Üdvözöllek Vendég!
Csütörtök, 2024/Március/28, 14:40:55
Főoldal | Regisztráció | Belépés | RSS

Honlap-menü

A fejezet kategóriái

Cikkeim [35]
Keresztút [1]

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Belépés

Keresés

Barátaink:

Cikkek katalógusa


Az EU végnapjai

Tóth Csaba:

Az

végnapjai

Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból,
hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.

(Jn 17: 15)

Amikor Jézus búcsú beszéde végén az Atyához imádkozott, nem azt kérte tőle, hogy vegye ki övéit a világból, hanem hogy óvja meg őket a gonosztól, és erre minden oka megvolt.

Jézus három és fél éven át tanította, készítette fel tanítványait apostoli küldetésükre. Mi ez a küldetés? Nem más, mint annak a szeretetnek a megvallása, hirdetése, megcselekvése, amely Istennek lényege, és amelyet Jézus, mint ember megvalósított, megtestesített. Ez a szeretet merőben más, mint amit az emberek általában a szeretetről gondolnak.

Nem véletlenül mondja Jézus a következőket apostolainak:

„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!
Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.”

 (Jn 13: 34)

Nem elég szeretni, és az sem mindegy, hogyan szeretünk. Nagyon komolyan kell vennünk, amivel Jézus kiegészíti, ill. teljes, és helyes értelmezést ad az előző mondatban tett felszólításának. De ez a felszólítás nemcsak annak a 12 apostolnak szól, akik tanítványai között is a legbelső köréhez tartoztak, hanem minden embernek, aki a földön csak létezett, és létezik.

Nem passzióból, szórakozásból mondta és tette Jézus, amit mondott és tett. Ő utat mutatott minden ember számára a benső béke, a boldogság, az örök életet adó üdvösség felé. Meg akarta értetni, hogy ha békét, boldogságot akarunk, ha nem akarunk újra és újra a földi világ poklának részesei lenni, akkor meg kell változnunk, meg kell változtatnunk a gondolkodásunkat.

Hogy nyomatékot is adjon szavainak, nemcsak úgy a levegőbe beszélt, hanem saját életével, sorsvállalásával tett tanúbizonyságot mindenki előtt. Ezzel is bizonyítva, hogy amiről beszél, az igenis megvalósítható. Ugyanakkor, sorsvállalásával tanúbizonyságot tett arról, hogy mi vár arra az emberre itt a földön, aki ezt a küzdelmet vállalja és végig csinálja, és mi lesz ugyanennek a jutalma a mennyben.

Jézus mindennek a tudatában vitte végbe küldetését. Nincs ember a földön, aki egy kitalált meséért az életét adná. Csak az, aki hiszi, meg van győződve annak igaz voltáról, amit képvisel; képes odaadni az életét az ügy érdekében. Jézus pedig arról tanított, ahonnan származik. Nála hitelesebben senki nem képviselhette, testesíthette volna meg azt a tanítást, amelyet az emberiségnek adott.

Mégis kevesen fogadták be Őt, sőt, képmutató módon megrágalmazták, hazugságokat fogtak rá, kiforgatták szavait, szándékosan félremagyarázták cselekedeteit, végül halálra ítélték, és megölték.

Ahogy kétezer évvel ezelőtt, ma ugyanúgy a pénz és a hatalom az, amely meg akarja szabni az emberi gondolkodást. Jézusnak nem azért kellett meghalnia, mert ne lett volna igaz, amit tanított, amit képviselt, hanem azért, mert az akkori hatalom képviselői a hatalmukat, a befolyásukat féltették tőle, mint ahogy minden hatalom – akár világi, akár vallási –, retteg a gondolkodó, a józan eszét használó embertől. Ma sincs ez másképpen.

Legyen az világi, vagy vallási hatalom, uralkodni csak úgy tud az embereken, ha a valós értékeket eltorzítja, kiforgatja, kiüresíti, és annak keretet adó formáját hazugságokkal, fél- és részigazságokkal tölti meg, új tartalmat, új jelentést adva ezzel neki, amit természetesen rákényszerít a társadalomra.

A szavak, fogalmak a felszínen ugyanazok, csak, ami a bensőjükben rejtezik, annak nincs köze a valósághoz. De az nem is érdekli a hatalom képviselőit, nekik elég, ha felszínesen belengetik a szép szavakat, és kijelentik, hogy ezek az igazi értékek, az ember pedig, ha csak a felszínre figyel, meg is eszi, amit meg akarnak etetni vele.

Jézus nagyon ügyelt arra, hogy a fogalmakon mindenki azt értse, amit érteni kell. Az ember erkölcsi lény, melynek valós tartalmát a lelkében hordozza, bele van kódolva, ezért azt kitörölni nem tudja sem önmagából, sem más emberből. Az ember akármilyen mélyre süllyed is erkölcsileg, a beléje kódolt alapvető erkölcsi normát csak eltorzítani tudja, de megsemmisíteni nem. Ezzel különösen akkor kénytelen szembesülni, amikor a földi halál könyörtelenül megkérdezi őt.

Ugyanis a halál pillanatában nem csak a testi élete szűnik meg, hanem a földi, emberi törvények is lehullanak róla, és ott áll majd csupaszon Isten színe előtt, akár hitt benne, akár nem. Itt azonban már nem hivatkozhat holmi emberi törvényekre, demokráciára és liberalizmusra.

