Két Lúcia nővér és a harmadik fatimai titok

Nem tudom, mennyien olvasták Marian T. Horvat: Két Lucia című írását, melyben fényképekkel, kutatási eredményekkel támasztja alá, hogy az 1917. május 13-án szűzanyai jelenésben részesült, és a 2005 februárjában 98. életévében elhunyt Lucia nővér nem egy és ugyanaz a személy. Tény, hogyha eltekintünk a szóban forgó írás elolvasásától, és csak a fényképeket vizsgáljuk meg, akkor is szembeötlő, hogy az „igazi” Lúcia és az „ál” Lúcia vonásai még csak köszönő viszonyban sincsenek egymással. De, van-e jelentősége, és mi érdeke fűződött az egyháznak az efféle hamisításhoz?
 
Nos, a történtek valószínűleg a Szűzanya által átadott titkokkal függnek össze. Mint ismeretes 1917. május 13-án, a portugáliai Fatima falucskában megjelent Szűz Mária három pásztorgyermeknek: Lúciának, Francisconak, és Jácintának. Közülük Lúcia volt a legidősebb, éppen 10 éves, és Jácinta a legfiatalabb. A Szűz három igen fontos titkot bízott a gyermekekre, melyek nyilvánosságra hozatalának feltételeit is pontosan meghatározta, és amihez a gyermekek szigorúan tartották is magukat. A gyermekek közül Francisco 1919-ben, Jácinta pedig 1920-ban meghalt. Így a titkok őrzése és továbbadása Lúciára maradt.

A titkok közül az első kettő annak rendje szerint nyilvánosságra is került, ám a harmadik titok nyilvánosságra hozatala sehogy sem akart megtörténni, melyről a Szűzanya úgy intézkedett, hogy ha Lúcia hamarabb hal meg, mint 1960, akkor Lúcia halálakor, ha később, akkor 1960-ban kell nyilvánosságra hozni. Ebből az is kitűnik, hogy bár Lúcia megéri a felnőtt kort, nem lesz hosszú élete.
 
1943-ban Lúcia nővér súlyosan megbetegedett, ezért ahogy felépült, 1944 januárjában José de Silva, Leiria-Fatima püspöke felszólította, hogy írja le a titok harmadik részét, mert attól féltek, hogy meghal. Eközben Valladolid érseke, aki akkor a tuyi egyházmegyét vezette, azt mondta, hogy ne tegye. Ebben a bizonytalan helyzetben ismét megjelent a Szent Szűz Lúcia nővérnek és megengedte neki, hogy leírja a harmadik titkot.

1944. január 3-án Lúcia nővér eleget tett a kérésnek, a levelet március 1-jével keltezte. Ez lett az egyetlen kézirat, amit két borítékba helyeztek. A külső borítékra Lúcia nővér ráírta, hogy csak 1960 után bonthatja föl a lisszaboni pátriárka vagy a leiria-fatimai püspök. Ezután lepecsételt borítékban átadta Leiria-Fatima püspökének megőrzésre, aki elküldte a lisszaboni pátriárkának.

Az elkövetkezendő időkben több püspök és a pápák is elolvasták az üzenetet, de nem hozták nyilvánosságra. Bár, az idők folyamán nyilvánosságra hoztak a levélből egy részletet, annak teljes tartalmát igazából, ma is homály fedi. Sőt, a nyilvánosságra került részlet is félreértésekre ad okot.
Íme, az ismert Harmadik titok:

A L'Osservatore Romano 2000. június 30-i, heti kiadásának szövegéből, Dr. Diós István által készített fordítás:
A látnok Lúcia nővér levele:

"J. M. J.
Az 1917. július 13-án, a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott titok harmadik része:
Az én Istenem iránti engedelmességből - aki Őexcellenciája, a Főtisztelendő leiriai Püspök úr, valamint Ön és az én szentséges Anyám által adott erre parancsot nekem - írok Önnek.
A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval mondta: 'Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!'
Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk 'valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek', láttunk egy fehérbe öltözött püspököt 'akiről úgy gondoltuk, ő a Szentatya'. Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna. A Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt. Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők.
A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket.
Kelt Tuyban, 1944. március 1."

