A tanítványság fogalmát két oldalról közelíthetjük meg. Egyrészt a tanítvány felől nézve, másrészt pedig annak a személynek az oldaláról, akinek az illető a tanítványa.

Mielőtt belemélyednénk ennek boncolgatásába, tisztáznunk kell néhány kérdést!

Az egyik legfontosabb kérdés, hogy a tanítványságnak van-e feltétele? Ahhoz, hogy tanítvány legyen, először is, kell lennie egy tanítónak, aki rendelkezik azzal a tannal, amit másokkal meg akar osztani. A tanítónak tisztában kell lennie azzal, hogy amit képvisel, és tovább kíván adni, az megvalósítható, mi több, életpéldájával hitelesítenie is kell. Tudnia kell, hogy tanának mi a célja, milyen követelményeket támaszthat, és azoknak teljesíthetőnek kell lennie anélkül, hogy a tan a legkisebb mértékben is sérülne. Vagyis, meg kell alkotnia azokat a feltételeket, amelyek nélkül a tan útja nem járható, illetve, amelyek nélkül a tan nem sajátítható el. Erre azért van szükség, hogy a tanító vagy mester csak olyan személyt fogadjon el tanítványnak, aki a feltételeknek megfelel.

Hogyan állapítható meg, hogy valaki megfelel-e tanítványnak? Először is a személynek ahhoz, hogy tanítvánnyá  válhasson, nyitottnak kell lennie a tan irányában. Másodszor vállalnia kell a feltételeket, amelyek a tan megismeréséhez, illetve annak az útján való járáshoz szükségesek. Harmadszor pedig, életpéldájával hitelesítenie kell tanítványi voltát.

Bizonyos tanoknál nem elég az illető szándéka, akarata, mert az gyakran valamilyen képesség, tehetség meglétét követeli meg tőle. Tehát, a leendő tanítványnak tisztában kell lennie adottságaival, képességeivel. Ezért csak olyan személy lehet tanítvány, aki az előbb felsorolt feltételeknek eleget tesz.

Egyfelől tanítványnak nevezheti magát az a személy, aki nyitott az általa meglátott tan irányában, rendszeresen eljár ahhoz a tanítóhoz, akitől a tant elsajátíthatja, eleget tesz azoknak a feltételeknek, amelyeket a tanító az elsajátításhoz és a tan útján járáshoz nélkülözhetetlennek tart, és erről tanúbizonyságot is tesz. Másodszor, az nevezhető tanítványnak, akiről a környezete is tanúságot tesz, akár pozitív, akár negatív módon. Pozitív módon, a környezete is elismerően reagál viselkedésére és tevékenységére, negatív módon pedig támadásoknak van kitéve a tanítvány azok részéről, akik a tant nem ismerik, vagy nem fogadják el. Harmadszor pedig maga a tanító tesz tanúságot tanítványa tanítványságáról mások előtt.

Az első és legfontosabb tant maga az Isten alkotta meg, pontosabban az Atya, és a Fiú volt az Ő első tanítványa. Ugyanis a Fiú is az Atyánál tanult, és, mint Jézus tanúságot is tett róla az emberek előtt. Ő a Szeretet tanát hozta el, elmondta és példát adott arról, hogyan kell az Istent és egymást helyesen szeretni. Tanításával bemutatta az igaz szeretethez vezető utat. Ez az egyetlen olyan tan, amelynek minden ember a tanítványa lehet, illetve kell is lennie, hiszen mindannyian az Isten szeretetére vagyunk kitalálva. Tehát, a szeretet képessége bennünk van, csupán e szeretetnek a felismeréséhez, helyes megéléséhez, és az erről való tanúságtételhez van szükség tanítványságra.

Míg a Fiú részéről elegendő volt az Atya szeretetének befogadása ahhoz, hogy szeretni tudjon, nekünk embereknek ezt nagyon komolyan meg kell tanulnunk. A helyes szeretet megtanulásához, és az arról való tanúságtételhez, szívünkbe kell zárnunk, és teljesítenünk kell mindazokat a feltételeket, amelyeket a tanító elengedhetetlennek tart, hogy az általa kijelölt úton járni tudjunk.

Aki Isten tanítványa akar lenni, annak Istentől kell tanulnia! Aki Isten tanítványa akar lenni, annak vállalnia kell, hogy megtanul úgy gondolkodni, ahogy Isten gondolkodik! Aki Isten tanítványa akar lenni, annak törekednie kell arra, hogy úgy szeressen, ahogy az Isten szeret!

Az ember, akit Isten, fejlődő szellemi lénynek teremtett, csak akkor lehet Isten tanítványa, ha elfogadja az Ő feltételeit, vagyis, vállalja Isten tanának megismerését, törekszik gondolkodását Jézus szerint alakítani, és erről megfelelő módon tanúságot is tesz. Azonban, egy tanítvány bármilyen szintet is ér el, sohasem mondhatja el magáról, hogy már kész, és mindent tud, mert akkor már nem tanítvány, hanem önmagát felmagasztaló, mesternek avanzsáló ördögi játékszer.

