Főoldal » Cikkek » Cikkeim

A FIÚ, aki öröktől fogva van

A FIÚ, aki öröktől fogva van

 

Akár a Fiúság fogalmát, akár születésének idejét és körülményeit tekintjük, nyilván megoszlanak a vélemények, és a címben lelhető kijelentés is első ránézésre nehezen értelmezhető. Mivel a kereszténység a Fiú fogalmát természetszerűleg, Jézushoz köti, ezért az a legjobb, ha én is Jézusnak, az Evangéliumokban magára tett kijelentései alapján próbálom ezt megfejteni, értelmezni. Jézustól Jézusig.

Az embert már az is zavarba ejti, ha azt a szót hallja, hogy: öröktől fogva. Ugyanis ezzel nem tud mit kezdeni az, aki csak térben és időben képes gondolkodni. Mindennek van kezdete és vége. Valaminek a keletkezése, születése, folyamata, elmúlása, mind-mind időhöz van kötve. Azt mondjuk, hogy Isten öröktől fogva van. Hogyan van öröktől fogva? Hogyan született, mikor született, hogyan jött létre? Számunkra ez felfoghatatlan, értelmezhetetlen, hiszen mi emberek, akik térben és időben gondolkodunk, az „öröktől fogva” fogalmát nem tudjuk elhelyezni az általunk ismert idő skáláján. Nem mondhatjuk, hogy ettől eddig tart a mi időnk, innen pedig az örökké, vagy ettől eddig van az örökké, innen pedig a mi időszámításunk. Hová tegyük az örökké-t? Ezzel sem tudunk mást tenni, mint sok mással, csak azt, hogy elhisszük. Ahogy az iskolában is sok mindent úgy tanulunk meg, hogy elhisszük, amit a tanár mond. Elhisszük, hogy  az  „o” betű kerek és nem háromszög alakú, hogy  „1+2=3”, és nem hét vagy kilenc. Az idő fogalma az örökkévalóságban egészen mást jelent, mint a mi háromdimenziós világunkban. Ezt majd csak akkor fogjuk megérteni, amikor már mi is olyan iskolában fogunk járni, ahol az „örökké” lesz az idő mértékegysége, de addig nem tehetünk mást, minthogy elhisszük, és ezt így kell elfogadnunk.

Más a helyzet a Fiú fogalmával, amelyen sokat törtem a fejem, bár nagyon egyszerűnek tűnik az egész. Ha egy házaspárnak gyermeke születik, akkor szülővé válnak, és a férfi apa, a nő pedig anya lesz, míg gyermek nélkül csupán a férj-feleség kapcsolatára korlátozódik együttlétük. Ha az embernél így van, Istennél sem lehet másképpen. Isten azonban egymaga hordozza mindkettőt anélkül, hogy ketté kellene osztania magát, tehát, nincs külön férfi isten és női isten. Benne mindez: EGY, míg az embernél van külön férfinem és női nem, noha mindkét nem magában hordozza a másik tulajdonságait is. Istennek ahhoz, hogy szülővé válhasson, teremtenie kell, hiszen Ő sem válhat másképpen Atyává, csak, ha vannak gyermekei, hozzá hasonló szellemi teremtményei. Ehhez azonban előbb a feltételeket kell biztosítania, vagyis megszületik az Akarat:

Legyen Világosság!” (Teremtés 1, 3).

Az Akarat azonban egymagában nem elegendő, szükség van Isten egy másik tulajdonságára is, ez pedig nem más, mint a mozgás, az áramlás, az áradás, pulzálás, lüktetés. Isten e különböző, ám nagyon magas frekvenciájú rezgéseinek rezonanciájából születik meg az, ami minden élet forrása: a Fény. Ő az, aki Isten minden tulajdonságát magában hordozza, Isten képe, mégsem teremtmény. Ő az élet forrása, aki nélkül nem létezhet a Teremtés, ezért egylényegű az Atyával, Ő a Fiú, aki mindig látja az Atyát, hisz mindig Vele van, Isten Fia.