Ezt a levelet 1981-ben az ellene elkövetett merénylet sebesüléséből kórházi ágyán lábadozó II. János Pál pápa is elolvasta, és magára vonatkoztatta. Tény, hogy csak egy csoda, netán a Szűzanya közbenjárása mentette meg a pápa életét, mégis kérdés vetődik fel a levél kapcsán. Ugyanis II. János Pál pápára egyetlen ember lőtt, és csupán egy vagy két lövés dördülhetett el. A jövendölés pedig arról szól, hogy megölik a pápát, a körülötte lévő püspököket, papokat, civileket. Vagyis valóságos tömegmészárlásról van benne szó. Az 1981-es merénylet kizárólag a pápa ellen irányult. Lehet ugyan magyarázni, hogy, mivel a pápa az egyház feje, és ő képviseli az egész egyházat, a püspököket, papokat és híveket, és így a pápa elleni merénylettel őket is jelképes támadás érte, de ez a magyarázat így túlságosan erőltetett.
 
Sokkal valószínűbb, hogy a szóban forgó tragikus esemény a pápa, a püspökök, papok és hívek ellen még nem következett be. Van ugyanis egy jövendölés, mely arról ír, hogy egy fehér ruhás vezetőt fognak megölni a közel-keleten. Itt pedig elsősorban Izrael jöhet számításba, ahol zsidók, keresztények és muzulmánok egyaránt élnek. Történelmi ismereteink pedig megerősítik, hogy e terület földrajzilag és politikailag egyaránt puskaporos hordó, egy időzített bomba, amely minden alapos óvintézkedés ellenére sem nevezhető biztonságosnak, és soha nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy mikor, mi történik. Így egy pápa és kísérete elleni merénylet is bármikor bekövetkezhet, ami akár egy újabb, még pusztítóbb világháborút is kirobbanthat.
 
Ugyanakkor ez a merénylet, akár Rómában is bekövetkezhet, mint ahogy az egész keresztény világot fenyegető Iszlám Állam is bejelentette, hogy elpusztítja Rómát. Ezzel a veszéllyel Ferenc pápa is tisztában van, éppen ezért a fatimai harmadik jövendölést ő is magára vonatkoztatja, mint ahogy annak idején II. János Pál pápa is.

Azonban a harmadik titok további részleteket is tartalmaz, amelyet a mai napig nem hoztak nyilvánosságra. Egyes feltételezések szerint a „Fatimai harmadik titok” eredeti szövege így néz ki:

»Az egész emberiségre hatalmas fenyítés jön, még nem ma és nem is holnap, de a 20. század második felében. A világon már sehol nincs rend. Még a legmagasabb pozíciókban is a Sátán uralkodik, és ő határozza meg a dolgok menetét. Érteni fog hozzá, hogy még az Egyház legfelsőbb csúcsára is behatoljon. Az Egyház számára is a legsúlyosabb megpróbáltatások ideje jön el. Bíborosok bíborosok ellen, és püspökök püspökök ellen lesznek. A Sátán soraikba lép. És Rómában is nagy változások lesznek. Ami rohadt, leesik, és ami leesik, azt nem kell tartani. Az Egyház elsötétedik és a világ rémületbe esik. A nagy, nagy háború a 20. század második felében lesz. Tűz és füst fog akkor a mennyből esni és az óceánok vizei elpárolognak, és a tajték az égig sistereg, és minden ledől, ami egyenesen áll. Millió és millió ember fog egyik pillanatról a másikra meghalni, és azok, akik még élnek, irigyelni fogják azokat, akik már halottak. És mindenütt a halál uralkodik azon tévelyek miatt, melyeket az őrültek és a Sátán szolgái elkövettek, aki akkor az egyetlen uralkodó lesz a földön. Később azonban, azok, akik mindezt túlélték és még életben vannak, ismét Istenhez és az Ő dicsőségéhez kiáltanak, és megint Istent fogják szolgálni, mint egykor, amikor a világ még nem volt ennyire romlott.«