„Aki  Hozzám  tartozik,  annak  meg  kell  tanulnia,  hogy  a  tanítványság  egy  állapotszerű életforma. E téren nincs megállás.”

(Hang 4/298)

A Tanítványság olyan állapot, amely csak akkor állhat fenn, ha valaki folytonos tanulásban van, ám annak megszakadásával azonnal megszűnik. Minden tanítványban felismerhető a mestere, mert viselkedésében, gondolkodásában hasonlóvá akar válni vele. A tanítványokat is megkülönböztető módon felismerték az emberek a beszédükről, viselkedésükről, hiszen eltértek a többiektől, és ha kezdetlegesen is, de magukon viselték azokat a jegyeket, amelyekről az átlagemberek a közöttük járó Jézusra ismertek. Ezek a jegyek már az elején megmutatkoztak, pedig ugyancsak a kezdetén voltak még annak a bizonyos gondolkodás-átalakításnak, amit vállaltak. Éppen ezért, mindent elkövettek annak érdekében, hogy a követelményeknek ne csak megfeleljenek, hanem vérükké is váljon a Jézus szerinti szeretet.

Jézus a három év alatt mindig tanítványainak nevezte őket. Ezért tévúton jár az, aki azt hiszi, hogy csak akkor lesz Isten tanítványa, ha már egy szintet elért, és teljesített. Ezzel nem csak önmagát csapja be, hanem másokat is meggátol abban, hogy ezen az úton elinduljanak, mert olyan magasra emeli a lécet, amit egy esetlegesen alacsonyabb szinten lévő szellemi lény képtelen teljesíteni. Jézusnak rengeteg tanítványa volt, és nyilván voltak olyanok is közöttük, akiknek szellemi képessége meglehetősen felülmúlta a tizenkettőjét. Mégsem őket emelte maga mellé, hanem azok közül választott, akiken igencsak volt mit csiszolgatnia. Számára nagyon fontos volt, hogy még egy iskolázatlan, egyszerűen gondolkodó, szellemi analfabéta is megértse őt.

Ha nem ez lett volna a célja, zsenikkel vetette volna körül magát, mert voltak a környezetében olyan emberek is, akik néhány beszélgetés után megértették azt, ami a tizenkettőnek továbbra is homály maradt. A tanítványság állapotszerű tanulás, tekintet nélkül arra, hogy az illető éppen hol tart. Lényeg, hogy vállalja az utat, és lelkét és szellemét folyamatosan pallérozva végigmenjen rajta, hogy miközben gondolkodását alakítja, élete is megváltozzon, állandó tanúságot téve Istenhez tartozásáról.

„Én azért neveztem tanítványaimat tanítványoknak, mert ezzel is érzékeltetni akartam, hogy aki Hozzám tartozik, az állapotszerű tanuló kell, hogy legyen.”

(Hang 9/762/2.)

A tanítványság tehát, állapotszerű tanulás, ami természetesen állapotszerű tanúságtételt is jelent azon a szinten, amelyen a tanítvány éppen tart, mert mindig figyelembe kell venni az ő természetes fejlődési útját, lehetőségeit, képességeit. Nem lehet többet követelni tőle, mint amire képes, de kevesebbet sem, mert az visszavetné fejlődésének menetét. Isten Szeretettana erkölcsi vonatkozásban minden emberre egységes. Abban eltérés nincs. Különbségek csupán azokban az eszközökben lehet, és van, amelyek felhasználásával mindenki megélheti a helyes szeretetet mind magával, mind másokkal szemben, mások, illetve a maga javára. Így minden egyes tanítvány a maga, egyénileg rendelkezésére álló eszközeivel tesz tanúságot arról, hogy, mint tanítvány hol tart, és kinek a tanítványa, hiszen megnyilvánulásai elárulják őt.

Aki komolyan gondolja azt, hogy ő Isten tanítványa, akkor annak életével tanúságot kell tennie róla az emberek előtt. Ha tanúságot teszünk Istenről az emberek előtt, akkor Jézus is tanúságot tesz rólunk az emberek előtt, föltámadáskor pedig az Atya előtt. Az a tanítvány, aki Istentől tanul, az Isten akaratát keresi, Isten akaratában él és cselekszik, hiszen azért Isten tanítványa, mert azonosulni akar Isten tanával, azaz a szeretettel. Ezért az ilyen tanítványt Isten is megvallja mások előtt, és noha szellemi szinten továbbra is tanítvány marad, mégis Isten gyermekévé lesz általa.

Tehát, a tanítványt nem a vallásossága teszi Isten tanítványává, hanem gondolkodás-módjának folytonos formálása, amelynek révén Isten, mint eszközt használhatja fel őt, Szeretet-tervének megvalósítására.

Tóth T. Csaba