Mária, Isten anyja, és az Emberré lett Isten

Mária eljegyzése

Szűz Mária eljegyzésének története kevéssé ismert az evangéliumokból. A vele kapcsolatos események az Angyali üdvözlettel kezdődnek, amikor is Mária már József jegyese volt. A katolikus lexikon és apokrif iratok szerint, a gyermek Máriát szülei Istennek ajánlották fel, és a templomban nevelkedett. Amikor 12 és fél évesen eladósorba került, a szentek szent helyéből szózat hangzott a főpaphoz, mondván: „parancsold meg, hogy a Dávid nemzetségéből való házasulandó férfiak egybegyűljenek és ki-ki egy ágat tartson kezében, és akinek megzöldellik, azé légyen a Szűz.” Amikor azok egybegyűltek, és mindegyikük ráírta a maga vesszejére a nevét, a vesszőket a főpap a szentek szentjébe vitte. Miután József vesszeje zöldellt ki; egy szertartás közepette gyűrűvel is megpecsételték a jegyességet. Így lett az Úr akaratából József, Mária jegyese. Ünnepe január 23-án van, de az 1970-es liturgikus reform óta nem kötelező ünnep.

A jegyesség ideje alatt történt, hogy az Úr akaratából a Szentlélek betöltötte Máriát, és méhében megfogant az isteni gyermek, aki a Jézus nevet kapta. Ez az esemény a jegyesség nagy próbaköve volt, ám az Úr angyala megerősítette Józsefet: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” (Mt 1, 20-21) A szózat hatására József elfogadta Máriát, és a jegyesség végén elvette őt. Az angyal azért nevezi Máriát József feleségének a jegyesség alatt, mert a zsidó törvények a jegyest is teljes jogú feleségnek tekintik, a különbség csak annyi a jegyesség és a házasság között, hogy az előbbinél még nem történt meg a férj házába való bevezetés, az utóbbinál már igen.
 

Szűz Mária, Isten anyja

Isten anyja. E kijelentéssel kapcsolatban sok félreértéssel, felháborodással találkozhatunk, függetlenül attól, hogy egyes felekezetek elfogadják, vagy sem a Szűzanya személyét. Azt minden keresztény elfogadja, hogy a Názáreti Mária méhében megfogant egy gyermek, akit a keresztényvilág Jézusként ismer.

Jézust az Atya azért küldte, hogy az Isten Önmaga megteremtményesülési igényét a maga isteni természetének megfelelően beteljesítse, és hogy lehetőséget adjon a tévúton bolyongó emberiségnek a hazatalálásra. Mindenekelőtt, Istennek meg kellett találnia azt a személyt a földi világban, aki által ennek az isteni megtestesülésnek a feltételei megteremthetőek. Mert még az Istennek is szüksége volt anyára ahhoz, hogy ebben a földi világban, mint ember megszülethessen.

Több minden más is közrejátszott abban, hogy Isten éppen a Názáreti Máriát választotta, őt látta alkalmasnak e szeretetteljes, ám, mégis drámai feladat betöltésére. Isten, míg be nem lépett a Teremtésbe, mint ember, csupán isteni természettel rendelkezett. Ahhoz azonban, hogy mint ember megszülethessen, emberi természetet kellett felvennie. Ehhez volt szüksége Jézusnak Máriára, mint földi anyára.

Nem arról van tehát, szó, hogy Istennek, mint Teremtőnek, aki Máriát is teremtette, a Názáreti Mária lenne az anyja, hanem arról, hogy a Szűzanya, aki Jézus emberi természetének feltételét teremtette meg önmagában, ilyen értelemben az isteni személynek is életet adott. Általa az Isten vett fel emberi természetet, és öltött testet. Mária tehát, az ember Jézusnak volt az anyja, aki egyben isteni személy is, így lehet Mária az Isten anyja. De Mária soha nem tekintett magára, mint Istennek az anyjára, ő mint anya az ember Jézusért aggódott, és végigkísérte fia életét a fogantatásától kezdve a Golgotáig. Átélte mindazt a boldogságot és fájdalmat, amit egy anya csak átélhet, és ő az egyetlen, aki képes volt tökéletesen megélni önmagában Isten fájdalmát is, mert ő volt az egyetlen, aki kezdettől fogva tudta, hogy az a gyermek, aki az ő méhében megfogant, és az az ember, akit keresztre feszítettek, az nem csak az ő szeretett fia, hanem Isten Fia is, az emberré lett Isten.
 

Jézus neve napja

E nevet hiába keressük a magyar névnaptárban, nem fogjuk megtalálni. A Jézus név nem ismeretes a magyar nevek között. Hogy mégis megemlékezünk róla, annak oka a kereszténység bölcsőjének számító Palesztinában keresendő. E szent földön született meg alig több mint kétezer évvel ezelőtt az emberiség megmentője. Egy kisgyermek képében, testében jelent meg „Isten a Szabadító”. Ez a jelentése Jézus nevének. Bár, a naptárban nincs külön ünnepe, az egyház január 2-án, vagy január első vasárnapján emlékezik meg róla. A katolikus egyház a januárt, Jézus Havának is nevezi.

