Meghívottak és választottak

Eljött a menyegző ideje, amire a király mindenkit szeretettel vár. Elsősorban azokat, akiket eddig is különösen nagy kegyben részesített; akik élvezték gondoskodását, oltalmát, mert nem egyszerűen csak alattvalóinak, hanem övéinek tartja őket. Számára ez a természetes, mert a szeretet, mely természetének lényege, ezt kívánja meg tőle. Mindenét meg akarja osztani népével. Nemcsak drága kincseit, vagyonát akarja szétosztani közöttük, hanem azt a boldogságot, örömöt is, ami kézzel nem fogható.

Ezért mindenki tekintheti magát meghívottnak, de hogy kiből lesz aztán választott is, az ugyan, az ember magatartásán, az Istenhez való hozzáállásán múlik, de mindig Isten dönti el. Tehát, korántsem biztos az, hogy, ha valaki meghívott, egyben választott is. Ennek az igénynek az emberben kell megnyilvánulnia.

Miképpen lehetséges ez? Úgy, hogy az ember a tulajdonságaiban, hasonlítani akar arra a királyra, Istenre, aki róla  gondoskodik, aki törődik vele. Vagyis a maga teremtményi szintjén törekszik ugyanolyan tökéletes lenni, mint amilyen tökéletes Isten a maga szintjén. Isten bőkezű, és ehhez minden segítséget megad. Olyat is, amit az ember a saját céljaira tud fordítani, és olyat is, amit mások javára, legyen az anyagi vagy szellemi. Egyedül az emberen múlik, hogy miként gazdálkodik ezekkel a javakkal.

Akinek fontos az, hogy Isten elégedett legyen vele, a tevékenységével; nagy becsben tartja mindazt, amit kap Tőle, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ezen értékek ne csak ne vesszenek el, hanem még tovább növekedjenek, gyarapítva ezzel a kincstárat. Az ilyen ember szeme előtt valójában nem a bármire történő választottság lebeg, csupán az, hogy uralkodójának, királyának, Istenének örömöt szerezzen, és hogy ebben az örömben és boldogságban egy közösségben legyen vele. Isten az, aki őt e hűségéért megajándékozza a választottsággal, és a maga közösségébe emeli. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mostantól nyugodtan ülhetünk a babérjainkon, mert a választottság együtt jár a lélek érettségének megfelelő feladatokkal, amelyekre az Isten bízza meg a választottat.

Így hát, nem a szó maga, hanem tetteink irányultsága tanúskodik róla, hogy valóban választottak vagyunk-e, és hogy mennyiben hagyjuk érvényesülni Isten akaratát életünkben. Isten az, aki igazolja választottságunkat, amennyiben mi is tanúságot teszünk róla mások előtt. Az ilyen ember az Isten dicsőségét tartja szem előtt, és nem a magáét. Akik pedig felismerik ezt benne, azok mondják majd egymás közt: Ez az ember Isten választottja, Isten embere. Valóban Isten igazolja választottságunkat, azonban választani nekünk kell. Tehát, nekünk kell választani Istent ahhoz, hogy valóban Isten választottjaivá válhassunk.

Első lépésként tehát, csak abban lehetünk biztosak, hogy meghívottak vagyunk. Gondoljunk csak arra az időre, amikor először találkoztunk a Hanggal, vagy miként szólt hozzánk először Jézus, Feri bácsi által.

Valamiképp mindenkit megérintett. Ekkor lettünk meghívottak, és akik itt vagyunk ebben a közösségben, elfogadtuk a meghívást, magunkra ölthettük a fehér ruhát. Választottakká váltunk, de ennek van egy feltétele. Vállalnunk kell mindazt, amit az Isten kér tőlünk. A tanulás, a gondolkodás-átalakítás Isten szándéka szerint, és Isten akaratának tettekre váltása úgy, ahogy az összhangban van Isten természetével.

