Tóth Csaba

Sajtó és szabadság

Avagy liberálfasizmus,
mint nyugati demokrácia

Az egész világot megdöbbentette az a terrortámadás, ami 2015. január 7-én történt Franciaországban. Ezt követően, milliós embertömeg vonult az utcákra, hogy tiltakozzon az értelmetlen erőszak ellen. Valóban, semmi, de semmi nem indokolhat semmiféle brutális erőszakot, vérengzést.

Az erőszak, a terror, a bosszú soha nem adtak megoldást a problémákra, hanem csak még jobban elmélyítették azokat. A gondok azonban nem most kezdődtek, hanem már sok évvel ezelőtt, amikor a nyugati országok megteremtették a ma érvényes demokráciájuk értékrendjét.

Döbbenetes, hogy az úgy nevezett sajtószabadság védelmében mennyi embert tudnak mozgósítani. Mennyi hazugság rejlik e címszó alatt: Sajtószabadság. Mennyi megtévesztett, becsapott ember ül fel a hatalom hazugságának egy olyan ügy védelmében, amiről azt sem tudja mi fán terem, csak elhiszi, amit bedumálnak neki. Hiszen, sem arról nincs fogalma, hogy mit jelent a sajtószabadság, sem arról, hogy mi a szabadság.

Sajtószabadságnak nevezik azt az állapotot, amikor a sajtó munkatársai maguktól, csupán saját szakértelmükre, tapasztalatukra és véleményükre hagyatkozva, külső befolyásoktól, fenyegetésektől és törvényi korlátoktól mentesen döntik el, hogy az általuk szerkesztett sajtótermékekben milyen tartalom jelenik meg. Nem tartozik a sajtószabadság, a szabad véleménynyilvánítás körébe a mások gúnyolása, gyalázása, sértegetése. Kritikai megjegyzés is csak akkor fogadható el, ha az, józanul átgondolt, észérvekkel van alátámasztva, és nem lehet arra hivatkozni, hogy sajtószabadságban minden megengedett.

Az általánosságban vett szabadság fogalma is egyetlen mondatban megfogalmazható. Szabadság az, amikor valaki minden külső- és belső kényszer ellenére képes jót cselekedni. Kinek tett jót a Charlie Hebdo francia szatirikus lap a gúnyrajzaival, aminek ilyen kegyetlen öldöklés lett a következménye? Senkinek.

Még csak azt sem lehet mondani, hogy a terrortámadással a sajtószabadságot érte volna támadás, mert a történteknek az égvilágon semmi közük nincs a sajtószabadsághoz. Egy népes vallási réteget ért provokáció, amire ennek a vallásnak a fanatizált, szélsőséges nézeteket valló tagjai a maguk módján reagáltak. Nagyon rosszul, mert senki nem igazolhatja az erőszakot Istennel, akár Jézusnak hívják, akár Allahnak, vagy bármi másnak. Nem létezik olyan isten, aki biztatná, támogatná övéit egy másik ember vagy nép lemészárlásában.

Csak az emberben lelhető fel az a gonoszság, mely öncélúan képes gyilkolni. Nem csak szúró-vágó eszközökkel, vagy lőfegyverrel lehet életet kioltani, hanem már az is gyilkosság, ha valaki gúnnyal, megvetéssel, gyűlölettel közelít embertársa felé. Az ember legnagyobb ellensége és gyilkosa, éppen önmaga, mert elsősorban önmaga gyilkosává válik, amikor rosszakarattal van embertársa iránt.

Az egész világ előtt ismert, hogy Mohamed prófétát mind filmen, mind nyomtatott sajtóban képileg ábrázolni tilos az iszlámvallásban. Az is közismert, hogy milyen hevesen reagálnak a muzulmánok a vallási jelképeiket érintő kritikákra, megjegyzésekre, szatírákra. Nem kell diplomás műveltség annak belátására, hogy gyalázkodással, sértegetéssel, gúnyolódással nem provokálom a másik embert. Egy ember vagy nép vallási meggyőződését kigúnyolni, meggyalázni, vagy bármilyen módon megsérteni, az nem bátorság, és nem szabadság, hanem bűn. Az ember bűne saját maga embersége ellen.