Ekkor már csak az az erkölcsi érték a mérce, amelyre minden emberi lény teremtetett, mely boldogságának, üdvösségének kulcsa, mert mindaddig, míg meg nem tanul e szerint az érték szerint élni a földön is, nem nyeri el jutalmát a mennyben, hanem újra és újra a földi siralomvölgyben kénytelen tengetni életét.

Nem Isten az, aki őt erre kárhoztatja, hanem maga az ember mond ítéletet önmaga felett, és teremti meg önmaga számára a poklot. Lehet hazudni Istennek, mint ahogy hazudhat az ember önmagának és embertársainak is, hogy jobbnak és szebbnek mutassa magát a valóságnál, csak az a különbség Isten és ember között, hogy Isten pontosan tudja, hogy mi van az ember lelkében, mikor hazudik és mikor őszinte. Istent nem lehet átverni, és aki mégis megpróbálja, az magával szúr ki.

A képmutatás ama jelzője, mellyel általánosságban az álszent, magukat jobbnak, másoknál különbnek tartó embereket jellemez, nem maguk a képmutató emberek által megfogalmazott meghatározásából született, mégis ők voltak azok, akik annak tartalmát magukban megteremtették. Így téve szitokszóvá mások számára azt a fogalmat, mely eredeti formájában egészen másfajta magatartás megjelenítésére hivatott.

Konkrétan a „farizeus” kifejezésről van szó, melynek jelentése: elkülönülés. A farizeusok a zsidóság ama részéhez tartoztak, akiknek eredeti céljuk az volt, hogy elkülönítsék magukat a földi hívságoktól, a bűntől, a többi embertől, és egész életüket Istennek szenteljék, akitől felhatalmazást kaptak arra, hogy az Írást és a Törvényt magyarázzák, tanítsák az embereknek. A farizeusi réteghez tartozók külön közösséget, mondhatni: pártot alkottak.

Ők voltak a nép vezetői, akik nemcsak magyarázták a Törvényt, hanem alkottak is törvényeket. Mivel magukat különbnek, kiváltságosoknak, nélkülözhetetlennek tartották, ezért törvényeiket egyre inkább úgy alkották meg, hogy rájuk nézve minél kedvezőbb legyen, a terheket pedig mindinkább az átlagemberek viselték.

Ezt többnyire azzal magyarázták, hogy ők mint a nép vezetői igen fontos feladatot látnak el, ők gondoskodnak róla, hogy az emberek Isten törvényei szerint éljenek, folyamatos kapcsolatban vannak Istennel, akinek útmutatásai szerint irányítják az emberek életét, ezért sokat kell imádkozniuk, és mindezek sikeressége érdekében az egyszerű embereknek kell nagyobb áldozatot hozniuk.

Az emberek életére vonatkozóan, vezetői szerepük nélkülözhetetlen mivoltának kifejezésére külsőségekben is nagy hangsúlyt fektettek. Fontoskodtak, imáik hangos, feltűnő volt, hogy az emberek előtt tekintélyt szerezzenek.

Így aztán az emberek egyre több terhet viseltek, a farizeusok pedig visszaéltek a hatalmukkal, a befolyásukkal. Erről Jézus is beszélt hallgatóságának:

„Jézus ekkor a néphez és a tanítványokhoz fordult, ezekkel a szavakkal: „Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket,
mert bár tanítják, de tetté nem váltják.

Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Minden tettükben az vezeti őket,
hogy az emberek előtt feltűnjenek.

Szélesre szabják imaszíjukat és megnagyobbítják köntösükön a bojtokat. Szívesen elfoglalják a lakomákon a főhelyeket és a zsinagógában az első székeket, szeretik, ha a tereken köszöntik s rabbinak szólítják őket az emberek.”

(Mt 23: 1-7)

Nem egyszer vetette a farizeusok szemére keményszívűségüket, képmutatásukat:

„Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni, azokat meg nem engeditek be.

Jaj nektek, írástudók és képmutató farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek és árvák vagyonát. Közben nagyokat imádkoztok, ezért nagyobb ítélet vár rátok.”

(Mt 23: 13-14)

Ha képmutatásról, hazugságról van szó, ma sem kell a szomszédba menni. Azt gondolná az ember, ennél rosszabb már nem jöhet. De jött. A majd kétezer éves farizeusi képmutatást, egy még alantasabb, gonoszabb szemlélet váltotta fel, a liberalizmus. E szó: „liberalizmus”, egy mai gondolkodó ember számára ugyanolyan szitokszó, mint a „farizeus” kifejezés immár kétezer év óta.

A kettő között a különbség annyiban nyilvánul meg, hogy kétezer évvel ezelőtt Jézus még mondhatta a népnek a farizeusok kapcsán, hogy: „Tegyétek, amit mondanak, de tetteikben ne kövessétek őket.”, de a liberálisokról ezt már ő sem mondhatná el, mert értékrendjük, a tiszta fogalmakról alkotott világnézetük oly mértékben eltorzult, kiüresedett, hogy annak lényege régen elveszett számukra. Értéke csupán egy pénz- és hataloméhes ideológiává degradálódott.

A „liberalizmus” jelentése: „szabadelvűség”, mely a francia Liberty szóból ered; és a személyes szabadság és a törvény előtti egyenlőségen alapszik. Kezdetben olyan jogi szabadságról és egyenlőségről szólt, mely lázadt mindenfajta társadalmi elnyomás, hátrányos megkülönböztetés ellen.