Bár, a XX. Század második felében nem volt világháború, az üzenetre nem lehet rásütni a hamisság bélyegét, de nem is lehet egyértelműen kiállni annak valódisága mellett sem. Minden próféciát annak beteljesedése igazol. Ugyanakkor az is elmondható, hogy a XX. század második felében is jócskán voltak olyan pillanatok, amikor csak másodperceken múlott egy atomháború kirobbanása. Az, hogy ez nem következett be, joggal nevezhetjük az Isteni kegyelem közbeavatkozásának is, mert, mint tudjuk, ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem. (Róm. 5:20)
 
Most pedig térjünk vissza arra az időpontra, amikor is a fatimai harmadik titkot eredetileg nyilvánosságra kellett volna hozni. Ez úgy hangzott, hogy vagy Lúcia halálakor, ha az még 1960 előtt bekövetkezne, vagy 1960-ban. Miért 1960? Az időpont rámutat, hogy az égiek Lúciának sem szántak hosszú földi életet, nemhogy 98 évet, hiszen akkor nem szabtak volna két határidőt a titkok nyilvánosságra hozatalában. Ugyanis, ha Lúcia halála az egyik határidő, és figyelembe vesszük, hogy a jövendölés a XX. Század második felére vonatkozik, akkor a titkok közlése 2000-ben – ahogy II. János Pál pápa tette –, régen elkésett időpont, sőt, ha még azt is számításba vesszük, hogy a megjövendölt események még a titkok közlése előtt bekövetkeztek volna, akkor az egyház igen súlyos mulasztással vétkezett volna.
 
Tulajdonképpen, a „volna” szócskát el is hagyhatjuk, hiszen a mulasztást elkövette, csak tologatta az aktát, és nem akarta felvállalni senki sem a felelősséget a titkok közléséért.

Miért 1960? Lúcia erre a kérdésre, amikor ezt először megkérdezték tőle, csak annyit válaszolt, „mert a Szűzanya ezt kérte.” Ő maga nem firtatta, nem keresett rá magyarázatot, egyszerűen elfogadta. 1960, már igencsak a XX. század második fele. Az égiek akkoriban még bizonyára úgy látták, hogy 1960-ban, vagy a ’60-as években még meg lehetett volna változtatni sok mindent a politikai, katonai és vallási színtéren, hogy a jövendölésben előre jelzett pusztulás veszélye elháruljon az emberiség feje fölül. Ugyanakkor, azt gondolom, hogy ez az időpont inkább Lúcia elközelgő halálának idejével függ össze.
 
Ugyanis, Lúcia 1957-től eltűnik a nyilvánosság elől, és még engedéllyel sem látogathatta meg senki. Legközelebb csak 1967-ben hallunk róla, ez a Lúcia azonban, egészen másmilyen, mint az 1957 előtti, mintha teljesen kifordult volna önmagából. A régi Lúcia zárkózott, szomorú, magának való ember volt, aki kerülte a társaságot, és teljesen alávetette magát a Szűz akaratának. Az új Lúcia ennek szinte teljesen az ellenkezője. Bohó, vidám, társaságkedvelő, szeret a középpontban lenni, szereti, ha fényképezik. Megváltozhat-e ennyire egy ember, aki valamikor az életét is kész lett volna feláldozni a szent Szűz érdekében?

Lúciától a későbbiek folyamán újra megkérdezték, hogy miért 1960 volt a meghatározott időpont a titkok közlésére? Lúcia most azt válaszolta, hogy „nem az úrnő mondta, hanem én határoztam így.” Kérdem én, miként lehetséges az, hogy egy apáca, aki teljes lényét a Szent Szűz szolgálatának szenteli, egyszer így válaszol, másszor pedig homlokegyenest az ellenkezőjét ugyanarra a kérdésre? Miként lehetséges – ha hihetünk a képeknek –, hogy az 1967 előtti és utáni Lúcia között a legkisebb hasonlóság sem fedezhető fel? Ez csak úgy lehetséges, ha az igazi Lúcia 1957-1967 között meghalt, és 1967-ben egy új, hasonló korú apáca lépett Lúcia néven a régi helyébe.
 