Hiszen, ezért fogadtuk el a meghívást is, mert egy közösségben akarunk lenni Istennel. De csak akkor maradhatunk Vele  egy közösségben, ha komolyan gondoljuk, hogy olyan tökéletessé kívánunk válni a magunk teremtményi szintjén, mint amilyen tökéletes Ő a maga szintjén. Ez sorsdöntő kérdés. Komoly a szándékunk, vagy csak szeretnénk jóllakni a menyegzői lakomán. Bizony, hamar lelepleződik az alantas szándék; hisz az ilyen ember nem mer a főbejáraton bemenni, mert attól fél, hogy felismerik, és kidobják.

Pedig éppen ő az, aki önmagát leplezi le a cselekedeteivel. A rostán kiszórottatik az oda nem illő. Isten irgalmas, és azt gondolom, ha ez az ember ugyanúgy a főbejáraton ment volna be, mint a többiek, ő is megkapta volna a fehér menyegzői ruhát, és nem dobatott volna ki a külső sötétségbe. Csakhogy egyetlen ember sem tudja elrejteni a lelkiismeretét Isten elől, és mert mégis megpróbálja, ennek megfelelően viselkedik. Isten nem tesz különbséget jó és rossz között, amikor innen-onnan összeszedett emberekkel népesíti be a lakomát. Csak az számít, hogy Isten jó, és azért hív meg mindenkit, mert Ő a Szeretet, ahogy a nap is süt jókra és gonoszokra egyaránt. De az már az emberen múlik, hogy menyegzői ruhája mennyire marad tiszta. A kérdés tehát, az: Meghívott vagyok-e, vagy választott? Először mindenki csak meghívott, és csak aztán válik választottá, amikor az Isten az illetőt el kezdi tanítani, formálni, és személyre szabott feladattal bízza meg, amit Isten dicsőségét és mások javát szolgálva kell teljesítenie minden kényszeredettség nélkül, szeretetből.

Kiválasztottságomat az igazolja, hogy kaptam szerepet, feladatot, amit teszek. Tehát, kiválasztott vagyok, mint ahogy kiválasztott mindenki, aki személyére illő szerepet tölt be. Ezért a kiválasztottság nem kiváltság, nem emeli az egyik embert a másik fölé akkor sem, ha a szerep esetleg, valamilyen csoport, vagy nagyobb közösség vezetését jelenti.

Hogyan igazolom, hogy kiválasztott vagyok? Úgy, hogy teszem a feladatomat, amivel Isten megbízott.

Az, hogy kiválasztottságom Istentől való-e, tetteim irányultsága, a szándék, és nem az eredménye igazolja; valamint Isten, mert Ő mindig igazolja övéit függetlenül attól, hogy az emberek miként vélekednek róluk.

Van megfelelő menyegzős ruhám? Meg szoktam nézni időnként, hogy jól áll-e rajtam? Mivel elfogadtam Isten meghívását, és vállaltam az ezzel összefüggő sorsot, magamra ölthettem ezt a menyegzői ruhát, mint ahogy mindazok is, akik ezeket vállalták. Tehát, a menyegzői ruha nem egyedüli kiváltság, viszont egyedi, mert mindenki csak a számára előkészített menyegzői ruhát kapja. Az, hogy jól áll-e rajtam, nyilván nem azt a kérdést feszegeti, hogy az utolsó divat szerint szabott-e, és illik-e hozzám az adott fazon, hanem, hogy mennyire óvom meg, mennyire vigyázok a tisztaságára.

Nekünk embereknek, a tisztánlátásunk annyira korlátozott, hogy nem láthatjuk át minden döntésünk következményét. Ezért nagyon kell vigyáznunk arra, hogy menyegzői ruhánk olyan makulátlan maradjon, ahogyan megkaptuk. Ez, ebben a rengeteg zavaró körülménnyel átszőtt világban, minden jó szándék ellenére nagyon nehéz. Isten tudja ezt, ezért mindnyájunk érdekében, nála mindig kéznél van az Ő különleges tisztítószere: a Szeretet.