A ma ismert liberalizmus fényévnyire van az eredeti értékektől. A szabadságot szabadosságra cserélte, az egyén kizárólagos érdekeit, felsőbbrendűségét hirdeti, és teljesen figyelmen kívül hagyja azt a nyilvánvaló tényt, hogy az ember közösségi létre teremtetett erkölcsi lény, vagyis egyéni szabadságát és másokkal kapcsolatos – így törvény előtti – egyenlőségét is csak közösségben képes megélni.

E tény figyelmen kívül hagyása révén, a liberális eszmét képviselők részéről kizárólag torz, elfajzott nézetek alakulhatnak ki olyan fogalmak kapcsán, mint: szeretet, hit, vallás, szabadság, család, házasság, közösség, egyén, szolidaritás, tolerancia, menekültkérdés, nemi identitás, abortusz, eutanázia, hogy csak néhányat emeljek ki.

Az ember erkölcsi lény, ezért döntéseiért, cselekedeteiért erkölcsi felelősség terheli. A jogi szabályozás a földi világban azért alakult ki, mert az ember elrontotta önmagában azt az erkölcsi normát, mely segítségére lehetett volna a földi élet rögös útjain.

Mikor rontotta el? Amikor hatalmába kerítette az önzés, és úgy döntött, hogy az emberalatti (állat, növény, ásvány) világon túl, az emberen is uralkodni akar. Ezért, kitalált magának egy módszert, amivel a vágyott javakból önmagának többet juttathat, mint másoknak, így szerezve mind nagyobb hatalmat embertársai felett.

Aztán javai védelme érdekében törvényeket alkotott, meghatározta kit milyen jogok illetnek meg, milyen kötelességek terhelnek. De ez mind nem elég. Még többet akart, még nagyobb hatalmat, hadsereget, hogy leigázzon, megalázzon és szolgasorba taszítson más embereket, népeket.

Már rég nem az erkölcsi norma, hanem a vagyon és a hatalom határozta meg az értékeket. Már a pénz és a hatalom határozza meg nemcsak azt, hogy kinek mihez van joga, hanem azt is, hogy mi számít az erkölcs rendjében értéknek és bűnnek. Vulgárisan mondva, van az a pénz, amiért az ember a saját anyját is eladja.

A jog rendje az igazság, az ítélkezés rendje, nem pedig az irgalom rendje, melyben minden ember egyenlő, mert az irgalom rendje a szeretet rendje, amely nem uralkodik mások felett, hanem szolgál másokat. Nem szolgai módon, hanem szabad akaratából, saját belátása szerint.

Nem a jogegyenlőség hozhat megoldást a problémákra, hanem az Istentől származó, a lelkünkbe belekódolt erkölcsi értékek helyreállítása önmagunkban. Nincs, és nem is lehet béke az olyan emberben soha, aki attól teszi függővé boldogulását, vagy boldogságát, hogy jogait milyen mértékben tudja érvényesíteni.

Ahhoz, hogy megtudjuk, a belénk ültetett, ám, általunk elrontott erkölcsi értékeket hogyan tudjuk helyreállítani önmagunkban, vissza kell térnünk a forráshoz, Istenhez. Isten ugyan, nem fogja helyettünk helyre rakni, amit elrontottunk, de segít benne, ha hajlandóak vagyunk együttműködni vele.

Először is meg kell tanulnunk megérteni Őt, hogy a fogalmakon mi is ugyanazt értsük, amit Isten ért rajta, ne pedig emberi és hatalmi érdekek szerint alakítsuk, torzítsuk azok jelentését, mint ahogy manapság is teszik bizonyos hatalmi-, politikai-, üzleti körök.

Ha békét akar a lelkében az ember, akkor véget kell vetnie a zavarosban való halászásnak, és tiszta vizet kell öntenie a pohárba. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy a fogalmakat csak azok képesek helyesen értelmezni, akik legalább törekszenek arra, hogy összhangban legyenek Istennel.

A többi ember számára nem ajánlhatunk mást a helyes értékrend kialakítása érdekében, csak a megtérést. Mindaddig, amíg ez meg nem történik bennük, teljesen felesleges győzködni őket, csak a dacos ellenállást érjük el velük. Megtéríteni senkit nem lehet, és ez nem is lehet szándéka senkinek. Csak tanúságtétellel, példamutatással lehet arra ösztönözni másokat, hogy megtérjenek.

 A tisztánlátás érdekében tisztázzunk néhány fogalmat a fentebb felsoroltak közül.

1. Házasság: Két ember szoros szövetsége, mely kizárólag egy férfi és egy nő között jön létre.
A házasulandó felek elsősorban Istenhez hűségesek, elfogadják önmaguk számára Útként, Igazságként, és Életként, Hozzá igazítják gondolkodásukat, így erkölcsi életüket a Hozzá való tartozásuk határozza meg. Ebből következik, hogy amennyiben hűségesek Istenhez, annyiban hűségesek egymáshoz is. Ennek fényében élik házaséletüket a férfi, mint férj, a nő pedig, mint feleség. Isten csak ezt a kapcsolatot áldja meg.

A házasság túl azon, hogy két ember szerelmének, szeretetének felelős mederbe való terelésének vállalása, nem jogi, hanem felelős erkölcsi döntés a felek részéről, ahol a férfi és női nemi szerepek is hangsúlyozottan vannak jelen, mind Istennel, mind egymással való kapcsolatukban.