E neves napon az az esemény elevenedik meg előttünk, amikor József és a Názáreti Mária, Isten akaratából a 8. napon a vallási előírásoknak megfelelően Mózes törvénye szerint körülmetélteti újszülött gyermeküket. Ekkor kapja meg gyermekük hivatalosan is a Jézus nevet, amint az angyal nevezte őt, mielőtt Mária méhében a Szentlélektől megfogant volna. Maga a körülmetélés annyit tesz, hogy a hímvesszőről eltávolítják a fitymát. Ennek a fájdalmas szertartásnak a születést követő 8. napon kellett megtörténnie, melynek szerepe, hogy az Úr által előírt módon megerősítse azt a szövetséget, melyet Isten Ábrahámmal kötött.

A tisztulási idő leteltével, azaz a 40. napon pedig, József és Mária elvitték Jézust a templomba, ahol hivatalosan is bemutatták őt, majd áldozatot kellett bemutatniuk Isten előtt. Mindezek részleteiről a Biblia Ószövetségi könyveiből (Kivonulás 13, 1-2; és a Leviták könyve 12, 1-4-ben) is olvashatunk.
 

Urunk megkeresztelése

Fellépett egy ember, János próféta, aki fennhangon hirdette az Isten szavát, és bűnbánatra, megtérésre szólította fel az embereket. Kivonult hozzá egész Jeruzsálem, Júda és a Jordán egész vidéke, megvallották bűneiket, majd bemerítkeztek a Jordán vizében, miáltal lemostak magukról minden bűnt. Ezt nevezi ma az egyház vízzel való megkeresztelésnek, és így lett Isten prófétája, Keresztelő János, vagy Bemerítő János néven ismert.

Az emberek tömegével özönlöttek hozzá, hogy megtisztuljanak; hiszen János egy olyan ígéret beteljesedését jövendölte meg, amire a zsidók már évezredek óta vártak. Ugyanis minden zsidó hitének alapja a messiás várása volt. János pedig azt hirdette, hogy elközelgett ez az idő, és aki utána jön, annak még a saruszíját sem méltó megoldani. Ő szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen ígéret beteljesedése megmozgatja az embereket. Nem tudták, hogy mi módon, milyen körülmények között jelenik meg közöttük a várva várt Messiás, de méltóképpen akarták fogadni. Megtisztulva, megváltozva. Egy ilyen alkalommal jelent meg az emberek között elvegyülve Jézus. Olyan volt, mint bármely más hétköznapi ember. Csak Keresztelő János tekintete tapadt rá átszellemülten. A két ember régóta ismerte egymást, és Keresztelő János róla jövendölt. Amikor Jézus eléje ért, János szabadkozott, de Jézus elhárította.

Legyen meg, aminek meg kell lennie. Ezután Jézus alámerítkezett, és János megkeresztelte őt. Miután Jézus felemelkedett a vízből, megnyílt az ég, és a Szentlélek galamb képében reászállt, majd szózat hangzott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt 3, 17)

Ezt a jelenetet többféleképpen magyarázzák. Az az egész keresztény hitet tévútra vivő elmélet azonban teljesen abszurd, mi szerint ekkor Jézus magára vette volna a világ bűneit, hogy aztán a Golgotán magával vigye a keresztfára. Semmi ilyen nem történt. Jézus, mint ember külsőleg semmiben nem különbözött az átlagemberektől. Mint embert őt ugyanúgy ítélték meg az emberek, mint másokat. Már csak emiatt is szükségszerű volt a megkeresztelése, hogy akik majdan bírálni fogják, ebbe ne tudjanak belekötni. Csak egyedül az Atya tudta, hogy annak, akit Ő küldött, nincsen semmi bűne, hiszen közvetlenül Tőle jött az emberek közé. De az emberek ezt nem tudták, ezért Jézus ebben is igyekezett elkerülni a konfrontációt.

Jézus a vízből való keresztség után közvetlenül, Szentlélek keresztségben is részesült. Erre feltétlenül szüksége volt ahhoz, hogy küldetését az Atya akarata szerint tudja teljesíteni, és vállalni tudja azt a sorsot, ami ezzel jár. Noha Jézus az Isten Fia, és közvetlenül Istentől jött, mint embernek neki is szüksége volt a Szentlélek keresztségére a feladatához. Ezt kapta meg akkor, amikor megnyílt az ég, és a Szentlélek galamb képében reá szállt. Ugyanakkor megnyilvánult a Szentháromság is, hiszen eközben az Atya szózat formájában tanúságot tett a Jézusban testet öltött Fiúról, aki felett a Szentlélek lebegett.

Erre az eseményre emlékezik az egyház minden évben január 6-án, Vízkereszt napján, lezárva ezzel a karácsonyi ünnepkört.

Tóth Csaba