Miért volt erre szükség? Csak egyetlen magyarázat lehetséges. Mégpedig a harmadik titok nyilvánosságra hozatala miatt. Az eredeti két időpontot az egyház elmulasztotta, és ennek felelősségét mindenképpen el akarta kerülni, ezért szükségszerűvé vált egy új Lúcia megteremtése, akinek valódi kilétét csak a beavatottak ismerték. Így a pápák is, akik 1967 után Lúciával találkoztak, abban a hitben voltak, hogy az igazi Lúciával találkoztak, noha ő már réges-régen a mennyek angyalkórusának létszámát gazdagította, a kolostorban pedig, egy egészen más ember fogadta a látogatókat.

Mi vihet rá egy apácát efféle cselekedetre? Először is, mindenképpen hessegessünk el magunktól minden olyan gondolatot, ami részéről a hívek szándékos megtévesztését sugallja! A különféle szerzetesrendek mind az egyház fennhatósága alá tartoznak, így annak engedelmeskedni kötelesek, ezért, a szerzetes- és apácajelöltek is, amikor belépnek a kolostor, zárda kötelékébe, engedelmességi fogadalmat tesznek feletteseiknek, a rendfőnöknek. Nem bírálhatják feletteseik döntését, utasításait, különben kiteszik őket a rendből, és nem lehetnek szerzetesek, ill. apácák.
 
Lúcia nővér is nyilván ennek tudatában nevelkedett a zárdában, megtanulta mit tehet, mit nem tehet, és mi az, amit köteles megtenni. Súlyos dilemma ez különösen olyankor, amikor nem mindennapi feladattal akarják megbízni. Ha voltak is fenntartásai; felettesei, az egyház vezetői bizonyára gyorsan meggyőzték őt, hogy jó ügyet szolgál vele. Bizonyára kioktatták mindarról, amit tudnia kellett az igazi Lúciával kapcsolatban, ugyanakkor megengedték neki, hogy olyan legyen, amilyen.
 
Ez azért is fontos, mert az egyház mindenképpen el akarta kerülni, hogy a dolog idő előtt kiderüljön, és világra szóló botrány kerekedjék az ügyből. Ugyanis, ha kiderül a csalás, akár az egész egyház hitelét is megrengetheti.
 
Egy újabb kérdés viszont az 1967 utáni Lúcia felelősségét feszegeti. Terheli-e valamilyen felelősség Lúcia nővért azért, amit tett? Igen, bár valószínűleg nem olyan mértékben, mint ahogyan azt az ember első pillantásra gondolja. Felelősség terheli azért, mert cinkos volt egy piszkos játszmában, mely, ha nem is ártó szándékkal, de a hívek megtévesztésére irányult, és közvetve az igazi Lúcia Szent Szűz iránti áldozatvállalásának, és a fatimai jelenések hitelét csorbította annak ellenére, hogy a hívek többsége a személycseréről a mai napig mit sem tud. Legyen mentség eme Lúcia számára jóhiszeműsége, naivitása és tudatlansága!
 
Ma már egyik Lúcia sincs közöttünk, mégis mindenki jobban járt volna, ha az egyház vezetői kezdettől fogva a Szűzanya útmutatásai szerint járnak el. Sok kellemetlenségtől, hercehurcától kímélhették volna meg magukat, szerzeteseiket, apácáikat, nem utolsósorban, felekezeteikhez tartozó híveiket. Ideje volna komolyan venni, hogy az egyház ne akarjon Jézus vagy a Szent Szűz feljebbvalója lenni, felülbírálva akaratukat, és uralkodó egyház helyett, szolgáló egyház legyen újra!

Jó lenne, ha a fatimai titkokat eredeti formájában, minden nyelvre lefordítva teljes terjedelmében mielőbb a világ elé tárnák! Az első kettő titok már beteljesedett, vagy részben beteljesedett, de a harmadik titok sokak szerint, még várat magára, hiszen két pápa is magára vonatkoztatja annak tartalmát, köztük a jelenlegi Ferenc pápa is. Ideje, hogy részletesen megismerjük, hogy imáinkkal, cselekedeteinkkel változtathassunk a lehetséges jövőn, mert a jövőnk nem mástól, mint a jelen megszentelésétől függ.