Az azonos neműek közötti párkapcsolat természetellenes, identitás zavarból fakadó vonzalom gyümölcse. Ezért az ilyen házasság soha nem hordozza Isten áldását akkor sem, ha a parlament, vagy akár az egyház döntése lehetővé tenné az efféle kapcsolatok legalizálását.

Innentől kezdve ez a világ döntése, amihez Istennek semmi köze nincs, Ő csupán szemlélője az ilyen eseményeknek, de részt venni nem tud ezen párok életében. Természetellenes, ha egy férfi önmagát vagy egy másik férfit nőnek, vagy egy nő önmagát vagy egy másik nőt férfinak él meg.

Mindkét fél identitás zavarral küzd, és sem fizikai- sem lelki-szellemi értelemben nem képes arra, hogy önmagát és partnerét természetes nemi szerepben élje meg, helyesen szeresse, így aztán azt a szerepet sem képesek betölteni, amelyet a házasság, mint a legkisebb közösségi létforma a házastársaktól megkövetel.

2. Család: Legszűkebb értelmezésben az apa, az anya és a gyermek együttes közösségét nevezzük családnak.
A férfi, mint apa, a nő, mint anya nyilvánul meg a gyermek irányában, a gyermek pedig, mint a férj, és a feleség közös kapcsolatának gyümölcse. Tágabb értelmezésben, a család köréhez tartoznak a szülők szülei, azaz a nagyszülők, azok még élő felmenői, az unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik, keresztszülők.

Előfordul, hogy az apa vagy az anya egyedül neveli gyermekét. Ilyenkor beszélünk csonka családról. Ekkor az apa vagy az anya többnyire saját, vér szerinti gyermekét neveli egyedül, és vagy az anya vagy az apa hiányzik a családi kötelékből. Ennek vagy a szülők válása, vagy az egyik fél halála lehet az oka. Ha az egyik szülő elhalálozott, akkor a gyermek nem csupán csonka családban él, hanem egyben félárva is.

Nem minősülhetnek erkölcsi értelemben családnak az olyan kapcsolatok – például azonos neműek közötti kapcsolat –, amelyben természetüknél fogva nem jöhet létre gyermeknemzés. Törvényhozói döntés minősítheti ugyan ezeket a kapcsolatokat jogi értelemben családnak, ha lehetővé teszi számukra az örökbe fogadást, de erkölcsi értelemben soha nem válhatnak családdá.

Azok az emberek, akik bármilyen módon részt vesznek egy természetellenes állapot létrehozásában és fenntartásában, nem képesek egészséges erkölcsi értékrendet adni „gyermeküknek”, mivel természetesnek tartanak egy természetellenes állapotot, ezért egy erkölcsileg torz értékrend szerint élnek, és hoznak döntéseket saját, és esetlegesen örökbefogadott gyermekük erkölcsi életére vonatkozóan.

3. Nemi identitás: Minden ember egyedileg megélt társadalmi neme.

Természetes körülmények között ez vagy férfi, vagy nő, attól függően, hogy fiúnak vagy lánynak született.

Egy biológiai értelemben fiúnak született gyermek társadalmi neme is fiú, aki felnőtt korában férfiként éli meg biológiai- és társadalmi nemét is, ugyanígy, egy biológiai értelemben kislánynak született gyermek, felnőtt korában nőnek éli meg biológiai- és társadalmi nemét.

Hogy ki milyen neműnek születik a földre, az a születendő lélek döntése következtében már a fogantatás előtt eldől, ezért az az ember, aki társadalmi nemét nem a biológiai neme szerint éli meg, nemi identitás zavarban szenved, és mind biológiai-, mind társadalmi nemiségét helytelenül, eltorzítva képes csak megélni.

A nemi hovatartozás nem lehet jogi kérdés. Nem ok nélkül születik valaki kislánynak, vagy kisfiúnak. Az a fajta liberális szemlélet, hogy a gyermek majd nagykorúságát elérve szabadon eldönti, hogy melyik nemhez akar tartozni, és addig nem szabad őket fiúnak vagy lánynak nevezni és e szerint nevelni, egészen egyszerűen abszurd. Ennek az aberrált gondolkodásnak az elfogadása vezet leginkább a legsúlyosabb személyiségzavarhoz az érintetteknél.

4. Szabadság: Külső- és belső kényszer ellenére tenni a meglátott jót. Ez a jelentése ennek a fogalomnak.

Általánosságban az emberek azt értik szabadságon, hogy minden korlát nélkül azt tehetnek, amit csak akarnak. Ez így nem igaz. Megtehetem, ugyan, hogy megölöm a másik embert, hivatkozva arra, hogy azt teszek, amit csak akarok, csakhogy ennek egyrészt az az ára, hogy emberölésért börtönbe kerülök, másrészt a lelkiismeretem nem fog nyugton hagyni, amiért egy ember élete szárad a lelkemen. Ez pedig szó szerint is értendő.

Nem érezhetem magam szabadnak mindaddig, amíg egy ember megölése terheli a lelkemet, függetlenül attól, hogy leültem-e érte a büntetésemet, vagy sem. Ha lelkemben a legkisebb bűnbánat sincs az elkövetett bűn miatt, akkor még mindig rabja vagyok a bűnnek, és nem vagyok szabad. Azzal, hogy megpróbálom elhallgattatni a lelkiismeretemet, csak súlyosbítom a helyzetemet.