A Fény, mivel Isten minden tulajdonságát tisztán hordozza magában, és lényegéhez tartozik a kiáradás, kiárad minden irányban, és kiterjedésének csupán önmaga szabhat korlátokat. Ezzel elkezdődik a teremtés. A Fény, amely minden szférában és dimenzióban, más rezgéstartományban jelenik meg, szüntelen áradásával megteremti a különböző világokat, a fejlődőképes szellemi teremtményeket és az élethez szükséges körülményeket. Ez a kiáradás, a teremtés soha nem szűnhet meg, mert az, magával hozná a pusztulást, a megszűnést, a Semmi-t. A Fény és annak áradása, nem más, mint Isten Szeretet-megnyilvánulása. E szeretet-megnyilvánulás első szellemi teremtménye volt Lucifer, nevének jelentése: Fényhozó, Fényhordozó. Vele veszi kezdetét a teremtés folyamata. Éppen ebből fakadó gőgössége, nagyra törése, hatalomvágya — mellyel még Isten fölé is helyezte magát —, okozta bukását. Magát állította a teremtő helyébe, mint az élet forrását, noha, mint ahogy Isten egyetlen teremtménye sem, Lucifer sem rendelkezik Istentől független saját fénnyel. A teremtett világ egészét Isten Fénye tartja létben, ragyogja be. Ebből kiszakadni egyetlen teremtmény sem képes, mert ha képes lenne, és kilépne Istenből, a Nem-létbe kerülne, vagyis azonnal megszűnne létezni. Egyedül Istennek van saját fénye, és ez a fény van jelen mindenben létben tartó módon, de ez a fény az, ami jelen van boldogító módon is, Isten minden szellemi teremtményében kivétel nélkül.

Miután azonban az ember mindjobban elmerült a bűnben, és ez által egyre inkább eltávolodott Istentől, Isten már nem tudott jelen lenni benne boldogító módon, csak létben tartó módon. Ezért elküldte a Fiút, hogy világosságot vigyen a sötétségbe. Ekkor született le Jézus, a SZABADÍTÓ. Hogyan is történhetett ez? A Fény, mely kezdettől Istenben van, és  egylényegű Vele, mivel az élet forrása; végighalad a különböző szférákon és dimenziókon, mint egy szuperexpresszvonat, amely elindul az egyik végállomásról, átrobog a falvakon és városokon, és meg sem áll a következő végállomásig. E végállomás jelen esetben Mária, József jegyese volt. Mivel a Fiú közvetlenül az Atyától jött, és éppen ezért a legtermészetesebb módon, mentes volt minden lelki tehertől, e folyamatban egyetlen egyszer sem állt meg egyik szellemi síkon sem, hiszen nem volt szüksége arra, hogy magára vegyen más szellemi ruhákat, csupán a földi élethez szükséges emberi testet. Ő megszentelni jött, és megdicsőíteni Istent. Ezért Jézus nemcsak szellemben, lélekben, hanem testben is, némileg különbözött embertársaitól. Mivel Jézusnál hiányoztak azok a rétegek, amelyeket minden más szellemi teremtmény magára vesz a különböző szellemi szinteken mielőtt a földön testet ölt, az Ő bőrének szerkezete sokkal finomabb, érzékenyebb, áttetszőbb volt az átlagemberéhez képest. Bár ember, egy földi anya hozta világra, közvetlenül Istentől született, és mint ilyen, tisztaságát megőrizte, nem szennyezte be semmi, ezért bőre világosabb volt, mint azoknak az embereknek, akik között élt. Tudatosságával, lelki tisztaságával könnyebben tudott kapcsolatban maradni Istennel, akit Ő így nevezett: „Atyám”. Természetesen, ez a lehetőség az ember számára is fennáll, hiszen, ahogy szellemi és lelki fejlődése során egyre közelebb kerül Istenhez, teste is áthangolódik egy magasabb szintre, és bőre is világosabbá válik az azt megelőző állapothoz képest.

