Tóth Csaba:

Karácsonyi ének

Felhős, borongós idő volt. A nap mindent megtett, hogy kikandikáljon a felhő mögül, de az mindannyiszor eléje tolakodott, s hatalmas, sötét alakjával eltakarta előle a kilátást. Az utcán alig lézengett már valaki, csak itt-ott lehetett a cipő sietős kopogását hallani. Nyugalom szállt a városra.
 
Léna az ablaknál állt, s figyelte, ahogy városszerte elcsendesedik az élet. Szomorú volt, pedig karácsony előestéje közelgett. Szenteste, amit minden évben oly nagyon várt.
 
– Milyen szomorú a város – mondta. – Pedig karácsony van. Mindenfelé ragyog az ünnepi díszkivilágítás, mégis minden szürke.

– Úgy látszik, idén sem lesz fehér karácsony – felelte anya.

– Kár! Pedig nagyon szeretem, amikor minden fehér, és lehet szánkózni, hógolyózni.
Anya megsimogatta a kislány fejét.

– Léna, segítesz apának feldíszíteni a fát?

– Persze! Nagyon jó nézni utána, hogy milyen szép! Ragyognak a gyertyák, a csillogó díszeket, fenn a csillagot a tetején! Miért is nincs mindennap karácsony!

– Hamar beleunnál! – mosolygott anya.

– Én aztán nem!

Mindketten elnevették magukat.

– Na, szaladj, segíts apának, biztosan vár már! Elkell neki a segéderő, nélküled nem is lehet szép az a karácsonyfa.

Léna boldogan szaladt. A karácsonyfa már állt, a gyertyák ragyogtak rajta, csak a díszek, szaloncukrok garmada hiányzott még róla.

– Éppen időben érkeztél – mondta apa. – Már csak a karácsonyfadíszítő szakemberre vártam.

– Itt vagyok, megérkeztem. Nálam jobb karácsonyfadíszítő nincs az egész világon – válaszolta Léna.

– Nos, akkor jobb kezekben nem is lehetne ez a karácsonyfa.

– Szeretném egyedül csinálni most is, s ha kész vagyok, megmutatom nektek!

– Ne segítsek? – kérdezte apa.

– Nem, nem. Győzöm egyedül is.

– Elszánt az én kicsi lányom – mosolygott apa, és kiment a szobából.

Léna nekiállt a munkának. Óvatosan, ügyesen, nehogy egy dísz is lepottyanjon és eltörjön.
Miközben a kislány a karácsonyfával foglalatoskodott, a szülők sem tétlenkedtek. Anya a konyhában az ünnepi menüvel, ünnepi vacsorával volt elfoglalva, apa pedig az ünnepi hangulatot, zenét készítette elő. Minden meglepően gördülékenyen ment.

A kislány lassan befejezte a karácsonyfa díszítését, ellenőrizte, hogy minden dísz és szaloncukor a helyén van-e, s miután mindent rendben talált, kiment a szobából, becsukva maga után az ajtót, hogy a nagyvizit előtt senki ne mehessen be illetéktelenül.

– Anya, apa gyertek, készen vagyok! Nézzétek meg, milyen lett a karácsonyfa!

A szülők a hívásra előjöttek a kuckóikból, és várakozva megálltak Léna mellett, aki, mintha egy nagy titkot tárna fel előttük, kitárta a szoba ajtaját.

– Tessék, tessék! Nézzétek meg közelebbről! – invitálta beljebb őket a kislány.

– Ez tényleg gyönyörű! – áradozott anya.

– Ezt le kell fényképeznem! – jelentette ki apa, és már indult is ki, hogy behozza a fényképezőgépet.