Tisztára kell mosnom a lelkemet, vagyis először őszintén meg kell bánnom a bűnt, amit elkövettem, és Isten előtt is meg kell vallanom bánatomat, hogy valóban őszintén bánom, amit tettem. Isten mindig megbocsát minden bűnt, ha a miatta érzett bűnbánat őszinte szívből fakad, csak ezután érezheti magát szabadnak az ember.

A szabadság azért nem egészen ez. Alapjában véve, kétféle szabadság létezik. Van formai, és van tartalmi szabadság az erkölcs területén.

A formai szabadság: a választás szabadsága, azaz: választhatok a jó és a rossz között.

Tartalmi szabadság: Külső-és belső kényszer ellenére tenni a meglátott jót.

A meglátott jó, nem jogi, hanem erkölcsi értelemben jó, az, amit Isten tart jónak. Bármilyen körülmények közé kerülök, bárhogyan is bánnak velem, még a legembertelenebb körülmények között is, a legembertelenebb bánásmód ellenére is törekszem az Isten szerinti jó megcselekvésére. Ez a szabadság.

A lelkem szabad, mentes mindenfajta szeretetlenségtől, bűntől. A lelki szabadság nem függ az ember fizikai szabadságától, kapcsolatától. Lehet egy ember kapcsolatban is szabad, és egyedül is megkötözött, olyan, mint egy rab.

5. Tolerancia: Latin eredetű szó, jelentése: türelem, tűrőképesség, tűréshatár. Az eltérő vélemények, meggyőződés, a többségi kultúrához képest különleges szokások tiszteletben tartása, megengedése, lehetővé tétele, tűrése.

Manapság legfőképpen a másság elfogadására szokták értelmezni a tolerancia kifejezését. Ez így értelmezhetetlen, hiszen minden ember más. Szőke, barna, vörös, kicsi, nagy, alacsony, magas, sovány, kövér, átlagos, férfi, nő, gyerek, felnőtt stb., lehetne a sort a végtelenségig folytatni. Nincs két egyforma ember. Ezek olyan jellegzetességek, melyek csak külsőségekben határozzák meg az embert, nem pedig magatartásában.

Minden ember más, máshogy néz ki, mások a szokásai, más az ízlése, más a világnézete, gondolkodása, magatartása. Tolerancia az, ha elfogadom, hogy vannak másmilyen emberek. Azt, hogy valakinek a mássága miben, és mennyiben tolerálható, mindig le kell tudni mérni azon a mérlegen, melyet úgy hívnak: szeretet.

Önmagában az, hogy valaki más, még nem érték. Arra viszont kötelez bennünket, hogy azzal a jót akarással közeledjünk feléje, melyet Isten fejez ki e szóval: szeretet. A szeretet más szóval annyit tesz, hogy jót akarni. Azt a jót, amit Isten lát jónak. Ezért, toleráns is csak annyiban lehetek, amennyiben a másik ember mássága összhangban van Isten szeretetével. Toleranciára hivatkozva nem lehetek bűnrészes.

Azokat az embereket is szeretnem kell, azaz jót kell akarnom, akik mások, más a világnézetük, más az értékrendjük, de nem tolerálhatom a magatartásukat, cselekedeteiket, ha az, az Isten szeretetével nincs összhangban. Nem tolerálhatom azt, ami rossz, ami bűn, akkor sem, ha azt a másik ember nem tartja annak.

A tolerancia mindenképpen erkölcsi magatartás annak részéről, aki toleranciát gyakorol a másik emberrel szemben. Tolerálni lehet nem erkölcsi megnyilvánulást is, így például a barna hajú embernek tolerálnia kell, hogy léteznek szőkék is. A szőke részéről nem erkölcsi megnyilvánulás, hogy ő szőke, de a barna részéről erkölcsi megnyilvánulás az, ahogy a másik ember szőkeségéhez viszonyul.

Ha viszont a szőke valami természetelleneset, rosszat tesz, a barna nem tolerálhatja csak azért, mert az a másik ember szőke, és nem tartja rossznak, amit tett. A rossz az rossz, akárki teszi. A mérce mindig az a lelkiismeret, amelyet ugyan el lehet nyomni időről-időre, de nem lehet megszüntetni, ezért mindig tükröt állít az ember elé.

A tolerancia nem kényszeríthető ki mások által, sem erőszakkal, sem hatalmi szóval, mint ahogy nincs erkölcsi nevelés, csak erkölcsi önnevelés. Bár, sokszor előfordul, hogy a toleranciát megpróbálják zsarolással, fenyegetéssel és más manipulatív módon kicsikarni bizonyos érdekkörök; azzal szemben azonban, aki teljes odaadással arra törekszik, hogy Isten szeretetének valóságát cselekedje meg életében; nem érhetnek célt.

Sajnos, más fogalmakkal is ugyanígy próbálják az embereket manipulálni ezek az érdekkörök, hogy alantas céljukat elérjék. Alapos, kidolgozott tervük van arra, hogy a hazugságot igazságként lehessen eladni a hiszékeny embereknek. Főleg olyan fogalmakat használnak fel az emberek manipulálására, amelyekkel érzékenységükre, együttérzésükre apellálnak, mi által úgy válnak egy alantas, gonosz hatalom kiszolgáló eszközeivé, hogy észre sem veszik, hogy becsapták őket, és mire felocsúdnak kábulatukból, már késő lesz.