Jézus tisztasága, tökéletessége, testi megjelenésében úgy is megmutatkozott, hogy bár magán viselte a föld és az ég jegyeit, egész lényén, sudár alakján, az isteni fény ragyogott át. Ezért haja színe világos, szőkés barna, vállig, vagy még annál is tovább érő volt, dús fürtökkel, szeme pedig kék, mint a legtisztább égbolt. Jézusban a Fény, azon a lehető legtökéletesebb emberi szinten testesült meg, amelyet az ember a legoptimálisabban képes elérni, vagyis olyan tökéletessé válni a maga szintjén, mint a Mennyei Atya a maga szintjén.

Úgy vélem, afelől, hogy Jézus az Isten Fia, és hogy általa a Fiú testesült meg, nincs semmi kétség. Most pedig gondoljuk végig, hogy a Fiú valóban öröktől fogva van-e, vagy csak később született! Ha azt feltételezzük, hogy Isten tökéletes, úgy jó, ahogy van, akkor nincs okunk feltételezni olyasmit, hogy menet közben valamilyen változtatást hajtott végre önmagán. Minden változtatás tökéletlenséget feltételez, és minden egyes változás egy újabb változást von maga után. Tökéletlen Isten csak tökéletlen teremtményeket képes teremteni, és egy idő után képtelenné válik arra, hogy teremtményeit Jó Pásztorként vigyázza, sőt, előbb-utóbb azok kerekednek föléje. Egy elhibázott teremtmény semmilyen fejlődési szinten nem képes tökéletessé válni. Mivel már az első gomb félre lett gombolva, a többi sem kerülhet a maga helyére. Akkor pedig Jézusnak nemcsak azon kijelentése, hogy: „Legyetek  hát  tökéletesek,  amint mennyei  Atyátok  tökéletes!”  (Máté  5,  48), veszti értelmét, hanem minden más tanítása is, hiszen ez egy tökéletlen teremtmény számára nem megvalósítható.

Ilyen kijelentést csak az tehet megalapozottan, aki maga is tökéletes. Vagyis, ha azt állítjuk, hogy Isten tökéletes, akkor  benne minden a helyén van, nincs benne semmi változás, minden állandó. Ha pedig ez így van, akkor Isten Közössége is állandó. Isten minden tulajdonságához közösségre van szükség, ezért Isten csak olyan szellemi teremtményeket képes teremteni, amelyeknek a fejlődésükhöz közösségre van szüksége. Isten legfontosabb tulajdonsága a szeretet. Ő maga a SZERETET. Szeretni pedig csak közösségben lehet, hiszen szükség van valakire, akit szeretni lehet. Istennek is közösségnek kell lennie ahhoz, hogy szeretni tudjon. E szeretet megajándékozottja Isten második személye: a Fiú. Isten, hogy kimutassa a Fiú iránti szeretetét meg akarta ajándékozni, és Neki adta Önmagát, és ez az ajándék a Szentlélek. Isten az első közösség, hiszen együtt van minden, ami szükséges: az Ajándékozó, vagyis az Atya, az Ajándékozott, vagyis a Fiú, és az Ajándék, más néven a Szentlélek. Ez pedig a SZENTHÁROMSÁG.

Jézus többször beszélt magáról úgyis, hogy nem mondta ki szó szerint, hogy ő a Fiú, ehelyett így szólt:

Én vagyok a világ Világossága” (János 8, 12).

Hogyan kell ezt érteni? Úgy, ahogy mondta. Ő az a Fény, amit szemünkkel érzékelünk, a Nap sugarai, mely éltet, mely a világ sokszínűségét elénk tárja, az ég kékje, a virágok tarkasága, öltöztetője, a termés érlelője. De Ő a lélek világossága, a szívünk békéje, a mi Benső Békénk, a Boldogság, és Ő a szellem világossága, az Értelem, a Megértés, a Tudás, hiszen hányszor csapunk homlokunkra, ha valamit végre megértünk, és azt mondjuk: „Most már világos!” A Világ Világossága minden tekintetben. Azé a világé, amely rajtunk kívül van, és azé, amelyik bennünk létezik. Ő az, aki kívül-belül körülölel bennünket, és jelen van mindenhol, mert ahol Ő nincs jelen, az: NINCS. Ez pedig ellentmond annak az elméletnek, hogy a Fiú közvetlenül Jézus születése előtt született volna meg a mennyben. Ez esetben ugyanis azt feltételeznénk, hogy Isten nem tökéletes, elvégre folytonos változás van Benne. Ez abszurdum, hiszen minden, ami változik, felülmúlható, éppen ezért nem lehet örök sem. Jézus mondásai és tanításai azonban, éppen Isten teljességét, tökéletességét tükrözik, melynek része a Fiú is, aki csak akkor lehet a világ világossága, ha öröktől fogva az Atyával van, mivel nélküle az Élet meg sem születhetett volna.