Lehet egy vallást kritizálni, bírálni, de a kritikát és bírálatot nem gyalázkodásokkal, sértegetésekkel és gúnyrajzokkal kell alátámasztani, hanem elfogadható észérvekkel.

Bár a szélsőséges, agresszív, erőszakba torkolló megnyilvánulások nem nevezhetőek példamutató magatartásnak, mégis azt kell, hogy mondjam, a magukat keresztényeknek nevező hívők, bizony, példát vehetnének a muzulmánoktól, ahogy kiállnak hitük védelmében. Hol láttunk keresztények tiltakozó tömegét az Európai Unióban, amikor Jézust gyalázatos módon sértegették, kigúnyolták, amikor hitünk jelképét meggyalázták? Hol volt ekkor a több millió keresztény? Otthon ült és sajnálkozott, és mondogatta magában, hogy nem bántom a másikat, nem bántom a másikat, és ezzel el volt intézve minden. Pedig kimehetett volna az utcára Brüsszelben, Párizsban, vagy Münchenben, igazolva, hogy igenis kiáll a hitéért. Nem tette, csak hümmögött magában, mint akinek tele a gatyája.

A 2012-es felmérés szerint a Föld népességének 31,5%-a, azaz 2,2 milliárd ember keresztény, és ennek 26%-a él Európában, ami hozzávetőlegesen 572 millió keresztény embert jelent. Ezt nyílván azokból a dokumentumokból derítették ki, amelyekben a különböző keresztény egyházak tartják számon híveiket. De, hogy ebből a 2,2 milliárd emberből mennyi valóban keresztény, hát, az nagy kérdés. Egyszer mindenki hite komoly próbára tétetik. A körülmények leleplező erejűek, és fény derül az igazságra, hogy kiben él valódi Istenhit, kiben csak vallásos, szertartásos érzület, és kiben még az sem.

De, ha csak európai viszonylatban számolunk, akkor ennek az 572 millió keresztény hitű embernek a kereszténysége, látható és tapasztalható módon kellene, hogy megmutatkozzon. Annál is inkább, mert a teljes európai népesség 77%-a keresztény, 3%-a muzulmán, és 20%-a egyéb. Ahol ennyi keresztény él együtt, ott nem történhetnének meg olyan dolgok, mint amilyenek ma megtörténnek Európában. Ahol ennyi keresztény él, ott egészen más értékrend szerint kellene élnie az embereknek, mint amilyen értékrend szerint ma élnek.

A legtöbb nyilvántartott keresztény valószínűleg nem is gyakorolja a hitét, hanem csak az egyház rendszerében szerepelnek, mert valamikor kisgyermekkorukban a szüleik megkereszteltették őket, de az evangéliumok tanításáról fogalmuk sincs. Így könnyen megtéveszthetőek, elkápráztathatóak a világ hamis szabadság-ígéreteivel.

Azonban, nem sokkal jobb a helyzet a magukat hívőknek tartók között sem, mert valójában nem Istenben hisznek, hanem egy téves teológiában, ami nem az evangéliumok tanítására épül, hanem Szent Pál tanításaira, amelyben az Evangéliumok csupán Jézus élettörténetére degradálódtak, tanítása pedig másodlagos szerepet kapott.