6. Szolidaritás: Közösségvállalás.

Ahogy a helyes szeretet nem vak és nem részrehajló, ugyanúgy nem lehet vak és részrehajló az, aki szolidáris. Sem a szeretet, sem a szolidaritás nem automatika, és komolyan mérlegre kell tennie mindent az embernek ahhoz, hogy el tudja dönteni, mivel tud közösséget vállalni, és mivel nem.

Minden ember rendelkezik azzal a beléje kódolt erkölcsi értékrenddel, amivel fel kell tudni ismernie, hogy mi helyes, és mi nem helyes az erkölcs területén. Akinél ez az értékrend oly mértékben sérült, hogy nem képes megkülönböztetni a jót a rossztól, az nem tud helyesen közösséget vállalni semmilyen magatartással, elvvel, értékrenddel, emberrel, ezért ugyanígy nem lehet közösséget vállalni sem vele, sem értékrendjével.

Ha valaki közösséget vállal valakivel, vagy valamivel, akkor azzal kifejezi egyetértését azzal a céllal, gondolattal, magatartással, amit a másik ember, vagy csoport képvisel.

A szolidaritás, egyfajta együttérzés olyan emberekkel, akik valami miatt hátrányt szenvednek a többi emberrel szemben. A szolidaritás sohasem passzív dolog, mindig cselekvésre ösztönöz. Ezért az egyén felelőssége nem hagyható figyelmen kívül akkor sem, ha csapatban, közösségben tevékenykedik bárkinek az érdekében.

Szolidaritásra senkit nem lehet kötelezni, az kizárólag önkéntes alapon működik. Hatalmi szóval, erőszakkal kikényszerített szolidaritás semmilyen értéket nem hordoz, csupán szolgai engedelmességet vár el „alattvalóitól”. Az embereket nem tekinti egyenrangúaknak.

A szolidaritás lényege pedig éppen az, hogy az ember, amivel vagy akivel szolidáris, magával egy szintre emeli, magával egyenrangúnak tekinti azt. A hatalmi szóval, és erőszakkal kikényszerített szolidaritás nélkülöz minden ilyen értéket. Sem azt nem tekinti önmagával egyenrangúnak, akivel kapcsolatban a szolidaritását akarja mások számára tudtul adni, sem azokat nem tekinti egyenrangúnak, akiket a szolidaritásra akar rákényszeríteni. Az egész nem más, csupán hazug képmutatás.

Az, hogy ki kivel, milyen módon, milyen mértékben szolidáris, kizárólag az egyén szuverén döntésén múlik, és abba senkinek semmilyen beleszólása nem lehet. Sem hatalmi szóval, sem zsarolással, sem fenyegetéssel nincs joga beleavatkozni. De erkölcsi felelősséggel tartozik tettéért, ugyanis cselekedetével nem veszélyeztetheti mások testi épségét, biztonságát, életét.

7. Menekült: Faji, vallási, nemzeti, politikai üldöztetés miatt kénytelen elhagyni otthonát, származási országát.

A menekült minden lehetőséget felhasználhat otthona, országa elhagyására, ha azt legális módon nem tudja elhagyni élete veszélyeztetése nélkül. A menekültet a menekült státusz csak az első biztonságos országig illeti meg, ahol menedékkérelemmel fordulhat az ország illetékes hatóságaihoz, és a hatóság által meghatározott helyen köteles megvárni kérelme elbírálását.

A menekült semmilyen követeléssel nem léphet fel az adott országgal szemben, és köteles annak törvényeit megtartani. Ennek akkor is eleget kell tennie, ha a menekült úti célja egy harmadik ország. A menedékkérőnek ekkor is meg kell várnia kérelme elbírálását, és hogy a harmadik ország hajlandó-e őt befogadni. Amennyiben a kérelmező megszegi ezeket a szabályokat, a kérelme automatikusan semmissé válik, és a hatóságok visszatoloncolják a menedékkérőt a származási országába, és átadják a hatóságoknak.

Ez a természetes menete, ha valaki menekülni kénytelen, és menedékkérelemhez folyamodik. Nem pedig az az erkölcstelen, embertelen, és a menekültek üzletszerűen betelepítő liberális ideológia, mely csak két lábon járó munkaerőt lát a menedékkérőben, és amely üzleti, hatalmi érdekei szerint forgatja ki bizonyos szavak jelentését, és a maga aberrált nézeteit akarja rákényszeríteni embertömegekre.

8. Migráció: Népvándorlás.

E kifejezést tömeges vándorlás, áttelepülés esetén használjuk, amikor emberek tömegesen hagyják el otthonukat egy általuk meghatározott cél érdekében. E motiváció lehet belső indíttatásból, de külső hatás eredménye is, ami egy valamilyen üzleti- vagy politikai érdeket szolgál, és bizonyos érdekcsoportok így próbálnak manipulálni, befolyásolni számukra sorsdöntő eseményeket, főleg anyagi haszon reményében.

Ezek a manipulatív folyamatok minden kétséget kizáróan tetten érhetőek az Európai Unió migránspolitikájában, és az ezt kézi vezérléssel irányító üzleti körökben. A magyarázat, hogy Európa öregszik, és szükség van bevándorlókra, hogy friss munkaerő legyen, nagyon szépen hangzik csak nem igaz.

2015-ben másfél millió bevándorlót fogadott be Németország. Ebből mindössze alig 10-20 ezer ember volt egyáltalán, munkára fogható. A többiek egészen egyszerűen eltűntek.