Máskor így beszélt Jézus a tanítványainak:

Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet... Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (János 14, 6).

Az ember sokáig elbotorkálhat a sötétben, és tapogatózhat, hogy valamerre eljusson, de amíg sötétben marad, bármerre indul is, nem lesz számára látható a cél. A cél csak a fényben, a világosban látható, érzékelhető, ezért az ember számára csak a fény útja járható. A Fény pedig maga az Út, ami elvezet az Igazságra, melynek megismerése tovább emeli bennünk a belső fényt, a szellem bölcsességét és a lélek békéjét, hogy elveszítsük életünket, azt a gyarló, önző életünket, amelyre a magunk kreálta boldogságunkat akartuk felépíteni, és helyette inkább Isten Boldogságát akarjuk, azt akarjuk, amit Ő, így nyerve meg az Életet, mert eggyé válunk Vele, belesimulunk Istenbe. Belesimulni azonban nem lehet úgy, hogy ismerem az Igazságot, mert az Igazságot élni kell, de amíg valaki csupán az Igazságban él, csak igazságos lehet. Az Igazságot be kell építenünk életünkbe, hogy ne csak szellemünk, hanem lelkünk is gyarapodjon, hogy megtanuljunk helyesen szeretni, mert az Igazságnak Szeretetben, a Szeretetnek Igazságban kell megnyilvánulnia.

Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” (Máté 9, 13)

Csak akkor tudunk belesimulni Istenbe, ha képesek vagyunk az Igazság Rendjéből átlépni az Irgalom Rendjébe.

Értelem és érzelem. E kettőnek mindig egymás mellett, kézen fogva kell haladnia, és nem egymást elnyomva. Változtatni kell, és erre ki más mutathatott volna jobb példát, mint Jézus, aki az Atyától jött, és ki más mondhatta volna e szavakat, hogy:

Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (János 14, 6)

Ezeket a szavakat csak olyan ember mondhatta, aki nem csupán az Atyától jött, hanem ismeri is az Atyát. Az Atyát pedig nem ismerheti az, aki éppen csak megszületett, csak az, aki mindig is Vele van, aki öröktől fogva az Atyával van, és egylényegű Vele. Ez pedig nem más, mint a Fiú.

Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja.” (Máté 11, 27)

E kijelentés nagyon is logikus és természetes. Ha egy embert és a fiát vesszük példának, a kívülálló akármennyire is ismeri őket, csak felületes képet tud alkotni róluk. De ha a fiú beszél az apjáról, és elmondja, hogy az apja milyen, máris egy tökéletesebb kép alakul ki az emberben róluk. Jézus, Isten Fia, szavaival és cselekedeteivel, azt mutatta meg, hogy milyennek kell lennie egy igaz embernek, és arról tett tanúbizonyságot, hogy milyen a Valóságos Isten. Arra törekedett, hogy az emberekben helyre tegye a kialakult torz Istenképet. Ezt pedig éppen saját életével mutathatta be leghitelesebben. Bemutatta, hogy az Atya nem egy vérgőzös, bosszúálló, öldöklő Isten, hanem egy gondoskodó, gyermekeit szerető édesapa, aki minden áldozatra kész, hogy megmentse őket a kárhozattól, a teljes sötétségtől, és végre abban a Boldogságban részesíthesse gyermekeit, amelyre teremtettek. Mindezt nem tudta volna megtenni, ha a Fiú, csak akkor született volna meg a mennyben közvetlenül, mielőtt Jézus a földre leszületett. Honnan ismerte volna Ő jobban az Atyát, mint mi; hiszen, mi már régebben létezünk, mint szellemi lények! Mivel azonban Jézus nemcsak sokkal jobban ismerte az Atyát, mint mi, hanem azt állította, hogy Egy Vele, ez csak úgy lehetséges, ha egylényegű az Atyával. Egylényegű azonban csak úgy lehet, ha nemcsak létazonosságban, hanem létegységben is van Vele, vagyis öröktől fogva az Atyával van.