Szent Pál így beszél Agrippa király előtt, amikor tanúságot tesz megtéréséről:

„… Semmi mást nem mondok azon kívül, amit a próféták és Mózes megjövendöltek: hogy Krisztus szenvedni fog, elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot hirdet népének és a pogányoknak.” (ApCsel 26: 22-23)

Igen, igazat mondott Pál, mikor ezt kijelentette, mert Jézus valóban szenvedett, keresztre feszítették, meghalt, és feltámadt. Erre a teológiára épül máig is a kereszténység. A szenvedéstörténet ezzel szemben, valójában, csak következmény, a világ reakciója Jézus tanítására, mert féltette tőle a saját hatalmát. A szomorú az, hogyha Jézus ma élne közöttünk, ma sem lenne a sorsa más, mint kétezer évvel ezelőtt. Az ebben érdekelt hatalom ma ugyanúgy halálra adná Jézust, amiképpen tette azt vele annak idején. A világ nem változik, csak az eszközei lettek modernebbek, ám ettől még, cseppet sem humánusabbak.

A valódi kereszténység, Jézusnak az evangéliumokban megfogalmazott és előélt tanításáról szól. Sem Pál, sem Péter, sem Jakab, sem János, sem Mózes, Jeremiás, Ézsaiás vagy más próféta nem írhatja felül Jézust. Nem Jézust kell Pállal és a prófétákkal magyarázni, hanem Pált, az apostolokat, Mózest és a többi prófétát kell Jézussal magyarázni, mert Ő hozta el az embereknek az Örömhírt. Ezért hát, csak az nevezhető hitelesnek, ami Jézusnak az Evangéliumokban elhangzott tanításával összhangban van.

Ha ezt az 572 millió európai keresztény magáévá tenné, és tanúbizonyságot tenne róla, akkor nem fordulhatnának elő olyan embertelenségek Európában, mint amelyek a nyugati liberális demokrácia címén manapság történnek.

Ám, amíg a jog és az erkölcs homlok egyenesen ellentétes irányba halad, ne is számítson senki ennél jobb világra! Sőt ennél csak egyre rosszabb lesz. Azt eddig sem lehetett mondani, hogy a Föld mennyország lenne, de az egyre inkább elmondható, hogy a földinél pokolibb pokol nem igen létezik.

Magyarország igenis helyesen cselekedett, amikor alaptörvényébe hangsúlyozottan belefoglalta a keresztény értékrendet. Emiatt ugyan heves támadások érik az ellenzék és az Európai Unió részéről, amely letérve az alapító atyák által megkezdett útról, megtagadta a keresztény értékrendet, és csodálkozik azon, hogy egész Európában növekszik a bűnözés, az erőszak. De ugyanez a helyzet az Amerikai Egyesült Államokban is, ahol szintén ugyanazzal a liberális, hazug szabadságmaszlaggal ámítják a jó népet, amivel az Európai Unióban is teszik a nyugati országok, és nem törik magukat a keresztény értékrend védelmében, sőt, igyekeznek a kereszténységet, mint értékrendet teljesen ellehetetleníteni, eltörölni. Ha rajtuk múlna, minden vallást eltörölnének a Föld színéről, hogy teljhatalmat szerezzenek az emberek felett.

Magyarországnak a baloldali és a liberális politikai elithez hasonlóan az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok se nem barátja, se nem szövetségese, hanem ellensége. Ám, nem csupán Magyarországnak, hanem önmaguknak is, így az egész világnak. Sem az USA, sem az EU nem tud felmutatni semmilyen erkölcsi értéket. Az a demokrácia, amit ma a nyugat, beleértve Amerikát is, magáénak, és értéknek vall, az a XXI. század legembertelenebb, legkegyetlenebb, legbrutálisabb liberálfasizmusa. Ezért a ma egész Európát és az Amerikai Egyesült Államokat erőszakosan behálózó liberalizmus teljes mértékben vállalhatatlan, és elfogadhatatlan minden olyan ember számára, aki egyedül az örök érvényű erkölcsi értékhez akarja igazítani az életét. Ezt a jövő nagyon hamar bizonyítani is fogja, csak nehogy későn ocsúdjanak fel az emberek, hosszú Csipkerózsika-álmukból!