De alig nyitotta ki az ajtót, a résen máris berontott a szobába Vacak, a kis szeleburdi kandúr, egyenesen fel a karácsonyfára. Érzékeny tappancsait fájdalmasan kapkodta a szúrós tűlevelek között. Kétségbeesett ide-oda ugrándozásával feldöntötte a feldíszített karácsonyfát. A díszek ripityára törtek, a szaloncukrok összevissza kalimpáltak az ágakon vagy szanaszét repültek a szobában. A kislány felsikított rémületében, s a kis kandúr is ijedten az átélt izgalmaktól, mint a villám, kiszaladt a szobából.

Léna keservesen sírt. Apa és anya sikertelenül próbálták megvigasztalni őt. Az ünnepi vacsora hangulata cseppet sem volt ünnepélyes. A pusztítás mindnyájuknak nagyon fájt. Minden szép dísz odalett. Még soha nem volt karácsonyfa nélküli karácsonyuk.

Lassan nyugovóra tért a család. Léna nagy fájdalmában álomba sírta magát. Anya és apa is nyugtalan volt, és egyfolytában azon törték a fejüket, hogyan menthetnék meg kislányuk számára a karácsonyt. Végül a fáradtságtól ők is elszenderedtek.

Éjfél körül különös mozgolódás, zaj szűrődött ki a nappaliból. Valaki halkan énekelgetett odabent, ráadásul furcsa fény szűrődött ki az ajtón keresztül. Mindenki felébredt a szokatlan zajra. A szobák ajtajai szinte egyszerre nyíltak ki, s a következő pillanatban az egész család a nappali előtt állt, s ámulva nézték az üvegajtón keresztül átszűrődő fényt.

– Mi ez? – nézett kérdőn apa anyára és Lénára. – Ti csináltatok valamit odabent?

– Mi nem – rázták a fejüket. – Nézzük meg! – mondta anya és Léna szinte egyszerre.

Halkan, óvatosan lenyomták a kilincset, hogyha van bent valaki, ne vegye észre, hogy rajta kapták.

De, amit láttak, attól tátva maradt a szájuk. A karácsonyfa ott állt a szoba közepén, ragyogtak a gyertyák, csillogtak a díszek, a helyükön voltak a szaloncukrok, és a fa tetején lévő csillagból csodálatos fény áradt, mely betöltötte a szobát, sőt még azon túl is. Ez a fény lassan zsugorodni kezdett, míg végül csak a karácsonyfát töltötte be.
 
A Fény középpontjában fényalakok mozogtak, mintha Betlehemi játékot mutatnának be. Halk csengettyű, majd álomszép mennyei muzsika hangja hallatszott. Egyszer csak angyali kórus lépett a Betlehem közepén álló női alakhoz, aki egy gyermeket tartott a kezében, és mennyei hangon énekelni kezdtek, miközben a háttérben szálingózott a hó:

– Megszületett! Megszületett! Halleluja!

A család mozdulatlanul, csendben figyelte az angyali Betlehemest! Miután véget ért a mennyei előadás, eltűnt minden különös ragyogás, vele az angyalok is. Csak a csillag tündökölt továbbra is fényesen a fa tetején.

A kislány pillantása váratlanul az ablak felé tévedt. Mintha nem lenne annyira sötét odakint, mint este, amikor álomba sírta magát. Az ablakhoz futott, s ámulva tekintett a tájra. A szürke, szomorú várost immár betakarta a hó. Az utca lámpái és a díszkivilágítás fényei nemcsak a havat, de az egész várost bevilágították. Léna öröme határtalan volt. Mégis teljesült a vágya. Ez volt élete legszebb karácsonya.

A család megőrizte szívében ennek a karácsonynak az emlékét. Egy év múlva pedig egy új családtag, egy piciny fiúcska sírása verte fel a Szenteste ünnepi csendjét. Anya, apa és Léna szeme a bölcsőben fekvő fiúcskára szegeződött, s halkan dúdolva, ahogy az angyaloktól hallották, ezt énekelgették: „Megszületett, megszületett!”
 

Budapest, 2025. november 15.