Aztán, olyan magyarázat is elhangzott a minap, hogy elfogynak a németek, ha nem jönnek a bevándorlók. Ez a kijelentés ugyanolyan hamis, mint az előző. A tömegével befogadott, befogadandó szírek, irakiak, afgánok vagy bármely más nemzetből érkező bevándorlók soha nem lesznek németek.

Ők továbbra is megőrzik identitásukat, nem fogadják el a német vagy más ország törvényeit, csak is kizárólag a saját törvényeik szerint hajlandók élni, sőt, azt minden eszközzel rá is akarják kényszeríteni a befogadó ország állampolgáraira, és ha erre nem hajlandók, megfenyegetik őket. Gyakorlatilag nem menekültek, nem bevándorlók, hanem megszállók. Európa lakossága pedig meghunyászkodva szemléli az eseményeket, és hogy elkerülje a konfrontációt a betelepülőkkel, saját, valós értékrendjét is képes feláldozni.

Az a gyilkos liberalizmus, amely egész Európát, az Európai Uniót behálózza, gyakorlatilag saját népességének kiirtásán dolgozik. Mivel egyre kevésbé hallgatnak rájuk az emberek, ezért afféle lakosságcserét akarnak véghezvinni, amivel végérvényesen leszámolhatnak az öntudatos nemzetállamokkal, másrészt egy olyan szavazóbázist akarnak létrehozni, amely az ő hatalmukat hosszú távon biztosítja. Így megvalósíthatóvá válik számukra egy homogén, központi hatalommal rendelkező európai birodalom,

Egy nagyon komoly szépséghibája van ennek az elképzelésnek. Ezek a betelepített migránsok egyrészt, soha nem fognak integrálódni az európai társadalmakba, mert eszük ágában sincs, másrészt csak addig van szükségük az európai baloldalra és liberálisokra, amíg meg nem erősödnek annyira, hogy átvegyék a hatalmat, és le nem számolhatnak az európai liberális eszmékkel. Számukra teljesen mellékes, hogy marad-e európai ember típus Európában, vagy sem, a lényeg, hogy saját embertelen törvényeiket kényszerítsék rá az emberekre.

Mindent összevetve, a ma ismert liberalizmus meghamisítja, eltorzítja, kiüresíti a valós erkölcsi értékeket, kőkemény liberális diktatúrát épít, melynek célja egy egységes, nemzetek nélküli, homogén, bólogató Jánosokból álló brüsszeli központi hatalommal rendelkező Európai Egyesült Államok megteremtése, melynek érdekében akár több tízmillió migráns betelepítésére is kész.

Az Európai Unió, amely folyton valamilyen európai értékre hivatkozik, és amit minduntalan számon is kér a vele egyet nem értő tagállamoktól, egyrészt, nem képvisel semmilyen európai értéket, mert azt már régen elárulta, tönkretette, másrészt rohamtempóban robog a Harmadik világháború felé, ami akár egész Európa pusztulását is eredményezheti.

A szabadság, a tolerancia, a szolidaritás, a menekültkérdés és a migráció kezelése csak szavak szintjén jelenítik meg az emberi, európai értékeket, tartalmukat tekintve semmi közük a valósághoz. Az egészet ahhoz lehetne hasonlítani a legegyszerűbben, mintha virágvázába virág helyett építési törmeléket raknánk. Ennyit ér az Európai Unió értékrendje, amíg a baloldal, ill. a liberálisok és üzleti köreik határozzák meg.

Ennek egyik legjellegzetesebb megjelenési formája a menekült- és migráció kérdés. Az a menekült vagy migráns, akinek van annyi pénze, hogy embercsempészeket megfizessen, ezzel az erővel legálisan, törvényes módon is át tudná lépni az országok határait, ha felszáll egy repülőgépre. Csak érvényes igazolvánnyal, útlevéllel kell rendelkeznie. Aki menekülni kénytelen, annak olyan gyorsan kell elhagynia az otthonát, hogy örül, ha a saját és családja életét mentheti, és nincs ideje milliókat összeszednie ahhoz, hogy embercsempészek zsebét tömje.

Az, aki igazán menekülhetne, szinte nem is tudja elhagyni otthonát, országát pedig még úgy sem, mert nem tudja megfizetni. Neki van szüksége segítségre, de nem azért, hogy elhagyja a hazáját, hanem, hogy mielőbb biztonságba kerüljön, és újra fel tudja építeni saját és családja életét.

Azok az emberjogi aktivisták, civilszervezetek, akik liberális- és üzleti körök érdekeit képviselve arra buzdítják a kiszolgáltatott embereket, hogy elhagyják hazájukat, és hazugsággal arra veszik rá őket, hogy törvényt szegjenek, csupán az embercsempészek zsebét tömik, amit nyilván azért tesznek, mert a busás haszonból nekik is jut.

Ezért, nagyon súlyos felelősség terheli őket, mert amit tesznek, az nem más, mint emberkereskedelem, és nem csak azok életét veszélyeztetik, akik helyzetük miatt ki vannak szolgáltatva nekik, hanem azokét is, akik befogadnák ezeket az embereket.

Hazug ígéretekkel Európába csalják őket, elhitetik velük, hogy Európában a törvényeket nem kell komolyan venni, minden alanyi jogon jár nekik, és a migránsok tömege eszerint is viselkedik. Eszük ágában sincs betartani a törvényt, követelőznek, és természetesnek tartják, hogy csak úgy átgázolhatnak egy országon csak azért, hogy egy másikba eljussanak.

