetünk Isten megismerésében. Látásunk aszerint változik, hogy feléje haladunk ezen az úton, vagy távolodunk Tőle. Ha közeledünk, akkor látásunk is tisztul, ha távolodunk, akkor homályosul, akár teljesen el is sötétülhet.

Földi világunkban sokat tisztulhat látásunk, és minden eddigi legjobb látásunknál világosabb lehet, mégsem mondhatjuk el magunkról, hogy tökéletesen ismerjük Istent. De nagyon sokat megérthetünk abból, amit tanít, ha figyelünk rá.

Ha valóban meg akarjuk érteni Istent, akkor nem a Bibliát magát, nem az Ószövetségi írásokat, és nem az Újszövetségi apostolok, Pál leveleit, vagy a Jelenések könyvét kell tanulmányoznunk, hanem az Evangéliumokat, abban is Jézus szavait. Nála illetékesebb nincs az egész Mindenségben, aki jobban ismerné Istent; hiszen ő maga is Isten megtestesülése.

Csak Isten mondhatja el, hogy mi végre vagyunk a Földön, és miért ilyen a világ, amilyen. Ha a világra vagyunk kíváncsiak, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy az ember nem a világ teremtésének kezdete óta van jelen benne. Az e világ teremtését követően igencsak hosszú idő telt el, míg az ember megjelenhetett benne.

A Föld sok látványos változáson, átalakuláson ment át, míg az első ember rátehette a lábát. Az ember nélküli világ az ásványok, a növények, az állatok, a levegő, a víz, a föld és a tűz természetes valóságának világa volt. Igazi Paradicsom, Éden volt; hiszen nem volt semmi és senki, ami megronthatta volna ezt az idillt, mert minden Isten akarata szerint, a természetes ösztön működésének alávetve létezett.

Isten tehát, nem egy fájdalommal és szenvedéssel teli világot teremtett, hanem harmonikus, a természet törvényeivel összhangban működő, Isten szeretetét tükröző világot. Olyat, ami az Ő természetét jellemzi. Senki sem tud a természetével ellentétes módon teremteni, még Isten sem.

Egy szeszélyeskedő, hangulatában, magatartásában változó isten, képtelen volna bármiféle egyensúlyt megvalósítani teremtményeiben; hiszen Ő maga sem rendelkezik vele. A Teremtő a teremtményeinek is csak azt adhatja, ami Benne is jelen van. Ami nincs istenben, az természeténél fogva, nem lehet a teremtményeiben sem.

Csak akkor adhat a teremtmények számára biztos alapot a Teremtés, ha az az alap, mely Isten létét meghatározza, szintén stabil, és nem változó, nem ingatag. A teremtmények és Isten léte ugyanazon a törvényszerűségen alapszik.

Egy ingatag alapokon álló, változékony isten, nemcsak saját, hanem teremtményei létét is veszélyeztetné, mert nem volna egyetlen állandó törvényszerűség sem, amire nyugodtan támaszkodhatnának döntéseikben. Igazából, éppen ez okból, sem ez az isten, sem egyetlen ember, sem más teremtmény nem létezne, mert nem volna semmi, ami a létét, fennmaradását biztosítani tudná. Vagyis, egy szeszélyes, kegyetlen, hülye isten valójában nem is létezhet, ezért, nem is hozhat létre semmilyen Teremtést, így embert sem.

Isten csak olyan abszolút létező lehet, aki minden tekintetben a legteljesebb, legtökéletesebb, akiben a változásnak még az árnyéka sincs. Csak egyetlen olyan törvényszerűség van, amely ilyen stabilitást képes biztosítani Isten létének, és amellyel teljes mértékben azonos, a SZERETET. Isten minden olyan tulajdonságával egy, ami Őt, mint szeretetet meghatározza. Isten Lénye és Lényege a SZERETET. De nem az érzelmeken alapuló, hanem a tudatos, erkölcsi felelősségvállalással együtt járó jót akarás. Ez az Isten szeretete, és erre a szeretetre teremtetett minden ember.

Miért van akkor annyi igazságtalanság és szenvedés a világban?

Bizony, nem Isten tehet arról, hogy ez így van. Minden rossz, gonoszság, embertelenség, háború, minden szenvedés a földön, az ember műve. Ezekhez Istennek semmi köze, az ember mégis az ő nevében követi el a legnagyobb, a legkegyetlenebb bűnöket.

Miért hagyja Isten, hogy ez így legyen? Mert még Isten is tiszteli az ember szabadságkörét, és soha semmilyen körülmények között nem lépi azt át. Csak az ember szegi meg ezt az íratlan szabályt unos-untalan embertársaival szemben. Ezért van annyi igazságtalanság, fájdalom, szenvedés a földön. Maga az ember tette siralomvölggyé az Isten által teremtett földi édenkertet. Úgyhogy, nem lehet mondani azt, hogy ezért a pokoli állapotért itt a földön senki nem tehető felelőssé, mert maga az ember a felelős mindezért.

