A keresztény Húsvét, a zsidó peszahból alakult ki. Az egyiptomi kivonulás csodálatos eseménytörténetére emlékeztető zsidó ünnep (peszah), az ókori Izraelben a Szentély fennállásáig (i. sz. 70.) zarándokünnep volt, az ország lakói Jeruzsálembe vonultak, s ott tartották meg az ünnepet. Eredetileg két részből állt. Niszán (az első tavaszi hónap) 14-én volt a pászka ünnepe, az egyiptomi tizedik csapástól való megmenekülésre emlékeztetve. Ezt követte a kovásztalan kenyér hétnapos ünnepe. Ennek első napja a csodálatos egyiptomi kivonulásra emlékeztet, a hetedik pedig a Sástengeren való átkelés évfordulójára.
Miután az Ószövetség elbeszélése szerint az egyiptomi kivonulás éjszaka történt, az ünnep előestéjén tartják meg a széderestét. Ekkor előírásos rend (héberül: széder) szerint fogyasztják el családi körben a vacsorát: kovásztalan kenyeret, keserűfüvet (tormát) és hajdan bárányt ettek. A vacsora római szokás szerint tojással kezdődött és csemegével fejeződött be. A szédereste lényege, hogy az apa a gyermek kérdéseire elbeszéli az egyiptomi kivonulás eseményeit. Sokan azt állítják, hogy az újszövetségi evangéliumokban szereplő utolsó vacsora története valójában egy korabeli szédereste leírása, illetve átértelmezése volt. Az ókori Izraelben a húsvét második napján kezdődött az aratás, ami pünkösdig tartott. Így a két ünnep összekapcsolódott.
A kovásztalan kenyér az egyszerűség és szegénység szimbóluma, ugyanis mielőtt Mózes kivezette volna a zsidókat, az egyiptomi fogság végidejében nem csak a férfiaknak, hanem az asszonyoknak is dolgozniuk kellett, így nem volt idő a kenyér dagasztására. A kivonulás idején sem volt erre idő, gyorsan kellett cselekedni. Így lett aztán ez a szimbólum a zsidó ünnep része.
Szintén az egyiptomi kivonulás emlékének része, ám közvetlenül az egyiptomi tíz csapáshoz tartozik a bárány feláldozása az Úrnak. A tíz csapás közül a tizedik volt az, mely nem gazdasági katasztrófa volt, és egyedül a zsidók menekültek meg ettől, mert Isten parancsára, Mózes utasításai szerint az elsőszülött bárány vérével jelölték meg az ajtófélfát, húsát pedig elfogyasztották. A bárány vérével jelölt ház előtt Isten angyala elvonult, és érintetlenül hagyta, ám ahol e jel nem volt, ott minden elsőszülött állat és ember elpusztult, meghalt.
Azóta a zsidók minden Húsvétkor felmennek Jeruzsálembe, hogy egy tiszta, hibátlan bárányt áldozzanak az Úrnak, majd másnap kezdődött a hét napon át tartó Kovásztalan kenyér ünnepe.
Az Evangéliumokban leírt Utolsó vacsora is ennek emlékeként indult, ám Jézus ezt az eseményt felemelte és megszentelte, új értelmet adott neki. Tanítványaival a hagyomány szerint elfogyasztotta a húsvéti bárányt, majd a vacsora végén megáldotta a kovásztalan kenyeret és a bort, és beléjük helyezte saját Isten-szellemi erejét, miáltal a kenyér az ő isten-szellemi testének, a bor az Ő Isten-szellemi vérének valóságává vált. Bár a szellemnek nincs kézzel fogható, érinthető teste és vére, Jézus ezzel az átváltoztatással valóságos eledellé és itallá tette az Isten Igéjét.