Ilyet senki nem tehet. A törvénynélküliség mindenkit elembertelenít. De az embertelen törvény is ugyanígy embertelenné tesz. Ahogy minden háznak megvan az a kapu, az az ajtó, amelyen mindenki beléphet, ha a ház tulajdonosa ezt megengedi számára, ugyanúgy megvannak a maguk beléptető helyeik az országoknak is, ahol, aki, ha igazolni tudja magát, és jó szándékkal közelít, beengedik őt. De olyan nincs, hogy valaki nem az ajtón akar bemenni, és el akarja hitetni a házigazdával, hogy szándékai nemesek. Aki nem az ajtón akar belépni, annak takargatni valója van, és szándékai nem tisztességesek. Ezért az ilyen embert az okos házigazda nem engedi be a házába.

 

„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába,
hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló.”

(Jn. 10: 1)

De, ha már beengedték, befogadták, akkor köteles a házigazda szabályai, törvényei szerint viselkedni, és nem ő szabja a feltételeket, ahogy több nyugati országban manapság teszik.

Még Isten országába sem lehet csak úgy bejutni. Annak is megvannak a maguk feltételei, amit Isten szab meg, és nem mi, akik még a saját szabályainkat is készek vagyunk felrúgni, ha az érdekünk úgy kívánja. Isten törvényei világosak, és ha be akarunk jutni az Ő országába, akkor nekünk kell Hozzá igazítanunk a gondolkodásunkat, és nem Isten fog hozzánk alkalmazkodni, hogy a kedvünkbe járjon.

Ha az Európai Unió továbbra is azon az úton halad, melyet hatalmi törekvéseinek és üzleti érdekeinek rendel alá, akkor saját pusztulásának útját járja, és nincs jövője. Jelenlegi értékrendje ugyanis nem a lelki-szellemi gazdagodáshoz, hanem annak teljes lerombolásához vezet.

Európának és benne az Európai Uniónak egyetlen lehetősége van, hogy a pusztulást elkerülje, hogy visszatér a keresztény értékekhez, melyet évtizedekkel ezelőtt megtagadott. Nem a vallásoskodáshoz, hanem Jézus valós tanításához, annak megtartásához, megcselekvéséhez.

Az igazi keresztény nem ostoba, hanem igenis használja az eszét. Tudatosan, és öntudatosan képviseli Istent az emberek előtt, és nem hunyászkodik meg, holmi emberi hatalom, és üzleti érdekek előtt. Szelídsége nem bárgyúság, hanem olyan erő, mely kerül mindenfajta fizikai erőszakot másokkal szemben, de megköveteli, hogy embernek tekintsék, mint ahogy ő is embernek tekint mindenkit, aki embernek született, még ha az, magatartásában és tetteiben embertelen.

Amikor Jézus a búcsúbeszédében az Atyához imádkozott, és nem azt kérte, hogy vegye ki övéit a világból, hanem, hogy óvja meg őket a gonosztól, akkor nem csupán az Atyához szólt, de a mi tudtunkra is adta, hogy amit meg kell tennünk itt a világban, azt máshol nem tudjuk megtenni. Itt a földön kell Isten akaratát megcselekednünk, ahol a Sátán az úr. De nem kell félnünk, mert Jézus velünk marad, és aki mindvégig kitart, az üdvözül.

A sok száz millió kereszténynek, aki az Európai Unióban él, fel kell végre emelnie a tekintetét a földről, ahová szégyenlősen mereszti szemét, és a sarkára állva, bátran vállalni a hitét. A sátán üvöltve, hangosan hirdeti a maga istentelen „vallását”, de az nem lehet ok arra, hogy a keresztények hallgassanak.

Azért tudja a Sátán a maga igéjét egyre hangosabban hirdetni, mert azok, akik csendre utasíthatnák, maguk sem hisznek igazán Istenben, hanem megelégszenek, egy valamilyen gyenge vallásossággal, és azt hiszik, hogy ez elég az üdvösséghez.

Soha nem volt még ennyire gyenge a kereszténység, mint most. Európa jövője most azon múlik, hogy a keresztények képesek-e egységet alkotni, a vallásosság helyett, Jézus mellé állni, és nem csak Igazságként és Életként, hanem Útként is felvállalni Őt, tanúságot téve arról az igazi értékről, melyet Isten tart annak, és nem a világ a maga hamis, szemfényvesztő csillogásával.

Minden ember érdeke, hogy a virágvázába ne építési törmeléket rakjunk, hanem a beleillő szép virágot, vagyis a forma és a tartalom összhangban legyen egymással úgy, ahogy az Istenben is van. Tehát, a fogalmakon mi is azt értsük, amit Isten ért rajta, és ennek fényében cselekedjük meg az Ő akaratát. Nem szolgai engedelmességgel, hanem, mint tudatos, az Istennel együttműködő munkás, partner.

Az emberen múlik, hogy pokol és szenvedés lesz-e a sorsa, vagy dicsőséges felemelkedés Istenben. Sorsáért senkit nem tehet felelőssé önmagán kívül. A választás szabadsága még mindig rendelkezésére áll. Itt az idő a cselekvésre.

Kategória: Cikkeim | Hozzáadta:: Csabi (2017/Május/16)
Megtekintések száma: 868 | Címkék (kulcsszavak): Migráció, kereszténység, farizeus, Európai egyesült Államok, Gonosz, tolerancia, isten, Az EU végnapjai, liberalizmus, európai Unió | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]