...Aki engem látott, az Atyát is látta...” (János 14, 9)

Egy teremtmény, bármennyire is tökéletessé válik fejlődése során, sohasem lehet egylényegű Istennel. Mi soha nem mondhatjuk el magunkról, hogy, aki minket látott, az Atyát is látta. Ezt egyedül a Fiú mondhatta el magáról, aki Jézusban testesült meg. És íme, még egy bizonyíték arról, hogy a Fiú öröktől fogva van:

Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” (János 8, 58)

Hogy tehetett ilyen kijelentést magáról Jézus, hiszen, jóval később, évezredekkel Ábrahám halála után született?

Természetesen, nem arról van szó, hogy Jézus már Ábrahám korában élt. Ez képtelenség, akárhogyan is nézzük. Csakis arról lehet szó, hogy a Fiú, aki később, mint Jézus testesült meg, Ábrahám születése előtt is van. A Fiú  pedig egylényegű az Atyával, Ő a Világ Világossága, a Fény, az élet forrása, a Háromszemélyű Egy Isten második személye, vagyis a Fiú is Isten, de nem egy másik Isten, hanem az Atya Képe. Ezért, mint Isten teremtette Ábrahámot, és az összes teremtményt. Jézusban tehát, az Isten testesült meg a Földön, és lett emberré, hogy megmentsen bennünket a Lélek sötétségéből, vállalva ezért értünk a legkegyetlenebb sorsot is, mert ennyire szeret minket az Isten, hogy egyszülött fiát adta nékünk, hogy, aki hisz Őbenne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.

Jézus, miután feltámadt a halálból, az Atyához tért vissza, oda, ahonnan eljött közénk, mégpedig ugyanúgy átrobogva a különböző szférákon és dimenziókon, ahogyan a születése előtt tette, mert Neki egyik síkon sem volt teremtményi leképezése, mint az embereknek. Ő nem vette magára azokat a szellemi ruhákat, melyeket a szellemi teremtmények magukon hordanak. Bár, teremtményesült; hiszen emberként élt a Földön, mégsem volt teremtmény.

Éppen e korlátok miatt a szellemi teremtmények, legyenek bármennyire is tökéletesek, sohasem lesznek képesek átlépni egy bizonyos határt. Teremtmény soha nem válhat Istenné, legfeljebb istenivé. Jézusnak viszont, mint Isten Fiának, közvetlen kötődése az Atyához volt, tehát csakis oda térhetett vissza. Ha neki bármelyik szellemi szinten teremtményi megnyilvánulásai lettek volna, ő sem lett volna képes arra, hogy átlépje azt a bizonyos határt, ami Isten és a teremtmények között van. Ama kijelentését pedig, hogy: „Senki  sem  juthat  el  az  Atyához,  csak  általam”, úgy is értelmezhetjük, hogy csak akkor mehetünk be a Mennyek Országába, ha a Fiú Fényében szembesülve elmúlt életünkkel, megfelelünk a legalapvetőbb elvárásoknak, ugyanis nem azért mehetünk be Isten Országába, mert mi irgalmasok vagyunk, hanem, mert Isten irgalmas mihozzánk. De, ehhez előbb nekünk kell irgalmat gyakorolnunk másokkal szemben!

Kategória: Cikkeim | Hozzáadta:: Csabi (2013 Május 11)
Megtekintések száma: 348 | Címkék (kulcsszavak): teremtés, Atya, Világ Világossága, fiú, Hit, Ábrahám, Jézus, Szentháromság, A Fiú aki öröktől fogva van, Szentlélek | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]