Isten azért nem tud ebbe beleavatkozni, mert nem bábunak, hanem döntéseiért és tetteiért felelős erkölcsi lénynek teremtette az embert, aki, ha kell, a saját kárán kénytelen megtanulni, hogy rossznak lenni rossz, jónak lenni jó.

Még Jézus sem kerülhette el azt a kegyetlen sorsot, azt a bitófát, melyet az ember ácsolt neki, pedig benne valóban az Isten jött el ember képében. Ő a szeretetéről tett tanúbizonyságot, amikor emberré lett értünk, mert nincs annál nagyobb szeretet, mint amikor valaki életét adja barátaiért.

Nem az Atya akarata volt az, hogy Jézus szenvedjen és kereszthalált haljon, hanem a szeretet természetéből adódik az, hogy aki szeret valakit, azért az életét is kész odaadni. Az Atya akarata az volt, hogy Jézus, Isten mindent odaadó szeretetéről tegyen tanúbizonyságot. Ez az embertelen világ volt az, amely nem adott más lehetőséget számára, csak a keresztet, mint ahogy nem ad más lehetőséget a többi ember számára sem, mert ő maga tette azzá, ami.

Ebben a világban a fájdalom, a sok igazságtalanság csak az emberek megtérésével, Isten szeretetében való növekedésében, és az ezekről való tanúságtétel által szüntethető meg, de csak Jézussal együttműködve.

Ha ez egyszer bekövetkezne, akkor ennek a világnak a léte máris értelmét veszítené, mert ez a világ a megtérés küzdelmes tere, és nem az örök élet hona. Így, miután betöltötte feladatát, megszűnik létezni. Az ember igazi otthona a szellemvilágban, Isten országában van, de annak, hogy oda bárki bemehessen, ára van.

A pünkösdi Szentlélekkel való betöltekezést követően, az apostolok teljes odaadottsággal hirdették Jézus tanítását az embereknek, és számtalan csoda is kísérte tevékenységüket. Ám, Jézus mindenkihez szólni akar, mindenkinek meg akarja adni Isten országának titkait. Nincsenek szakértő hívők és laikus hívők. Csak Istenhívők, Istenszeretők vannak, akik akár tanítanak, akár tanulnak, mindig csak egymás mellé vannak rendelve, és soha nincsenek alá-fölérendelt viszonyban egymással.

Nem egyházak, és nem felekezetek üdvözülnek, hanem az egyes ember, aki szívébe fogadta Istent, és a saját lelkiismerete szerint, Jézusra hallgatva követi és cselekszi meg az Isten által értelmezett szeretetet.

Jézus olyan kereszténységet akar, ahol a pap ugyanolyan tanítványa Neki, mint bármelyik más hívő, és amelyben, mindegyikük Jézus tanítása szerint törekszik Isten akaratának megvalósítására. Olyan szolgáló egyházat akar, ahol Isten Szentlelke szabadon működhet minden tanítványában, mert:

„Nektek megadatott, hogy megismerjétek az Isten országának titkait, de a többieknek csak a példabeszédek szólnak, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek.”

(Lukács 8: 10)

Jézus igazi egyháza nem hatalmi hierarchiára épül, hanem olyan közösség, melynek úgy a feje Jézus, hogy Pásztorként a szeretetével tereli a Reá hallgató juhai életét. Jézus csak azoknak az életében tud hatékonyan jelen lenni, akik állapotszerűen tanulmányozzák az Evangéliumot, törekszenek annak Jézus szerinti megértésére, valamint megcselekszik az Ő akaratát. De nem szolgai módon engedelmeskedve, hanem úgy hallgatva Rá, ahogy egy okos ember hallgat egy nála bölcsebb emberre, miközben a hittől átjárt józan eszét is használja.

Jézus ugyanis, gondolkodó, a józan eszét használó munkatársakat, partnereket akar maga mellett, és nem vakon engedelmeskedő bábukat. Az Evangéliumok ismerete és megértése törvényszerűen magával kell, hogy hozza a gondolkodás átalakítását az ember részéről, mert csak akkor lesz képes együttműködni Istennel, ha a fogalmakon az ember is ugyanazt érti, amit Isten. Különben csak elbeszélnek egymás mellett.

Azért vállalja bárki is, hogy egy bizonyos mester tanítványa legyen, mert vonzza őt a mester látásmódja, tudása, adottságai, és ő is olyan akar lenni, mint a mestere. Ilyenkor a tanítvány nem csak a tudást, a technikákat veszi át a mesterétől, hanem a gesztusokat, a szava járását, a gondolkodásmódját is. A tanítványról felismerhető a mestere.

Stephen Fry színész-komikus is csak akkor kaphat értelmet megnyugtató választ a kérdéseire Istentől, ha komolyan, őszintén vállalja ezt az utat. Aki komolyan gondolja a megtérését, annak Jézusra, az Evangéliumok Jézusára kell igent mondania, és vállalnia mindazt, ami ezzel jár, mert Jézus az ÚT, az Igazság és az Élet! Senki sem mehet be Isten országába, csak Őáltala! (János 14: 6)