Tóth Csaba:

Élő vizet adott

(1927. november 25 - 2004. május 1.)

Megemlékezés Dombi Feri bácsi halálának 10. évfordulója alkalmából

Feri bácsival 1997-ben, Budapesten találkoztam először, amikor a Műszaki Egyetemen misézett. Ezt megelőzően a Hangkönyvekből ismertem meg a nevét, igen érdekes módon.

Amikor a ’90-es években Magyarországon is beindult a New Age mozgalom, az ezotéria számos ága közül engem a szellemvilággal való kapcsolat lehetősége érintett meg leginkább. Aminek lassan meg is lett a maga gyümölcse. Nem volt rossz, de nem is a legjobb. Sokat tanultam ekkor arról, hogy a hit és a hiszékenység nem ugyanaz. Ugyanakkor éreztem az égiek védelmét, nehogy visszavonhatatlanul vakvágányra tévedjek ezen a téren. Persze, ez csak évek múltán tudatosult bennem.

Szellemvilággal való kapcsolatomat igyekeztem tudatosan Jézusra irányítottan fenntartani. Ugyanis e médiumításom motivációja az volt, hogyha van szellemvilág, és lehet velük kapcsolatot teremteni, akkor Isten is van, és Istennel is lehet „beszélni”. A kapcsolatteremtéshez ekkor még eszközöket használtam, nem ismertem a Párbeszéd Imát, azonban arra lettem figyelmes, hogy egy idő után, már azelőtt megjelent bennem a válasz, kérdéseimre, mielőtt az eszközt használtam volna.

Ettől annyira felvillanyozódtam, hogy elkezdtem hasonló témájú könyveket keresgélni a könyvesboltokban. Így akadtam rá az egyik könyvesboltban a Hangkönyvek egyikére, amelyen a következő szöveget olvastam:

„Egy katolikus pap párbeszéde égi lényekkel”

Nem akartam hinni a szememnek, és belelapoztam. Ahogy olvasgattam, egyre izgatottabb lettem, és ujjongva, magamról megfeledkezve kiáltottam fel, hogy: „Ez kell nekem!”

Már akkoriban voltak elképzeléseim arról, hogy miként vélekedik az egyház ezekről a könyvekről, témákról, ám ez nemhogy elriasztott volna, hanem még inkább vonzott. Ez volt az első Hangkönyvem, a későbbi 43 kötetből a 2-es.

Innen kezdve egyenes út vezetett a Hangközösség felé. A Műszaki Egyetemen tartott misék, hasonlatosak voltak az akkortájt ismert inárcsi összejövetelekkel, legalábbis a szervezeti felépítését illetően.

Aztán egy rövidke időre ez a kapcsolat megszakadt, de majd fél évvel később megtudtam, hogy Feri bácsi Budapesten él, és csoportokat is vezet. Elmentem hozzá egy életgyónásra. Izgultam, mert fogalmam sem volt róla, hogy milyen is egy életgyónás, de mint kiderült, félelmemnek nem volt semmi alapja. Beszélgetésünk nagyon bensőséges, szeretetteljes volt.

Így 1998-tól kezdtem el járni Feri bácsi pénteki csoportjába. A józsefvárosi lakás hátsó szobájában gyűltünk össze alkalmanként kb. 20-an. Ezek az órák mindig lelket emelőek voltak. Feri bácsi hol egyszerűen belekezdett egy téma boncolgatásába, hol pedig a mi kérdéseinkre adott választ. Amikor a mi véleményünkre volt kíváncsi egy adott témában, mindig befelé figyelve hallgatott bennünket. Minden bizonnyal, így kontrollálta Jézussal, mondandónkat. Aztán ő is elmondta róla a maga gondolatait, Jézussal támasztva alá. Mindig örömmel hallgattuk őt. Arca ragyogott, amikor  beszélt. Nem volt tabu téma, de a személyes megbeszéléshez lehetett időpontot kérni. A leghangulatosabb, legvidámabb összejövetelek akkor voltak, amikor a halál került szóba, ekkor nevettünk a legtöbbet.

Feri bácsi nem a rajta kívül levő, kétezer évvel ezelőtt élt Jézusról tanított, hanem azt a Jézust mutatta meg, aki benne élt, és azt a Jézust, aki bennünk is élni szeretne, aki lakást szeretne venni bennünk. Persze, beszélt ő az Evangéliumok Jézusáról is, hiszen enélkül nem lehet megérteni azt a Jézust, aki állapotszerűen bennünk akar élni. De a kétezer évvel ezelőtt élt Jézus tanítását a benne lakozó Jézus erejével mutatta be nekünk. Nem a Bibliából, vagy a teológián tanult lexikális ismeretet hallottuk tőle vissza, hanem ezen ismereteknek a megtapasztalt Istentől szerzett ismereteivel letisztult formájú ötvözetét. Élő vizet adott, amit ő is kapott.

Ezért ő minden szempontból hiteles volt számunkra. Ezt mi akkor nem tudtuk, nem is tudtuk volna így megfogalmazni, talán nem is tudatosult bennünk, csak éreztük, hogy egy fantasztikus dolognak vagyunk a tanúi, részesei. Feri bácsi nem egyszerűen egy pap bácsi volt, aki hittant tanított nekünk, hanem valóban karizmatikus egyéniség, akiben a Szentlélek működött, munkálkodott. Amikor beszélt, erő sugárzott belőle. Ezt az erőt, még ha visszafogottan is, akkor is lehetett érezni, amikor már beteg volt, és egyre gyengébb.

Csoportunk létszáma az idő során fokozatosan bővült, úgyhogy már alig fértünk el a szobában, így Feri bácsi felosztotta a csoportot, és többedmagammal átkerültem a szerdai csoportba. Az újak, kezdők maradtak pénteken.

Hogy Feri bácsi mennyire karizmatikus volt, mennyire vonzotta az embereket, az is mutatja, hogy sokan csak azért jöttek el az összejövetelekre, hogy őt hallják, tőle tanuljanak, de amikor megtudták, hogy valamelyik alkalommal más lesz helyette, aki foglalkozik velünk, el sem jöttek.

Hatalmas vonzerő volt abban, amit Feri bácsi tett, és ahogyan tette. Kivetette halászhálóját, és kifogott bennünket Isten számára. Feri bácsi feladta nekünk a leckét Jézusnak adottságával, karizmatikusságával, és ha mi mindannyian komolyan vesszük, amit tőle, általa tanultunk, akkor mi sem adhatjuk alább!

Immáron 16. éve vagyok tagja az „ÉGI BÉKE A FÖLDÖN” nevű közösségnek, tudom, hogy mennyire fontos az Istennek való teljes odaadottság az üdvösségünk érdekében, és hogy azokat a képességeket, melyeket Isten karizmává erősít bennünk, a legjobban használjuk fel; hiszen mindezeket azért kapjuk Tőle, hogy mi is a lehető legjobb emberhalászokká válhassunk.

Amikor Jézus a tömeg előtt beszélt, azt mondták róla, hogy: „mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.” (Mt 7, 29) Ezt Feri bácsiról is el lehet mondani. Úgy tanított, mint akinek hatalma van. Nemcsak azt mondta el, amit tanult, amit Jézus mondott, hanem eggyé vált azzal a tartalommal, amit képviselt, utat engedett magában a Szentléleknek, ezért áradt belőle erő, amikor tanított.

Ha hitelesek akarunk maradni, és meg akarjuk érinteni az emberi lelkeket, hogy visszataláljanak a Valódi Jézushoz, akkor a mi számunkra sem lehet elég a lexikális tudás, nem elég azt mondani, amit Jézus mond, hanem eggyé kell válnunk a jézusi tartalommal, és utat kell engednünk a Szentléleknek, hogy szabadon működhessen, munkálkodhasson bennünk és általunk.

Ha Feri bácsira hivatkozunk, akkor nem érhetjük be ennél kevesebbel! Számomra ez nagyon fontos! Segített engem abban, hogy Jézussal való kapcsolatomat mindjobban elmélyítsem, és megláttatta velem, hogy mennyi mindent kell még tennem ennek érdekében. Ő számomra nem egyszerűen Feri bácsi volt, hanem: A FERI BÁCSI.

Örülök, hogy ismerhettem őt, és tanulhattam tőle! Ma már többen vannak közösségünkben, akiknek nem adatott meg, hogy személyesen ismerjék őt. De, ha mi, akik részesei lehettünk a vele való találkozásnak, Istennek odaadottságunk révén utat nyitunk magunkban a Szentléleknek, akkor Dombi Feri bácsiból is továbbadhatunk valamennyit azoknak az embereknek, akik a szavunkra hallgatni fognak, amikor apostoli, prófétai küldetésünket beteljesítjük.